Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is Lydia Davis harmadik magyarul megjelent kötete, összesen kilencvenhat írást tartalmaz, amelyeket az író négy nagy fejezetbe rendezett. Van közöttük egy rakás álomírás, meg tizennégy olyan, amelyek valamilyen módon Flaubert-hez köthetők. Ez a fajta katalogizálás elég jól jellemzi azt a struktúrarendszert, azt a szűrőt, amelyen Davis átereszti, majd desztillálja tapasztalatait. Történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is. Lydia Davisé a hét könyve.

Ruff Orsolya | 2021. március 01. |

Lydia Davis a rövidpróza mestere, ami valószínűleg az egyik legnehezebb mesterség. Írásaiban nincs helye és tere a felesleges szónak: ez a fajta írásművészet egyszerűen leveti magáról a sallangot, nem tűri a töltelékanyagot. Amikor Davis 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, a zsűri azt mondta, hogy műveit nehéz kategorizálni, és sokan valahová a költészet és a filozófia közé sorolják őket.

Ugyancsak nehéz egyetlen kalap alá venni az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is írásait, amelyek között akadnak egysorosak éppúgy, mint hosszabb lélegzetű, több oldalas novellák. 2019-ben megjelent kötetéről (Annyi, mint) írtuk, hogy „Lydia Davis az a szerző, aki szerelmes történeteit a hiányokból építi fel”. A hiány vagy a hiányzó elemek ebben a kötetben is fontos szerephez jutnak – rögtön a második történetben (A kutyaszőr) szervező elemmé válik: az elbeszélő a kutyáját siratja, és bízik benne (pontosabban: esztelenül reménykedik), ha elég szőrszálat gyűjt össze, abból majd össze tudja rakni a kutyáját. De Davisnél ugyanígy hiányozhat egy valakinek továbbmondott történet néhány eleme, vagy egy álomban az ember, akihez megszoktuk, hogy mindig hozzábújhatunk.

Lydia Davis
Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Ford.: Orzóy Ágnes, Magvető, 2021, 336 oldal
-

A hiány a legerősebben A fókák című történetben jelentkezik, amely egyébként az egész kötet egyik legemlékezetesebb darabja is. Davis itt nagyon messziről indít („Tudom, hogy ezen a napon boldognak kellene lennünk.”), és az első bekezdésben nem is konkretizál: nem tudjuk, ki a narrátor, miért kellene boldognak lennie, és az sem derül ki, hogy mi generálta nála a visszaemlékezést – a szerzői lebegtetés ezen a ponton amúgy egy kicsit Tompa Andrea Haza című regényének az elejét idézi, ráadásul Tompa hőséhez hasonlóan Davisé is úton van (a hasonlóság ugyanakkor itt véget is ért). A fókák narrátora egy elveszített családtagjáról beszél, de hogy milyen kapcsolat fűzte őt az elbeszélőhöz, és milyen is volt a családon belüli dinamika, csak apránként derül ki. Davis mintha koncentrikus köröket írna le, közben pedig egyre inkább alakot és arcot öltenek a szereplői. Kiderül, hogy egy nővérről van szó, aki sokkal idősebb volt a névtelen elbeszélőnél. Egy olyan személy, akire a narrátor mindig felnézett, de akivel kapcsolatban rengeteg kérdőjel maradt benne.

Davis még a hiányt is katalógusszerűen sorolja:

azokat a pillanatokat, amikor a nővér már nem fog kicsit nyers palacsintát sütni, úszni a kikötő csapkodó hullámai közt, osztrigaragut készíteni, vagy a tévé előtt ülve „nem fog meglepetten felkiáltani, ha meglát egy színészt, akit már ismer egy filmből vagy egy előadásból”. 

A mindennapok fájdalmában, bizonytalanságában vagy unalmában mintha ez a fajta racionalizálás, keretezés nyújtana vigaszt vagy kapaszkodót. Amikor például Davis szereplői számba veszik életük epizódszereplőit (Jó lenne egy tábla) vagy preferenciáit (Hogyan olvastam el villámgyorsan a Times Literary Supplement régi számait), azzal az író nem egyszerűen egy hétköznapi pillanatképet villant fel, hanem egy új narratívát,

egy komplett minitörténetet bont ki előttünk.

Hasonlóképp működik a Helyi gyászjelentések című írás is, amelyben az elhunytakat jobbára a keresztnevük és a hobbijuk jellemzi. Ez lehet egészen hétköznapi, banális, unalmas leírás, és egészen konkrét is, mint például Spenceré, akiről még azt is megtudjuk, hogy szerette a frissen kaszált széna illatát, hogy a fiai és az unokaöccsei alig tudták tartani vele az iramot, és hogy akár egy órát is elbeszélgetett idegenekkel. Ez a fajta indirekt bemutatás főleg Davis abszurd leveleiben szembeötlő, melyek fiktív írói egyszer egy fagyasztottborsó-gyártón, máskor egy szállodaigazgatón kérik számon a csomagolás színét vagy az étlapon szereplő halétel helyesírását. A levelek mindig sokkal többet árulnak el íróikról, mint amire a címzettek valaha számítottak, és olyan megfigyeléseket tartalmaznak, amelyek fölött a többség amúgy egészen egyszerűen átsiklana.

Márpedig Lydia Davis a megfigyelés nagymestere, és

szereplői is állandóan fürkészik, vizslatják a környezetüket és a körülöttük élő, mozgó embereket

(A vonaton, A mellettem ülő nő a repülőgépen). Davis nem feltétlenül meséli el mindazt, amit ő maga megfigyelt, néha csak egy-egy mondatot szúr oda, hogy aztán mi magunk kerekítsük ki belőle a történetet. Ugyanígy továbbra is szeret játszani a szavakkal (Apró közjáték, nagyrészt a-val és á-val, Jegyzetelek, miközben hosszú telefonbeszélgetést folytatok anyámmal) és a hangokkal, hangutánzókkal (A háztartási tárgyak nyelve). A nyelvi abszurditások szemlátomást szórakoztatják Davist („Az Ön által bejelentett hiba most már ismét megfelelően működik.”), és lakonikus történetet kreál a kommunikáció hiányából is (Rövid beszélgetés (a repülőtéri tranzitváróban), Félreértett köszönet a színházban). Davis előszeretettel cseréli meg a nézőpontot, így szemlátomást ugyanannak a történetnek is lehet más a kifutása – a Megfordítható történetben például egy borospince felújításából, ami egy szükséges kiadás, egy pici csavarral könnyen lehet egy kiadás, ami szükséges.  

Személyes kedvencem ugyanakkor a flaubert-i A székek, amely játékosságában, puzzle-szerűségében az Annyi, mint című kötet egyik írását (1. francialecke: Le meurtre) idézi. A székek mindössze egyetlen bekezdés, és az olvasó egy teljesen hétköznapi pillanat szemtanúja lesz: egy Louis nevű férfi ellátogat egy templomba és alaposan megnézi magának az ottani székeket. Mint valami botcsinálta Sherlock a nyomok alapján igyekszik minél többet megtudni a templomjáró emberekről. Maga az egész történet is kicsit krimiszerű: annyit megtudunk, hogy az egyik szék egy Madame Fricotte nevezetű asszonyé, a szék állapotából pedig következtetni lehet a nő testalkatára, társadalmi státuszára, vagyoni helyzetére, és ami azt illeti, a családi viszonyaira is. Davis inkább lehetőségeket dobál fel, nem konkretizál, de ez nem is a szándéka, inkább a fellelhető nyomokból skicceli fel egy középosztálybeli asszony profilját, akiről még a székre tapadt hajfesték is elárulhat ezt-azt.

Davis az utószóban leírja, hogy a Flaubert nyomán keletkezett írásokhoz a francia író leveleit használta fel: ezeket a leveleket Flaubert a szerelmének, Louise Colet-nak írta, épp abban az időben, amikor a Bovarynén dolgozott: „A célom az volt, hogy Flaubert nyelvét és a levelek tartalmát a lehető legkisebb mértékben változtassam meg, csupán annyira formáltam meg a levélrészleteket, hogy

kiegyensúlyozott történeteket írjak belőlük,

de ahol szükségesnek éreztem, ott szabadon kezeltem az anyagot” – írta az utószóban. Davis nem mellesleg a Bovaryné angol fordítója is: a Paris Review-ban le is írja, hogy a könyv fordítása közben azért is fordult a levelek felé, hogy tanulmányozni tudja Flaubert stílusát, amikor spontán módon és utólagos javítás nélkül veti papírra gondolatait. Ez a látszólagos spontaneitás amúgy nagyon jellemző Davis írásművészetére is: elkapott pillanatok és mondatok, tovatűnő jelenetek sejlenek fel a kötet lapjain, amelyek ugyanakkor mind-mind mélyebb értelemmel és jelentőséggel bírnak, mint azt elsőre gondolná az ember.

Lydia Davis novelláinak fontos motívuma még a lehetséges távollét. Több narrátorát is foglalkoztatja az a pillanat, amikor csak

véletlenszerűen lesz tanúja vagy részese egy eseménynek:

ezek rendszerint banális események, nem múlik rajtuk semmi, nem okoznak gyökeres változást, és a narrátor jelenléte nélkül is ugyanúgy bekövetkeztek volna – csak épp ő maga nem lett volna azoknak szemtanúja. Ez a legmarkánsabban a Ha az esküvőn (az állatkertben) című írásban jelentkezik, de a Levél az alapítványnak című novellában is van egy jelenet, amikor az egyetemi tanár fültanúja lesz egy öregúr és egy pincérnő beszélgetésének:

„Tetszett, hogy az idősebb pincérnő vigyázott a régi törzsvendégére. Aztán támadt egy gondolatom, mely furcsa volt, de nem kellemetlen: rájöttem, nem sokon múlott, hogy tanúja voltam ennek a jelenetnek – ha úgy döntök, hogy a buszpályaudvaron maradok, nem láttam volna. Akkor ott ültem volna a parkoló másik végében a váróteremben, mialatt ez a jelenet zajlik. Akkor is lezajlott volna. Korábban sohasem gondolkoztam ilyen világosan azokról a jelenetekről, amelyek akkor zajlottak, amikor én nem voltam jelen. Majd támadt egy furcsább és kevésbé kellemes gondolatom: nemcsak hogy nincs rám szükség ezeknél a jeleneteknél, és nincs rám szükség azokhoz az életekhez, amelyek nélkülem is szépen folynak tovább, hanem tulajdonképpen egyáltalán nincs rám szükség. Nem is kell léteznem.”

Feltűnő, amikor a mindössze egy bekezdésből álló Írás című narrátora azt latolgatja, hogy abba kellene hagynia az írást. Miután saját bevallása szerint főleg olyanokról ír, akik nem képesek rendbe tenni a dolgaikat, ezért talán hagynia kellene az írást a csudába, és kezébe kellene vennie végre a saját sorsa irányítását – azaz rendbe kellene hoznia az életét. Davis sokszor pont olyan emberekről ír, akik gyakran elvesznek a hétköznapokban, frusztrációikat, zavaraikat pedig valamilyen rendszerben próbálják feldolgozni – ezért katalogizálnak, hallanak komplett szavakat a háztartási gépek működése közben, vagy számolgatják kényszeresen a dobozban a borsmenta cukorkákat. A hétköznapi sodródásban, téblábolásban is látja ugyanakkor a rendet, legyen szó akár egy sima vonatútról vagy a tágas mezőn bambuló tehenekről. Utóbbi írásban (A tehenek) semmi más nem történik, minthogy Davis megfigyeli a szomszédban legelő teheneket. A legapróbb részletre is odafigyel, semmi sem kerüli el a figyelmét, rendkívül vizuális. Davisről összességében elmondható, hogy mindig nagy empátiával és megértéssel fordul szereplői felé, és a hétköznapiban és a banálisban is képes meglátni a nagyszerűt. Prózája sűrített, humora száraz, szikéje éles.

Még mindig a rövid műfaj áll neki a legjobban.

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Lydia Davis hősei komplett világokat építenek fel a hiányból

...
Hírek

Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak

...
Kritika

A szerelem egy könyörtelen vírus

Hírek
...
Hírek

Először jelenik meg egy nemrég megtalált Hemingway-novella magyarul

...
Hírek

Az irodalmi ügynökök felfüggeszthetik a munkát az egyik legnagyobb amerikai könyvkiadóval

...
Hírek

Jane Austent tartják a legjobb brit szerzőnek

...
Hírek

Volodimir Vakulenko ukrán író holttestét is megtalálták egy izjumi tömegsírban

...
Hírek

Máris megfilmesítik az amerikai Nemzeti Könyvdíjat elnyert regényt

...
Könyves Advent

5 verseskötet, amivel meglepheted a szeretteidet karácsonykor

...
Könyves Advent

Gerlóczy Márton aparegénye apa nélkül maradt

...
Könyves Advent

A szólásszabadságtól a génrégészeten át az immunrendszerig: ezeket a tényirodalmi köteteket ajánljuk karácsonyra

...
Podcast

Vajna Ádám: A kortársaimnak a Harry Potter volt az első olvasmányélménye, nekem Jókai Mór [Alkotótárs]

...
Promóció

Egy nélkülözhetetlen kiegészítő, ha sokat időzöl a gép előtt – Kékfény szűrő szemüveg

...
Promóció

A kulturális feltöltődéshez minőségi élelmiszerek járnak

...
Promóció

Hogyan válasszunk asztalt?

Olvass!
...
Beleolvasó

A videójátékok világa segít elmenekülni a valóság elől

Gabrielle Zevin regénye, a Világépítők egyrészt óda a videójátékok aranykorához; másrészt két ember története, akik introvertált személyiségük korlátait leküzdve igyekeznek felfedezni a szerelem és a szeretet különböző formáit. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje Ryan Gosling főszereplésével. Olvass bele!

...
Beleolvasó

"Látod? Látod? Látod? Bölcső. Macskabölcső!" [Vonnegut100]

Száz éve született Kurt Vonnegut, akinek könyveit kultikus rajongás övezi mind a mai napig. Nincs ez másként az eredetileg 1963-ban megjelent Macskabölcsővel sem, amely olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot. Olvass bele!

Még több olvasnivaló
...
Kritika

A majdnem-élet receptje: egyedülálló anya reménytelen szerelemmel

A siker fokmérője ma a karrier és a boldog - kétszülős - családi élet. De mi van azokkal, akiknek egyik sem adatik meg? Bendl Vera első felnőtteknek szóló regényében nekik ad hangot: a nagy büdös semmiben lebegés állapotának, amit szeretünk átmenetinek hinni, de van, hogy nem lesz jobb. És a semminél már egy reménytelen szerelem is jobb. A Majdnem negyven a hét könyve. 

...
Nagy

A rómaiak is züllésről panaszkodtak, amikor a tekercseket felváltotta a lapozható könyv

A Papirusz számtalan ókori anekdotán és történelmi emléken keresztül elvezet az egyiptomi papiruszkészítő műhelyektől az alexandriai könyvtáron át a római rabszolgák másolóműhelyeiig. Hét érdekességet választottunk ízelítőül az ókori könyvek világából.

...
Nagy

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

...
Nagy

Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

A valóság helyreállítása és a The Black Maybe megjelenése apropójából beszélgettünk a humor szerepéről a feszültségépítésben, a kísérletező történetmesélő formákról, a sírkertszerű Magyarországról, reményről és reménytelenségről. Végül még olvasnivalót is ajánlott. Interjú.

...
Nagy

„Úgy képzeltem, az irodalom lesz a főfoglalkozásom” [Lator95]

A mesterség alapos ismerete elengedhetetlen - mondta egy régebbi interjújában Lator László, aki ma ünnepli 95. születésnapját. Költő, műfordító, tanár, aki szemináriumain egyetemi hallgatók nemzedékeit oktatta.

...
Nagy

Max Porter: Szeretem, amikor a semmiből előpattannak a múlt buborékjai

Max Porter angol író, A bánat egy tollas állattal szerzője. A gyászról és annak feldolgozásáról szóló nagy sikerű könyve után itthon is megjelent második regénye, a Lanny, amiben egy városi család, egy fal és az angol mitológia viszonyai szövődnek össze. A könyvei mellett a partraszálló rómaiakról, Daniel Craigről és a leereszkedő kritikusokkal is beszélgettünk vele.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Karády Katalin ezeregy titkát apránként fejti fel egy mai kamasz

A vidéki rokonoknál vendégeskedő kiskamasz Lotti kilátástalannak látja a helyzetét, de idővel megismeri rég elhunyt édesanyja – és rajta keresztül Karády Katalin – történetét.

...
Gyerekirodalom

Az Altamira-barlangrajzoktól Banksyig - A művészettörténet legizgalmasabb műtermeibe kalauzol egy új könyv

Révész Emese és Grela Alexandra a Hol készül a művészet? című kötettel képzeletbeli utazásra hívja az olvasókat, melynek során a gyerekek betekinthetnek a leghíresebb alkotók műtermeibe.

...
Gyerekirodalom

Margit Auer: A gyerekek szeretik a valóság és mágia közötti finom határvonalat

A Mágikus állatok iskolája című sorozatból eddig 12 kötet jelent meg magyarul, a szerző, Margit Auer pedig novemberben Budapestre látogat. Interjúnkban gyerekkori olvasásélményeiről és gyerekeknek szóló írástippekről kérdeztük, közben pedig kiderül az is, ő maga milyen mágikus állat bőrébe bújna a legszívesebben.

ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Litkai Gergely: Hogyan kerüljünk ki egy fekete lyukat?

...
Zöld

Az önfeledt szexualitás pszichológiája szerint nincs olyan, ami nem normális

...
Zöld

Moskát Anita: Talált tárgyak jegyzéke, 2047. szeptember