Csudi kétségbeesetten próbálkozik megmenteni Villámgyors urat, Séget, György pulykát és Hópehelyt, hogy visszahozza őket a valós életbe. A Csudi és az elnémult erdő megmutatja nekünk, hogy a barátság és a hit bármire képes.
Az állatokat megbabonázó képernyők és a játék jutalmaként zsákszámra elropogtatott csipszbiznisz mögött álló Szöcske Boss fölött aratott váratlan győzelem pedig annak is bizonyítéka, nem a bosszú, hanem a megbocsátás az egyetlen módja annak, hogy a jó valóban legyőzze a rosszat.
Alex Donovici: Csudi és az elnémult erdő (részlet)
Fordította: Koszta Gabriella
Majonéz és sebesség
– Villámgyors úr! Villámgyooors úr!
Csudi Villámgyors úr csigaháza előtt kiabált. Villámgyors úr nem kint, hanem bent volt a házában. Vagyis a csigaházban, értitek. Csudi vágyódott utána, mert karácsony óta otthon lakott a mamájánál, ahol a testvéreivel töltötte a tél hátralévő részét. A nagyon hideg napokon, amikor játszani sem mentek ki, Csudi a szamurájokról olvasott. Megtudta róluk, hogy hihetetlenül bátor harcosok voltak, nagyon értettek a kardforgatáshoz, igen fegyelmezettek, semmitől sem féltek, és az életüket áldozták volna a becsületért vagy a sógunért. A sógun amolyan királyféle Japánban, akit ők, a szamurájok védtek. Csudi azt olvasta, hogy szamurájnők is léteztek, igaz, kevesen, és úgy képzelte,
ha háromszáz évvel korábban születik, ő is szamuráj-fiókalány lenne.
Most viszont otthon volt, és meg akarta látogatni a barátait. Remélem, nem felejtettétek el a bölcs baglyot, Erdei Buhut, a jószívű varjúfiókát, Hópehelyt, a beképzelt György pulykát, a bátor Ség hollót és a világ leggyorsabb csigáját, Villámgyors urat. A csiga lakott legközelebb a fészkéhez, úgyhogy először őt kereste fel.
De valami nem stimmelt. Villámgyors úr csigaháza általában tisztán és fényesen ragyogott, most pedig poros és piszkos a fölötte lévő madárfészektől. Sőt még egy pók is ráakasztotta a hálója egyik sarkát, ami azt jelentette, hogy Villámgyors úr napok óta ki sem mozdulhatott a házából. Csudi aggódni kezdett. Csak nem történt valami az ő bátor barátjával? Talán beteg… Vagy éppen súlyos beteg!
– Villámgyors úr! Jöjjön ki, kérem, a házából! Addig nem megyek el innen, amíg nem látom! Tudni akarom, hogy jól van-e! – kiabált Csudi, amilyen hangosan csak tudott.
De a csiga nem válaszolt. Akkor a kis pacsirta közelebb ment a csigaházhoz, és határozottan megkopogtatta a csőrével: KOP, KOP, KOP! Rátapasztotta a fülét a csigaházra, és figyelmesen hallgatózott. Úgy rémlett neki, mintha hallana valamit. Aha, a csiga otthon van, mozog! És még erőteljesebben kopogott: KOP, KOP, KOP, KOP!
Ismét hallott valami neszt, és kicsit később Villámgyors úr harsány méltatlankodását:
– Menj innen, dolgom van!
Aztán a csiga lassan motyogni kezdett…
– Majonéz és sebesség, majonéz és sebesség…
„Micsoda?!”, ámuldozott Csudi. „Majonéz és sebesség?! Hát ez meg mi lehet? Ajaj, Villámgyors úrnak csak nem ment el az esze! A csiga megbolondult! Látnom kell, látnom kell őt!” És ismét olyan erősen megkopogtatta a csigaházat, hogy attól tartott, vagy a csőre, vagy a csigaház törik össze.
Villámgyors úr végre lassan előbújt.
Azonban… nagyon nehezére esett. Az erdő valamennyi csigája között a leggyorsabb most alig bírt kijönni a házából. Nagy nehezen kidugta a fejét, és Csudi elrémült. A csiga olyan sápadt volt, mint egy kísértet, a szeme dagadt és piros, ő pedig, hogy is mondjam, nagyon gömbölyű. Rettentően elhízott. Az arca, mint két labda, és a nagy tokája csaknem eltakarta a mellét. Ahogy kidugta a fejét, rögtön behunyta a szemét, és elkiáltotta magát:
– Mi ez a nagy fény? Kapcsoljátok le gyorsan! Naprobbanás? Túlságosan ragyog, valaki húzza lejjebb, semmit se látok, megvakulok! Ó, te vagy az, kislány? Már megint zavarsz? Nem a legjobbkor jöttél, most nagyon elfoglalt vagyok… valamivel.
Aztán ismét motyogni kezdett:
– Majonéz és sebesség, majonéz és sebesség, majonéz és sebesség…
– Villámgyors úr, mi történt? Jó napot kívánok! Jól van? Nem tudom, miként fogalmazzak, hogy ne sértsem meg… Legjobb, ha egyenesen beszélek: egyáltalán nem néz ki valami jól! Sőt rémesen néz ki! Sápadt, a szeme piros, és nagyon kövér. A feje olyan, mint egy fehér cseresznye, nem normális, ahogyan most kinéz, Villámgyors úr!
– Kislány, te miről beszélsz? Kitűnően érzem magam! Jobban, mint bármikor, haha!
– Futott mostanában az erdőben?
– Miért futnék az erdőben, amikor nagyszerűen futhatok a házamban is? Helyben. Sokkal kényelmesebb és érdekesebb. Ráadásul nem kell versenyeznem azzal a lomha nyúllal, mert én a világ leggyorsabb állataival is kiállhatok.
– Bocsásson meg… Hol?
– Hogyhogy hol?
– Hol versenyezhetne a világ leggyorsabb állataival?
– Hogyhogy hol? A házban!
– Az ön házában?
– Nem is a tiedben, haha!
– De milyen állatok férnek be a házába? És hol futhatnának a csigaházban? A nagyon kicsi állatok? A rovarok?
– Nem, nem! Én a világ legnagyobb és leggyorsabb állataival versenyzem. Megmérkőzöm velük. A Strucc-szintről most léptem feljebb, a Gepárdba. Mondom, hogy a legrosszabb pillanatban jöttél.
– Villámgyors úr, semmit se értek…
– Nem csodálkozom, elvesztetted a realitásérzékedet, kislány! Megragadtál a múltban. Bezzeg én rátaláltam napjaink technikai vívmányára és csodájára! Tényleg kíváncsi vagy rá? Nos, hát jó…
Az elnémult erdő
– A számítógépen játszom! A világ legnehezebb játéka a Majonéz és sebesség.
– Majo… micsoda?
– Néz. Majonéz. Ez egy finom szószféleség, nagyon illik a kerék formájú csipszhez.
– Mihez…?
– Csipszhez. Rendkívül finom rágcsálnivaló. Ropogós kis hurkák. Mondtam már, hogy semmit sem értesz az életből!
– Szöcske Bosstól vásároltam a Majonéz és sebesség nevű játékot. Kaptam hozzá ajándékba még tíz zacskó csipszet is, majonézzel kiváló. Eszem és játszom, eszem és játszom. Meg se mozdulok. Ha elérem a játékban a következő szintet, kapok még tíz zacskó csipszet, akciós áron. Örülnék neki, mert az már a tizedik elért szintem volna.
– Nahát… Már túl van a játék kilenc szintjén, vagyis már elrágcsált… kilencven zacskó csipszet?
– Örülök, hogy ilyen jó vagy matekból. PONTOSAN! Gratulálok! És most menj, mert elkezdem a következő szintet, a Gepárdot! Viszlát!
– Villámgyors úr, várjon csak, az a játék és a csipsz árt önnek! Megbetegíti! A csipsztől és a számítógép előtt üléstől hízott meg ennyire. Jöjjön, szaladjunk egy kicsit az erdőben, együnk valami friss finomságot, szedret, salátalevelet! És azt mondja… „Szöcske Boss?” Milyen boss? Miféle szöcske?
Nálunk az erdőben nincsenek szöcskék.
– A boss azt jelenti, hogy főnök, vagyis Szöcske Főnök. Angolból fordítva, kislány, haha, fogalmad sincs semmiről! – azzal megnyitotta a számítógépén a játék- és csipszboltot, amely pont azon a helyen állt, ahol a fák kiszáradtak az erdőbe hordott sok szeméttől. – Emlékszel, amikor múlt télen majdnem hó nélkül maradtunk? Ő a főnök, azért hívják Főnöknek, mert sok szöcskealkalmazottja van a boltjában, mind neki árulnak. Látogasd meg, és vegyél te is egy játékot meg egy csipszet. Nagyon finom! Talán találkozol ott Ség hollóval, György pulykával vagy a barátoddal, Hópehellyel.
– Tesssééék?! Ők is a számítógépen játszanak, és csipszet rágcsálnak?!
– Mit gondoltál, hogy csak én?! Kislány, az egész erdő megőrül ezekért a játékokért és a csipszekért! Viszlát!
És Villámgyors úr ismét motyogni kezdte, hogy „majonéz és sebesség”, miközben nagy nehezen visszahúzódott a csigaházába.
Csudi akkor vette észre, hogy az erdő teljesen elnéptelenedett. Megnémult. Nem hallatszott madárcsicsergés, fakopácsolás, sem az ágakon járkáló lábak nesze, elkókadtak a békák is a tóban, és tücsökzenét sem lehetett hallani. Nagyon különös… Mert tavasz volt, ragyogó tavasz, meleg, fényes napsütés. Az erdőnek életkedvtől és vidámságtól kellett volna zsongania,
de olyan néma csend honolt benne, mint egy üres váróteremben.
Az összes állat, madár és bogár eltűnt. Vaaagy… Villámgyors úrnak igaza volt, mind a fészkükben, odújukban, üregükben vagy barlangjukban ültek, csipszet rágcsáltak, és a számítógépen játszottak. „Neeem, ez lehetetlen! Talán összegyűltek a tisztáson, mert ott van valamilyen előadás. Nos, elszaladok Hópehelyhez, mert nem lakik messze. Biztos vagyok benne, hogy őt nem csapták be a szöcskék. Megkérem őt, segítsen kivonszolni Villámgyors urat a csigaházából. Hópehely mindig segít nekem!”