Ha beütjük a Google-ba, hogy „híres norvég író”, norvégtudás híján angolul, Karl Ove Knausgård-t (a továbbiakban: KOK) csak két kollégája előzi meg: Henrik Ibsen és a nácibarát Nobel-díjas, Knut Hamsun. Ha felsőfokozzuk a keresőkifejezést, akkor a kilencedik helyre csúszik vissza, ám csak egyetlen olyan szerző kerül elé, aki a huszadik században élt és alkotott. KOK mára Norvégia egyik legfontosabb kulturális exportcikke, prózája épp olyan tagadhatatlan hatással van az életrajzi fikció hagyományaira, mint amekkorával a norvég metálzenekarok voltak a black- és deathmetál szcénára. Pedig amit csinál, az James Wood amerikai kritikus szerint anti-irodalom, sőt, egyenesen bálványrombolás. Knausgård 2009-ben jelentette meg hatkötetes életrajzi regényének, sőt, életrajzi elemekből táplálkozó asszociatív gondolatfolyamának első kötetét, amelynek nemcsak Hitlertől kölcsönzött címe, de gyónással felérő bátorsága is sokkolta a norvég olvasókat. Sokkolta, lenyűgözte és kíváncsivá tette egyszerre. A KOK-féle Harcomban semmilyen ideológiát vagy világmegváltónak szánt tervet nem találni, hol terjengős, hol egyenesen unalmas prózája meg sem közelíti egy diktátor retorikáját. Egy második házasságában élő, négygyerekes, középosztálybeli író oszt meg benne mindent a hétköznapjai banalitásától a társas kapcsolatai dinamikáján át a kulturális és társadalmi preferenciáiig, a Munch által megreformált norvég festészettől az erdőben kakálásig. A végeredmény mégis a 21. századi irodalom eddigi legizgalmasabb és legtöbbet elemzett énkeresése, „etikátlan júdásirodalom”, „a férfiszégyen emlékműve”. A Knausgård-saga első része, a Halál a Könyvfesztiválra jelent meg a Magvetőnél Petrikovics Edit fordításában (olvass bele ITT), a második részt Szerelem címmel őszre tervezi a kiadó.
Karl Ove Knausgård: Halál - Harcom 1.
Fordította: Petrikovics Edit, Magvető, 2016, 436 oldal, 3990 HUF
Szentkuthy Miklós még gyerekkorában kezdte el dokumentálni az életét, alig múlt harminc, amikor a naplóírást napi rutinként gyakorolta, és majd ötven éven keresztül, egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig abba sem hagyta. Írás közben nem érdekelte, hogy kinek okoz fájdalmat a bejegyzéseivel, ám végül úgy döntött, évtizedekre titkosítja a több mint százezer oldalnyi szöveget. A teljes napló 2038-ban hozható nyilvánosságra. Szentkuthy azzal indokolta a döntését, hogy nem akar az anyagban felbukkanó szereplők vagy utódaik lelkébe tiporni szókimondásával, és erre hivatkozott Gyarmati Fanni is, amikor kikötötte, 1935-1946 között íródott naplói csak a halála után publikálhatóak. Karl Ove Knausgård-nak eszébe sem jutottak a következmények, amikor 2008. február 27-én, valamivel éjjel fél 12 előtt elkezdett papírra vetni mindent, ami az eszébe jutott az életéről, vagy az emlékek rekonstruálása közben bekéredzkedett a formálódó szövegbe. A szöveg olyan iramban növekedett, hogy kiadója, az Oktober azt tervezte, havonta jelentetik meg az egyes köteteket, majd végül egy 1500 oldalas monumentális regényben egyben is kiadják az egészet. Hamar rájöttek, hogy ezzel bőven KOK ambíciói alá lőttek.
A Halál központi témája az egész Harcom-univerzum epicentruma: az apai örökség. Az én őrszemként működő szelete, ami állandóan azt figyeli, milyen hangulatban van az apa, a gyerekkorban különösen félelmetesnek ható kiszámíthatatlanság, a szégyen, a szorongás és a bénító félelem, hogy képtelen lesz levetkőzni magáról mindazt, ami benne olyan gyűlöletes volt. KOK a saját történetét akarta elmesélni az apja kálváriáján keresztül: a 40 éves korára elhatalmasodó egzisztencialista válságot és az eleve elrendeltséggel való küzdelmet, melynek tétje, hogy elkerüli-e az utat, ami ki lett jelölve számára. Egy megbecsült tanárból és helyi politikusból magányos alkoholistává züllött férfi útját, aki utolsó éveiben nemcsak magát, de 85 éves édesanyját is tönkretette. A Halál ennek a harcnak a manifesztuma, a boldogtalanság és a folyamatos várakozás emlékkönyve, a nihil morbid és megrendítő krónikája, egy saját farkába harapó családtörténet.
Mielőtt nekifogott az első Harcom-kötetnek, a 19. századba helyezve próbálta elmesélni apja történetét, ám öt év után rájött, hogy a téma túl nagy és személyes ahhoz, hogy egy klasszikus regényformát erőltessen rá. Bár KOK sorszámmal különböztette meg az egyes epizódokat, a legtöbb fordításban mindegyik rész külön címet kapott, így lett az első könyvből Death in the Family, vagyis Halál a családban, ami nemcsak a cselekmény summája, de a regény megjelenést követő hetek metaforája is. A család apai ága számára nemcsak testvérük, nagybátyjuk vagy harmad-unokaöccsük szűnt meg létezni, de annak kisebbik fia is. Azt állították, hogy nem az alkoholizmus, hanem egy hétköznapi szívroham felelős a történtekért, és az anyai ház vizeletben és ürülékben úszó, rothadó ruhákkal és üres üvegekkel kidekorált halálpanteonja csak Knausgård élénk fantáziájának szüleménye. A beharangozott per és a halálos fenyegetések hatására maga KOK is elbizonytalanodott abban, hogy a fikció és a valóság közt húzódó határ épp melyik oldalán tartózkodott, amikor beszámolt a nagymama házában tett látogatásról és a maratoni takarításról, ami nemcsak az apa mocskát, de a korábban a halálát óhajtó tékozló fiút is eltüntette. Örvénylett a habos, barna felmosóvíz, és folyt vele KOK könnye is.
„Olykor eltűnődtem, micsoda felszabadító érzés volna lekaparni ezeket a gyengéd érzéseket, ahogy a porcot az inak korul egy lesérült sportoló térdében. Nem volna több szentimentalizmus, együttérzés, Beleélés…”
Csak akkor nyugodott meg, amikor egy orvos, aki szemtanúja volt a házban uralkodó körülményeknek, levelet írt, és alátámasztotta a könyvben foglaltakat.
Pedig KOK azt állítja, a Harcom nem a saját életéről szól, hanem arról, amit az irodalom keretei között kezdeni tudott vele. Az írás számára a boldogtalanság biztos jele, és minden esetben a pusztításról szól: valamilyen törést kell előállítani a témában és a stílusban, a „roncsoláshoz” pedig a „magány hatalmas tereire” van szükség. Knausgård szinte már lelkiismereti kérdést csinál az őszinteségből, mintha attól félne, hogy rajtakapják, és a gyerekkor állandó szégyene ismét átvenné az uralmat felette. Az írás célja éppen az, hogy megszabaduljon a szégyentől, amit más botránynak, árulásnak, vagy a norvég álszemérem és képmutatás kritikájának tekint, az számára az egyetlen út, ahogyan képes kifejezni magát. Tudja, hogy amit a Harcomban végrehajtott, az erkölcsileg megkérdőjelezhető, de az elbeszélői szabadságot minden esetben a járulékos sérelmek és az összetört lelkek elé helyezi, legyen a lélek tulajdonosa rokon, barát, vagy épp saját maga.
Egy férfi gyötrelmes belső élete 3600 oldalon
Halál (Harcom 1.) – melyben megírja édesapja halálának körülményeit, és azt, hogy mi vezetett a férfi bukásáig
Szerelem (Harcom 2.) – melyben elmeséli, hogyan szeretett bele első látásra második feleségébe, Linda Boströmbe, és hogyan élte meg első három gyereke, Vajna, Heidi és John születését
Harcom 3. – melyben visszaemlékezik a Tromøya szigetén töltött gyerekkorára
Harcom 4. – melyben egy évig tanárként dolgozik egy északi sarkkör közelében fekvő halászfalu iskolájában
Harcom 5. – melyben egyetemre megy, megházasodik és rátör az írói válság
Harcom 6. – melyben Hitler és Breivik analizálása mellett arról is beszámol, hogyan omlott össze Boström, miután az első két kötet megjelent
A szöveg nyíltsága nemcsak az olvasók, a kritika, Zadie Smith és Jonathan Lethem, de a média figyelmét is KOK-ra irányította: címlapon hozták, ha levágatta a haját, fényképet közöltek a házról, ahová még be sem költözött, és a helyi Elle magazin egyszer még a legszexisebb norvég férfinek is megválasztotta. Pedig KOK korábban sem volt ismeretlen a norvég irodalomban, első regénye, a pedofil tanár és agresszív apja történetét elmesélő Világon kívül (Ute av verden, Tiden Norsk Forlag) 1998-ban elnyerte a Norvég Kritikusok Díját. KOK épp abban az időben készült el vele, amikor Kristiansandba kellett utaznia, hogy elrendezze az apja temetése körüli ügyeket. Borítója családi összefogással készült, ez volt a bátyja, Yngve által alapított grafikai stúdió egyik első megbízatása: a regény fedelére a gyermekaktjairól ismert amerikai fotós, Jock Struges egyik képe került, akinek a neve többször kapcsolatba került a gyermekpornográfiával, ám KOK szerint olyan lenyűgözően, mint ő teszi, egyetlen fotós sem „képes visszaadni a gyermekkor gazdag világát”. Második könyve, az Idő mindenre (En tid for alt, Forlaget Oktober, 2004) egy 500 oldalas fiktív bibiliaértelmezés, melyben arról értekezik, hogyan halt meg Isten és hová tűntek az angyalok, Káin, Noé és Ezékiel történetének díszletéül pedig a drámai norvég tájat állítja.
A naplóírásnak nem a negyvenedik évéhez közeledve fogott neki először, gyerek- és kamaszkorában több füzetet is teleírt, ám a húszas évei közepén máglyára vetette az egészet, hogy mindent elpusztítson a huszonötödik születésnapja előtti énjéből. „Abból az időszakból semmi jó nem származott.” Néha eszébe jut, hogy a Harcom-regényekkel is hasonlóan kellene cselekednie, de a több mint 20 nyelvre lefordított munkából olyan sok példány jelent meg, hogy ez már csak bajosan volna megvalósítható. A könyvekből csak Norvégiában közel félmillió példányban fogyott.
Knausgård két címváltozattal is előállt, mielőtt a Harcom mellett döntött. Mivel az én-elbeszélő folyamatosan elvágyódik valahonnan, az volt a terve, hogy álmai országa után Argentínára kereszteli a könyvet. Az országgal először az 1978-as futball-világbajnokság miatt került kapcsolatba, később megismerte Borgest, Cortazart és Witold Gombrowicz-ot, aki nagyrészt ott írta naplóbejegyzéseit. Másik munkacíme a Papagájpark volt, ám végül mindkét változatot elvetette. Hitler könyve egy barátjával, Geir Angell Øygardennel folytatott beszélgetés során bukkant fel, ő pedig azonnal rábólintott. Legalábbis a saját változata szerint, mert kollégája, akinek mind a hat kötetet felolvasta a telefonban, arra emlékszik, habozott egy kicsit.
A címválasztásnak nem az eladási mutatók meglendítése, vagy az olvasók sokkolása volt a célja, mindössze annyit akart sugallni az emberek felé: basszátok meg, ez az én életem. A Harcom nagyon személyes, szinte már intim projektként indult, ha írás közben bármikor a várható reakciókra gondolt volna, az a projekt halálát jelentette volna. Pedig az írás folyamatát a reakcióktól függetlenül is az öngyilkossághoz hasonlítja: a könyvet egyfajta írói öngyilkosságnak szánta, mindent fel akart használni benne, hogy a végén ne maradjon semmilyen élmény- és ötletanyag, amit a prózájába dolgozhatna. A hatodik könyvben még néhány jövőbeli regény és történet egy-egy sorát is beleírta, csak azért, hogy ezzel ellehetetlenítse a megírásukat. A tervezett véglegességről a zárókötet utolsó sora is árulkodik: „És annyira boldog vagyok, hogy már nem vagyok író többé.” Mióta leírta ezt a mondatot, négy új könyvet publikált, melyek közül az egyik egy tervezett kvartett nyitódarabja, melyben arra tesz kísérletet, hogy 240 tárgyon és jelenségen keresztül bemutassa az univerzumot negyedik gyermekének, Annének. A Min Kamp végletekig elfogult egzisztencialista szenvedése tehát gyermeki felfedezőúttá transzformálódik, melyben Knausgård elfogultság nélkül tekint mindenre, a vécéülőkétől a szivárványig.
Hitler a Harcom hatodik, angolul csak 2017-ben (és ha évi két megjelenéssel számolunk, magyarul csak egy évvel később) megjelenő kötetben kap kitüntetett figyelmet, melyről Knausgård úgy nyilatkozott, az első öt rész következményeit fejti ki benne. Az utolsó részben 400 oldalon keresztül értekezik a korai éveiről és a Mein Kampf-ról, és párhuzamot von a náci vezér és az utøyai merénylő, Anders Breivik ideológiája között. Arra jut, hogy míg a felsőbbrendűséggel egyenértékű „én”, és a megvetéssel egyenértékű „ők” névmás nagyon gyakran bukkan fel a szövegeikben, a szabad akaratot elismerő „te-ti” teljesen hiányzik. Német kiadója ragaszkodott hozzá, hogy a Harcom Németországban új címet kapjon, így lett az első kötetből Sterben, vagyis Halál, épp mind a magyar változatnál. Øygarden szerint hatalmas hibát követtek el: elszalasztották a lehetőségét, hogy annyi év után végre felülírják Hitlert.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin tavaszi számában jelent meg.
