10. Török Ábel: A harmadik ég
Török Ábel (interjú itt) világot, atmoszférát és nyelvet teremt, ami elvarázsol. A harmadik eget nevezhetjük mágikus faluregénynek, mesének vagy felnövéstörténetnek, a lényeg ugyanaz: ha az olvasó átadja magát a Török Ábel-féle, kisbetűvel kezdődő és megállás nélkül áradó mondatoknak (olvass el itt egy részletet), olyan élményt kap, amit nem nagyon tud elfelejteni. A regényben megfestett univerzum szép és igazságos. Ahogy kritikánkban írtuk, „elcsendesíti az olvasóját, és megnyugtatja, hogy létezik még tiszta szerelem és a megbocsáthatatlan bűnöknek következményei vannak”.
Egy északi kis falu tájain járunk, rengeteg szereplőt megismerünk, a könyv végére generációk múlnak el és születnek. A fókuszban egy fiú, „a bűvös ajkú dómar” áll, valamint az életen át tartó szerelme a „sziromlelkű katlával”. Mi történik, ha egy fiatal kilépne abból a sorsból, amit a család szán neki? Hogyan lehet leszámolni a kegyetlen apával? – a kötet ilyen kérdéseket is érint. Kritikánkban korábban azt is kiemeltük: „Török Ábel (aki még mindig csak 25 éves) egy olyan időben engedi ki ezt a különleges hangot a kortárs magyar irodalomba, amikor a világban talán túl sok minden szól a cinizmusról, a fájdalomról, a traumákról, az árkokról és a megosztottságról. Gyógyírként felkínálja ezt a felemelő történetet nekünk, amitől egy rövid időre mi is elhisszük, hogy létezhet valahol egy egyszerűbb, szebb és igazságosabb valóság.”
9. Annie Ernaux: A másik lány
„Azért haltál meg, hogy én írjak” – olvashatjuk A másik lány könyörtelen és szép sorai között. Annie Ernaux 2022-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, nem sokkal korábban jelent meg a monumentális és formabontó Évek című regénye, ami mind a mai napig az egyik legjobb alkotása (olvass bele itt). Az ott megismert tárgyias és érzéki író ebben a könyvében egy másik oldalát mutatja meg: az egykori, általa nem ismert testvére halálával néz szembe, akinek jelenléte az egész életét meghatározta. A gyász, a szégyen és a harag mesteri módon fonódik össze A másik lány történetében, Ernaux teljesen új megvilágításba helyezi a halált, az emlékezés és a feltétel nélküli kötődés fogalmait.
Ahogya a kritikánkban is felvezettük: „»Halottról jót vagy semmit« tartja a mondás, de miért akarunk etikusak lenni a halottakkal?” Ez a könyv egyszerre képes radikálisan felbontani az erkölcsi és morális normákat, miközben a kötődés, a szeretet és a kapcsolódás esszenciális lehetőségeit keresi egy halott testvérrel, és rajta keresztül önmagával. Az Ernaux-életmű egyik méltó és kiemelkedő darabja, ami talán egyben az egyik legszemélyesebb is. A szerzőtől idén egy másik regény, A szégyen is megjelent, amely szintén egy fontos pontja a Nobel-díjhoz vezető útjának.
8. Han Kang: Nem válunk szét
2024-ben Han Kangnak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat „az olvasót a történelmi traumákkal szembesítő, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív, költői prózájáért”. A dél-koreai írónak (portrécikk itt) négy kötete jelent meg magyarul, ezek közül a Görög leckék (itt írtunk róla) az év egyik legjobb könyve volt nálunk. A Nem válunk szét (kritikánkat itt olvashatod) Dél-Korea történelmének egyik legsötétebb időszakával foglalkozik, az 1948-tól hat éven át tartó, Csedzsu szigetén történt mészárlás áldozatainak állít emléket egy helyi család tragédiáján keresztül.
A főszereplő, Kjongha egy sikeres írónő, aki lelki és szakmai problémákkal és depresszióval küzd. Barátnője súlyosan megsérül, és arra kéri a kórházban, hogy utazzon el a szigeten található házába és gondoskodjon a madarairól. Kjongha útközben hóviharba keveredik, majd barátnője házában fűtés és áram nélkül próbál túlélni. Közben álom és valóság, múlt és jelen, a közösség és az egyén traumái kísértenek. Nehéz könyv tömegsírokkal, rémálmokkal, szellemekkel és rengeteg hóval, de ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy lírai, emberközpontú történetet kapunk, ahol mindig marad egy kis fény, amibe kapaszkodhatunk. Han Kang könyvei mélyre visznek, de megéri alászállni.
7. Percival Everett: James
Hogyan tud kapcsolódni a magyar olvasó egy újragondolt rabszolgatörténethez? – valószínűleg többekben megfogalmazódott ez a kérdés, akik találkoztak már Percival Everett Pulitzer-díjas regényével. Ám aggodalomra semmi ok: noha a rabszolgatartás valóban nem a magyar kollektív trauma része, a James tanulságos, szórakoztató és bravúrosan megírt regény (a fordítás Falcsik Mari munkáját dicséri, olvass bele itt). A szakmai díjakkal elhalmozott kötet (ezekről kritikánkban is olvashatsz) a Huckleberry Finn kalandjait írja újra. Csavar egyet a nézőponton, és visszaadja a szökött rabszolga, Jim hangját. Hiszen ilyen mindig is volt neki, de most érkeztünk el oda, hogy ezt el is lehet mesélni – üzeni a kötetével a szerző.
Az újramesélt történetben a feketék kialakítottak egy rabszolganyelvet, amin megszólalnak a fehérek előtt, hogy ostobának tettessék magukat. De ez csak álarc és eszköz a túlélésre, ugyanis maguk között választékosan, kulturáltan beszélnek. Jim és társai tehát nemcsak hogy átlátnak a fehéreken, még meg is vezetik őket. És hogy miért aktuális nekünk is ez a történet? Kritikánkban így fogalmaztuk meg: „A 21. században (…) nem kattan bilincs az alsóbbrendűnek kikiáltott ember lábán, ostor sem hasítja fel a bőrt a hátán, de társadalmi csoportokat máig dehumanizálunk, csak sokkal diszkrétebben. Percival Everett regénye arra emlékeztet, hogy nincs mindig középút: van, amikor egyértelműen állást kell foglalnunk a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen, hiszen a hallgatás csak tovább működteti a rendszert.”
6. Nádas Péter: Halott barátaim
Nádas Pétert is évek óta az irodalmi Nobel egyik esélyeseként emlegetik; hatalmas és meghatározó életműve joggal érdemelné ki a világ legrangosabb elismerését. Legújabb könyvében a Világló részletek egy utóhangját írja meg, de ezúttal nem magáról, hanem barátairól, Mészöly Miklósról, Esterházy Péterről és Polcz Alaine-ről mesél egy sodró lendületű memoárban. Akárcsak az idén 20 éves Párhuzamos történetek regényfolyamban, a kötet legnagyobb ereje, hogy senki nem tud olyan mélységgel és érzékenységgel írni a személyes kapcsolatokról, mint Nádas.
Ezúttal viszont máshova kerültek a tétek. A fikció teréből kilépve egyszerre mozgunk a szakmai és a személyes terekben, a szocializmus lassan feslő, de még mindig meghatározó színfalai között. Ahogyan írtuk korábbi kritikában: „Többek között ezért is olyan izgalmas a Halott barátaim, mert a szocializmus sűrű masszáját nem statikusságában, hanem dinamikus formájában ábrázolja. Így tehát a történelemkönyvre emlékeztető leírások helyett érzelmi és szellemi konfliktusokkal, morális kérdésekkel, az élet árnyaltságával találkozunk. De saját barátaival is így bánik, egyszerre láthatjuk Mészölyt őrült, szeretetéhes, félrelépő férfiként, és gondoskodó, stabil társként.”
5. Kirsten Thorup: Őrülten és halálosan
A 2025-ös év egyik nagy felfedezése Kirsten Thorup volt, aki a kortárs dán irodalom legjelentősebb alakjai közé tartozik, magyarul mégis csak most adták ki először. A 83 éves szerző regénye (olvass bele!) Hitler sötét világába visz, de ezúttal nem a koncentrációs táborok szenvedései vagy a véres harcok tárulnak elénk, hanem egyenesen a náci bűnbarlangba nyerünk betekintést. Az elmúlt időszak egyik legintenzívebb, már-már hipnotikus olvasmányélménye volt számunkra a nyitójelenet, melyben egy zsúfolt vonat siklik München felé a pusztulás uralta vidéken. A főhős egy fiatal özvegy, aki a Luftwaffe pilótájaként elhunyt férje emlékét követve utazik, hogy saját szemével lássa, milyen elvekért halt meg a szerelme.
„Az Őrülten és halálosan nem kíméli az olvasóját: a mi lábunk alól is egyre inkább kicsúszik a talaj a teljes téboly és a pillanatnyi józanság villanásaival sodródva” – írtuk kritikánkban, amikor a hét könyvének választottuk a kötetet. Thorup októberben a Margó Fesztivál vendége volt; ekkor interjúnkban az ábrázolt korszak borzalmai mellett a reményről is szó esett. „Szerintem az emberek mindig is megpróbáltak küzdeni a káosz ellen, amelyben ma is élünk. Csak azt kell eldönteni, melyik oldalra állunk: a hataloméra vagy az ellenállókéra” – mondta egyebek mellett.
4. Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága
Krasznahorkai László december 10-én vette át a Nobel-díját, amit október elején jelentettek be. Ebben az időszakban jelent meg az új regénye, amiben szerepel egy lepkekutató és egy Krasznahorkai nevű író is, aki szeretné megérteni a lepkéket és pillangókat, be akarja fejezni a könyvét és elnémulni. A két eseményt, a díjat és a regény megjelenését azért kötöm össze, mert a stockholmi beszédben elbeszélt angyalok, amelyeknek se szárnyuk, se üzenetük nincsen, nagyon emlékeztethet minket a regény két szereplőjére.
Ez egy izgalmas kamararegény két, a maguk módján különleges érdeklődésű emberről, akik közeledni kezdenek egymáshoz, barátkoznak, miközben a lepkéken keresztül életről, kudarcokról, vágyakról, tudományról és alkotásról, megismerésről, vagyis mindannyiunkat érintő alapkérdésekről beszélnek, gondolkodnak.
A Krasznahorkai-olvasók számára extrán izgalmas lehet, amilyennek megteremti a Krasznahorkai nevű regényírót és karaktert, játékba hozva az elmúlt tíz év irodalmi trendjét, az autofikciót. A magyar nemzet biztonsága itt és most játszódik, erről a világról és életről beszél a maga eszközeivel, egyébként helyenként önironikusan (ajánljuk a Krasznahorkai-életműről készített podcastünket). A regény megjelenése és a Nobel-díj miatt elneveztek egy most felfedezett lepkefajt Krasznahorkairól, érdemes megnézni.
3. Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom
Nem állítjuk, hogy a Knausgård-regényeknek kibérelt helyük van az év végi toplistánkon, de az tény, hogy a norvég irodalom egyik legnagyobb kortárs szerzője nem nagyon tud tévedni. A harmadik birodalom a Harcom-sorozattal berobbanó író Hajnalcsillag-regényfolyamának (amelynek első része 2023-ban az év könyve volt nálunk) új darabja. A második rész hosszabb kitérője után ez az elsőhöz kanyarodik vissza, az ott megismert eseményeket meséli el még egyszer, de ezúttal új nézőpontokból.
A történet (olvass bele itt) olyan mélységekbe ereszkedik, ahol csak sötétség és rejtélyek várnak az olvasóra: egy temetkezési vállalkozó észreveszi, hogy nem halnak meg az emberek; egy fiatal lány beleszeret egy rockzenészbe; egy rendőr a black metal banda tagjainak halála után nyomoz; egy lelkésznő a kétellyel és férje paranoiájával küzd; egy srác pedig megpróbál megszabadulni a fejében szóló hangtól. Mindezekben a történetekben, hol erőteljesebben, hol épp csak felvillantva, de megjelenik az égen ragyogó csillag és a különös, baljóslatú jelek.
„A sorozat az elmúlt évek legnagyobb írói vállalkozása, minden része elképesztően olvasmányos, az író jó érzékkel adagolja a feszültséget, és kíváncsivá tesz az összes szereplőre és történeteikre. Nemcsak akkor izgalmas, amikor rituális gyilkosságról, sötét erdőről, kihalt tengerpartról, elszabadult, pszichotikus férfiról vagy a műtőasztalon feltámadó halottról ír, hanem akkor is, amikor egy ötvenes férfi kibámul egy étterem ablakán és saját családjáról gondolkodik (...). Szinte lényegtelen, hová vezet majd a sorozat, míg a végkifejletig tartó út minden perce élvezetes” – írtuk korábban kritikánkban.
2. Paul Lynch: A próféta éneke
Az idei év – szerintünk – legjobb világirodalmi kötete a 2023-ban Booker-díjjal kitüntetett regény, A próféta éneke, ami egyben az év talán legmegrázóbb olvasmányélménye is (olvass bele itt). A nem olyan távoli jövőben Írország szükségállapoti törvénykezést vezet be, és lényegében az egész ország egy disztópiává válik. A történet középpontjában a biológus kutatóként dolgozó Eilish Stack és családja áll. Egy anya, aki mindent megpróbál megtenni, hogy felkutassa váratlanul eltűnt férjét, és ellenálljon az egyre drasztikusabb elnyomásnak. A totalitárius rendszer viszont egyre fokozódó tempóban terjeszkedik, kijárási tilalmat vezetnek be, fegyveres harcok kezdődnek és már senki sincs biztonságban.
Az olvasó pedig szorongva követi az egyes családtagok különböző élményeit a diktatúráról: „Mindannyian másképp reagálnak a szituációra, egyre nehezebb őket fizikailag is közel, biztonságban tartani, és itt kezdődnek majd az igazi tragédiák, és azok a jelenetek, melyek olyan iszonyatos erejűek, hogy le kell tenni az egyébként sodró lendületű könyvet. Többször meg kell állni, mert Lynch olyan élővé teszi a történetet, hogy képtelenség távolságtartással olvasni” – írtuk a hét könyve kritikánkban. Lynch látszólag a jövőt rajzolja fel, de sokkal inkább a jelenünk kilátástalanságát és reménytelenségét mutatja meg, és pont ettől válik kimagasló olvasmánnyá – útmutatót jelent minden (jövőbeli) diktatúrához.
1. Barnás Ferenc: Most és halála óráján
2025-ben nekünk az év könyve egy közel 100 éve tartó, mindannyiunk által jól ismert problémára világít rá, miszerint még mindig itt leng közöttünk a Freud által megállapított rossz közérzet. Talán mi sem lehet szebb annál, hogy a 2000-es évek negyedszázadának Magyarországán egyszerre érezzük a menekülési kényszert, a nosztalgiát és a röghöz kötöttséget, mintha Barnás Ferenc Most és halála óráján című regényének főhősével együtt mi is a vészterhes múlt rabjai lennénk (olvass bele itt).
A gazdag életmű, aminek éppen idén indult meg az újrakiadása az első, meghatározóvá vált Kilencedik című kötettel a Jelenkor Kiadónál, most egy igen különleges regénnyel bővült. A Most és halála óráján egy egzotikus szigetvilágban játszódik, ahol a volt pszichológus, Torjai Endre, hetvenes éveinek látszólag nyugodt mindennapjait éli, viszont az egykori Kádár-korszakból feltörő szorongások, berögzült reflexek és a testében hordozott haza működik tovább az idegen kultúra egyedülálló, mindentől elszigetelt kényelmében.
A hét könyve kritikánkban így írtunk a kötetről: „Ez a lenyűgöző tudatregény lépésről lépésre szűkül be, ahogy az egyébként is szuperérzékeny Torjai térde szilánkosra törik (...). Barnás halálfélelemről, fájdalmakról, idegi kimerültségről ír, de mégis a regény nem lehúzza az olvasót, hanem folyamatosan új értelmezési kereteket hoz létre: mi a viszonyunk a testünkkel, az elmúlással, a félelmeinkkel. A sok nehéz kérdés megmutatja, milyen borzasztó erős az ember. Torjai legalábbis az, mert az elbeszélés önreflexiós képessége nem az önsajnáltatást, hanem a küzdelmet mutatja meg.”
Ahogyan Paul Lynch a jövő lehetséges szerkezetét mutatta meg, úgy Barnás egy, a jelenben nagyon érzékelhető, talán több évtizede tartó érzés ütőerére tapint rá, amelyben egyaránt ott van általánosan az identitás kiüresedettsége, de főleg az a súlyos és megfoghatatlan teher, amit Torjaival együtt mindannyian cipelünk.
