Az év vége egyik legszórakoztatóbb tevékenysége a listázás, amikor sorra vesszük, mit szerettünk idén, mi hagyta bennünk a legmélyebb nyomot, melyik könyvről beszéltünk és vitatkoztunk a legtöbbet. Nekünk is nagyon jó ilyenkor végignézni, milyen volt a könyves év, közben óriási dilemma, hogy mi kerüljön fel a listára, amelyen szigorúan csak ötven hely kiadó. Ahogy mindig, most is felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez nem egy átfogó, hanem szubjektív lista, csupa olyan könyvből válogatva, amelyeket idén olvastunk, és amelyek nekünk valamiért nagyon emlékezetesek. Ráadásul, ahogy eddig is, most is gátlás nélkül keverednek rajta a műfajok, így a mi listánkon a nagyregények, a novelláskötetek és a sci-fik is elég jól megférnek egymás mellett. Így olvastunk mi 2019-ben: 50-41, 40-31, 30-21, 20-11.
10. Sally Rooney: Normális emberek
Sally Rooney: Normális emberek
Fordította: Dudik Annamária Éva, 21. Század Kiadó, 2019, 301 oldal, 3990 HUF
Sally Rooney regénye a mai huszonéves fiatalok két nagy keresztjét állítja elénk: az értelmes élet keresését és az intimitástól való félelmet. Az ír kortárs irodalom egyik legsikeresebb írója ezzel a könyvével robbant be a köztudatba, de nemcsak a bestsellerlisták élére került fel, hanem a legjobb regénynek járó Costa-díjat is elnyerte. A Normális emberek középpontjában két egyetemi éveit kezdő fiatal, Marianne és Connell bizonytalan, traumákkal terhelt kapcsolata áll, amely kamaszos kísérletezéssel indul, majd egy több évig tartó se veled, se nélküled szerelemmé fejlődik. Mintha a vonzás és taszítás valami egyedi keveréke létezne kettőjük között, ami nem engedi, hogy elszakadjanak egymástól, ugyanakkor az összetartozás érzését a menekülés vágyával vegyíti. Ahogy halad a regény, fokozatosan derül ki, hogy mik azok a dolgok a múltjukban, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy őszintén, bizalommal forduljanak egymáshoz és felvállalják önmagukat, a döntéseiket és a kapcsolatukat. A könyvről szóló kritikánkban ezt írtuk:
„Ez a generáció nem elégszik meg előre kirajzolt életpályák követésével, a könnyűnek tűnő egyszerű sikerekkel, a széles társadalomba való beilleszkedéssel. Valami egyedit szeretne alkotni, minden élményt megtapasztalni, és mindig többet tudni a világról. Tudattalanul ott munkál benne a félelem, hogy ha lemarad, kimarad. Ha megállapodik, az olyan számára, mintha önként választaná az unalmas mindennapok tetszhalálba vezető lassú enyészetét. A Normális emberek hősei kimunkálják a saját válaszaikat erre a dilemmára, válaszaik azonban nem véglegesek. Mindig van tér a változásra.”
A Normális emberek készülő adaptációjáról ITT és ITT írtunk.
9. Rajk László: A tér tágassága
Rajk László: A tér tágassága
Magvető Könyvkiadó, 2019, 416 oldal, 4999 HUF
Harmincéves a rendszerváltás, ami különös súlyt ad minden visszaemlékezésnek, legyen az verbális, vizuális vagy akár tárgyi. Emiatt is különösen szomorú, hogy Rajk László építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék tagja már nem érhette meg A tér tágassága című memoárkötet megjelenését; utóbbi alapját Mink András tíz évvel ezelőtt készített életútinterjúja adta, melyet aztán 2019-ben egy újabb beszélgetéssel bővítettek ki. Történelmi traumák, családi tragédiák, rendszerkritikus eszmélés, művészi kiteljesedés, és persze rengeteg személyes sztori, reflexió jellemzi a kötetet. Olyan történetek elevenednek meg a lapjain, melyekről innen-onnan talán már hallottunk, de a szubjektum, a személyesség teljesen más fénytörésbe helyezi azokat. A Könyvesblogon korábban egy olyan részletet mutattunk meg, amelyben Rajk az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, november 4-ről például ezt mondta:
"Losonczy Géza titkárnője, Köves Erzsébet toppant be hajnalban, és megpróbálta rábeszélni anyámat, hogy mi is menjünk be a követségre. Anyám azzal küldte el, hogy ugyan minek, hiszen ő itthon sem volt, amikor zajlottak az események. Köves Erzsi el is ment, majd jó fél óra múlva visszajött azzal, hogy Imre bácsi (Nagy Imre) kéri, hogy menjünk be. Ekkor anyám összeveszett a nagyanyámmal, hogy én is menjek-e vele, vagy maradjak. Majd anyám közölte, hogy soha többé nem fordulhat elő, hogy tőlem elválik. Így kerültem én is a követségre. Amikor odaértünk, anyám első dolga volt megkérdezni Imre bácsit, hogy miért ragaszkodott ehhez, miért volt erre szükség. Ekkor kiderült, hogy Nagy Imre semmi ilyet nem üzent."
8. Michel Houellebecq: Szerotonin
Michel Houellebecq: Szerotonin
Fordította: Tótfalusi Ágnes, Magvető Könyvkiadó, 2019, 368 oldal, 4299 HUF
2019-ben sokszor érezhettük azt, hogy a körülöttunk zajló dolgokat csak begyógyszerezve lehet kibírni, de Michel Houellebecq új regényében emeli a tétet, a főszereplője sem bírja máshogy elviselni - mondjuk begyógyszerezve sem. A történet főszereplőjét, Florent-Claude Labrouste agronómust japán barátnője megcsalja, teljesen kiégett, boldogtalanságát szerotonin-szintjének emelésével akarják helyrebillenteni:
"Houllebecq úgy meséli el a 46 éves Florent-Claude történetét, mint egy generáció vagy a fogyasztói társadalom végét. Amikor az elbeszélő minden vagyonával új életet kezd, utazgatni kezd, felkeresi régi ismerőseit, mint egy alkoholista nyomozó, akinek az utolsó ügye az lenne, hogy megfejtse, hol csesződött el ennyire az élete. A vidék leírása, kultúrmorzsák, társadalmi és politikai kommentárok közepette bomlik le a nyugati társadalom nagy mítosza: hogyan teszi tönkre a vidéki Franciaország lehetőségeit az Európai Unió és a fogyasztói társadalom, hogyan változik meg a privát életünk a mindent átható digitális kultúrában, hogy a születésünkkel kapott társadalmi rang vagy beágyazottság semmit nem ér, ha a tradíciót nem lehet folyamatosan újragondolva életben tartani. A pedofília és a kutyaszex is megkapja a figyelmet."
Kritikánk ITT>>
Houellebecq gyerekkora ITT>>>
Erlend Loe: Leltár
Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz, Scolar Kiadó, 2019, 160 oldal, 3450 HUF
Az év egyik legszórakoztatóbb és legbriliánsabban összerakott története számunkra egyértelműen Erlend Loe kisregénye, a Leltár volt, talán azért is, mert a témája miatt érintve éreztük magunkat: a Naiv. Szuper. és a Doppler-könyvek szerzője olyan főszereplőt választott, akinek a segítségével végre eljátszhatott a gondolattal, hogy milyen lenne leütni, megkötözni, majd számonkérni az irodalomkritikusokat. Mindezt pedig olyan élvezettel és fekete humorral tette, ami mindenképpen figyelemreméltó. A Leltár főhőse egy idősödő, kissé bolond költőnő, Nina Faber, aki úgy élte le az életét, hogy messziről elkerülték az irodalmi sikerek. Erős kiábrándultsága és anyagi gondjai ellenére azonban még egy utolsó dobással megpróbálkozik, hátha sikerül áttörnie a szakma iránta tanúsított közönyét. A Leltár cselekménye mindössze egy napot ölel fel, viszont cserébe ez egy rendkívüli nap: éppen új verseskötete, a Boszporusz megjelenésének időpontja. Nina felkel és várja a telefont, hogy kiderüljön, milyen kritikák jelentek meg a kötetéről. A hírek a hatalmas kudarcról fokozatosan érkeznek el hozzá, és ami ezek után következik, azt nem vágja zsebre az irodalmi élet: az idős, sikertelen költő egyszerre abszurd, nevetséges és tragikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatul esik többek közt egy könyvesbolti készletbeszerző és egy irodalomkritikus is. A Leltárról ezt írtuk:
„Erlend Loe könyve sok szempontból telitalálat, de leginkább azért, mert az írók és költők (vagy tágabb értelemben a művészek) lelki és anyagi kiszolgáltatottságának problémáját úgy írta meg, hogy egyszerre lehet sírni és nevetni rajta. A főszereplő, Nina már-már karikírozott figura és a cselekmény is sokszor teljesen abszurd irányba megy el, mégis ott rejlenek az egész történet mögött a valódi társadalmi igazságtalanságok és az irodalmi élet visszásságai is. Megjelennek a költők, akik nem keresnek eleget ahhoz, hogy be tudják fizetni a számlájukat; a marketingesek, akik nemcsak, hogy átvették az uralmat a könyvkiadókban, de ráadásul a művészi minőség helyett a piaci szempontokat helyezik előtérbe; és a kritikusok is, akik közül sokan úgy véleményeznek könyveket, hogy nincs is meg hozzá a háttértudásuk.”
Olvassatok bele a Leltárba ITT.
A Leltár borítójáról készült interjúnkért pedig kattintsatok IDE.
6. Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc: Életünk végéig
PESTI KALLIGRAM, 2019, 456 oldal, 3990 HUF
A Másik halál című előző regénye Aegon-díjat kapott, nálunk is az év legjobbja volt. Hét évvel később Barnás Ferenc új regénye, az Életünk végéig ismét nagyot üt, és nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az olvasók a jelen irodalmi korszellemében mennyire lesznek nyitottak rá. Az elmúlt hét évben Karl Ove Knausgard regényeivel az életrajziság, a személyesség tematizálása újra a próza fontos játékává, kérdésévé vált: KOK úgy beszél magáról és a körülötte lévő világról, hogy közben létrehoz egy általánosságot, amire a végtelen személyessége ellenére is könnyen rá tud csatlakozni az olvasó. Barnás pedig könnyen felveszi a versenyt személyességben, regényeivel évtizedek óta ezt teszi, még akkor is, ha főszereplőjét most Sepinek hívják, aki debreceni, több regényt írt, amiket a könyvbeli leírásaik alapján azonosíthatunk, őrként dolgozott, amikor rangos irodalmi díjat nyert. Egyébként olvasói szempontból lényegtelen, milyen plusz rétegeket ad hozzá a Barnás-életműhöz, mert működik. A szikár, pontos mondatok úgy működnek, mintha belülről tapogatnánk le egy buborékot Sepivel: érezni, ahogy az elbeszélő megteremt maga körül egy zárt világot.
Az irtóztató urológiai jelenettel induló regény beránt egy tök átlagos életbe, Sepi próbál mindent rendbe rakni magában, mert a saját életének elbeszélése felett elvesztette a kontrollt. A belső munka során folyamatosan jönnek elő a múltbeli kapcsolatok, hibák, történések, amelyek minden esetben kihatnak a jelenre. A megjelenő karakterek szinte láthatatlanul kapnak valódi történeteket, így akármilyen belülről rakja össze életét Sepi, a regény sokkal szélesebb közösséget mutat meg. Barnás regényét nem családregényként, hanem családok regényeként is olvashatjuk, mert Sepi tíz testvére és rokonsága egyszerre hívja be a hálózatelmélet és a márquezi családfa szerelmeseit.
5. Sheila Heti: Változások könyve
Sheila Heti: Változások könyve
Fordította: Csonka Ágnes, Libri Könyvkiadó, 2019, 312 oldal, 3499 HUF
A Változások könyvét szerintünk minden nőnek el kellene olvasnia, mert eddig még nem volt olyan könyv, amely ennyire pontosan fogalmazta volna meg a női létezés lényegét. Sheila Heti játékosan felépített, filozofikus könyve a gyerekvállalás témáján keresztül beszél arról, hogy a nők miként tapasztalják meg az időt, a szorongást, az alkotást, a testüket vagy éppen a vágyaikat. A történet főhőse egy harminchét éves írónő, aki tisztában van vele, hogy már mindenképpen el kell döntenie, vállal-e gyereket vagy sem, különben ki fog csúszni az időből. De maga sem tudja, mit szeretne, néha arra vágyik, hogy ő is anyává válhasson és beállhasson a sorba, máskor viszont megretten a gondolattól, hogy egy életen át felelősséget vállaljon valakiért. A könyv témáját és szerkezetét az első pillanattól a döntési folyamat dinamikája határozza meg, amelyben csak két lehetőség van, az igen és a nem. A regényről ezt írtuk:
„A Változások könyve nem ad válaszokat, viszont cserébe tűpontos kérdéseket tesz fel, és ezáltal nagyon sok mindent elárul a nőként való létezésről, ami eddig kimondatlan maradt. Benne van az összes félelem a gyerekvállalással és a gyerektelenséggel kapcsolatban is. Ugyanakkor arra mindenképpen rámutat, hogy az egyik fajta életmód nem kritikája a másik fajta életmódnak. Egy nő sem állíthatja, akinek nincs gyereke, hogy másnak sem kéne gyereket vállalnia. És éppen ezért senki sem mondhatja azt sem, hogy minden nőnek szülnie kell.”
4. Karl Ove Knausgard: Élet - Harcom 4.
Karl Ove Knausgard: Élet - Harcom 4.
Fordította: Patat Bence, Magvető Könyvkiadó, 2019, 480 oldal, 4999 HUF
Karl Ove Knausgård idén tavasszal jött, látott és mindenkit zsebre vágott: a vívódó-szorongó, örökösen önreflektáló énből a budapesti könyvfesztiválon viszonylag keveset mutatott, bár természetesen kikerülhetetlen téma volt a sok köteten át tárgyalt család, és a hírverés, amit azzal keltett, hogy irodalommá írta az életét. A fesztiválra időzítve a Harcom regényciklus negyedik része jelent meg (Élet), amely a fiatal felnőtt, majd a kamasz KOK fejébe rántja vissza az olvasót. Kritikánkban ezt írtuk a könyvről: "Karl Ove Knausgård egyszerre hőse és antihőse a saját regényének. Kéjesen vájkál saját gyarlóságaiban, és nem fél attól, hogy időről időre kisstílűnek és szánalmasnak mutassa magát. Viszont, akárcsak minden fiatalnak, neki is joga van hülyének lenni. Próbálkozásai, felsülései éppen ezért nagyon is emberiek, pontosan emiatt pedig megbocsáthatóak. Az Élet nem hat olyan elemi erővel, mint az apa halálát feldolgozó első (Halál), vagy a szerelem topográfiáját megrajzoló második kötet (Szerelem), az életmű szempontjából mégis nagyon érdekes darab, és akit kicsit is izgat az egész Knausgård-jelenség, annak tényleg kihagyhatatlan. A negyedik kötetben ugyanis egy írói pálya kezdetének is a szemtanúi lehetünk, amelynek felívelése egyáltalán nem volt magától értetődő".
A szerzővel ITT interjúztunk, itt pedig öt nagy topikon keresztül mutattuk be KOK-ot.
A könyvfesztiválos beszélgetésről ITT írtunk.
Ha IDE kattintotok, akkor beleolvashattok a negyedik kötetbe.
3. Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át
Olga Tokarczuk: Bizarr történetek
Fordította: Petneki Noémi, Vince Kiadó, 2019, 184 oldal, 2995 HUF
Olga Tokarczuknak, 2018 irodalmi Nobel-díjasának idén két nagyon jó könyve is megjelent magyarul, bár az a regény, amellyel az amerikai Nemzeti Könyvdíj hosszúlistáján is szerepelt, csak a napokban került a könyvesboltok polcaira. A Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című könyvet így még nem sokan olvashatták, mi azonban feltettük a listánkra, mert ahogy a The Guardian kritikusa is írta, „megdöbbentő keveréke egy gyilkossági rejtélynek és egy sötét feminista komédiának”. A történet egy sziléziai faluban játszódik, ahol az egyik lakó különös körülmények között meghal. Szomszédja, egy nyugdíjas tanítónő nyomra bukkan, amelyet ugyan elárul a rendőröknek, de senki nem hisz neki, leginkább azért, mert bolond vénasszonynak gondolják, aki ráadásul túl sokat foglalkozik asztrológiával. Egy újabb haláleset után azonban jó páran meggondolják magukat.
Tokarczuk másik fontos könyve egy nyugtalanító atmoszférájú novelláskötet, amelynek írásai az élet és a halál közti határ átjárhatóságának gondolatával játszanak el. A Bizarr történetek a bekorlátozott jövő, a kihagyott lehetőségek és a veszteségek felől megírt életek könyve, amelyben a létre vonatkozó legfontosabb filozófiai kérdések hol tudományos-fantasztikus, hol pedig thrillerbe illő, horrorisztikus vagy szürreális elemekkel keverednek. A borzongató novellákban olvashatunk igazolást nyerő gyerekkori félelmekről, a túlvilágról is bosszút álló anyáról, farkassá operált nőkről, robotikus családokról vagy épp egy szenteket klónozó kolostorról is.
„Ha kezünkbe vesszük Tokarczuk legújabb kötetét, hamar megértjük, miért válhatott olyan sikeressé: az írásai elképesztően mellbevágók, nemcsak a cselekmény, a felépített világok vagy a mondatok szintjén, hanem a hétköznapi élet kellékeit használó döbbenetesen pontos metaforái miatt is. Elbeszélései olyanok, mintha valaki összegyúrta volna Milan Kunderát, Margaret Atwoodot, Dragomán Györgyöt és Szvoren Edinát, majd a belőlük összerakott íróval gyártatott volna novellákat. A Bizarr történetekben olvashatunk a jövő furcsa találmányairól, a múlt háborúiról, vallási fanatizmusról és megmagyarázhatatlan jelenségek soráról is, de bármilyen közegben is játszódjanak az elbeszélések, a középpontjukban mindig az a kérdés áll, hogy mi az ember és mi az értelme a létezésének.”
2. Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai
Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai
Fordította: Soproni András, 21. Század Kiadó, 2019, 848 oldal, 5990 HUF
Történelmi kataklizma és kreatív aranykor, hatalmas veszteségek és egyéni kiteljesedés, bujtatott társadalomkritika és főhajtás a legnagyobbak előtt - Michael Chabon nagyregénye két zsidó fiú története: egyikük a nácik által elfoglalt Prágából menekül, a másik az amerikai álmot szövögeti szegényes díszletek között. Szövetségük alapját a rokoni szálakon túl a közös érdeklődés adja: egy olyan kor tehetséges gyermekei, akik a rajzok és a hőssztorik révén öntenek lelket saját magukba és az amerikai képregényolvasók millióiba. Ezt írtuk a regényről: "A Kavalier és Clay bámulatos kalandjaiban Chabon igazságot szolgáltat a képregénynek, ahogy a hozzá hasonlóan némileg lenézett bűvészetnek és egy apró mellékszálon még a ponyvaregényeknek is. Hiszen az iparos munkának is lehet célja, amögött is van teljesítmény, és bármikor születhet belőle igazán komoly művészeti alkotás. Mindeközben nagyon élénk és részletes képet kapunk a negyvenes évek New Yorkjáról, és hiába csak szűk két évtized történéseiről olvasunk, a regényben mégis benne van az egész huszadik század."
A teljes kritikáért IDE kattintsatok!
1. Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol-trilógia
Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol-trilógia
Fordította: Egyed Veronika, Jelenkor Kiadó, 2019, 252 oldal, 6999 HUF
Izland, óriási gleccserek, fjordok, fagy, tenger, halászok, hó, sötét, vakító világosság, csupa szélsőség között él Jón Kalman Stefánsson főszereplője. Az 19. század végén járunk, a jeges természet még erősebb az embernél, az életet teljesen a környezet szervezi és rendszerezi. Amire most kezdünk újra rájönni, mert a természettel még számolni kell, életeket vesz el, alakít át és határoz meg.
A Menny és pokol-trilógia nemcsak azért költészet, mert ahogy az író a Margó Irodalmi Fesztiválon is mondta, így gondol rá, hanem az egész annyira erős, tragikus, nyelvi, képi, drámai és ősi, mintha Cormac McCarthyt megette volna az izlandi tájleírás. A három kötet kalandos, mint A Gyűrűk Ura, mert a fiatal fiúnak barátja halála után le kell szállítania egy könyvet minden kihívás, kaland és tragédia ellenére, hogy közben azért a felnőtté válás is felgyorsuljon. A természet pedig vadkaland, és nem csak azért, mert a postás simán ráfagy a lóra, hanem azért mert hiába hisszük, hogy mi erősebbek vagyunk, már bebizonyosodott, hogy nem így van, amit megerősít Stefánsson természet és ember viszonyáról szóló háromkötetes regénye:
1. A menny és pokol: kronologikusan építkező írás, melynek erőssége éppen a lassúság, a részletekre helyezett hangsúly, ahol a hallgatásnak mindig mélye, értelme van. A magas hegyek alatt, a viharos és kiszámíthatatlan tengeren nap mint nap életüket kockáztató halászok nem szószátyár népség, de minden pillantásukban, mozdulatukban hatalmas tét van. Ez a regény tulajdonképpen egy hajnali kievezésnek, egy balszerencsés véletlennek, egy halott barátnak, és a szavak erejének a könyve.
2. Az angyalok bánata: egy hatnapos, hóban, fagyban történő gyalogos utazás. A fiút községből egy rövid kis útra küldik a helyi postás kísérőjeként. A pár napos út azonban szinte mitikus utazássá válik, az idő megáll, eltűnik a hatalmas hóviharban. A napokig tartó hó, fagy, a látótávolság teljes hiánya arra készteti a fiút, hogy saját bensőjében vizsgálódjon. Egy beavatás ez a márciusi út, ahol a fiúból hirtelen felnőtt lesz.
3. Az ember szíve: különböző életek kerülnek a fiú szeme elé (a gyenge jellemű, ugyanakkor nagyon művelt iskolaigazgatótól, a saját feleségét szeretni már képtelen kapitányon át, a leghidegebb zugban küszködő megözvegyült, négy gyermeket nevelő férfiig), melyek mindegyikéből tanul valamit, hogy aztán a regény végére érve, mindezt összegezve, elkezdjen végre élni, hiszen „a legnehezebb az, ha képtelenek vagyunk élni, ha tudjuk a hangokat, az énekünk mégis hamis.”
Az év legvarázslatosabb olvasmányélménye volt ez a háromkötetes, ezeregyszáz oldalas, szinte disztópikus történet, ami az olvasás, a nyelv, az irodalom szerepéről úgy mesél, hogy a cselekménybe is beépíti.
Kritika>>
Interjú Stefánssonnal>>>
Borítópornó>>
Íme a lóra fagyásos jelenet:
"Kolbeinn felnyög, amikor meghallja, hogy Helga és a fiú közelednek, és ahogy grimaszol, az arcát ráncok és mély barázdák szántják, az élet ostorcsapásainak nyomai; a jobb keze lassan megindul az asztallap fölött, keresgél, mint egy szimatoló, bánatos szemű kutya, odébb tolja az üres kávéscsészét, aztán végigsimít egy könyvön, és ettől hirtelen ellágyul az arca; az irodalom nem alázatossá tesz minket, hanem őszintévé, ez a természete, és ezért olyan hatalmas erő a világban. Amint a fiú és Helga az ivóba lépnek, Kolbeinn arca megkeményedik, de kezét továbbra is a könyvön pihenteti: az Othello az, Matthías Jochumsson fordításában. „Vissza, ti részemen levők s ti többiek! Ha vívni kéne, nem várnék reá fölszólítást.” A vastag, kék sálba burkolózott Helga és a fiú elhaladnak a közönyt tettető Kolbeinn mellett, aztán kint is vannak a szabadban. Helga lenéz Jensre és a lovakra: a három alak szinte felismerhetetlen, tetőtől talpig jég és fehérség borítja őket. De hát miért nem jössz be, ember, kérdi Helga kissé élesen. Jens felpillant, és bocsánatkérően azt feleli: az a helyzet, hogy odafagytam a lóhoz.
Jens általában óvatosan bánik a szavakkal, és a hosszú, kemény téli utazások után kifejezetten szófukar is; ugyan mit kezdjen az ember a szavakkal a zord hegyi hóviharban, ahol az égtájak is eltűnnek az ember szeme elől? És ha azt mondja, hogy odafagyott a lóhoz, akkor azt bizonyára komolyan is gondolja; az ő szavai átlátszóak, nem rejtenek titkos árnyakat és árnyalatokat, ahogy az másoknál gyakran előfordul. Hozzáfagytam a lóhoz: ez se többet, se kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy három órával ezelőtt, mikor átkelt az utolsó vízfolyáson, amelynek a mélységét nem tudta felmérni az átláthatatlan hóviharban, Jens térd fölött is átvizesedett, hiába magasabb a lova, mint az átlag; a vizet pedig aztán az áprilisi fagy egy szempillantás alatt megszilárdította, mire ló és ember úgy eggyé fagyott, hogy Jens most már mozdulni sem tud, nemhogy leszállni; ezért kellett a lóra hagyatkoznia, hogy az a patájával az alsó lépcsőfokot megkaparva hírt adjon a jövetelükről.
Így aztán Helgának és a fiúnak alaposan össze kell szednie magát, hogy lehúzzák Jenst a ló hátáról, és aztán feltámogassák a lépcsőn; nem könnyű a feladat, mert Jens magas, testes ember, megvan akár száz kiló is. Helga vastag sálja már fehérlik a hótól, mire végre sikerül lecibálniuk a ló hátáról, és akkor még hátravannak a lépcsők. Jens bosszúsan fújtat; a fagy megfosztotta férfiasságától, és tehetetlen vénemberré tette. Felbotorkálnak a lépcsőn. Helga egyszer már elbánt az ivóban egy részeg tengerésszel is; jó középtermetű férfi volt, ám az asszony úgy dobta ki, mint valami rongyot. Jens ezért a súlyával önkéntelenül is Helgára támaszkodik, különben is, ki lehet ez a kamaszgyerek, nem tűnik valami nagy számnak, egy hópehely terhétől is biztosan összeroskad, hát még ha egy súlyos kar nehezedik rá. A lovak, motyogja Jens, mikor az ötödik lépcsőfokra érnek, persze, persze, nyugtatja Helga. Odafagytam a lóhoz, azért kell támogatni, közli Jens Kolbeinn-nel, amint Helga és a fiú félig emelve, félig a padlón húzva vonszolják befelé. A koffert szedd le a lóról, utasítja Helga a fiút. Jensszel innentől elbánok magam is, aztán a lovakat vidd el Jóhannhoz; tudod, merre lakik, Skúlinak pedig mondd meg, hogy Jens megérkezett. Tényleg elbír ez a kofferrel meg a lovakkal, kérdi Jens kétkedve, ahogy a szeme sarkából vizslatja a fiút. Rátermettebb, mint amilyennek látszik, feleli tömören Helga, amíg a fiú becipeli a koffert a házba, meleg ruhát vesz, és a komor ég alatt elindul a két kimerült lóval, bele az egyre sötétedő alkonyatba."
