Lydia Davis: A valóság és a fikció közötti szürkezóna érdekel

Lydia Davis: A valóság és a fikció közötti szürkezóna érdekel

Az amerikai Lydia Davist a rövidpróza mesterének tartják, íróként nehéz beskatulyázni, nem is nagyon lehet – amikor például 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, munkásságát a zsűri a költészet és a filozófia közé sorolta. Nemcsak ír, hanem tanít és fordít is – néhány éve ő fordította újból angolra a Bovarynét. Flaubert nyilvánvalóan nagyban hatott magyarul nemrég megjelent novelláskötetére is. „Történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is” – írtuk kritikánkban. Lydia Davis írásban válaszolt kérdéseinkre: Flaubert és az álmok mellett szóba került egy magyar vonatkozású gyerekkori kedvenc, és kiderült az is, miket tanácsolna a kezdő íróknak.

Ruff Orsolya | 2021. március 18. |

„Nincs az életnek olyan szeglete, amely ne hordozna magában költészetet” – mondta Flaubert. Engedje meg, hogy csavarjak az idézeten egyet: vajon az élet minden szeglete, pillanata alkalmas arra, hogy próza legyen belőle?

Igen, valóban nincs olyasmi, amiben ne lenne valami érdekes, attól függően, ki szemléli. Az írói pályám legelején még azt gondoltam, hogy például egy vers témája csak valami magasztos lehet, mint az Igazság. De nem, az embernek csiszolnia és gazdagítania kell az elméjét, és akkor minden, de minden alkalmas lehet arra, hogy egy írásmű tárgya legyen.

Lydia Davis
Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Ford.: Orzóy Ágnes, Magvető, 2021, 336 oldal
-

Az Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is utószavában írt arról, hogy Flaubert leveleit akkor olvasta, amikor a Bovarynét fordította, és az egyik novella narrátora fel is idézi Flaubert tanítását „a sajátos nézőpontról”. Flaubert prózája mennyiben hatott az írói stílusára, az írói nézőpontjára? És különösen a Bovaryné mennyiben hatott a szóban forgó novelláskötetre?

Az írói fejlődésem ezen szakaszában alapvetően nehezen befolyásol egy másik író – egy új történet megalkotásában inkább ösztökél vagy megihlet valami, amit egy másik író mond. Esetleg modulál. Másként fogalmazva, egy másik író a saját írásom vagy érdeklődésem irányát egy picit elmozdítja, átállítja. Ez történt Flaubert és a Bovaryné esetében is. Egy másik könyve, amelyet fiatalon olvastam tőle, a Bouvard és Pécuchet, sokkal mélyebb hatást gyakorolt a korai fejlődésemre.

Vissza tudja idézni azt a momentumot, amikor életében először egy esemény novellaként, valamiféle fikcióként tűnt fel önnek? És mikor ébredt rá arra, hogy nem muszáj hosszú prózát írni ahhoz, hogy el lehessen mesélni adott esetben akár egy hosszabb történetet is?

Nem ment olyan könnyen. Először elkezdtem élvezni az írást, valószínűleg iskolai fogalmazások, vagyis olyan írások révén, melyekre rá voltam „kényszerítve”. Aztán jött az elképzelés, hogy „író akarok lenni”. Utána az erőfeszítés, hogy témát találjak a történetekhez. Először a hagyományos utat követtem – hosszabb történetek párbeszédekkel, stb. – és a saját életemből merítettem. Majd évek múltán, de még mindig a húszas éveimben, kifejlesztettem a történetmesélés egy olyan formáját, amelyet kielégítőbbnek találtam.

A húszas éveim végén rájöttem, hogy az a forma, amelyet a legjobban szeretek, eléggé rövid…

habár természetesen ugyancsak örömet találok a hosszabb történetekben is. 

A rövidpróza ledobja magáról a sallangot, a felesleges szavakat – gyakran érez késztetést a törlésre, kihagyásra, gyakran szerkeszti a kész szövegeit, vagy jobb szeret inkább fejben szerkeszteni? Mi dönti el, hogy miből lesz egysoros próza? 

Általánosságban egy szöveg már eleve olyan hosszú, amilyen lesz – egyszerűen röviden születik meg. Nem szerkesztek fejben vagy papíron. Csak alkalmanként fordul elő, hogy azt látom, van egy felesleges mondat, amit ki kellene venni vagy néhány extra szó. De természetesen a fejlődésem korai szakaszában valószínűleg sokkal többet írtam, mint amennyit megtartottam. A történetek néhanapján hosszabbra is nyúlnak, sokkal hosszabbra annál, mint amilyen hosszúnak eredetileg szántam őket. Általában megengedem nekik, hogy hosszúak maradjanak. Az egy sor hosszúságúak rendszerint már a legelején úgy íródnak. Csupán egyszer fordult elő, hogy egy bekezdéshossznyi történetet addig húztam, amíg két mondat nem lett belőle.

Szemlátomást nagyon sok olyan benyomást használ az írásaihoz, amelyeket a való életből merít – jegyzetelő típusnak tartja magát? Hogyan kell elképzelnünk önt egy hétköznapi szituációban, mondjuk utazás vagy kávézás közben?

Kétségkívül jegyzetelő típus vagyok.

Ez nem valamiféle kívánalom magam felé. Csupán annyi történik, hogy amikor egyedül ülök a vonaton vagy egy kávézóban (természetesen egyiket sem csináltam már egy éve!), elgondolkozom dolgokon, még akkor is, ha olvasok, így aztán leírom a gondolataimat vagy a megfigyeléseimet mindarról, ami körülöttem történik. Ha társaságom van, akkor ezt általában nem csinálom. És az iPhone gátol is ebben, emiatt próbálom korlátozni a „kütyüvel” töltött időt.

A kötet tele van álomtörténetekkel – számít önnek, ki álmodta azt a bizonyos álmot, amelyből később szépirodalom lett? És mi izgatja a legjobban az álmokban?

Felhasználtam a saját álmaimat, de olyan álmokat is, melyeket a barátaim meséltek nekem, majd a kategóriát kiszélesítettem és olyan valós, éber élményeket is belevettem, amelyek álomszerűek voltak. Tehát nem az álom „jelentése” érdekel, hanem

a valóság és a fikció közötti szürkezóna, és hogy egy valós, éber élményt hogyan lehet úgy elmesélni, hogy álomnak hangozzon.

És persze az a tény, hogy a sok tényleges, éber tapasztalat akkor hasonlít az álmokhoz, ha bizonyos aspektusait kiválogatja valaki, másokat pedig kihagy belőle.

Elég nyilvánvaló, hogy vonzza a szavakkal és a hangokkal való játék. Ez vajon a gyerekkorából ered? Fel tudja idézni, milyen könyvek, milyen irodalom hatott önre kiskorában?

Gyerekkoromban körülölelt a nyelv iránti figyelem, mivel a szüleim mindketten írók voltak, és irodalomról meg nyelvről beszélgettek (és a napi hírekről is, amik abban az időben hidegen hagytak!). Sokat jelentettek nekem azok a könyvek, amelyeket gyerekként olvastam, bár inkább a történeteik, mint a nyelvezetük miatt. Frances Hodgson Burnett könyvei, köztük A padlásszoba kis hercegnője és A titkos kert, fontosak voltak számomra, ahogy J.R.R. Tolkien, C.S. Lewis, George MacDonald könyvei is (A királykisasszony és a manó, azt hiszem, ez volt a címe). Ami azt illeti,

volt egy Magyarországon játszódó is,

amelyet Kate Seredy írt angolul, de a magyarországi gyerekkora alapján, a The Good Master. Ez egy csodálatosan mókás és varázslatos könyv egy féktelenül lázadó lányról, akit fokozatosan megszelídít a nagybátyjánál, nagynénjénél és unokatestvérénél töltött vidéki élet. Minden gyereknek, legyen magyar vagy amerikai, el kellene olvasnia! (Meg is fogom rendelni az angol unokahúgomnak.) 10-12 éveseknek való könyv, egy lánynak valószínűleg jobban tetszene. És persze ott volt a Heidi Johanna Spyritől. És a Hans Brinker, or the Silver Skates, amit egy amerikai írt, de Hollandiában játszódik. És még sok más.

Gyakran konzultál a fordítóival? Általánosságban milyen tanácsot szokott adni nekik?

Nem egyeztetek gyakran a fordítóimmal – általában csak megválaszolok néhány kérdést emailben –, de eléggé nyitott vagyok rá, és szerintem ez jó elgondolás. Persze azt szeretem, ha nagyon közel maradnak az eredetihez a saját nyelvük stilisztikai határain belül, hiszen én is így állok a fordításhoz. Általában megpróbálok vetni egy pillantást a fordításra, már ha egyáltalán el tudom olvasni – sajnos a magyarral nem így áll a helyzet!

A Levél az alapítványnak narrátora a tanítást igazi teherként éli meg – ön személy szerint hogy érez ezzel kapcsolatban? És mit szokott tanácsolni azoknak a fiatal, feltörekvő íróknak, akik önhöz fordulnak tanácsért?

Az a történet eléggé visszaadja a tanítással kapcsolatos érzéseimet, bár persze az elbeszélő hangja és panaszának mértéke nem pontosan az enyém. A tanítás bizonyos aspektusai nagyszerűek voltak – a dolgozatok olvasása, amikor szemtől szemben lehetett beszélgetni a diákokkal, és az osztálybeli viták némelyike. Amit nehéznek találtam, az a lámpaláz – annak a nehézsége, hogy az ember besétál az osztályterembe és szembenéz a diákokkal –, és a kurzus megszervezése. Ami a tanácsokat illeti, ez kemény dió, hiszen olyan sok mindent kell észben tartani. Kezdetnek

írj világosan és egyszerűen, részletezz, ne csak általánosíts,

mintának olvasd a legjobb írókat, olvass minden évszázadból, ne csak a sajátunkból, légy türelmes, ne mutasd meg azonnal a munkádat, csak arról írj, ami érdekel, ne gondold, hogy konvencionálisnak kell lenned, az elején ne aggódj a publikálás miatt, ne változtass a munkádon azért, hogy megjelentessenek. És így tovább, és így tovább!

A Hagyd és halaszd elbeszélője azért nem kapott meg egy díjat, mert túl sok összevonást használ. Nem követném el azt a hibát, hogy összekeverjem a narrátort az író személyével, de tapasztalta már valaha, hogy íróként teljesen félreértették?

Örülök, hogy nem keveri a narrátort a szerzővel, mert bár gyakran közel állnak egymáshoz, sosem azonosak. Ezért sosem tagadtak meg tőlem írói díjat, de egyszer azt álmodtam, hogy megtörténik velem. Mindig voltak olyan olvasók, akik nem voltak elégedettek azzal, ahogyan írok, és én együtt tudok érezni velük. Mindig voltak páran, akik szimplán azt gondolták, hogy egy ilyesfajta nagyon rövid történet nem is igazi történet vagy igazi szépirodalom. Ez is egyfajta félreértés, de ki vagyok békülve vele.

Olvasóként mindannyian mások vagyunk, és más dolgokat keresünk.

Karl Ove Knausgard egyszer azt nyilatkozta, ha lehetősége nyílna rá, azt szeretné, ha Krasznahorkai László vagy ön írná meg az élete történetét. Engedje meg, hogy továbbpasszoljam ezt a kérdést: ha választhatna, kivel íratná meg az élete történetét?

Örülök, hogy Karl Ove Knausgard ezt mondta – nem is tudtam erről. De nem vagyok biztos abban, hogy erre gyors válaszom volna. Először azok az írók jutnak eszembe, akiket a legjobban csodálok, de már vagy meghaltak, vagy ha élnek is, akkor nem akarnám, hogy egy efféle feladat elvonja az idejüket a saját írásuktól. Így aztán azt mondanám, hogy olyasvalakiben reménykednék, akit még nem ismerek, valakiben, aki lelkiismeretes, és kedves, intelligens, és csodálatos író, aki hivatásának érzi, hogy mások életet tanulmányozza és dokumentálja…

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is Lydia Davis harmadik magyarul megjelent kötete, amelynek történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is. Lydia Davisé a hét könyve.

...
Kritika

Lydia Davis hősei komplett világokat építenek fel a hiányból

...
Hírek

Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

A hét könyve
Kritika
Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.

Olvass!
...
Beleolvasó

Karin Smirnoff noirjában egy temetéssel válnak csak igazán sötétté a dolgok – Olvass bele!

Titkok, erőszak és szektákhoz hasonló légkör: Karin Smirnoff könyvében egy gyászoló testvérpár küzd a szeretetért és az elfogadásért. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Beleolvasó

A Petri-díjas Rékai Anett kötete egy párkapcsolat függő játszmáit mutatja be

A kamaszkor lezárásáról és az önálló élet indulásának fázisairól szólnak a Petri-díjas Rékai Anett első kötetének szövegei. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Otthonosság és idegenség Görcsi Péter debütáló regényében – Olvass bele!

Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Olvass bele a regénybe!

Hírek
...
Beleolvasó

Karin Smirnoff noirjában egy temetéssel válnak csak igazán sötétté a dolgok – Olvass bele!

...
Szórakozás

5 dolog, amiről jó, ha tudsz, mielőtt nézni kezded A háromtest-problémát

...
Hírek

Káprázatos lett az Álom luxuskivitelben gyémántokkal kirakott példánya

...
Hírek

Philip K. Dick egyik korai sci-fije új fordításban jelenik meg

...
Szórakozás

Nick Cave-dalok, Varró Dani-versek és Háy János-illusztrációk [PROGRAMAJÁNLÓ]

...
Szórakozás

Az éhezők viadala sztárja memoárban emlékszik vissza hat évtizedes pályafutására

...
Hírek

Megtalálták Kosztolányi Dezső első Byron-fordításának teljes kéziratát

...
Hírek

Vitézy Dávid: Esterházy Péter otthona helyén ne legyen társasház

...
Zöld

Mit kíván Jane Goodall a 90. születésnapjára?

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kitakarja a politikus a szépírót? Elővettük Csurka István drámáit [Csurka 90]

Csurka István ma lenne 90 éves, így arra voltunk kíváncsiak, mit lehet tudni a drámáiról. Mik a fő témái, és milyenek a hősei? Felfedezhető-e bennük a későbbi politikus? Milyen út vezetett a bemutatásukig? És vajon aktuálisak-e még? 

...
Kritika

Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt

Tahir Hamut Izgil ujgur költő és filmes a családjával együtt 2017-ben sikeresen elmenekült Kínából a tömeges letartóztatások elől. Memoárjában bemutatja, hogyan számol fel a totalitárius állam egy kultúrát és egy népet. A Ha értem jönnek éjjel a hét könyve.

...
Nagy

„halálomat türelmesen begombolom” – ma lenne 70 éves Sziveri János

Kifejezetten rövid élet jutott neki, ma ünnepelné hetvenedik születésnapját, de már 34 éve halott. Sziveri János vajdasági születésű költőre emlékezünk.

...
Kritika

Hogyan lesz egy anyából kiapadt, halálszagú folyó?

Az Anyám, a folyó című olasz regény lírai hangon előadott, töredékekből építkező történetének egy anya-lánya kapcsolat az alapja: a negyvenes éveiben járó lány az emlékezetét, így identitását is egyre inkább elveszítő anyjának meséli el – mintegy a felejtés ellen dolgozva – családjuk szerteágazó históriáját.

...
Nagy

Márquez regénye a végakarata ellenére jelent meg – Kafka, Nabokov is hasonlóan járt

Gabriel García Márquez posztumusz kisregényének megjelenése hatalmas irodalmi szenzáció, de van egy kis üröm az örömben, hiszen nem titok, az író meg akarta semmisíteni utolsó írását. 

...
Kritika

Jon Fosse a banalitáson át talál utat a természetfelettihez

A Nobel-díjas norvég szerző egymásba írja a hófödte tájat és a koromsötét éjszakát, egymásba játszatja hősét és annak környezetét. A Fehérség az egzakttól a transzcendens felé vezet, így egyszerre szolgál a kivonulás és a bevezetés könyveként.