Karl Ove Knausgard: Az öröklét farkasai (Hajnalcsillag-trilógia 2.) - konyvesmagazin.hu

Nemrég megjelent Karl Ove Knausgård Hajnalcsillag-sorozatának második kötete, Az öröklét farkasai. Az első rész, a névadó Hajnalcsillag 2023-ban az év legjobb könyve lett a Könyvesen, így a folytatást is nagyon vártuk. Olvass bele az új regénybe!

karl ove knausgard
Az öröklét farkasai
Ford. Kúnos László, Magvető, 2024, 896 oldal
-Karl Ove Knausgard KOK Az öröklét farkasai (Hajnalcsillag-trilógia)

Az öröklét farkasai két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fiatal férfiról szól. A kötelező katonai szolgálat után hazatér anyjához és testvéréhez, és munkát vállal egy temetkezési vállalatnál. Miután néhai apja holmija között orosz nyelvű leveleket talál, kutatni kezd a férfi múltjában, és a szálak a Szovjetunióig vezetnek.

A könyv második része a jelenben játszódik, ahol megismerjük Alevtyinát, aki biológusprofesszor a Moszkvai Egyetemen. A nő megszállottan kutatja a halhatatlanság témáját. Alevtyina és Syvert Moszkvában találkozik először egymással, és az égen közben felbukkan egy titokzatos csillag. Az öröklét farkasai az emberi élet határait és a természet rejtélyeit vizsgálja az 1980-as évek és a jelen politikai, kulturális kontextusában.

Karl Ove Knausgård: Az öröklét farkasai (részlet)

Fordította Kúnos László

A stavangeri házaspár. Különféle szatyrokat tartottak a kezükben, és olyan túláradó örömmel mosolyogtak rám, mintha régi barátok lettünk volna. Az asszonynak széles karimájú szalmakalap volt a fején, a férfinak valamiféle halászsapka. Kivörösödött arcuk fénylett az izzadságtól.

– Örülök, hogy látom magukat – mondtam.

– Micsoda véletlen! – mondta a férfi. Nem emlékeztem a nevére. Odd-Ivar? Odd-Magnus? – Moszkva milliós nagyváros. Milyen esély van egy ilyen helyen a találkozásra?

– Nem túl nagy – feleltem, és visszafordultam, mert közben rám került a sor.

Udvariatlanság lett volna, ha egyszerűen továbbmegyek, megálltam a korlát túloldalán, és megvártam őket. Felnéztem a csillagra, amelynek fénye elhalványult az erős napsütésben, de azért jól látható maradt az égen.

Csoda.

Joar komolyan mondta. Soha nem mond semmit, amit ne gondolna komolyan.

Csak ne lenne mindig olyan kiállhatatlan. Mintha nem tudná, hogy a társalgást is olajozni kell egy kis kedvességgel, ha el akarjuk kerülni a súrlódásokat. Az is lehet, hogy tudja, csak nem törődik vele.

Kíváncsi lennék, hogy érti azt, hogy csoda.

A stavangeri házaspár odajött hozzám.

– Mi mindent csinált, amióta nem találkoztunk? – kérdezte a férfi.

– Nem sokat – feleltem. – Járkáltam egy kicsit. Megnéztem a Vörös teret. Voltak már ott?

– Na hallja! Annak a térnek világtörténelmi jelentősége van, a világörökség része. Be kell vallanom, Lenint is nagyon szerettem volna látni. Sajnos a mauzóleum ma zárva van. Maga látta?

Megráztam a fejem.

– Tegnap voltam ott, de akkor is zárva volt.

– Már több mint százötven éves. Kicsit utánanéztem, hogyan konzerválják. Folyamatosan dolgoznak rajta, hogy megfelelő állapotban tartsák. A technológia egyre fejlettebb. A húszas években sokkal nehezebb dolguk lehetett vele. Úgy tudom, gyorsan romlásnak indult, versenyt kellett futniuk az idővel. Ma már urai a helyzetnek. Például, ha szükséges, műanyaggal foltozzák be a bőr parányi hiányosságait.

– Ne mondja!

– Bizony. Orvosokból és kutatókból álló csoport felelős az állapotáért. Az ország legjobb szakemberei.

– Talán ezért tartják most zárva. Karbantartás miatt!

Nevettem. A férfi egy pillanatra lesütötte a szemét, egyik kezével megmarkolta maga mellett a korlátot, aztán felemelte a tekintetét, és a folyó túlpartján álló épületeket kezdte nézegetni.

– A múzeumokba, amiket látni szerettek volna, sikerült bejutniuk? – kérdeztem.

– De még mennyire! – felelte, és az asszonyra nézett, aki mosolyogva bólogatott. – Ebben az időben amúgy is sokkal jobb bent lenni valahol, mint kint. Hogy is hívták azt a festőt, akinek a képei annyira tetszettek neked?

– Ilja Repin – felelte az asszony. – De nemcsak az ő képei tetszettek, hanem sok más is.

– Ebben nem kételkedem – mondtam. – Ez vajon a mi hajónk, mit gondolnak?

Zöldre és fehérre festett, többszintes, nagy méretű hajó siklott a kikötőnk felé.

– Minden bizonnyal.

A hajó kikötött, utasai kitódultak a partra. Ha nem akarok udvariatlan lenni, nem mondhatom, hogy egyedül szeretnék ülni, úgyhogy követtem őket a felső fedélzetre, és leültem melléjük egy ülésre.

– Úgy tudom, vacsorát is kapunk – mondta a férfi.

– És lesz valamilyen táncműsor is – tette hozzá az asszony.

– Jól hangzik – mondtam. – Nem innának valamit?

– Fehérbort, mind a ketten – mondta a férfi. – Minél szárazabbat.

A napernyővel árnyékolt bárpulthoz mentem, kértem két pohár fehérbort, és magamnak egy sört.

– Ez a meleg már nekem is sok – mondta a férfi, amikor átvette a poharakat. – Nem hittem volna, hogy valaha is mondok ilyet. Szeretem a meleget. Görögországban az egyik nyáron negyvenöt fok volt, de persze a tenger mellett, ahol soha nem érezni a hőmérsékletet annyinak, amennyi.

– Nem – mondtam.

A motor újra beindult, hangját a rakpart fala foglyul ejtette, és nyirkos dohogássá tompította mindaddig, amíg a hajó ki nem farolt, és ismét egyenletes búgássá nem változott.

– Hát akkor, egészségére – mondta a stavangeri férfi, és koccintottunk.

A telefon megrezdült a zsebemben. Lisa írt.

Régóta nem adsz hírt magadról! Minden rendben?

Rögtön válaszoltam.

Minden oké! Sétahajón ülök stavangeri útitársakkal. Nemsokára hívlak. Nálad mi a helyzet?

Minden rendben, válaszolta. Sølvi most ment el. Kik a stavangeriek?

Bőbeszédű turisták, válaszoltam.

Vagyis olyanok, mint te.

Haha, írtam, és újra zsebre tettem a telefonomat.

– Nem valami tiszta itt a víz – mondtam. – Semmit nem látni benne.

– Párizsban vagy Londonban sem tisztább – riposztozott a férfi.

Csak nem kommunista? Szinte reflexszerűen veszi védelmébe Moszkvát.

Tanár, bélyeggyűjtő és kommunista? Egyszerre?

– Sok vér lefolyhatott ezen a folyón – mondtam, kíváncsian várva, mit fog rá reagálni.

– Talán nem pont ezen a folyón – mondta. – De kétségtelenül sok vért kiontottak ebben az országban.

– Vajon hány ember esett itt áldozatul a kommunizmusnak? Nem tudja véletlenül?

– Sztálin nem azonos a kommunizmussal.

A jól ismert hárítás.

Tényleg kommunista.

– És Lenin? Ő kommunista volt, vagy nem?

– De igen, az volt.

– A forradalomban sok millió ember vesztette az életét, ha jól tudom.

– Polgárháború volt. Ami szörnyű pusztítással jár. De mindig kettőn áll a vásár, ahogy mondják.

A Kreml alatt haladtunk el, most kezdtem először figyelni, mit mond a hangosbemondó, amiben valaki monoton hangon beszélt már indulás óta. A Kreml az erődítmény orosz neve, magyarázta az idegenvezető. Négy palota és négy katedrális található a falain belül, a legrégibb a tizennegyedik századból. Ám mint bizonyára mindannyian tudjuk, a Kremlt leginkább úgy ismerik, mint az orosz állam hatalmi központját, az állam elnökének lakóhelyét.

– Milyen pompás – mondta az asszony.

– Épp az előbb hajóztunk át az alatt a híd alatt, amelyiken agyonlőtték Borisz Nyemcovot – mondta a férfi. – És miért lőtték agyon? Elmondom.

Mert megírta, milyen szerepet játszanak az orosz katonák Ukrajnában, és megírta, milyen korruptak a Kreml vezetői.

Akármilyen pompás is az épületük.

– Persze, tudom – mondta az asszony, és kissé sértődötten elfordult.

– Az a nagy templom ott távolabb mindenesetre nagyon pompás – mondtam. – Mintha valamelyik meséből került volna ide.

– Az a Vaszilij-székesegyház – mondta a férfi.

– Honnan tud ilyen sokat Oroszországról? A bélyegekből?

– Iskoláskorom óta érdekel ez az ország. De most vagyok itt először.

Elhallgattunk. A part felé fordulva nézték a várost mindketten. Kihasználtam az alkalmat, felálltam, és hátramentem a fedélzet végébe.

Minden másképp alakult, mint gondoltam. Azt hittem, a találkozás Alevtyinával meghitt lesz és nyílt, sokat mesélünk majd egymásnak, sokat nevetünk, szinte biztos voltam benne. És élmény lesz, hogy Moszkvát láthatom.

Ehhez képest teljesen elveszettnek érzem magam.

Semmi közöm semmihez.

Apa nyilván nem így érezte itt magát. Ellenkezőleg: itt akart élni.

Nem tudom megérteni. Ha megismerkednék valakivel, és beleszeretnék, vajon ideköltöznék hozzá? Itt élnék együtt vele? Elhagynám az otthonomat? Mindent? Mindenkit?

Ha nem volnék nős ember, akkor sem tudnám megtenni.

Valahol a messzeségben tompán robajlott valami. Felemeltem a fejem, és néztem, mi lehet az.

A látóhatár szinte teljesen elfeketedett.

A fenébe! Vihar közeledik.

A víz egyszer csak fodrozódni kezdett. Pár másodperc múlva elért az első széllökés.

A hőmérséklet szinte tapinthatóan süllyedni kezdett.

A változás különös módon mintha felvillanyozta volna körülöttem az utasokat.

Erre vártunk mindannyian. Én is éreztem.

Megváltás volt.

– Látják, milyen vihar közeledik? – kérdeztem útitársaimtól, amikor visszaültem a helyemre.

Bólintottak.

– Kicsit aggódunk, hogy mi lesz a hajókázásunkkal – mondta a férfi. – Egy kis eső miatt csak nem fogják lefújni?

– Á, nem hiszem. Rendben lesz – feleltem. – Szinte már fázom. Maguk is?

Rázták a fejüket.

– Nekem még mindig melegem van – mondta a férfi.

– Ha az izzadt bőrömet megfújja a szél, mindig borzongok egy kicsit.

– Aha.

A mobilom megrezdült, elővettem.

Alevtyina.

There’s a nice bar just by your hotel called Korobok (Ulitsa Bol’shaja Dmitrovka, 7/5). Can we meet there at 20.00? A

Na, végre.

Of course, válaszoltam. I’m very much looking forward to see you again![1]

Mintha nehéz hátizsáktól szabadultam volna meg. Újra könnyűnek és egyszerűnek éreztem mindent.

Újabb mennydörgés hallatszott, ezúttal közelebbről. Felnéztem. A toronyházak mögött már fekete fal magasodott.

– Villámlott – mondta az asszony. – Most megint.

– Különös. Felettünk még mindig kék az ég!

– Már nem sokáig – mondta a férfi. – Bemegyünk?

Körülbelül húsz perc múlva lecsapott ránk a vihar. Nem óvatosan, csendesen lopódzott fölénk, mint sok más esetben, hanem a teljes súlyával zúdult ránk az első pillanattól kezdve. Az egyik percben még a társalgás moraja, az evőeszközök csörrenése, a motor halk dohogása töltötte be a levegőt, a következő percben a súlyos, kövér esőcseppek golyózápora a tetőn a fejünk felett és kint a víz felszínén már minden más hangot elnyomott. Az eső olyan súllyal zuhant a fedélzetre, hogy cseppjei apró vízlabdák formájában összevissza pattogtak.

Olyan hirtelen jött, és olyan vad lendülettel, hogy elnevettem magam.

Két norvég útitársam csodálkozva nézett rám.

– Hát nem csodálatos? – kérdeztem. – Végre!

– Ki tudja, mi lesz a hajónkkal – mondta a férfi.

– Nem lesz semmi baj. – Felálltam, az ajtóhoz mentem, és kiléptem a fedélzetre. Pillanatok alatt csuromvíz lettem.

Mintha az egész világ megváltozott volna. Minden felgyorsult, nyoma sem maradt az eddigi álmos kábulatnak, a perzselő napfény is sokat vesztett erejéből.

Esővíz áztatta az arcomat, néztem felfelé az égre, kerestem az új csillagot. A tömör szürkeséget mintha valamilyen belső fény világította volna át, és forgatta volna maga körül, de igazából csak a felhők kavarogtak.

 

A folyóparton álló egyik hatalmas épület tetejéről villám cikázott az ég felé. Azonnal követte a dörgés. Mintha bomba robbant volna. Remegett a levegő, nevettem. Az ég meghasadt.

Újabb villám hasította szét a levegőt. Cikázva csapott le a folyóparti útra.

Hatalmas dörrenés követte.

Hogyan csaphat a villám a földbe? Hát nem a legmagasabb pontokat vagy csúcsokat keresi?

Csuromvizesen, jókedvűen mentem vissza a stavangeri házaspárhoz.

– Úgyis bőrig ázunk, gondoltam, minek várjak vele – mondtam. Szalvétával megtöröltem a homlokomat és az arcomat, és vettem még egy üveg sört.

Egy óra múlva kikötöttünk a rakpartnak ugyanazon a pontján, ahonnan indultunk. Még mindig zuhogott az eső, de már nem olyan vadul, mint az első percekben, és a villámok is egyre távolodtak. A házaspár beállt az egyik ház eresze alá, taxira vártak, de nem egyedül, a sor eléggé hosszúra nyúlt, úgy döntöttem, hogy gyalog megyek. Elbúcsúztam tőlük, kezet fogtunk, jó utat kívántam nekik, és elindultam az esőben a széles úton felfelé.

 

[1]    Van egy kellemes bár a szállodád közelében, Korobok a neve (Ulica Bolsaja Dmitrovka, 7/5). Ott találkozhatnánk este nyolckor. Megfelel?

      Persze. Örülök, hogy újra láthatlak!

Knausgård 2023 legjobb könyvében újrakeretezte az íráshoz való viszonyát
Knausgård 2023 legjobb könyvében újrakeretezte az íráshoz való viszonyát

Karl Ove Knausgård a Harcom című autofikciójával lett ismert, magyarul legutóbb megjelent regényével, a Könyvesen a 2023-as év legjobbjának választott Hajnalcsillaggal viszont visszatérni látszik a szépirodalomhoz.

Tovább olvasok

Fotó: Valuska Gábor

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Knausgård 2023 legjobb könyvében újrakeretezte az íráshoz való viszonyát

Karl Ove Knausgård a Harcom című autofikciójával lett ismert, magyarul legutóbb megjelent regényével, a Könyvesen a 2023-as év legjobbjának választott Hajnalcsillaggal viszont visszatérni látszik a szépirodalomhoz.

...
Kritika

Knausgård egy csillag segítségével mutatja meg a halál társadalmát

Kilenc szereplő, két nap, egy csillag, egy eltűnt metálzenekar, diszfunkcionális családok, halál - ez egy nagyon rövid ajánló a norvég Karl Ove Knausgård új regényéről, a Magvetőnél megjelent Hajnalcsillagról, a hét könyvéről.

...
Beleolvasó

Knausgard regénye a bennünk és a világban lakozó sötétség könyve

Karl Ove Knausgard először jelentkezik fikcióval a Harcom sorozat óta. Regényében egy hatalmas, ragyogó csillag tűnik fel az égen, és senki nem tudja, miért van ott. Olvass bele!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Az apa keresése egyben az én felkutatása is egy holland regényben – Olvass bele!

A borbély fia fordulatos regény a gyászról, az újrakezdésről, a családi kapcsolatok és a vágy erejéről. Nem csupán az én- és apakeresés, de az alkotás magával ragadó története is, amely elmossa a határt jó és rossz, igaz és hamis, valóság és fikció között. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Olvass bele Nádasdy Ádám új verseskötetébe!

Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Mutatunk kettőt.

...
Beleolvasó

Mit teszel, ha kiderül, hogy talán nem a barátod gyilkosát csukták le? - Olvass bele Rebecca Makkai új krimijébe!

Amikor a sikeres tanárt és podcastert visszahívják tanítani a régi gimnáziumába, egy régi gyilkosságban is új nyomra bukkan. Olvass bele Rebecca Makkai könyvébe!

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Csernus Imre: A magyarok zárkózottak, fosósak és félnek felelősséget vállalni

A megosztó pszichiáter, Dr. Csernus Imre bemutatta hamarosan megjelenő új kötetét, melyben azt próbálja megfejteni, mit jelent ma magyarnak lenni.

...
Nagy

K. Varga Bence: Újabb sejt születik

„Oldalra sandítva újra és újra szemügyre vehette a test vereségét, a hús halálának stációit” ‒ K. Varga Bence A csont és a csönd címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a harmadik rész.

...
Nagy

Így mutatta be Robert Capa Magyarország világháború utáni vörös fordulatát

A 70 éve elhunyt legendás fotós 17 éves korában menekült el Budapestről, 17 évvel később pedig másfél hónapot töltött idehaza. A Holidaynek írt, 14 fotóval illusztrált útibeszámolójában éjsötét börleszk-jelenetekként elevenednek meg a remények és a romok.

A hét könyve
Kritika
Nick Cave könyve megtört szívű elmélkedés hitről, zenéről és gyászról
...
Zöld

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk [Podcast]

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek.