Terézia Mora regénye rövidlistás lett

ro | 2023. szeptember 20. |

Kihirdették a legfontosabb német irodalmi elismerés, a Német Könyvdíj rövidlistáját. Idén a zsűri tagjai 196 könyv közül választották ki azokat a köteteket, amelyek aztán hosszú listára kerültek (erről ITT írtunk korábban), és ezt a kört szűkítették most még tovább.

A rövidlistára összesen már csak hat könyv került (ITT végig lehet böngészni a listát), és ezek egyike a magyar származású Terézia Mora Muna oder Die Hälfte des Lebens kötete, amely egy szerelmi kapcsolat kiszámíthatatlanságáról mesél.

A zsűri nevében Katharina Teutsch kritikus azt mondta, hogy a szűkített listára került hat regénynek látszólag nincs köze egymáshoz: különböző időkben játszódnak, különböző országokban más-más miliőt írnak le, és mindegyik "megtalálja a legmeggyőzőbb eszközt a saját világa kifejezésére". Ugyanakkor, ha egymás mellé tesszük ezeket a könyveket, akkor szerinte elkerülhetetlenül párbeszédbe lépnek egymással, ez a beszélgetés pedig olyan témákról folyik, amik meghatároznak minket: a neveltetésünkről és a társadalmi gyökereinkről, politikai ideológiákról, az irányító rendszerekben bekövetkező drámai változásokról, és a bevándorlás nehézségeiről. Katharina Teutsch szerint a most listára került hat szerző olyan éleslátással, szellemességgel, melegséggel ír ezekről a témákról, hogy a könyvek olvastán nemcsak azt kérdezzük magunktól, honnan jövünk, hanem azt is, hogy hová akarunk eljutni.

A végső díjazott nevét október 16-án fogják bejelenteni Frankfurtban.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai regénye amerikai díjra esélyes

A díjjal az angol fordításban megjelent köteteket ismerik el, a zsűri a döntésnél az eredeti mű és a műfordítás szövegét is figyelembe veszi.

...

Ebből a tíz könyvből kerül ki 2023 Margó-díjasa!

Idén már kilencedik alkalommal kapja meg a legjobb első prózakötetes a Margó-díjat. A nevezettek köre mostanra tízre szűkült; a lista további sorsának alakulása a szakmai zsűri kezében van, a díjazott nevét az októberi Margón hirdetik ki. Mutatjuk a kiválasztott tízet!

...

Négy ír szerző a Booker-díj idei hosszúlistáján

Ma hozták nyilvánosságra a 2023-as Booker-díj hosszúlistáját. Az Egyesült Királyság legrangosabb irodalmi díjáért 13 "eredeti és izgalmas" kötet versenyez, melyek mindegyike "megdöbbentő portrékat rajzol a jelenről."

Polc

A rothadó Szovjetuniót már csak a mindent odaadó anyák tartják egyben

...

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...

Nádas Péternél a barátság még a szocializmus önellentmondásai között is kitart

...
A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

Cecilie Enger norvég író: A demokráciánk és a mentális egészségünk is nagy veszélyben van

A norvég írót gyermektelenségről, az élet elpazarlásáról és jövőbeli terveiről is kérdeztük. Interjú.

Hírek
...

Hogyan mondható el a középkorúság története? – Jövőre érkezik az új Grecsó-kötet!

...

Barnás Ferenc regénye megjelent angolul

...

2025-ben ezek voltak Barack Obama kedvenc könyvei

...

„Több mint egy milliót buktam” – Grecsó Krisztián a pályája elejéről mesélt