Az idei Margó-díj felhívásra 37 érvényes nevezés érkezett. Közülük választotta ki a Bakó Sára, Dobos Barna, Gáspár Sára, Vas Máté és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri a legjobb tíz kötetet. A Margó-díjat és a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat 2025 októberében, az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón adják át a nyerteseknek. Falcsik Mari, a My Rocks kötet (olvass bele!) szerzője interjúnkban elárulta, hogy az első szövegét négyévesen írta, és mire másodszor alkotott valami olyat, amit irodalomnak tartott, már negyven éves volt. Olvasói visszajelzésekről és a kedvenc debütkötetéről is mesélt.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Az első prózakötetem nagyon hosszú, több évtizedes alkotói folyamat eredményeképp született meg, ebben a legátütőbb élményem az az örök bizonytalanság volt, amit lírikusként sokkal kevésbé éltem-élek át. Az epikában, mondhatni minden téren, a stílustól a cselekmény fűzésén át a jelzőválasztásig jóval többnek látszik a lehetséges verzió, itt nem érzem, amit a versíráskor, hogy szinte egyetlen helyes választásom van, csak épp meg kell találnom.
Pedig a prózaírásban is hasonló a helyzet, itt is éles határ van az eltalált és az elvétett közt – csakhogy ebben a műnemben ezt én kevésbé érzékelem.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Ahogy az elbeszélések – éspedig az évek folyamán elég ritkásan – készültek, látszott, hogy leginkább korrajzi írások születnek, a társadalmi és magánéleti élményeimből, a „létező szocializmus” általam éber tudattal átélt kb. három évtizede idejéből, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekből. Ehhez remek szerkesztési elvként szolgált a tény, hogy a Helikon Kiadó „21 dal” elnevezésű sorozata számára rendezhettem kötetbe a novelláimat, amelyek inkább valamiféle keserű korképet adnak, nem áldoznak a retró gunyoros, de derűsítő nosztalgiájának.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Első olvasóm mindig életem-sorsom társa, Lantos László Triceps – de itt a lektori-kritikusi főszerep a könyv ötletgazdájának, felelős és gyakorlati szerkesztőjének, M. Nagy Miklósnak jutott. Már régóta együtt dolgozunk sok mindenen, a legnagyobb örömömre, így, és ez esetben a prózám felőli bizonytalanságom miatt végképp boldogan bíztam Miklós egészen kivételes tudására és tapasztaltságára ezt a szöveganyagot.
Mi volt az a pont a könyv megírása közben, amin nehéz volt átlendülni, amihez igazán fontos volt, hogy higgy magadban és a kötetben?
Érdekes módon, azok a novellák, amelyek nem önéletrajzi ihletésűek:
vajon megvan-e az az erejük azoknak a sztoriknak is, amelyek a mások életét figyelve, a figurák helyzetébe magam beleélve születtek?
Szívből remélem, hogy igen.
Mit vártál az első könyvedtől?
Az első prózakötetemtől? Azt, hogy kiderüljön, képes vagyok epikát írni – ráadásul netán sikeresen.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Talán vártam volna még újabb néhány évtizedet, míg minden élettapasztalatom annyit mélyül bennem, hogy mindből jó elbeszélés válhasson, és akkor még szélesebb repertoárból válogathattam volna a kötet számára. De az életkorom ezt már nem engedné meg.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Hogy szinte mindenki azt tartja a kötet legjobb novellájának, amit én, és mások is azokat tartják a legerősebbeknek, amelyeket magam is.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Ősi mélységekbe vájó kérdés ez: 4 éves korom óta olvasok. És egyáltalán: egy gyerekregény – vagy mi? És, regény a Micimackó? Kezdetben szerettem és másoltam is a kalandregényeket. „Szökésem az óvodából” címmel írtam egy kifejezetten árulkodó tartalmú, eredeti fogantatásút is, úgy 5-6 évesen – meg is tudtam nyomban, hogy az irodalomban az őszinteség elég súlyos következményekkel jár. Talán Verne regénye, A rejtelmes sziget volt legelső egészen önálló olvasmányom – nyomban meg is írtam a saját életem gyerekszereplőit bemozgató képregényes verziómat belőle 6-7 évesen. Elolvastam Petőfi Az Apostolát 8 évesen, és bár kifejezetten élveztem benne a rigmust – mint azóta is a verses epikát, aminek mára már magam is művelője lettem –, azért úgy olvastam ezt is, mint regényt.
Hanem azt határozottan tudom, hogy az első komoly regényt 8-9 éves koromban olvastam, Móricz Zsigmond Árvácskája volt az.
Egy csapásra beavatott, több mindenbe is. Kemény emléket őrzök erről az összecsattanásról a földi lét teljes, kivédhetetlen kiszolgáltatottságával – és, ami furcsa, ugyanakkor a tökéletes megbékélés, a transzcendenciáig elvivő katarzis csodaélményéről.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Négy éves voltam akkor. De mire ez másodszor is megtörtént velem, már negyven voltam.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Hajnóczy Péter első kötete, A fűtő, ami minden idők legbátrabb kortárs elbeszéléskötete. 1975-ben jelent meg – tizenkilenc éves voltam akkor.
Azt mondják, ez generációnk legmeghatározóbb hangja, ami ebben az alig 200 oldalas kötetben megszólal. Szerintem meg jóval több, annál: igazmondó.
Fölszabadítóan lesújtó hatású, drasztikus, őszinte, semmiféle további takarást – sem kitakarást, takargatást, föléfestést, ködfátylat, sem a demagógiát, a hatalom támogatta nyílt hazugságot – nem tűrő kötet. Megnevezte a kort, mint senki még, egy nagy műtétben föltárta, bemutatta, és azt a látványt a bőr alá visszavarrni már soha többé nem lehetett. Onnantól senki nem mondhatta, hogy nem tudja, mi folyik itt.
Ha megúsztuk, hogy megzakkanjunk, azt ennek a kötetnek nagyban köszönhetjük. Baráti és családi életünk mindennapi fordulataivá avanzsáltak a kiszólásai, a legjobb mondatai. Főleg az állatmeséké, amelyek örökre megragadták számunkra a kort, ami ránk települt: először túlélni és el nem fogadni segítettek, azután lebontani, igen, onnan, abból az agysejti és tudattalan zsigeri szintből is, ahová óhatatlanul beivódott.
Bármennyire is másképp írok, ha az elbeszéléseimmel valami mód hozzá tudtam tenni akár csak egy halovány árnyalatot is annak a kornak az ábrázolásához, az a Hajnóczy debütkötetének is az érdeme.
