Ebben a kötetben maga a költészet témaként is jelen van – kezdte Szilágyi Zsófia a beszélgetést, majd feltette a kérdést, mi a dolga költőnek a verseivel a megjelenés után. Tóth Krisztina erre azt válaszolta, semmi, a munka ott számára lezáródik, hogy befejezi, megszerkeszti a kötetet. Elmondta, hogy talán ma már korszerűtlen a hozzáállása, hiszen ezután jönne a marketing, de ő igyekszik ilyenkor a következő könyvre koncentrálni. Mivel a könyv nyitó- és záróverse is ezzel a témával foglalkozik, Szilágyi Zsófia tovább feszegette a kérdést, hogy nem foglalkoztatja-e a költőt, mi történik a verseivel. Tóth Krisztina erre úgy reagált, bár fontos, hogy mit gondolunk a vers helyéről és hogy mi él a fejünkben a költészetről, a versnek alapvetően magától kell működnie.
Ezután a versek hangzása került szóba, hogy melyek azok a szövegek, amiket felolvasásra szán a költő, és melyek azok, amelyeket magányos olvasásra. Tóth Krisztina hangsúlyozta, ő semmit nem képzel maga elé írás közben, bár az tény, hogy bizonyos versek alkalmasabbak a felolvasásra, mások pedig magányos olvasást kívánnak, de ez nem a minőséggel függ össze.
Tóth Krisztina legújabb, Bálnadal című kötete vékony, de tartalmát tekintve nagyon sűrű és erőteljes. A bálnaének mindenekelőtt szomorú, mert az idő múlása és az ezzel együtt járó fájdalom hatja át a legtöbb verset.
Tovább olvasokA Bálnadal három év alatt született és három ciklusból áll. Szilágyi Zsófia arra volt kíváncsi, milyen műhelytitkok vannak a versek mögött, hogyan született meg a kötet koncepciója. Tóth Krisztina azt mondta, úgy érezte, egy korszak lezárult, és ami ezek után születik, az már egy másik anyag része lesz, ezért is kezdte összerakni ezt a kötetet. Viszonylag konzervatívan szerkesztette, ami azt jelenti, hogy kinyomtatta a verseket és rakosgatta őket, amíg össze nem állt a kötet íve. Szerinte fontos, hogy egymással is szóba álljanak a versek és erősítsék egymást, ahogy fontos a nyitó- és a záróvers is, illetve, hogy mely versek alkotják a kötet tartópilléreit. Mint mondta, akár alkalmibb darabok is helyet kaphatnának egy ilyen kötetben, de most szigorúan szerkesztett, csak azok kerültek be, amelyek besorolhatók a ciklusokba.
Mivel a tér szó központi a kötetben, erről is szó esett. Tóth Krisztina úgy fogalmazott, szereti a struktúrákat (ez már a Vonalkódból is kiderülhetett), mert ezek segítenek létrehozni a szöveget. A 2019-es Fehér farkas című novelláskötetében pedig szintén fontos szerepet kapott a tér, ott különböző terekbe léphettünk be és pillanthattunk be ezáltal életekbe. Mint mondta, amikor dolgozott benne az anyag, időnként versformában is megszületett. Így jött létre a Terek ciklus, amelyet 2017-ben kezdett el írni, de aztán szünetekkel, hosszú idő alatt állt össze. Arról is beszélt, hogy a vers és a novella abban más, hogy az előbbiben egy állóképben kell megmutatni mindent, olyan, mint egy rövidfilm vagy egy fotó, nincs idő kibontani. Éppen ezért a versnél még nagyobb szerepe van a képkivágásnak. Szerinte nem azt kell ilyenkor megmutatni, amiről beszélni akarunk, ő szereti, ha félrenéz az objektív.
A Bálnadal Tóth Krisztina talán legmegrendítőbb kötete, amely a 2017 és 2020 között írt verseit gyűjti egybe. Olvass bele!
Tovább olvasokMint kiderült, a kötet munkacíme eredetileg Völgyút volt, amely az első ciklus címe. Szilágyi Zsófia megkérdezte, mennyiben lett volna más a kötet, ha ez marad a cím és az út, az utazás kerül ezáltal a középpontjába. Tóth Krisztina azt mondta, a kötetcímnek mindenképp poétikai ereje van, az egész anyagot bevilágítja. A Völgyút egy könnyebb cím lett volna, ami mást sugall. A Bálnadal akkor jutott eszébe, amikor kirakta a verseket, ugyanis akkor hirtelen úgy érezte, az jellemzőbb erre az anyagra. Ráadásul a szonettek közt van egy vers, ami rímel a címadó szövegre.
A kötet középső ciklusa a Kínai utazás, amelyben haikukat olvashatunk. Tóth Krisztina elmondta, ezek a versek egy belső utazás eredményei is, illetve annak hatására születtek, hogy meghívták egy hongkongi irodalmi fesztiválra. Ez volt a negyedik alkalom, hogy Kínában járt, és ez volt rá a legnagyobb hatással. Most kezdte azt érezni, hogy valamit megértett a haikuból, ez a ciklus pedig az e fölötti örömből született. Az ilyenfajta „irodalmi gyorsrajzot” ugyanis korábban túl tetszetősnek találta, gyanakvással nézte és zavarta, hogy rendkívül sok rossz haiku születik, bár hozzátette, hogy vannak zseniális haikuk is, például Fodor Ákos, Bertók László, Géczi János és Vörös István költeményei. Az utazás során az változott benne, hogy egyszer csak megértett valamit a keletiek időhöz és személyességhez fűződő alapvetően más viszonyából.
A beszélgetés vége felé az állattematika került szóba. Tóth Krisztina elmondta, hogy az állatok a prózában és a versben is nála jellemzően áldozati szerepben jelennek meg. Az állatok nem tudnak beszélni, nincsenek szavaik, ebből is fakad, hogy a szenvedést és a kiszolgáltatottságot valahogy rajtuk keresztül tudja megmutatni. Később a költészeti hagyományhoz való viszony kérdése is felmerült. Tóth Krisztina arról beszélt, hogy él benne egy leülepedett vershagyomány, de vannak szövegek, amelyeket újraolvas, már csak azért is, mert folyamatosan változik a viszonyunk a szerzőkhöz, életkor kérdése, hogy mi jut el hozzánk egy versből. Mint kiemelte, maga az írás is állandó párbeszéd, néha tudatosan, néha tudattalanul beépít valamit a hagyományból. Szerinte fontos a ráismerés öröme, hogy mi mutatkozik meg a szavak mögött. „Az ember nyomogatja az emlékezet gombjait, amikor ír, ez jelenti a kulturális közösséget” – mondta. Mivel a hétköznapiság versbe emelése fontos a kötetben, Szilágyi Zsófia a beszélgetés végén erre is rákérdezett. Tóth Krisztina azt vallotta, nem az alapanyagnak kell költőinek lenni, hanem a látásmódnak. Igazából bármi lehet versalapanyag és nem kell a versnek máshogyan szólnia, mint a hétköznapi beszédnek. Elmondta, hogy idegesíti az elvárás, hogy a szépirodalom legyen szép, ahogy az is, hogyan jelenik meg a költő képe a közbeszédben. Szerinte sokan azt gondolják, hogy a költők semmittevők, élősködők, ahogy a bohém költő sztereotípiája is erősen él a társadalomban. Erről éppen ezért sokat kell még beszélni, mert a háttérben valójában szívós, verejtékes, koncentrált otthoni munka van.
