A Hoztok nekünk túrórudit? hét Európában (Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban) és hét Európán kívül (az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Japánban, Indonéziában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, valamint Mexikóban és Brazíliában) élő magyar család igaz történetét mutatja be. Olvass bele a könyvbe!
Szerepelnek a könyvben olyan gyerekek, akik Magyarországon születtek és olyanok is, akik külföldön. Van család, ahol mindkét szülő magyar, és van, ahol csak az egyik. A családok egy része úgy gondolja, hogy egyszer hazatér Magyarországra, egy másik része nem tervezi, hogy visszaköltözik, és van olyan család is, amely már visszajött. Ami közös a könyvben szereplő gyerekekben: mindannyian beszélnek magyarul, és mindannyian szeretik a túrórudit. Minden család története egy fejezet és szinte mindegyik fejezetben a család valamelyik gyermeke a mesélő, akitől hallhatjuk az ő történetüket. Vannak köztük egészen kicsik, bölcsisek vagy ovisok, helyettük a szüleik mesélnek a könyvben, de vannak általános iskolások és gimnazisták is, akik a saját gondolataik osztják meg.
A könyvben szereplő családok a világ legkülönbözőbb tájain élnek, ami közös a gyerekekben, hogy mindannyian beszélnek magyarul. 
Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit? (részlet)
OLASZORSZÁG
LORI ÉS SEBU
Ketten vagyunk gyerekek: Sebu, vagyis Sebastian ötéves, én, Lori kilenc vagyok. A Lori a Lorenzo név rövidítése, Papától kaptam, aki olasz és így hívják. Mama magyar, Vácon született. Amikor felnőttkorában Budapesten kezdett el dolgozni, a munkahelyén találkozott Papával, és szerelmesek lettek egymásba. Két hónapos voltam, amikor Papa Olaszországban kapott munkát, akkor jöttünk ki ide, és mamáék nem is akarnak már innen máshová költözni. Szeretik, hogy jó itt az idő, szép a táj, finomak az olasz ételek, kedvesek és jókedvűek az emberek, van tenger, vannak óriási hegyek és erdők.
Toszkánában, Camaiore városban élünk. Magyarországon a Balaton- parthoz hasonlít leginkább. A tenger csak tízpercnyire van tőlünk, emiatt nyáron megtelik turistákkal a város, télen viszont csendes. Egy kertes házban lakunk egy domb tetején. A kert hatalmas, tartozik hozzá egy olajfaliget és egy pici erdő is egy forrással. A turistaút épp a kertünk felett halad el. Mama termeszt mindenféle zöldséget meg gyümölcsöt, epret, salátát, retket, cseresznyét is tudunk a kertből enni. Van négy macskánk, egy kutyánk, hangyafarmunk, méhkaptárunk, afrikai óriáscsigánk, és most egy fecskefarkú lepkehernyót is nevelünk éppen. A kutyánk neve Atlas, ő egy északi inuit kutya, teljesen úgy néz ki, mintha farkas lenne. Házőrzőnek vették mamáék, de velünk nagyon barátságos. A négy macskánkból hármat egy szardíniai nyaralásról hoztunk haza. Megjelent a nyaralónknál egy mamacica két kiscicával, egész héten babusgattuk őket, aztán nem volt szívünk nélkülük eljönni. Csodaszép macskákká nőttek, és egész jól összebarátkoztak a már meglévő cicánkkal, Bobbal. Úgy hívják őket, hogy Davina, Luis Spino és Flora Vipera. Irtó vicces, amikor Mama hívja őket, és kiabálja a kertben, hogy „VIPERAAAAA”! Ezt a nevet Sebu választotta neki. Nemrég megmentettünk a macskáinktól két kisrigót, őket két hétig etettük fecskendőből meg kiskanál nyeléről, de már elrepültek. Tavaly a forrás vizéből békapetéket gyűjtöttünk, betettük őket a vízköpőnkbe, és az ebihalakat minibékákká nevelgettük. Gyíkok és skorpiók is vannak a kertünkben, és denevérek, meg gekkók. Szeretek állatokat rajzolni, bogarakat fogni, pókokat vizsgálgatni. Hét húsevő növényt is nevelek, az egyik kedvenc hobbim őket etetni. Nagyon izgalmas nézni, ahogy elkapják a bogarakat.
Szeretek hokizni, de az érdekes, hogy a meleg miatt mi itt görkorival hokizunk. Sokat társasozunk, jó nagy gyűjteményünk van társasokból, sokszor be is viszek belőlük néhányat a suliba. A kedvenc játékom a Here to slay kártyajáték, meg a Goat Simulator, ami egy Xbox játék, és egy kecskével vagy benne, akivel mindenféle rosszaságot kell csinálnod. Sebu is szeret kártyázni, és imád mezítláb kiszökni a kertbe. Meg mindenre felmászni, mindenhova bemászni, mindent kipróbálni.
Nagyon szereti a tejet, a sajtot, a Túró Rudit, amit nagyi vagy az unokatesóink hoznak Magyarországról,
meg a paradicsomos és pesztós tésztát. A tojást nem kedveli. Középső csoportos az oviban.
A városba járunk le iskolába, ami tőlünk tíz percre van autóval. Reggel mindig elkésünk. Hétfőn és szerdán hosszú napunk van, akkor egész délután a suliban vagyok, Sebu meg oviban, a többi napon már ebédre hazaérünk. Nemrégen még szombaton is kellett Olaszországban iskolába járni, de ezt megszüntették, szerencsére én már pont megúsztam. A mi sulink egy barátságos kis iskola, kör alakú asztaloknál ülünk az osztályban, négy-öt gyerek egy asztalnál. A legjobb barátaim az osztálytársaim: Alessandro és Riccardo.Nincs tolltartónk, minden, amit használunk, az közös. Van egyenruhánk, pontosabban köpenyünk. Az ovisoké kockás, a fiúknak kék, a lányoknak rózsaszín, az alsósoké sötétkék vagy fehér, a felsősöké fekete vagy fehér. Több tanárunk van, a fő tanárnőnktől tanulunk matekot és olaszt, egy másiktól angolt, egy harmadiktól a természettel, állatokkal, növényekkel kapcsolatos dolgokat, a negyediktől pedig zenét, művészeteket és sportot. Zongorázni is tanulunk, és van színházas óránk is. Alsóban nincs osztályzás, csak a szülőknek mondják el szóban a tanárok, hogy melyik tantárgyból hogyan haladnak a gyerekeik. Szoktunk írni felmérőket, de sose kapjuk vissza, nem tudjuk meg az eredményét, csak a tanáraink látják, és abból tudják, hogy mi nem ment jól, mit kell még ismételnünk. Felsőben már van osztályzás, akkor egyestől tízesig adnak jegyeket, a tízes a legjobb. A nyári szünetünk szuperhosszú, három egész hónap, június közepén kezdődik és csak szeptember közepén megyünk újra iskolába.
Ilyenkor Magyarországra is elmegyünk (ahol imádom, hogy a nagyinál egy hatalmas franciaágyban alszunk), meg Nonnához, az olasz nagyinkhoz is.
A többi szünet viszont nagyon rövid, mindig csak pár nap, kivéve a télit, ami két hét. Sokszor van olyan, hogy a szülők kapnak értesítést, hogy sztrájk várható a héten. A sztrájk azt jelenti, hogy akkor a tanárok nem tanítanak, mert tiltakoznak valami ellen, például, hogy nem elég jó a fizetésük. Ilyenkor mindig csak a sztrájk reggelén derül ki biztosra, hogy végül bejönnek-e aznap tanítani vagy sem. Volt olyan, hogy a tanáraink bejöttek, de a portás sztrájkolt, szóval ő nem dolgozott, és akkor nem volt, aki beengedje a gyerekeket, ezért hazaküldtek minket… Mi persze nagyon örültünk ennek, de a szüleink elég idegesek voltak.
Reggelit meg uzsonnát nem, ebédre viszont három fogást is adnak a suliban. Az olaszok majdnem minden nagy étkezéskor több fogást esznek, ezeket úgy hívják, hogy Primo, Secondo és Dolce, és ez még az iskolai menzán is így van. A primo, vagyis az első fogás mindig valamilyen tészta, rizottó vagy leves. A secondo, vagyis a második fogás mindig hús vagy hal és hozzá zöldségköret (contorno). A dolce, vagyis a desszert az a suliban főleg gyümölcs, ritkán valamilyen édesség. Az éttermekben van még egy fogás, az antipasti, az az előétel, de a suliban ilyen nincs. Az én kedvenc ételem amúgy a halrudacska, meg persze a pizza, mint itt szinte mindenkinek. Az olaszok imádják a nagy családi és baráti vacsorákat, nálunk is szokott lenni, és mi is sokszor megyünk másokhoz. Ezek nagyon hosszúak, hangosak és vidámak mindig. Itt senki nem mondja, hogy evés közben csöndben kell lenni, sőt, mindenki folyamatosan beszélget. Ha mondjuk nálunk van grillezés, az hét óra körül kezdődik, akkor még csak előételek vannak, csipsz, mogyoró, sajt, sonka, olívabogyó, ilyesmik. Aztán a vacsora este kilenc körül kezdődik és eltart tizenegy óráig. Utána még valamit játszunk, beszélgetünk, és éjfél körül van vége a vendégségnek. A gyerekek végig részt vesznek a vendégségekben, meg az éttermi vacsorákon is, együtt vannak a felnőttekkel, ott játszunk, rohangálunk körülöttük.
Három nyelvet használunk a családban: olaszt, magyart és angolt.
A közös családi nyelvünk az olasz, szóval ha mind a négyen együtt vagyunk, akkor olaszul beszélünk. Mama és Papa angolul beszélnek egymással. Amikor még nagyon kicsi voltam, mindig megpróbáltam megakadályozni ezt, kiabáltam és nem hagytam őket beszélni. Aztán elkezdtem érteni az angolt is, azóta nem zavar. Ha csak Mama van velünk, ő általában magyarul beszél hozzánk. Én jól beszélek magyarul, egy kicsit olvasni is tudok. Sebu is ért mindent magyarul, de olaszul válaszol. Sebuval, ha csak ketten vagyunk, mindig olaszul beszélünk, kivéve, ha Magyarországon vagyunk hosszabb ideig, mert akkor néha átváltunk magyarra. Papa ért magyarul, de így beszélni csak ritkán halljuk. Időnként váratlanul mond valamit magyarul, akkor mindig meglep vele minket, és néha rávesszük, hogy olvasson nekünk Kuflikat, ilyenkor mindig sokat nevetünk azon, ahogy mondja. Mama a legjobban magyarul szeret nekünk olvasni, megvan az Anna, Peti és Gergő, meg a Kisvakond és egy csomó más könyv. Elhozta a saját gyerekkori mesekönyveit is, a Vackort, Lázár Ervin-könyveket, meg a Rémusz bácsi meséit, és Szutyejev Vidám mesékcímű könyvét. Nekem már olvasott Roald Dahl-történeteket, Harry Pottert és Narniát is, mindet magyarul. A Tündér Lalát is nagyon szerettem.
Amikor suliba megyünk, akkor a kocsiban sokszor hallgatunk magyar nyelvű meséket vagy verseket, Weöres Sándort meg Gryllus Vilmost, és sokszor magyar zenéket is.
Én ötéves korom óta gitározom, és egészen jól megy. Akusztikus gitárral kezdtem, most már elektromos gitárom van. A zeneiskolában a tanárom felnőtteket tanít, én vagyok az egyetlen olyan tanítványa, aki gyerek, és ennek úgy örül, hogy a zeneiskolai évzáró bulin nekem is megengedte, hogy fellépjek a felnőttekkel együtt. Én nem annyira szeretek szerepelni, úgyhogy nagyon izgultam előtte, majdnem le is mondtam, de aztán eldöntöttem, hogy mégis megpróbálom, és végül sikerült. A mamáék nagyon büszkék voltak rám!
Amikor még Sebu nem született meg, évente háromszor-négyszer is mentünk Mamával Magyarországra, vagy jött hozzánk a nagymamám. Két gyerekkel Mama nehezebbnek érzi az utazást, ezért most már kevesebbszer indulunk neki, de azért félévente még mindig megyünk, karácsonykor és nyáron. Ilyenkor meglátogatjuk a nagyit és találkozunk az unokatesóinkkal, meg Mama barátnőinek a gyerekeivel, és mindig elmegyünk az állatkertbe is. Nagyon szeretünk a nagyinál lenni, mindig nyúzzuk Mamát, hogy mikor megyünk megint. Bár minden héten beszélünk nagyival, de azért a legjobb az, amikor találkozunk. Általában szép könyveket kapunk tőle ajándékba, lehet nála kakaós csigát enni, és mindig vesz nekünk májkrémet és párizsit. Mivel Sebu még nem beszél magyarul, ezért én szoktam lefordítani a nagyinak, hogy Sebu mit akar neki mondani.
December 6-án jön hozzánk a Mikulás, mint a magyar gyerekekhez is. Ha karácsonykor itt vagyunk Olaszországban, akkor december 24-én este Nonna mindig húslevest készít tortellinivel, ez mindenki kedvence. Vacsora után jön Babbo Natale, vagyis Karácsony apó, ő hozza az ajándékokat. A következő két napban is együtt ünnepel a családunk, aztán a szüleink barátaival szoktunk találkozni és ilyenkor sokat társasozunk. Január 6-án hajnalban jön Befana, aki egy nagyon ronda, hosszú orrú és púpos, de jóságos boszorkány. Seprűnyélen repül és cukorkákkal tömi meg a zoknijainkat, amit kikészítünk neki. A rossz gyerekek régen szenet kaptak cukor helyett, most meg fekete cukrot. Ha teszünk a zokni mellé valami ennivalót meg innivalót, az reggelre mindig eltűnik. Azt mondják, hogy amikor a háromkirályok keresték a kis Jézust, akkor ettől a boszorkánytól kértek útbaigazítást. A boszorkány segített nekik, de hiába hívták, nem ment velük a kis Jézushoz. Később ezt megbánta, és azóta megajándékoz minden gyereket, akivel találkozik, hátha egyikük a kis Jézus. Az új év első napján a suliba is szokott jönni a boszi, ott is mindig kapunk valami édességet.
Ha megkérdezik tőlem, hogy honnan származom, én azt mondom, hogy magyar is és olasz is vagyok. Magyarországon azt szeretem, hogy ott a nagyinál óriási ágyunk van, és hogy a magyar nyelvben nincs olyan sok múlt idő, mint az olaszban. Az olaszban nyolcféle múlt idő van, a magyarban csak egy, az ezerszer könnyebb. Az is klassz Magyarországon, hogy van sokféle tömegközlekedési eszköz. Mi itt mindig autózunk, de Budapesten és Vácon sokat szoktam buszozni. Az is nagy különbség, hogy a magyarok ketchuppal eszik a pizzát, Olaszországban viszont szigorúan tilos ketchupot tenni rá, isten őrizz, hogy megpróbáld! Sebu imádja a ketchupot és mindenre tesz, sósra, édesre, mindenre, de tényleg, úgyhogy neki ez egy nagy probléma. Ha vendégeink jönnek Magyarországról, akkor ők persze mindig tesznek a pizzára is, de mi Sebuval akkor sem tehetünk, mert a Papa nagyon kiakadna. A múltkor viszont az egyik magyar vendég gyerek, Csongor titokban kilopta a ketchupot Sebunak a hűtőből, és akkor gyorsan tett Sebu is a pizzájára, mikor a Papa nem látta… Ami az evéssel kapcsolatban Olaszországban sokkal jobb, hogy az olasz éttermekben a gyerekek mindenféle zsiványságokat csinálhatnak, és nem szól rájuk senki. A pincérek csak mosolyognak a rohangáló meg hangoskodó gyerekekre. Magyarországon bezzeg jól nevelten kell viselkedni az étteremben, mert ha nem, akkor bedobnak a „nyúzóba”! Na jó, ez csak egy vicc, én a börtönt hívom nyúzónak és persze senki nem viszi oda a gyerekeket, tudom én. De Olaszországban akkor is százszor jobb étteremben vacsorázni. Leszámítva persze egy dolgot:
Magyarországon lehet ketchupot tenni a pizzára!