Nemrégiben jelent meg nálunk Magyarósi Éva írása, amelyben remek tanácsokat adott ahhoz, hogy a sötét októberben milyen játékot, könyvet adjunk a gyerek kezébe, ha nem akarjuk, hogy a képernyő előtt teljen a napja. A kellemetlen időjárás idén sajnos összecsúszott az óraátállítással és a korai sötétedéssel, ráadásul az őszi szünet is pont most kezdődött el a legtöbb intézményben. Könnyű ilyenkor belezuhanni a totális kütyüfüggésbe, hiszen valóban kevesebb alkalom nyílik arra, hogy a levegőn töltsék az időt a gyerekek.
A román testvérpár, Ileana és Maria Surducan ugyan nyári történetet írt és rajzolt együtt, de a vicces képregény fontos üzenete ősszel is változatlan: ha folyton kütyüzöl, elmegy melletted az élet. Képtelen leszel kapcsolódni a rokonaidhoz, elmaradoznak mellőled a barátaid, nem ismered meg a természet ezer csodáját, és ugyanolyan sápadt leszel, mint NOR, a történet főhőse. Ám a cselekmény előrehaladtával NOR egyre vidámabbá válik, és ezt az arcszíne is tükrözi. De azért nem volt annyira egyszerű eljutnia odáig.
Flashbackkel indul a sztori: NOR a szakadó esőben álldogál a szülei elakadt autója mellett valamilyen isten háta mögötti helyen. Két táblát tart a kezében: „Segítség!” és „Elraboltak!” Aztán a flashback flashbackjéből az is kiderül egy számítógépes játékokat idéző képregénykockasorból, hogy NOR valójában Norbert, aki a lesötétített szobájából leginkább csak akkor jön ki, ha éhes. (Ismerős a helyzet?) A szüleitől érkező „beetetés” már a kedvenc kajájával elkezdődik. NOR elégedetten rágcsálja a fasírtot, amikor az anyja elkezdi puhítani: arra akarja rávenni a folyton kütyüző fiút, hogy a nyári szünetben „néhány napot” töltsön a nagyszülőknél.
Ekkor ismét nagyon kreatív módon mutatják meg a szerzők, hogy miképp is néz ki egy anya-gyerek csata a számítógépes játékokban, mert a képregényen belül megidéznek egy játékot, aminek természetesen a gyerek a vesztese. Szóval másnap már útnak is indulnak a nagyiékhoz: az elégedett szülők és a duzzogó gyerek. Útközben derül ki, hogy a „néhány nap” pontosan négy hétig tart majd. Amikor pedig a szülők visszaindulnak, azt is megtudja NOR, hogy nélküle utaznak Tenerifére.
Úgy tűnik, borzalmas lesz ez a vakáció, de…
A (nagyon szép) vidéken élő nagyszülők cseppet sem szokványos foglalkozásokat űznek: a nagypapa például felhőpásztor, így már értelmet nyer NOR és édesapja fején is a folyton ott billegő felhőfoszlány. A nagypapának kettő is akad belőle, de neki felhőszakálla is van. Az igen életvidám nagymama pedig maga az erdőanyó. NOR eleinte a leckére hivatkozva itt is eltűnik a sötét szobában, hogy nyomogassa a kütyüjét, de az lemerül, a töltőt viszont előrelátóan magukkal vitték a szülők. Így a fiúnak nem marad más választása, mint nagyapja útmutatása alapján legeltetni kezdi az ifjú felhőket.
Az erdőben aztán egyszer csak bogáncsok lepnek el mindent, és megjelenik a fiúval nagyjából egyidős, csinos Skai, a kórók és a bogáncsok őre. Először mindketten a betolakodót látják egymásban, de aztán hamar tisztázzák a helyzetet, a táltostanonc-felhőpásztor NOR és a kórók-bogáncsok őrzője, Skai. Ebben sokat segít nekik, hogy NOR előveszi a lemerülni készülő játékkonzolját, amire azonnal lecsap Skai. Nála még elem is van arra az esetre, ha lemerülne a konzolja, csakhogy tőle pedig a gépet vették el a szülei. A két gyerek egész délután játszik, a felhőnyáj pedig közben szétszéled.
Nem akarom elmesélni az egész történetet, hogy a gyerekeknek (de akár a szülőknek is!) legyen benne újdonság, annyit azonban elárulhatok, hogy a képregény humora sok vidám pillanatot hoz majd az olvasóknak. A természettel, sőt a természetfelettivel való találkozás olyan változásokat visz NOR életébe, amikre nem is számított. Skain kívül megismerkedik egy hihetetlenül cuki, Jumurdzsák nevű kissárkánnyal (de vigyázat, egy nagyobb sárkánynak is fontos szerepe lesz később!), tündérek, manók és rémtörténetek elevenednek meg előtte. Egy gonosznak tűnő, hórihorgas, Laci nevű, mindent és mindenkit csúzlival lövöldöző fiú is elébük kerül, akinek a nagyapja állítólag „félig emberevő óriás”. Vele egy „intergalaktikus” csatát is vívnak Skaijal együtt, és alulmaradnak. A fiúról azonban kiderül, hogy súlyosan elhanyagolják a szülei, hiszen még arra sincs idejük, hogy telefonáljanak vele. A három gyerek végül egy szupercsapatot alkot, és még a világot is megmentik, vagy legalábbis megküzdenek a napot elrabló sárkánnyal.
Víg Boglárka fordítása remek, a megjegyzései a kötet végén a nevekről igen hasznosak, ebből is kiderül, hogy komoly munkát végzett. Az egész kötet telis-tele van popkulturális utalásokkal, megidéződnek benne mangás hangulatok az átváltozásoknál, népszerű számítógépes játékok, figurák és sémák. A képi világa ismerős tájakat mutat azoknak, akik jártak már Erdélyben: a jellegzetes román porták mellett székely kaput is láthatunk, de még a tradicionális népviseletek is jól felismerhetők. A természet hatalma és az emberi kapcsolatok fontossága szájbarágás nélkül is világossá válik az olvasók számára. Néhány népmesei toposz is felismerhető egyes történetelemekben, és a képek is roppant változatosak, játékosak, kreatívak. A szereplők igen karakteresek, és a tájak, színek, hangulatok megelvednek előttünk.
A szerintem kevésbé sikerült borító kivételével az egész kötet megejtő, bájos, a middle grade korosztály pedig abszolút vevő az ilyen történetekre. A humora mellett az üzenete még sokáig velünk marad:
ne hagyjuk elmagányosodni a gyerekeinket a képernyő előtt.
Ez a mi szülői felelősségünk. Inkább adjunk a kezükbe ilyen és ehhez hasonló, nekik és róluk szóló könyveket!