Monica Porter: A budai vár vagányai (ill. Ritter Ottó) - konyvesmagazin.hu
Könyves Magazin

Az 1956-os forradalom eleinte csak heccnek tűnik a Vagányoknak – Olvass bele az ifjúsági regénybe!

Riki és barátai, a Vagányok szabadidejükben a budai várban bandáznak, amikor 1956 őszén kitör a forradalom. A kis csapat egy része úgy dönt, csatlakozik a harcokhoz. Mutatunk egy részletet Monica Porter regényéből, mely 12 év fölötti olvasókkal ismerteti meg a magyar történelem ezen fejezetét.

1956-ban járunk, Riki és barátai, a Vagányok úgy élnek, mint az átlagos kiskamaszok: bandáznak és különféle kalandokba keverednek. Teszik mindezt például a romos budai vár titkos alagútjaiban, ugyanis Riki édesapja felel az épület karbantartásáért, ahová így a gyerekek szabad bejárást kapnak.

Monica Porter
A budai vár Vagányai
Ford. Péter Zsolt, ill. Ritter Ottó, Móra, 2024, 143 oldal
-

1956 októberében a Vagányok is lelkesen csatlakoznak a szovjet elnyomás ellen tüntetőkhöz, és a forradalmi eseményeket követően lelkesen tervezik jövőjüket a szabad Magyarországon. Azonban mikor tankokkal telnek meg Budapest utcái, mindenkinek döntenie kell. Van, aki továbbra is részt vesz az utcai harcokban, van, aki a forradalmárok ellátásáról gondoskodik kitartóan, és akad, akinek a családja végül úgy dönt, elhagyja az országot. Egy biztos: a történések mindegyikőjük életét alapjaiban rengetik meg.

A magyar születésű Monica Porter szüleivel 1956-ban emigrált, jelenleg Londonban él, de magyar gyökerei a mai napig sokat jelentenek számára.

Monica Porter: A budai vár Vagányai (részlet)

Fordította Péter Zsolt

A történet szereplői

A család

Teller Richárd, „Riki” – A romokban heverő budai vár gondnokának tizenhárom éves fia. Riki egész életében a Várhegyen élt, minden szegletét ismeri. Ő a Vagányok központi figurája. 

Teller Sándor – Riki megözvegyült apja, akinek már az édesapja is a királyi palota gondnokságán dolgozott.

Gábor Klára – Sándor húga, sokkal több mint egy pesti nagynéni, ő Riki odaadó pótanyukája.

Gábor Tibor – Klára néni férje, aki egy szerszámkészítő üzemben dolgozik.

Gábor Ottó – Riki húszéves unokatestvére, egyetemi hallgató és elszánt szabadságharcos az 1956-os forradalom idején.

Gábor Juli – Ottó tizenhét éves húga, kortársaihoz hasonlóan a gondtalan tinédzserek életét szeretné élni.

A Vagányok

Lantos Ferenc, „Feri” – A Vagányok legbátrabbika, aki alig várja, hogy csatlakozhasson a felkelőkhöz.

Vándor Bálint – Egy dadogós kamasz, aki nehezen rakja össze a mondatait, ám a Vagányok között mégis ő a legokosabb. 

Tábori János, „Jancsi” – Félénkebb mindegyiküknél, a lőfegyverektől retteg, azonban fontos feladatot lát el a forradalmi események alatt.

Horváth Petra – A legnépszerűbb lány az évfolyamban. Szülei hithű kommunisták és befolyásos barátaik vannak, Petra azonban megveti szülei rendszerhez való hűségét.

Lóránt nővérek – Marika és Piroska gyermeki lelkesedéssel csatlakoznak a Vagányok merész tetteihez.

Teller Sándor egykori barátai

Kemény Zoltán, Garay István és Polgár András – Évekkel korábban egyikük árulás áldozata lett. Mindig sejtették, hogy az árulót is maguk között kell keresniük. Most végre eljött az idő, hogy fény derüljön az igazságra.

A szövetséges

Árpi bácsi – Titokzatos, idős csavargó, aki a Várhegy északkeleti lejtőjének bozótosában él. Minden oka megvan rá, hogy a Vagányok segítségére legyen. 

A budai vár és a Várnegyed

A budai vár története a 13. században kezdődik, a középkori magyar királyságok idején. Az évszázadok során gyakran pusztította idegen hódoltság vagy ostrom, ezért többször átépítették és kibővítették. A Várnegyed alatt sötét és titokzatos világ rejtőzik – egy föld alatti labirintus, amelynek folyosóit a termálvíz évmilliók alatt mosta ki a kemény sziklafalból. Az alagutak, barlangok és katakombák szövevényes hálózata időről időre börtönként szolgált, amit az itt megtalált kínzóeszközök és csontvázak bizonyítanak. Úgy tartják, a 15. században Havasalföld uralkodója, III. Vlad, a Karóba húzó – a legendás Drakula gróf – a vár alatti tömlöcben raboskodott. A szóbeszéd szerint később a megszálló oszmán törökök a labirintusban rejtették el kincseiket, ám ezeknek azóta sem lelt senki a nyomára. Annyi viszont bizonyos, hogy háborúk és forradalmak idején ez a labirintus Budapest polgárai számára mindig menedéket jelentett a bombák, lövedékek és a zavargások elől.

HARMADIK FEJEZET

Hogyan robbantsunk tankot?

[…]

Pestre érve hamar felfedezték a füst forrását. Tüntetők csoportjai kommunista könyvek, újságok és plakátok halmait gyújtották fel. A könyvkazlak tetején ott égtek Sztálin és mentora, a Szovjetuniót megalapító Lenin képmásai. A tömeg tapsolt és nagyokat kurjongatott, a Vagányok megálltak, és szinte megigézve bámulták a tüzet.

– Szeretném a lángokba dobni a tankönyveinket – szólalt meg elsőnek Riki. – Azokat, amik tele vannak szovjet hazugságokkal.

– Vagyis akkor az összeset – nevetett fel Feri. – Kivéve a Kis Béla megtanulja az ábécét címűt.

Ahogy egyre közeledtek a belváros felé, az épületek falán frissen festett feliratok sorakoztak: „Ruszkik haza!”, „Éljen a szabad Magyarország!” és hasonlók. Az emberek dühe és csalódottsága a tetőfokára hágott, és többé már nem féltek kimutatni, mit gondolnak. A kommunizmus közismert jelképét, az ötágú vörös csillagot, amely számos középületet díszített, porig rombolták. 

Amikor a Nagykörútra értek, az előző este ledöntött Sztálin bronzszobrának csonka fejére bukkantak.

Az utca közepén, a villamossínek között feküdt, festékkel lefröcskölték, és kalapáccsal verték. Köréje gyűltek a járókelők, nevetgéltek és gúnyolódtak.

Feri keresztbe tette a karját, majd előzékenyen maga elé engedte Petrát és Marikát.

– Nézzétek meg jól, lányok! Minden zsarnok így végzi! Bárcsak lenne fényképezőgépem!

Bálint előretolakodott, és keményen belerúgott a szobor torz fejébe.

– Ezt gondolom rólad, te d-d-d-d…

– Dög? – kérdezte Feri.

– Démon? – találgatott Petra. 

– Diktátor? – szólt közbe Marika.

– Dicstelen szemétláda! – bökte ki végre Bálint. 

Riki nevetett, és átkarolta a vállát.

– Igazad van, de most már menjünk. Valami történik ott a mellékutcában. Halljátok, mit kiabálnak? Szerintem nézzük meg! 

Amikor egy szűk kis utcához értek, két tinédzser puskával a vállán elrohant mellettük.

A Vagányok utánuk eredtek, és a következő sarkon már meglátták, hogy mitől lett olyan nagy zsivaj a környéken. Egy maroknyi forradalmár, civil kabátot és sapkát viselő fiatal férfiak és nők guggoltak a közeli kapualjakban és egy parkoló furgon mögött. Puskákkal, pisztolyokkal és borosüvegekből készített úgynevezett Molotov-koktélokkal voltak felfegyverkezve. 

Az utca távolabbi szakaszán egy megrekedt orosz harckocsi állt. Nyilvánvalóan csapdába csalták. A tanknak nem jutott elég hely a manőverezéshez, és mivel az utat olajjal locsolták le, a lánctalpa folyamatosan megcsúszott és hasztalanul forgott, nem tudott sem előre-, sem hátramenni.

A Vagányok még éppen időben fedezéket találtak a két szemközti kapualjban. Dobogó szívvel várták a fejleményeket, egy tapodtat se mertek továbbmenni.  

Nem kellett sokáig várniuk. Néhány másodperccel később fülsiketítő robbanás hallatszott. Óvatosan felegyenesedtek, és végignéztek az utcán. A tank egy égő roncs volt. Fanyar, égett benzinszag töltötte be a levegőt. 

Riki odalépett a két tinédzserhez, akiket követtek. 

– Ezt meg hogy csináltátok? – kérdezte csodálkozva.

– Péter csinálta – felelte vigyorogva az egyik fiú. – Ő a legjobb a tankok felrobbantásában!

Riki még mindig értetlenül nézett. 

– Amint csapdába ejtettük a tankot, Péter meggyújtja a Molotov-koktél rongyos gyújtózsinórját – magyarázta a másik fiú. – Azután gyorsan odarohan a tanksapkához. Kinyitja az ajtaját, szépen becsúsztatja a Molotovot… és bumm! Egyébként a tankra a fenti ablakból is rá lehet dobni – az is szépen működik! 

A fiú rágyújtott egy cigarettára, és jobban szemügyre vette Rikit. 

– Hány éves vagy? – kérdezte.

– Tizenhárom. És te? – kérdezett vissza Riki.

– Mi tizenöt évesek vagyunk, de az egységünkben akad néhány fiatalabb srác is. Csatlakozz hozzánk, ha akarsz. A Corvin közben, a mozinál gyülekezünk.

– Köszönöm. Megbeszélem a barátaimmal.

– Most már rengeteg fegyverünk és lőszerünk van – a katonaságtól kaptuk. Megtanítjuk neked, hogyan célozz a puskával. Lehetsz mesterlövész! 

A két srác egymásra nézett, majd kitört belőlük a röhögés. 

Mesterlövész… ismételgette magában a szót Riki.

Nem hinném – apám elevenen megnyúzna, ha megtudná, morfondírozott, miközben visszasétált a Vagányokhoz. 

– Na, mit szóltok ehhez?! – kérdezte Feri fennhangon anélkül, hogy választ várt volna.

– Menjünk el innen – kérlelte őket Jancsi, aki mindig óvatos volt. – Ennyi éppen elég volt mára.

– Szóval inkább az iskolában lennétek? – gúnyolódott Feri.

– Van egy ötletem – vágott közbe Riki. – Menjünk el Gáborékhoz! A lakásuk nincs messze innen, és Klára néninél biztosan lesz egy kis tea és uzsonna. – Jancsira nézett. – Az majd megnyugtatja az idegeidet. 

– Gondolod, hogy lesz sajtos keksz is? – kérdezte Jancsi reménykedve.

Gáborék lakásáig eljutni nem volt olyan egyszerű. Át kellett verekedniük magukat egy életveszélyes szakaszon, ahol tüzelő tankok, felkelők, valamint a háztetőkről leselkedő mesterlövészek harcoltak egymással. Felborult sárga villamosokba ütköztek, amiket a forradalmárok barikádként használtak, hogy megakadályozzák a tankok behajtását a főutakra.

Egy utolsó „rohanóművelettel” átjutottak a Deák téren, és pár perc alatt elérték a Régi posta utcát, ahol Gáborék laktak. Bebukdácsoltak az öreg bérházba. Riki megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint a házmester bezárta mögöttük a veretes kaput. 

Meglepetésére Ottó nyitott ajtót. 

Amikor megpillantotta a ziháló kamaszokat Rikivel az élen, egyáltalán nem örült nekik.

– Megőrültetek, hogy ilyenkor idejöttök? – dörrent rájuk. – Ugye tudjátok, hogy forradalom készül? Riki! Azt hittem, neked több eszed van! – rivallt rá unokatestvérére, és megrázta a fejét.

Végül egy pajkos vigyorral az arcán magához ölelte Rikit, és heccből jól felborzolta a haját.

– Gyertek be, gyorsan! – sürgette a zilált társaságot bentről Tibor bácsi.

Klára néni is kijött a konyhából. Ahogy meglátta a beözönlő Vagányokat, összecsapta a kezét, és felkiáltott:

– Szegény drágáim! – Rikihez fordult. – Apád ma reggel beugrott, de nem maradt sokáig. Fogalmam sincs, hol lehet most.

A hangzavarra Juli is kilépett a szobájából, virágos köntösben, hosszú haja szalaggal volt hátrakötve. Végigmérte a Vagányokat.

– Látom, nem én vagyok az egyetlen, aki ma lógott a suliból.

Ottó elmondta, hogy csak néhány óra alvásra látogatott haza, mert egész éjjel harcolt a többiekkel együtt. Beszámolt a tegnapi eseményekről is. Órákig küzdöttek az ávósokkal a rádióállomás előtt, végül sikerült bejutniuk. A titkosrendőrök menekülőre fogták, amikor kiderült, hogy túlerővel állnak szemben. 

– Többüket a női mosdóban rejtőzködve kaptuk el! – mosolyra derült az addig komor tekintete. – Nem tudtak elmenekülni előlünk.

Ottó puskája egy karosszéknek volt támasztva, a mellette lévő asztalon pedig egy töltényes doboz feküdt. Többet nem is kellett mondania.