Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is Lydia Davis harmadik magyarul megjelent kötete, összesen kilencvenhat írást tartalmaz, amelyeket az író négy nagy fejezetbe rendezett. Van közöttük egy rakás álomírás, meg tizennégy olyan, amelyek valamilyen módon Flaubert-hez köthetők. Ez a fajta katalogizálás elég jól jellemzi azt a struktúrarendszert, azt a szűrőt, amelyen Davis átereszti, majd desztillálja tapasztalatait. Történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is. Lydia Davisé a hét könyve.

Ruff Orsolya | 2021. március 01. |

Lydia Davis a rövidpróza mestere, ami valószínűleg az egyik legnehezebb mesterség. Írásaiban nincs helye és tere a felesleges szónak: ez a fajta írásművészet egyszerűen leveti magáról a sallangot, nem tűri a töltelékanyagot. Amikor Davis 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, a zsűri azt mondta, hogy műveit nehéz kategorizálni, és sokan valahová a költészet és a filozófia közé sorolják őket.

Ugyancsak nehéz egyetlen kalap alá venni az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is írásait, amelyek között akadnak egysorosak éppúgy, mint hosszabb lélegzetű, több oldalas novellák. 2019-ben megjelent kötetéről (Annyi, mint) írtuk, hogy „Lydia Davis az a szerző, aki szerelmes történeteit a hiányokból építi fel”. A hiány vagy a hiányzó elemek ebben a kötetben is fontos szerephez jutnak – rögtön a második történetben (A kutyaszőr) szervező elemmé válik: az elbeszélő a kutyáját siratja, és bízik benne (pontosabban: esztelenül reménykedik), ha elég szőrszálat gyűjt össze, abból majd össze tudja rakni a kutyáját. De Davisnél ugyanígy hiányozhat egy valakinek továbbmondott történet néhány eleme, vagy egy álomban az ember, akihez megszoktuk, hogy mindig hozzábújhatunk.

Lydia Davis
Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Ford.: Orzóy Ágnes, Magvető, 2021, 336 oldal
-

A hiány a legerősebben A fókák című történetben jelentkezik, amely egyébként az egész kötet egyik legemlékezetesebb darabja is. Davis itt nagyon messziről indít („Tudom, hogy ezen a napon boldognak kellene lennünk.”), és az első bekezdésben nem is konkretizál: nem tudjuk, ki a narrátor, miért kellene boldognak lennie, és az sem derül ki, hogy mi generálta nála a visszaemlékezést – a szerzői lebegtetés ezen a ponton amúgy egy kicsit Tompa Andrea Haza című regényének az elejét idézi, ráadásul Tompa hőséhez hasonlóan Davisé is úton van (a hasonlóság ugyanakkor itt véget is ért). A fókák narrátora egy elveszített családtagjáról beszél, de hogy milyen kapcsolat fűzte őt az elbeszélőhöz, és milyen is volt a családon belüli dinamika, csak apránként derül ki. Davis mintha koncentrikus köröket írna le, közben pedig egyre inkább alakot és arcot öltenek a szereplői. Kiderül, hogy egy nővérről van szó, aki sokkal idősebb volt a névtelen elbeszélőnél. Egy olyan személy, akire a narrátor mindig felnézett, de akivel kapcsolatban rengeteg kérdőjel maradt benne.

Davis még a hiányt is katalógusszerűen sorolja:

azokat a pillanatokat, amikor a nővér már nem fog kicsit nyers palacsintát sütni, úszni a kikötő csapkodó hullámai közt, osztrigaragut készíteni, vagy a tévé előtt ülve „nem fog meglepetten felkiáltani, ha meglát egy színészt, akit már ismer egy filmből vagy egy előadásból”. 

A mindennapok fájdalmában, bizonytalanságában vagy unalmában mintha ez a fajta racionalizálás, keretezés nyújtana vigaszt vagy kapaszkodót. Amikor például Davis szereplői számba veszik életük epizódszereplőit (Jó lenne egy tábla) vagy preferenciáit (Hogyan olvastam el villámgyorsan a Times Literary Supplement régi számait), azzal az író nem egyszerűen egy hétköznapi pillanatképet villant fel, hanem egy új narratívát,

egy komplett minitörténetet bont ki előttünk.

Hasonlóképp működik a Helyi gyászjelentések című írás is, amelyben az elhunytakat jobbára a keresztnevük és a hobbijuk jellemzi. Ez lehet egészen hétköznapi, banális, unalmas leírás, és egészen konkrét is, mint például Spenceré, akiről még azt is megtudjuk, hogy szerette a frissen kaszált széna illatát, hogy a fiai és az unokaöccsei alig tudták tartani vele az iramot, és hogy akár egy órát is elbeszélgetett idegenekkel. Ez a fajta indirekt bemutatás főleg Davis abszurd leveleiben szembeötlő, melyek fiktív írói egyszer egy fagyasztottborsó-gyártón, máskor egy szállodaigazgatón kérik számon a csomagolás színét vagy az étlapon szereplő halétel helyesírását. A levelek mindig sokkal többet árulnak el íróikról, mint amire a címzettek valaha számítottak, és olyan megfigyeléseket tartalmaznak, amelyek fölött a többség amúgy egészen egyszerűen átsiklana.

Márpedig Lydia Davis a megfigyelés nagymestere, és

szereplői is állandóan fürkészik, vizslatják a környezetüket és a körülöttük élő, mozgó embereket

(A vonaton, A mellettem ülő nő a repülőgépen). Davis nem feltétlenül meséli el mindazt, amit ő maga megfigyelt, néha csak egy-egy mondatot szúr oda, hogy aztán mi magunk kerekítsük ki belőle a történetet. Ugyanígy továbbra is szeret játszani a szavakkal (Apró közjáték, nagyrészt a-val és á-val, Jegyzetelek, miközben hosszú telefonbeszélgetést folytatok anyámmal) és a hangokkal, hangutánzókkal (A háztartási tárgyak nyelve). A nyelvi abszurditások szemlátomást szórakoztatják Davist („Az Ön által bejelentett hiba most már ismét megfelelően működik.”), és lakonikus történetet kreál a kommunikáció hiányából is (Rövid beszélgetés (a repülőtéri tranzitváróban), Félreértett köszönet a színházban). Davis előszeretettel cseréli meg a nézőpontot, így szemlátomást ugyanannak a történetnek is lehet más a kifutása – a Megfordítható történetben például egy borospince felújításából, ami egy szükséges kiadás, egy pici csavarral könnyen lehet egy kiadás, ami szükséges.  

Személyes kedvencem ugyanakkor a flaubert-i A székek, amely játékosságában, puzzle-szerűségében az Annyi, mint című kötet egyik írását (1. francialecke: Le meurtre) idézi. A székek mindössze egyetlen bekezdés, és az olvasó egy teljesen hétköznapi pillanat szemtanúja lesz: egy Louis nevű férfi ellátogat egy templomba és alaposan megnézi magának az ottani székeket. Mint valami botcsinálta Sherlock a nyomok alapján igyekszik minél többet megtudni a templomjáró emberekről. Maga az egész történet is kicsit krimiszerű: annyit megtudunk, hogy az egyik szék egy Madame Fricotte nevezetű asszonyé, a szék állapotából pedig következtetni lehet a nő testalkatára, társadalmi státuszára, vagyoni helyzetére, és ami azt illeti, a családi viszonyaira is. Davis inkább lehetőségeket dobál fel, nem konkretizál, de ez nem is a szándéka, inkább a fellelhető nyomokból skicceli fel egy középosztálybeli asszony profilját, akiről még a székre tapadt hajfesték is elárulhat ezt-azt.

Davis az utószóban leírja, hogy a Flaubert nyomán keletkezett írásokhoz a francia író leveleit használta fel: ezeket a leveleket Flaubert a szerelmének, Louise Colet-nak írta, épp abban az időben, amikor a Bovarynén dolgozott: „A célom az volt, hogy Flaubert nyelvét és a levelek tartalmát a lehető legkisebb mértékben változtassam meg, csupán annyira formáltam meg a levélrészleteket, hogy

kiegyensúlyozott történeteket írjak belőlük,

de ahol szükségesnek éreztem, ott szabadon kezeltem az anyagot” – írta az utószóban. Davis nem mellesleg a Bovaryné angol fordítója is: a Paris Review-ban le is írja, hogy a könyv fordítása közben azért is fordult a levelek felé, hogy tanulmányozni tudja Flaubert stílusát, amikor spontán módon és utólagos javítás nélkül veti papírra gondolatait. Ez a látszólagos spontaneitás amúgy nagyon jellemző Davis írásművészetére is: elkapott pillanatok és mondatok, tovatűnő jelenetek sejlenek fel a kötet lapjain, amelyek ugyanakkor mind-mind mélyebb értelemmel és jelentőséggel bírnak, mint azt elsőre gondolná az ember.

Lydia Davis novelláinak fontos motívuma még a lehetséges távollét. Több narrátorát is foglalkoztatja az a pillanat, amikor csak

véletlenszerűen lesz tanúja vagy részese egy eseménynek:

ezek rendszerint banális események, nem múlik rajtuk semmi, nem okoznak gyökeres változást, és a narrátor jelenléte nélkül is ugyanúgy bekövetkeztek volna – csak épp ő maga nem lett volna azoknak szemtanúja. Ez a legmarkánsabban a Ha az esküvőn (az állatkertben) című írásban jelentkezik, de a Levél az alapítványnak című novellában is van egy jelenet, amikor az egyetemi tanár fültanúja lesz egy öregúr és egy pincérnő beszélgetésének:

„Tetszett, hogy az idősebb pincérnő vigyázott a régi törzsvendégére. Aztán támadt egy gondolatom, mely furcsa volt, de nem kellemetlen: rájöttem, nem sokon múlott, hogy tanúja voltam ennek a jelenetnek – ha úgy döntök, hogy a buszpályaudvaron maradok, nem láttam volna. Akkor ott ültem volna a parkoló másik végében a váróteremben, mialatt ez a jelenet zajlik. Akkor is lezajlott volna. Korábban sohasem gondolkoztam ilyen világosan azokról a jelenetekről, amelyek akkor zajlottak, amikor én nem voltam jelen. Majd támadt egy furcsább és kevésbé kellemes gondolatom: nemcsak hogy nincs rám szükség ezeknél a jeleneteknél, és nincs rám szükség azokhoz az életekhez, amelyek nélkülem is szépen folynak tovább, hanem tulajdonképpen egyáltalán nincs rám szükség. Nem is kell léteznem.”

Feltűnő, amikor a mindössze egy bekezdésből álló Írás című narrátora azt latolgatja, hogy abba kellene hagynia az írást. Miután saját bevallása szerint főleg olyanokról ír, akik nem képesek rendbe tenni a dolgaikat, ezért talán hagynia kellene az írást a csudába, és kezébe kellene vennie végre a saját sorsa irányítását – azaz rendbe kellene hoznia az életét. Davis sokszor pont olyan emberekről ír, akik gyakran elvesznek a hétköznapokban, frusztrációikat, zavaraikat pedig valamilyen rendszerben próbálják feldolgozni – ezért katalogizálnak, hallanak komplett szavakat a háztartási gépek működése közben, vagy számolgatják kényszeresen a dobozban a borsmenta cukorkákat. A hétköznapi sodródásban, téblábolásban is látja ugyanakkor a rendet, legyen szó akár egy sima vonatútról vagy a tágas mezőn bambuló tehenekről. Utóbbi írásban (A tehenek) semmi más nem történik, minthogy Davis megfigyeli a szomszédban legelő teheneket. A legapróbb részletre is odafigyel, semmi sem kerüli el a figyelmét, rendkívül vizuális. Davisről összességében elmondható, hogy mindig nagy empátiával és megértéssel fordul szereplői felé, és a hétköznapiban és a banálisban is képes meglátni a nagyszerűt. Prózája sűrített, humora száraz, szikéje éles.

Még mindig a rövid műfaj áll neki a legjobban.

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Lydia Davis hősei komplett világokat építenek fel a hiányból

...
Hírek

Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak

...
Kritika

A szerelem egy könyörtelen vírus

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Hírek

Be akarják záratni a PEN klubot Fehéroroszországban

...
Hírek

André Ferenc nyerte a PesText díját

...
Szívünk rajta

Ezeket a gyerekkrimiket vidd magaddal a nyaralásra!

...
Hírek

Könyvesblokk: Három romantikus könyv, ami tökéletes lehet a nyaralásra

...
Beleolvasó

Ki tarthatna jogos igényt az Egy Gyűrűre, ha bevezetnék Középföldén a Polgári Törvénykönyvet?

...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

...
Hírek

Látványos és kiadós új előzetest kapott a Dűne

...
Nagy

Négy könyv, amelyben túlélők meséltek Auschwitzról

Olvass!
...
Beleolvasó

Ki tarthatna jogos igényt az Egy Gyűrűre, ha bevezetnék Középföldén a Polgári Törvénykönyvet?

Olykor a fantáziavilágok hősei is megbontlanak polgárjogi értelemben, sőt, az is előfordul, hogy bűncselekményt követnek el. De milyen következménye lenne a tetteiknek a mi valóságunkban?

...
Beleolvasó

Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet

"Sokáig úgy képzeltem, az orvosi diploma volna számomra a leghasznosabb háttértudás az íráshoz." Olvass bele Vámos Miklós új könyvébe!

...
Beleolvasó

Afganisztánban egy sima rutinfeladatból is könnyen pokoli lecke lehet

Fayer Sándor új regényében egy Afganisztánban szolgáló magyar osztag egyszerű feladatot kap, de egy elektrosztatikus vihar, majd egy tálib rajtaütés mindent megváltoztat. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Mi történik azokkal, akik megküzdöttek a Sötét Nagyúrral, és győztek?

A nagy győzelem után az élet mindenki számára visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a fiatalokat, akik világszerte ismert hírességekként, életcéljukat beteljesítve nem találták a helyüket.

...
Beleolvasó

Ami a lélek alatt és a tudat alatt gyűl, veszélyes lehet

Egy árván maradt kisfiúról és egy állandóan menekülni kényszerülő kislányról szól Szávai Géza regénye, a Csodálatos országokba hoztalak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Baleset vagy gyilkosság történt a szabadulószobában?

A Sellő titka szerzőjének új krimijében eltűnik egy nő, majd harminckét évvel később különös haláleset történik egy szabadulószobában. Olvass bele! 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

A Gyűrűk Urát eredetileg Réz Ádám kezdte fordítani, viszont befejezni már nem tudta, halála után Göncz Árpád vette át tőle. 1986-ban, amikor Réz 60 éves lett volna, Göncz Árpád így emlékezett meg róla. Cikkünk az Arcanum Digitális Könyvtár segítségével készült el.

...
Nagy

Csányi Vilmos: Az emberiség magába révedt, de ez el fog múlni gyorsan

Az emberiségnek fontos lenne, hogy találjon egy nagy közös pozitív célt – vallja Csányi Vilmos. A Széchenyi-díjas etológussal a hiedelmek pozitív szerepéről, a járványt övező információhiányról és az érzelmi alapú döntésekről beszélgettünk.

...
Nagy

Hamisított tündérregény: így írtak Tolkienről a kádári Magyarországon

Negyven éve jelent meg magyarul A Gyűrűk Ura, ennek alkalmából az Arcanumon válogattunk, hogyan írtak a szocializmusban Tolkienről, a fantasyről, és ki volt, aki az írót védelmébe vette.

...
Nagy

Az emberi psziché legsötétebb bugyraiba kalauzol A szomszéd lány

Újra kiadtáka modern horrorirodalom egyik olyan megkerülhetetlen sarokkövét, amit nemcsak a zsáner kedvelői, de a szerző, Jack Ketchum pályatársai is nagyra tartanak.

...
Nagy

Füst Milán az élete minden értelmének nevezte A feleségem történetét

Cannes-ban ma mutatják be Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét, amely Füst Milán azonos című regényén alapul. De mit tartott a korabeli kritika a könyvről és hogyan emlékezett vissza az író az alkotás éveire? Utánajártunk.

...
Kritika

Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba?

Az első tömeges, regisztrált transzporttal 999 fiatal, férjezetlen lányt hurcoltak el Auschwitzba 1942-ben, hogy velük építtessék fel a tábort, amelyben aztán százezrek haltak meg. Heather Dune Macadam megrázó könyve, a 999 fogoly ezeknek a nőknek, gyerekeknek állít emléket.

Gyerekirodalom
...
Szívünk rajta

Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát

Berg Judit évek óta az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai gyerekkönyvírónk, mi pedig most összeszedtünk róla öt érdekességet, amelyeket eddig talán nem tudtatok róla.

...
Szívünk rajta

Ezeket a gyerekkrimiket vidd magaddal a nyaralásra!

Ebben a hónapban Berg Judit kamaszkrimije lett a hónap könyve, ez pedig jó alkalmat adott arra, hogy kiválogassunk három nyomozós könyvet a Szívünk rajta matricás kötetei közül.

...
Szívünk rajta

Szívünk rajta: Berg Judit gyerekkrimije lett a hónap könyve

A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő gyerekirodalmi alkotást: a program szakmai zsűrije ezúttal Berg Judit Keresők című könyvét választotta.