
Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás
A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.

Varázspálcák, mágikus állatok és patrónusok is várnak a új Varázsalmanachban!
Október 10-én érkezik az új Harry Potter-kötet, a világ számos országában egyszerre debütál majd a Varázsalmanach.
A titokzatos gombáktól a krillekig [Könyvesblokk]
Szeptemberi Könyvesblokkunkban ezúttal a gyerekeknek (és szüleiknek) kedvezünk: válogatásunkban ismeretterjesztő kötetet, akciódús meseregényt és zseblámpás könyvet ajánlunk.

Réz András regényében egy ördögi figura mozgatja a háttérből a szálakat
A Lukrécia papucsai című ifjúsági regényben épp a legjobbak buknak meg természettudományból, a pótvizsgára készülő csapat ráadásul furcsábbnál furcsább kalandokba keveredik. És ezekben valahogy mindig a helyettesítő tanár keze van. Olvass bele!

A népszerű színész regénye arra tanít, hogy sose nőjünk ki a mesékből
A mesék világát veszély fenyegeti, de vajon Ben Miller hőse rá tudja venni a bátyját arra, hogy újra higgyen a mesékben - még mielőtt túl késő lesz? Olvass bele!
Öt könyv, ami nem kötelező olvasmány - de lehetne
Elkezdődött a suli, és ha netán a nyári szünet előtt nem is, de ezekben a napokban már lassan megtudják az általános iskolások (és a szülők), hogy mik lesznek az idei tanév kötelező olvasmányai. Mi most öt olyan könyvet választottunk ki az elmúlt évek kínálatából, amelyek alternatívát jelenthetnek, és még akár az olvasást is megszerettethetik a gyerekekkel.
Balatonalja egyszerre mesés és ijesztő birodalmából nem egyszerű visszatérni a való világba
A tizenkét éves Bence egy unalmas balatoni kiruccanásra számít, ám hamarosan a balatoni mondák varázslatos világába csöppen. Olvass bele a Kitka Bence Balatonalján című kötetbe!

Az iskolai pletykák kezelésében segíthet Kertész Erzsi gyerekkönyve
Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola című regénysorozatának legújabb része a külsőségekkel és az ahhoz kapcsolódó iskolai konfliktusokkal foglalkozik. Fontos témája miatt a Hagyjatok békén! a Bookline Kids kiemelt kötete ebben a hónapban.
Titkok, csínyek, kalandok - Ezekkel a könyvekkel hangolódj a sulikezdésre!
Szeptember elsején becsengetnek, újraindul a suli. Az iskolai lét kimeríthetetlen toposz, a gyerekkönyvek között is számos olyan olvasmányt találunk, amelyek az ottani kihívásokról, barátságokról, kalandokról szólnak. Hangolódásként ezek közül válogattunk most.

Sok szülőnek nincs önbizalma ahhoz, hogy felolvasson a gyerekének
Egy új felmérés szerint a legtöbb kisgyermekes szülő szeretné, ha több ideje lenne olvasni a gyerekeknek, harmaduknak azonban nemcsak ideje, de még önbizalma sincs ehhez.
Könyvesblokk: Gyerekkönyvek a legfurcsább nyártól az ovikezdésig
Hétindító Könyvesblokkunkban a nyári gyerekkönyvek közül válogattunk. Vajon életünk legfurcsább nyara a legjobb is lesz egyben? Mire vágytak kicsiként az igazán nagyok? És mi vár arra a kisgyerekre, aki idén ősszel kezdi majd el az óvodát? A válaszokat mind egy-egy könyvben találjátok!
A Graffalóból olvasnak fel először a brit gyerekeknek
Minden gyerek életében meghatározó, ha már egészen kiskorban könyvek veszik körül - de vajon mik lehetnek a legelső mesék, amiket hallanak? Egy felmérés ennek járt utána.

A villamos minden gyerek kedvence, egy új kötet meg is mutatja, hogy miért
Mióta utazunk villamossal, milyen típusai és részei vannak, mi az a hurokvágány, és melyik európai városban robog kék vagy épp piros színű villamos? Csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Kovács Tamás György A villamos című ismeretterjesztő kötete választ ad.

A Trónok harca Joffreyja az Ötösfogat kalandjaival tér vissza a képernyőre
A sorozat négy gyerek és egy kutya titkokkal és kalandokkal teli nyomozásairól szól.
Egy írói válságnak köszönhető, hogy megszületett a mesebeli furcsa pár
Kimondottan hangos olvasásra írta a Borz új lakótársa című mesekönyvét Amy Timberlake. Egy olyan történetet szeretett volna papírra vetni, amit a szülők esténként felolvashatnak a gyerekeiknek, vagy akár a tanárok az iskolákban. Fontos szempont volt még az is, hogy legyen elgondolkodtató és legyen vicces – nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is.
Mihez kezd két gyerek egy játékban, ahol a virtuális hirtelen valóságos lesz?
A nyár a kaland és az önfeledt játék időszaka egy gyerek számára – vagy épp a végtelen telefonnyomkodásé. Sok gyereknek nincs is annál izgalmasabb, mint elmerülni a virtuális térben, egy olyan világban, amelyet esetleg ő maga épített fel. Vagy talán mégis: az, ha az a világ egyszer csak beszippantja. Röviden ez az alaphelyzete Vibók Ildi Kezünkben a világvége című könyvének, amely ezzel együtt a természet törékenységére és védelmére hívja fel a figyelmet.

A viktoriánus London elevenedik meg Orczy Mimi kalandos nyomozása során
Végy egy tűzrőlpattant, kalandvágyó és makacs úrilányt, aki nem tudja eldönteni, író legyen-e vagy inkább detektív. Keverj a fikcióba némi realitást, és már meg is van a krimibe oltott ifjúsági kalandregény tökéletes receptje.
Christian Clavier nyugdíjba vonul és végre bosszút áll a diákjain
Az Astrid Lindgren-emlékdíjas Jean-Claude Mourlevat nem retten vissza a szokatlan témáktól és az öntörvényű figuráktól: nem volt ez másként a Putifár tanár úr visszavág című könyvénél sem, amelyből a franciák Christian Clavier főszereplésével forgattak filmet.

Az ünnepek a tökéletlenségükkel együtt lesznek tökéletesek
A Bookline Kids legújabb kiemelt kötete rendhagyó könyv: a Pehelykönnyű ünnepek egyszerre tár az egész család elé jeles napokhoz írt meséket, játékokat és könnyen elkészíthető recepteket. A készítők célja, hogy a könyv hozzájáruljon az ünnepi készülődésekhez, egyúttal izgalmas történeteket biztosítson az esti meseolvasáshoz.
Robot segít az autistáknak egy kaliforniai könyvtárban
Van egy könyvtár Dél-Kaliforniában, amely egy barátságos robotot alkalmaz. A cél, hogy így segítsék az autista gyerekek tanulását, és megkönnyítsék számukra a kapcsolódást a külvilághoz.

A kis Petőfi Sándor egy nagyon rejtélyes ügyben nyomoz
Petőfi-bicentenárium van, 2023-ra időzítve rengeteg gyerek- és ifjúsági könyv jelent meg, amelyek valamilyen módon a forradalmár költő alakját idézik meg. Kovács Attila új Petőfi-könyve a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatában jelent meg, amely kimondottan az önálló olvasással most barátkozó gyerekeket célozza meg.

„Odafent vagyok otthon, apa nyakában” – Harminc történet az apákról
Harminc magyar szerző – van köztük író, zenész, színész, kutató, sportriporter is – írt személyes apatörténetet a brüsszeli születésű Quentin Gréban látványos képeihez, amelyek a legkülönbözőbb élethelyzetekben és korokban ábrázolják az apákat.
![Ők lettek az Év Gyerekkönyve-díjasok! [HUBBY]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/28823/fe_580_320_b.jpg)
Ők lettek az Év Gyerekkönyve-díjasok! [HUBBY]
Már nyolcadik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díj elismerést. A díjakat és a HUBBY különdíját az Ünnepi Könyvhéten hirdették ki.
A Szoba kilátással hősnője egy olyan lázadó, aki nem privilégiumot, hanem egyenlőséget kíván
E. M. Forster 1908-as regénye egy igazi angolszász klasszikus, ami a popkultúrában is megtalálta a maga helyét, és bár a Szoba kilátással első ránézésre hamisítatlan romantikus regény, a társadalomkritikai szálat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Vámos Miklósé az első magyar mesekönyv, amit mesterséges intelligencia illusztrált
Úgy tűnik, a képalkotó mesterséges intelligenciának még vannak meglepő korlátai.

Berta Ádám: A Szöszmösz történetszövésében nem ütköztem korlátokba
Berta Ádám első gyerekkönyvének hőse egy süni, aki a zöld mohavirágot kutatva nagy utazásra indul. Szerencsére nem egyedül, hiszen útitársa egy Szöszmösz nevű tündéregér. Ketten vágnak neki az ismeretlennek, kalandjaik során pedig fura és emlékezetes szerzetek egész sorával találkoznak. A mesét Agócs Írisz illusztrálta, a szerzőt, Berta Ádámot pedig most inspirációról, meseírásról és a mélyből felbukkanó fontos témákról is kérdeztük.

Egy gyerekkönyv, ami segít a tudatos élelmiszerfogyasztásban
Az Ételek – Honnan és hogyan kerülnek az asztalunkra? tizenöt különböző élelmiszert mutat be. Olyan termékeket, amelyekkel a gyerekek gyakran találkozhatnak az élelmiszerboltokban, és olyanokról is olvashatnak, amelyek bár ritkán kerülnek az asztalra, történetük annál több érdekességet rejt.
Így lett Petőfiből irodalmi sztár
A kétszáz éve született költőt új megvilágításba helyezi Miklya Luzsányi Mónika új könyve: megismerhetjük Petőfi kalandos életútját és azt az izgalmas korszakot, amelyben élt, különös tekintettel az 1848-49-es szabadságharcra.

A kérésztől a halhatatlan medúzáig - avagy meddig élnek az állatok?
Az Életünk a földön számos, az élettartamuk szempontjából különlegesnek számító állatot mutat be, egyúttal világ körüli utazásra hívja az olvasót:

Az Amigos tagjai játékosan kalauzolják végig a gyerekeket a világ országain
Az Amigos a gyerekekért Alapítvány önkéntesei évek óta járják a kórházakat, hogy játékosan tanítsák az ott gyógyuló gyerekeket. A rejtvények, játékos feladatok már bárki számára elérhetőek, hiszen mostantól megtalálhatóak abban a könyvben, amellyel az olvasók képzeletben bejárhatják Ausztrália, Jordánia vagy éppen Olaszország vidékeit. Az Egy világraszóló felfedezés című könyvről és az alapítvány munkájáról Forgács-Fábián Sárát, az Amigos megálmodóját és kuratóriumának elnökét, valamint Sayej Petrát, az Amigos Könyv projektmenedzserét kérdeztük.

Könyv segít a gyerekeknek abban, hogy tudjanak bánni a pénzzel
Mit jelent a kamat? Mire kell ügyelnünk, ha kölcsön kell kérni? Mire jók a bankok? És mire jó a virtuális pénz? A pénzügyi tudatosság kialakítását nem lehet elég korán kezdeni.

Aki mesés kalanddá tette a nyelvtant - 95 éve született Varga Katalin
1928. március 26-án született Budapesten Varga Katalin, akinek olyan gyerekirodalmi alkotásokat köszönhetünk, mint a Gőgös Gúnár Gedeon, a Mosó Masa mosodája és az Én, te, ő – Kaland a szófajok birodalmában.
Mi köze van Petőfinek Sherlockhoz, és mit keres Szendrey Júlia a forradalom élén?
Petőfi sokszor egyfajta absztrakcióként jelenik meg a közbeszédben vagy épp az oktatásban. Inkább idol, mint hús-vér ember – szándéka szerint a Költővel nem járnék című antológia ezen is próbál árnyalni.
Amerikai szerző nyerte idén a legjelentősebb gyerekirodalmi díjat
Az amerikai Laurie Halse Anderson kapta 2023-ban az Astrid Lindgren-emlékdíjat - a hírt kedd délután jelentették be Stockholmban.

Könyvesblokk: A mai gyerekkönyvek egytől egyig leporolnák a tankönyvek Petőfi-képét
Kétszáz éve született Petőfi Sándor, akinek verseit már egészen kiskorukban megismerik a gyerekek. Nem csoda, hogy az emlékévben számos olyan könyv jelent vagy jelenik meg, amelyek nekik szólnak, a gyerek vagy kamaszolvasókhoz igyekeznek közelebb vinni a költőt és műveit. Legújabb Könyvesblokkunkban ezek közül válogattunk.
Bridgertoni fordulatokkal kell megküzdeniük a Davenport család lány tagjainak
Új utakat törő fiatal nők állnak a középpontjában a Davenport család – Bátraké a szerencse című ifjúsági regénynek. Krystal Marquis sorozatának első kötetében a fekete polgárjogi mozgalom rajzolódik ki, miközben hősei bridgertoni fordulatokban gazdag szerelmi élete zajlik.

Kamasz fordító ültette át magyarra a bajkeverő istenség vicces történetét
Odin büntetésből a Földre száműzte Lokit - méghozzá egy tizenegy éves fiú testében. A trükkök és hazugságok istenének nem várt megpróbáltatásokon kell keresztülmennie (és ezek közül csak az egyik, hogy iskolába kell járnia), míg végre megbocsátást nyer. Louie Stowellt könyvét a tizennégy éves Iglódi Brúnó Boldizsár fordította magyarra, akit műfordításról, Lokiról és további terveiről kérdeztünk.

Egy varázslatos, boszorkányos helyről mesél az író, aki mindig az árral szemben úszik
Katarzyna Ryrych mágikus történetei izgalmas világokat nyitnak meg kicsik és nagyok előtt egyaránt. A Bojtorjánmező lakói 2017-ben elnyerte a lengyelországi IBBY-díjat és az év legjobb gyerekkönyve lett. Olvass bele!
Rofusz Kinga elnyerte a bolognai CrossMedia-díjat
Az Otthon mind nyomtatásban, mind animációban gyönyörűen és nagy érzékenységgel jeleníti meg a költözés, otthonra találás történetét – indokolt a zsűri.
Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával
A kötetet egy különleges spanyolországi koncert ihlette, amelyet a pandémia idején rendeztek.

Gaston egy kis unikornis, aki megtanítja kezelni az érzelmeket
Gaston egy kis unikornis, aki megmutatja, hogy ér dühösnek vagy türelmetlennek lenni és azt is, hogyan és milyen gyakorlatokkal tudod elűzni a fejedben megjelenő viharfelhőket. A Gaston-sorozat legújabb részében a türelmetlenség kerül fókuszba.

Sokáig lehetetlennek tűnt, de ismét film készül a Momóból
Ötven éve jelent meg Németországban Michael Ende egyik legsikeresebb regénye, a Momo, amelyből - neház tárgyalásokat követően - hamarosan film készülhet.

Mi történik azzal, akinek a boszorkányiskolában örökké félresikerülnek a varázslatai?
A Botcsinálta boszi egy olyan boszorkányakadémia, ahol nem lefutják, hanem seprűn repülik az iskolakört. Hőse pedig egy kétbalkezes tinilány, akinek sosem úgy sülnek el a varázslatai, ahogy a varázskönyvben meg van írva. Olvass bele Jill Murphy gyerekregényébe!

Új író folytatja az Asterix-sorozatot
Az Asterix képregénysorozatnak új írója van, Fabcaro, aki jelenleg a széria 40. kötetén dolgozik. Utóbbi várhatóan még az idén megjelenik.

Dinós, repülős, képregényes - Húsz gyerekkönyv, amellyel nem tudsz melléfogni
Az ünnepi időszakban már ajánlottunk karácsonyi és adventi gyerekkönyveket, Mikulás napján pedig újabb ünnepváró, téli mesekönyveket gyűjtöttünk össze. Legújabb összeállításunkban viszont kimondottan olyan gyerek- és ifjúsági könyveket válogattunk ki, amelyeknek valójában nincs közük a karácsonyhoz, de mindenki találhat benne kedvére valót, hiszen akad benne ismeretterjesztő, repülős, dinós, királylányos, és olyan is, amellyel kedvet kapunk a sütéshez vagy épp a város felfedezéséhez.
„Bennem megmaradt a gyerekből valami” [Marék Veronika 85]
A színház volt az álma, mégis a gyerekirodalomban teljesedett ki. Olyan meséket köszönhetünk neki, mint a Boribon, a Kippkopp vagy a Laci és az oroszlán, történetein pedig túlzás nélkül generációk nőttek fel. Marék Veronika ma 85 éves.
![Ünnepi, nyomozós, mesés könyvek kerülhetnek a fa alá [Bookline Kids]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/30546/fe_580_320_bookline_kids_kerekito_mano.jpg)
Ünnepi, nyomozós, mesés könyvek kerülhetnek a fa alá [Bookline Kids]
A Bookline ötven legkeresettebb címe között kilenc mesével találkozhatunk, de vajon melyek azok, amelyek valamiért kiemelkednek a többi közül? A Bookline Kids szakmai és gyerekzsűrijének három karácsonyi és három egész évben aktuális kötetre esett a választása.

Elhunyt Wolf Erlbruch, aki egyik leghíresebb mesekönyvében a halál gyengéd oldalát akarta megmutatni
Hetvennégy éves korában elhunyt az egyik leghíresebb német gyerekkönyvíró és illusztrátor, Wolf Erlbruch. Magyarul a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című kötete jelent meg.

Magyarok viszik filmre a holland sikerkönyvet
A Véletlenül írtam egy könyvet című családi film az írás csodáját jeleníti meg egy 12 éves lány személyes történetén keresztül. A forgatókönyv alapjául szolgáló Annet Huizing-regény egy nemzetközi sikerkönyv,most Lakos Nóra rendez belőle filmet.

Mélyvölgy nem egy hely, hanem az utazás módja - egy felemelő mese a lehúzó betegségről
Eljöhet az a pillanat egy gyerek életében is, amikor egyedül kell megbirkózniuk a “sötét oldallal”, még akkor is, ha támogató családi háttér veszi őket körül. Ilyen lehet például egy komoly betegség és az ahhoz kapcsolódó félelem, harag és kiszolgáltatottság, mint amilyennel Kiss Judit Ágnes legújabb könyvében Zsálya is szembetalálja magát.
Fordulatos, megható és vicces mesék Mikulásra
Az ünnepi időszakban már ajánlottunk karácsonyi és adventi gyerekkönyveket, Mikulás napján pedig újabb ünnepváró, téli mesekönyveket gyűjtöttünk össze. Van közöttük verses regény, fordulatokban bővelkedő, megható és vicces mese is.

Az ünnep azé, aki várja - adventi mesekalendáriumok
Ezekkel a könyvekkel mától egészen karácsonyig egy-egy új mesére, versre vagy mondókára nyílhat ablak, épp mint az adventi naptárban.

Az Altamira-barlangrajzoktól Banksyig - A művészettörténet legizgalmasabb műtermeibe kalauzol egy új könyv
Révész Emese és Grela Alexandra a Hol készül a művészet? című kötettel képzeletbeli utazásra hívja az olvasókat, melynek során a gyerekek betekinthetnek a leghíresebb alkotók műtermeibe.
Ezekkel a karácsonyi gyerekkönyvekkel hangolódj az ünnepekre!
Bő egy hónap múlva karácsony, de már most látszik, hogy a kiadók gőzerővel készülnek az ünnepre, hiszen egyre több karácsonyi tematikájú mese- és képeskönyv található a boltok polcain. Ezek közül válogattunk!

A könyvek újraolvasása akár az önismeretünket is fejlesztheti
Legyen az film, koncert, színházi darab, vagy könyv, életünk során több olyan élmény ér minket, amit szeretnénk akár többször is átélni. Ha újranézünk egy filmet, vagy újraolvasunk egy könyvet az egészen más tapasztalatot nyújt, mint az első alkalom. A Bookline Kids novemberben egy olyan ifjúsági regényt mutat be, amit érdemes több alkalommal kézbe venni, ezt pedig nemcsak a Bookline Kids szakmai zsűrije látja így, az újrázás pozitív hatásait egy kutatás is alátámasztja.
Margit Auer: A gyerekek szeretik a valóság és mágia közötti finom határvonalat
A Mágikus állatok iskolája című sorozatból eddig 12 kötet jelent meg magyarul, a szerző, Margit Auer pedig novemberben Budapestre látogat. Interjúnkban gyerekkori olvasásélményeiről és gyerekeknek szóló írástippekről kérdeztük, közben pedig kiderül az is, ő maga milyen mágikus állat bőrébe bújna a legszívesebben.

Váratlanul hunyt el a népszerű brit gyerekkönyvszerző
54 éves korában elhunyt Marcus Sedgwick brit gyerekkönyvszerző, akinek több mint negyven kötet fűződik a nevéhez, ezek közül több magyarul is olvasható.

Szegedi Katalin: Amikor leülök festeni, még fogalmam sincs, mi sül ki belőle
Mérnökcsaládban született, Szegedi Katalin mégis a könyvillusztrációk világában teljesedett ki, és kezéből szigorú egyenes vonalak helyett minden lapon mese árad. Erős atmoszférájú, változatos technikájú képein valóság és fantázia keveredik: vizuális világában egy régi recepteskönyv lapja vagy egy megsárgult fotográfia ugyanúgy megtalálja a maga helyét, mint a mesék képzeletbeli hősei. Mi csikorgó napokról, fazék melletti ötletelésről és ösztönös alkotásról beszélgettünk vele.

A gyerekek is szoronganak attól, amitől a felnőttek - ezeket a mindfulness könyveket ajánljuk
Összegyűjtöttünk néhányat az elmúlt évek magyar mindfulness megjelenései közül, amelyek kifejezetten a 10 éven aluli korosztálynak szólnak.

Kalas Györgyi: Amit én sütök, abban tudom, hogy mi van
A Bookline Kids podcastjében Kalas Györgyivel beszélgetünk a sütés szerepéről a gyerekek életében, az édesség kulturális hatásáról, az iskolai menzákról és hogy miért fontos az ismeretterjesztés a gasztronómiában.

Karády Katalin alaposan felforgatja egy mai kamaszlány életét
Maros Edit regényének hőse száműzetésnek éli meg a vidéki nyaralást, és csak akkor változik meg a véleménye, amikor rábukkan egy füzetre, amelyből kiderül, milyen szálak fűzték egyik felmenőjét a legendás színésznőhöz. Olvass bele!

Tényleg meg tudják jósolni, hogy valaki meg fog halni, vagy csak egy aprólékosan kitervelt átverés az egész?
Adam Silvera - aki a frankfurti könyvvásárról videóban üzent a magyar olvasóinak - New York Times-bestseller Mindketten meghalnak a végén előzménytörténetében hét évet visszavisz minket az időben, így jelen lehetünk a Halál-Hírek első hívásánál. Olvass bele Az első, aki meghal a végén című regénybe!

Berg Juditot és Kárpáti Tibort jelölte Magyarország az Astrid Lindgren-emlékdíjra
Az ötmillió svéd koronával járó elismerést a svéd kormány alapította, és azoknak a gyerekirodalmi alkotóknak a munkásságát ismerik el vele, akik Lindgren szellemiségében tevékenykednek.
![„A mesében élt – nagyon szerette volna, ha az élet is olyan, mint a mese” [Bálint Ágnes 100]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/29880/fe_580_320_b.jpg)
„A mesében élt – nagyon szerette volna, ha az élet is olyan, mint a mese” [Bálint Ágnes 100]
Száz éve született Bálint Ágnes József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, dramaturg, akinek olyan meséket köszönhetünk, mint a Mazsola és Tádé, a Frakk, a macskák réme vagy a Kukori és Kotkoda. Az évforduló alkalmából tíz érdekességet gyűjtöttünk össze Bálint Ágnes életéről és munkásságáról.
Mi minden történt Micimackóékkal, mielőtt a Százholdas Pagony lakói lettek?
Mindig van egy Mielőtt - mondja a Nyuszi, Jane Riordan mesekönyve pedig pontosan ezt kutatja. Nevezetesen azt, hogy mi történt Róbert Gidával, Micimackóval meg a többiekkel, mielőtt mi, olvasók megismertük volna őket. Olvass bele!
Vigyázz, mit kívánsz, mert könnyen valóra válhat!
A Pagony Abszolút Könyvek sorozatában jelent meg Lissa Evans Bárcsak! című kötete, amelyben egy unalmasnak ígérkező iskolai szünet nem várt fordulatot vesz és szokatlan kalandokat ígér.
![Mikor és hogyan mondhatnak NEM-et a gyerekek? [Bookline Kids]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/29853/fe_580_320_bookline_kids_paulik_moni_szabad_a_nem.jpg)
Mikor és hogyan mondhatnak NEM-et a gyerekek? [Bookline Kids]
A „nem” szó az egyik leggyakrabban használt válasz a szülő-gyermek beszélgetések során. Az elmúlt években több portál is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy szülőként hogyan és miért érdemes nemleges választ adni, és szóltak cikkek arról is, hogy miért fontos, hogy bizonyos helyzetekben a gyerekek is tudjanak nemet mondani. De melyek ezek a szituációk, hogyan ismerhetik fel ezeket a legkisebbek és hogyan kerülhetjük el szülőként, hogy a gyerekek „rászokjanak” a szóra? Ezen kérdések megválaszolásában adhat segítséget a Bookline Kids októberben kiemelt könyve, Paulik Móni Szabad a Nem című meséje.

Farkasházi Réka: Olyan pillanatokat élek át, raktározok el, amiket öntudatlanul beleviszek a mesékbe
Társasjáték címmel jelent meg Farkasházi Réka legújabb mesekönyve; ismerős helyzetek, gyerekszívfájdalmak, esetenként nehéz témák is előkerülnek a történetekben. Interjúnkban Csukás Istvánról, a könyvbe szüremkedő hétköznapi impulzusokról és emlékezetes olvasmányélményekről is beszélgettünk, közben kiderült, mennyire tartja magát játékosnak, és vajon otthon érzi-e magát a könyvei vizuális világában.

Jean-Claude Mourlevat csak történeteket akar írni, és nem a nagy, nemes témákat követi
Öntörvényű figurák, nagy utazások és legalább akkora lelki mélységek jellemzik a francia Jean-Claude Mourlevat könyveit, aki szeptember végén a Pestext vendége volt. Internátusi évekről, nagy olvasmányélményekről és egy soha el nem múló barátságról beszélgettünk vele.

Az Abigéllel eredünk a Szabó Magda-titok nyomába
Százöt éve született Szabó Magda, az évforduló pedig jó alkalmat kínál arra, hogy újra elővegyük a könyveit. A Könyves Magazinon hamarosan új podcast-sorozatot indítunk, amelyben négy népszerű regényét tárgyaljuk ki. Az első az Abigél lesz - kedvcsinálónak olvassatok bele!

Asterix kutyája saját képregénysorozatot kapott
Az Asterix képregényeket jegyző szerzőpáros ötlete nyomán, a francia kiadás után egy évvel jelenik meg magyarul az Ideafix és a rebellisek című sorozat első része. Mutatunk pár oldalt belőle!

Ecsédi Orsolya hőse csak könyvek szereplőibe tud beleesni
A Juli vagyok, könyvmoly címszereplőjét a valódi, hús-vér fiúk nem érdeklik, még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem: csak éppen könyvek szereplőibe. Juli mindenesetre most megkapja a lehetőséget, hogy változtasson a dolgok menetén. Olvass bele!

Az oltári Austentől az utolsó Uderzóig
A hétkezdő Könyvesblokkba ezúttal a friss gyerekkönyvek között válogattunk: ezek között akad újramesélt klasszikus, egy gyerekregény az életre keltett szülinapi kívánságokról, és az utolsó Asterix-képregény, amelyen az eredeti rajzoló dolgozott.

Kiről mintázta Molnár Ferenc Nemecseket?
A Pál utcai fiúk - Rajongói kézikönyvből megismerhetjük Molnár Ferenc világhírű regényének elő- és utóéletét, a fiúk korabeli öltözködését, azt, hogy milyen játékokat játszottak, és miket vittek magukkal uzsonnára. A könyv ugyanolyan hasznos a regény elolvasása előtt, után vagy közben.

Így néz ki Dániel András íróasztala
Dániel András gyerekként örökké rajzolt - és felnőttként sem hagyott fel ezzel a jó szokásával. Neki köszönhetjük a kuflikat, Kicsibácsit és Kicsinénit (meg az Imikémet), de mesélt már nyúlformájú kutyáról, ágy alatti kalandokról, legutóbb pedig három pecásról. Most megmutatja az íróasztalát, amely tele van izgalmas, szokatlan és kreatív tárgyakkal.

Bánfi Csilla: Hosszú folyamat az értő olvasástól eljutni az alkotó olvasásig
Bánfi Csilla a kezdetek óta a Bookline Kids zsűritagja, könyvtárpedagógus munkájából adódóan pedig napi szinten látja és tapasztalja, miket olvasnak a gyerekek és milyen könyveket keresnek a szülők. De mit ajánl azoknak a szülőknek, akiknek nem olvas a gyereke, és mit gondol az olvasóvá nevelésről?

A Matykó király írója az életét adta a rábízott gyerekekért
Janusz Korczak 1912 és 1942 között egy zsidó árvaház igazgatója volt, és a gyerekek iránti elkötelezettséget az életénél is fontosabbnak tartotta: a gondjaira bízott árvákkal együtt halt meg a treblinkai haláltáborban. A Matykó király a lakatlan szigeten című mesekönyve most először jelent meg magyarul.

A világ legjobb ötven illusztrációja között szerepel a Felhőpárna
Rangos szakmai elismerést kapott a háláról és a gyászfeldolgozásról szóló gyerekverskötet illusztrációja. A 2021-ben megjelent Felhőpárna című gyerekeknek szóló verseskönyv illusztrációi felkerültek a World Illustration Awards ötvenes listájára.

Tanáraikért virrasztottak négy gimnáziumnál a diákok
Négy budapesti gimnázium előtt tartottak virrasztást a magyar oktatásért vasárnap este hét és hétfő reggel kilenc óra között, kiállásukkal a diákok a tanáraikat támogatják. A hírhez kapcsolódva most olyan könyveket válogattunk, amelyekben emlékezetes tanárszereplők bukkannak fel.

Egy varázslatos könyvesbolt a gonosz markában
Vajon van-e olyan olvasni szerető gyerek, aki nem álmodozott még arról, hogy egy könyvesboltban vagy egy hatalmas könyvtárban él? Amelia Mellor ifjúsági regényében mindez megtörténik, szereplőinek viszont nemcsak a könyvesházért, hanem az azzal kapcsolatos emlékekeikért is meg kell küzdeniük.

A Nővérek a képregények nyelvén mutatja be egy szeleburdi, szerethető család hétköznapjait
Raina Telgemeier képregényeit elsősorban a saját életének eseményei, fordulatai inspirálják. De mitől olyan népszerűek a könyvei, mivel tudja megfogni a kiskamasz és kamasz korú olvasótábort, és miért fontos, hogy a lányokról is szóljanak a képregények? A Ciceró Könyvstúdió szerkesztőjével, Kleinheincz Csillával interjúztunk.

Kiss Judit Ágnes: Íráshoz azt a kislányt kellett megkeresnem, aki én voltam
A szeptemberi iskolakezdés sok családban izgalmas időszak, de hogyan élte meg ezt édesanyaként Kiss Judit Ágnes? A Babaróka-sorozat szerzőjével gyerekkori olvasásról és az ideális iskoláról is beszélgettünk, de a Bookline Kids podcastben szóba került a zenei múlt és a családi eseményeket újrajátszó plüssrókák is.

Te tudod hogy működik a mosogatógép? – A Bookline Kids augusztusi könyvajánlója
Mosógéppel mossuk a ruhát, mosogatógéppel az edényt, mikroszkóppal nézzük az apró dolgokat és árammal feltöltött telefonnal szerezzük meg a tudást. De vajon tudja-e egy 5-6 éves, hogy ki találta fel, hogyan működnek ezek az életünket megkönnyítő masinák? És arról vajon van-e tudása, hogy mit rejtenek a csillagok, az égbolt és a barlangrajzok?

10+1 könyv, ami segít átvészelni az iskolakezdést
Olyan könyveket válogattunk, amelyek segítségével zökkenőmentesebb lehet az átkelés a varázslatos és végtelen nyárból az őszi hétköznapokba a kisiskolás korosztállyal.

Vackornak és Ovidius alakjainak is ő rajzolt feledhetetlen arcot - Reich Károly 100
Száz éve, 1922. augusztus 8-án született Reich Károly Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes és kiváló művész, a második világháború utáni magyar képzőművészet egyik legismertebb, nemzetközileg is kiemelkedő alkotója.

Ebben a mesében a boldogság tényleg eladó, és különböző kiszerelésekben kapható
„A boldogságot meg lehet venni?” – teszi fel a kérdést az olasz szerzőpáros képeskönyve. A boldogságárus lenyűgözően szép könyvtárgy, melyben nem a szöveg, hanem a képek dominálnak.

Lakatos István Dobozvárosa közösségi finanszírozásban jelenhet meg újra
2011-ben jelent meg a Lencsilány alkotójának, Lakatos Istvánnak az első regénye, a Dobozváros, amit Év Gyermekkönyve-díjjal ismertek el, több helyen általános iskolai tananyag lett, ám hamar elfogyott a boltok polcairól. Most viszont újra megjelenhet, mégpedig az olvasók segítségével.
A Savanyúleves bástyától a Denevérmúzeumig - Ezekkel a gyerekkönyvekkel fedezd fel a várost!
Milyen titkokat rejt egy város? És hogyan tudjuk mindezeket egy gyerekkel felfedezni? A városlátogatásoknak nem feltétlenül kell nyafogásba fulladniuk, különösen akkor nem, ha egy könyv már jó előre megalapozza az érdekődést. Három olyan sorozatot szedtünk össze, amelyek abban segítenek, hogy egy városba tett kirándulás a gyerekek számára is élvezetes, emlékezetes és játékos legyen.

Fiala Borcsa: A gyerekirodalom izgalmas játszótér, ahol szabadjára ereszthetem a fantáziámat
Fiala Borcsa legújabb ifjúsági regénye hamisítatlan nyári olvasmány, amellyel ezúttal Sárospatakot és környékét fedezheti fel az olvasó. Van benne egy kis krimi, egy kis kísértethistória, de olvashatjuk fikciós útikönyvként és vicces túlélőkalauzként is. A szerzővel a nagyszülők fontosságáról, az olvasással töltött nyarakról és a nagy kedvencekről is beszélgettünk. Bookline Kids podcast.
A Jók és Rosszak Iskolájában a diákokat különös és kellemetlen meglepetések is érhetik
Soman Chainani szupernépszerű fantasy-sorozatának netflixes feldolgozásában olyan színészek tűnnek majd fel, mint Charlize Theron vagy Kerry Washington. Magyarul már a teljes könyvsorozat olvasható, mutatunk egy részt belőle!

Balázsy Panna: A környezetvédelmi vonal egyre fontosabbá vált
Balázsy Panna új sorozatának hősei megalakítják az Ökobandát, és elhatározzák, hogy mindent megtesznek a környezetvédelemért. A szerzővel vidéki nyaralásokról, visszaszivárgó gyerekkori érzésekről és a kamaszok változó olvasási kedvéről is beszélgettünk. Bookline Kids podcast.

Ezek a könyvek segíthetnek a kicsiknek az úszástanulásban
A vízbiztonság és az úszástudás fontos készség, amit legkönnyebben nyáron, a vízparti nyaralásokon és az úszótáborokban lehet elsajátítani. Ebben segíthetnek a gyerekeknek kedvenc mesehőseik is. Úszós gyerekkönyveket ajánlunk, elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztálynak.

Nyomozós, utazós, kalandos - Itt a Bookline Kids nagy nyári könyvajánlója!
A nyár a nagy olvasmányok és könyves felfedezések időszaka is. De milyen könyvekre hívnák fel a figyelmet a Bookline Kids zsűritagjai, mik azok a régi és új kedvencek, amelyeket szívesen ajánlanának másoknak is? Most megmutatjuk!

Merlin bandájában minden gyerek megtalálhatja a kedvenc lovagkori hősét
A Merlin és bandája sok humorral és még több érdekességgel megtűzdelve mutatja be a kiskamasz közönségnek a lovagkor legendás hőseit és az ő történetüket: Robin Hood, Arthur királyt, Siegfriedet, Jeanne D’Arcot és a sort még folytathatnánk. Frank Schwieger és Ramona Wultschner könyvében a középkor menő, a hősök pedig viccesek - és persze lehet mit tanulni tőlük.