A 20. század egyik legizgalmasabb és legprogresszívebb művészeti ága a performanszművészet, ami ötvözi az ősi rítusok spiritualitását és tradícióit, a vásári látványosságok meglepő, sokkoló elemeit, a képzőművészet modern és klasszikus szimbólumait és felrúgja a színházból ismert hagyományos előadó-befogadó viszonyrendszert. A performer, ahogy a nevében is jelzi, cselekvő személy, aki saját testét és személyiségét helyezi a középpontba, sok esetben a nézőből ugyancsak cselekvést vált ki, vagy cselekvésre ösztönzi.
Marina Abramović performanszaiban például gyakran találkozhattunk olyan hatásokkal, ahol a néző moralitására és felelősségérzetére is komoly nyomást helyezett a közösen átélt mű, ezzel feszegetve a művész és a közönség viszonyának határait. Meg kell-e mentenem a testi kínoktól szenvedő előadót? Van-e jogom kárt tenni benne, ha arra engedélyt kaptam? Tönkreteszem-e a művet, ha beleavatkozom és véget vetek neki? Ezek a kérdések mind megfogalmazódtak azokban, akik részt vettek Abramović performanszaiban. De vajon milyen lelki folyamatokon ment át a művész, mi késztette őt ezekre a testileg és lelkileg sokszor rettenetes, tortúra-szerű akciókra és milyen ember lehet az, aki ezt teszi magával? A könyvet olvasva két dolog juthat eszünkbe:
Marina egy zseniális mítoszgyártó, aki saját életének minden elemét csodaként képes megélni, értelmezni és leírni, mindeközben viszont életének örömei és fájdalmai nem sokban térnek el a mieinktől.
(Rhythm 0. A performansz hat órán keresztül tartott Nápolyban. Marina a tér közepén szoborként állt és felhatalmazta a közönséget, hogy a kikészített 72 különböző tárggyal azt tehetnek, amit csak akarnak. Volt, aki egy szál rózsát adott a kezébe és megsimogatta az arcát, de volt aki pengével megvágta a bőrét, más pedig félmeztelenre vetkőztette.)
(Rhythm 5. Marina a fából készült égő csillag középen feküdt, mindaddig amíg el nem vesztette eszméletét. Végül a nézők mentették ki.)
A könyv 13 fejezetből áll, mégis három nagyobb egységre érdemes osztani. A könyv első harmadában Marinát gyerekként, majd fiatal festő szakos diákként láthatjuk, aki egyszerre próbálja megérteni a háború sújtotta balkáni állapotok brutalitását és különös esztétikáját, a titói kommunista eszme sajátos törvényeit és közben a szüleivel és testvérével való viszonyain keresztül találkozik a halállal, a félelemmel, a fizikai bántalmazással, a (pár)kapcsolatok diszfunkcionalitásával és a férfi-nő viszonyok különös dinamikájával. Ezekről az élményekről és traumákről plasztikusan, átélhetően és meglehetősen (ön)reflexíven ír, kellő táptalajt adva személyiségének, nőiségének, szexualitásának, szokásainak és későbbi művészetének megértéséhez.
(Marina fiatal festőként.)
Mivel Marinának még egyetemi éveiben is rigorózus anyja szabályai szerint kellett élnie (például este 10-re haza kellett érnie a 20-as évei közepéig), ezért a könyv második nagyobb egységében a Belgrádtól és a családtól való elszakadás, a szabadság és az útkeresés állnak a középpontban. A szerelmével, Ulay-jal átélt kalandokat és utazásokat egy végtelen road movieként írja le: az amszterdami szabad világra való ráeszméléstől, az ausztrál őslakosokkal töltött sivatagi szenvedéseken és megvilágosodásokon át, a híres kínai nagy falon megtett sétáig mindenről részletesen ír. A józan ésszel szinte felfoghatatlanul gyötrelmes rítusok és az emberfeletti megpróbáltatások mellett viszont ugyanennyire megragadó a magánélete is. A megélt szerelmeken, csalódásokon és a magányán keresztül válik igazán közelivé és megérthetővé ez az elképesztő hatású nő.
(Marina sétál a kínai nagy falon, közelítve az út feléhez, ahol szerelmével, Ulay-jal találkozik, majd szakítanak.)
A könyv utolsó harmadában Marina már az egész világon ismert és népszerű művész, aki New Yorkban éli a művészek csillogó életét, olyan emberek társaságában mint Lou Reed, Salman Rushdie, Björk, Lady Gaga vagy Robert Wilson, (a világhírű rendező állította színpadra Abramović életét, a performerrel és Willem Dafoe-val a főszerepben, az ebből készült dokumentumfilm megtekinthető a Netflixen), performanszaira pedig százezrek kíváncsiak a világ minden tájáról. Legtöbben talán a 2010-es The Artist is Present című előadását ismerik, ahol régi kedvesével újra találkoznak, így biztos sokan kíváncsiak, hogy a mély egymás szemébe nézésen és a váratlan könnyeken túl mit érzett a művész, de ugyanennyire izgalmas belegondolni abba is, hogy mi történik az emberrel testi és lelki értelemben, ha három hónapig egy faszéken ül.
(Marina és Ulay találkozása a “The Artist is Present” című performansz közben. Abramović közel három hónapig napi 7 órában ült egy széken, vele szemben pedig bárki leülhetett. Összesen 850.000 látogatója volt ezalatt a 736 és fél óra alatt, amit ott töltött.)
(Robert Wilson: The Life and Death of Marina Abramovic)
A könyv végén Abramovic azt mondja, hogy három Marina létezik benne: a harcos, a spirituális és a tökéletesen hülye. Ez utóbbit csúnyának, kövérnek és szomorúnak írja le, aki senkinek sem kell, és aki szerelmi bánatát pocsék filmekbe és csokoládéba fojtja. Bár az első kettő is figyelemre méltóan izgalmas, valószínűleg ez a harmadik perszóna az, aki megírta ezt az önéletrajzot és aki miatt nagyon könnyű beleszeretni ebbe a mitikus hősnőbe, aki tényleg képes átmenni a falon is.
