Nemrég jelent meg Daniel Kehlmann Mozgókép című regényének angol és amerikai kiadása, aminek alkalmából megnéztük, hogy vajon az angolszász sajtóban is annyira jól teljesít-e a regény, mint itthon. Kehlmann regénye tavaly az év könyve volt a Könyvesen, az évi 50-es listkánk tetején végzett, kritikát és podcastet is készítettünk róla. Annyi biztos, hogy nem nagyon nyúltunk mellé, amikor a Magvetőnél megjelent könyv mellett tettük le a voksunkat.
A Mozgókép a művészet és hatalom kapcsolatáról szól, W.G. Pabst, osztrák filmrendező rövid történetét meséli el a hitleri Németország ideje alatt. Pabst, aki Európában ismert és szeretett rendező volt, később pedig Hollywoodban próbált dolgozni, sikertelenül, visszatér hazájába, hogy beteg anyjával törődjön és kedve szerint alkothasson, arra viszont nem számít, hogy ehhez a nácikkal kell együtt dolgoznia. Groteszk, kafkai világban járunk, ahol senki sem az, aminek mutatja magát, mégis Pabst elkötelezett amellett, hogy mindenáron filmet készít. Ezt akár egy részletben is el tudod olvasni.
A könyv magyar kiadása szinte első volt a nemzetközi színtéren, Németországban eredetileg 2023 október 10-én jelent meg, ezt követték aztán a 2024-es kiadások: dánul január 23-án, magyarul április 4-én, svédül április 9-én, oroszul szeptember 13-án, olaszul október 8-án. Majd 2025-ben februárban franciául, májusban pedig angolul is kiadták a regényt. A magyar fordítás gyorsasága Fodor Zsuzsa és a Magvető Kiadó érdeme.
Kehlmann eddigi legjobb alkotása
Az angol és amerikai kritikák elismerően beszélnek a regényről, legtöbben Kehlmann prózatechnikáját emelik ki, amiben a nézőpont és a stílus váltakozása egy izgalmas és árnyalt világot teremtenek Pabst történetéhez.
A Telegraph szerint a karakterek, ahogyan Kehlmann Tyll című regényében is, messziről szemlélik magukat, reflektálnak és gondolkodnak a tetteikről, ami jól árnyalja a történetet. Ehhez az is társul, hogy az író több álomszerű részletet épített a regénybe, emeli ki a kritika, amitől az a mitológikussá válik. Számunkra talán ez a legjobban a kafkai jelzővel írható le. A Guardian szerint Kehlmann legjobb munkáját alkotta meg ebben a regényben:
A Mozgókép olyan mint egy modern Grimm-mese, tele van sötétséggel, szorongató ellentmondássokkal és el nem múló iszonnyal. Ez Kehlmann eddigi legjobb alkotása”
Az amerikai sajtóban még hangzatosabb ajánlókat találunk, ilyen például a Los Angeles Times cikke is: „Egy gyorsan és könnyedén olvasható regénnyel van dolgunk, ami egyszerre képes kielégíteni a magas irodalom és a szórakoztató irodalom elvárásait, amellett hogy ezért stílusban és tartalomban sem kell kevesebbel beérnie”
A szórakoztató és magas irodalom között
Érdekes módon a kötettel kapcsolatban az NPR oldalán is feltűnik az, hogy jól illeszkedik a szórakoztató irodalom (commercial fiction) kategóriájába, amellett, hogy mélyen foglalkozik a témájával. Ez a szempont talán itthon kevésbé szokott megjelenni. Másik érdekesség pedig, hogy több újság is kiemeli, hogy az első és utolsó fejezet időben máshol játszódik (sok évvel Pabst története után), és hogy ez milyen zavaró lehet.
Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.
Tovább olvasokA legérdekesebb az Atlantic cikke, amiben a kritika a szerző és Kehlmann közötti beszélgetést is tartalmazza a könyvről, így egy sokkal átfogóbb, személyesebb betekintést kaphatunk a könyvhöz.
Fotó: Goodreads
