Lydia Davis: A valóság és a fikció közötti szürkezóna érdekel

Lydia Davis: A valóság és a fikció közötti szürkezóna érdekel

Az amerikai Lydia Davist a rövidpróza mesterének tartják, íróként nehéz beskatulyázni, nem is nagyon lehet – amikor például 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, munkásságát a zsűri a költészet és a filozófia közé sorolta. Nemcsak ír, hanem tanít és fordít is – néhány éve ő fordította újból angolra a Bovarynét. Flaubert nyilvánvalóan nagyban hatott magyarul nemrég megjelent novelláskötetére is. „Történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is” – írtuk kritikánkban. Lydia Davis írásban válaszolt kérdéseinkre: Flaubert és az álmok mellett szóba került egy magyar vonatkozású gyerekkori kedvenc, és kiderült az is, miket tanácsolna a kezdő íróknak.

Ruff Orsolya | 2021. március 18. |

„Nincs az életnek olyan szeglete, amely ne hordozna magában költészetet” – mondta Flaubert. Engedje meg, hogy csavarjak az idézeten egyet: vajon az élet minden szeglete, pillanata alkalmas arra, hogy próza legyen belőle?

Igen, valóban nincs olyasmi, amiben ne lenne valami érdekes, attól függően, ki szemléli. Az írói pályám legelején még azt gondoltam, hogy például egy vers témája csak valami magasztos lehet, mint az Igazság. De nem, az embernek csiszolnia és gazdagítania kell az elméjét, és akkor minden, de minden alkalmas lehet arra, hogy egy írásmű tárgya legyen.

Lydia Davis
Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Ford.: Orzóy Ágnes, Magvető, 2021, 336 oldal
-

Az Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is utószavában írt arról, hogy Flaubert leveleit akkor olvasta, amikor a Bovarynét fordította, és az egyik novella narrátora fel is idézi Flaubert tanítását „a sajátos nézőpontról”. Flaubert prózája mennyiben hatott az írói stílusára, az írói nézőpontjára? És különösen a Bovaryné mennyiben hatott a szóban forgó novelláskötetre?

Az írói fejlődésem ezen szakaszában alapvetően nehezen befolyásol egy másik író – egy új történet megalkotásában inkább ösztökél vagy megihlet valami, amit egy másik író mond. Esetleg modulál. Másként fogalmazva, egy másik író a saját írásom vagy érdeklődésem irányát egy picit elmozdítja, átállítja. Ez történt Flaubert és a Bovaryné esetében is. Egy másik könyve, amelyet fiatalon olvastam tőle, a Bouvard és Pécuchet, sokkal mélyebb hatást gyakorolt a korai fejlődésemre.

Vissza tudja idézni azt a momentumot, amikor életében először egy esemény novellaként, valamiféle fikcióként tűnt fel önnek? És mikor ébredt rá arra, hogy nem muszáj hosszú prózát írni ahhoz, hogy el lehessen mesélni adott esetben akár egy hosszabb történetet is?

Nem ment olyan könnyen. Először elkezdtem élvezni az írást, valószínűleg iskolai fogalmazások, vagyis olyan írások révén, melyekre rá voltam „kényszerítve”. Aztán jött az elképzelés, hogy „író akarok lenni”. Utána az erőfeszítés, hogy témát találjak a történetekhez. Először a hagyományos utat követtem – hosszabb történetek párbeszédekkel, stb. – és a saját életemből merítettem. Majd évek múltán, de még mindig a húszas éveimben, kifejlesztettem a történetmesélés egy olyan formáját, amelyet kielégítőbbnek találtam.

A húszas éveim végén rájöttem, hogy az a forma, amelyet a legjobban szeretek, eléggé rövid…

habár természetesen ugyancsak örömet találok a hosszabb történetekben is. 

A rövidpróza ledobja magáról a sallangot, a felesleges szavakat – gyakran érez késztetést a törlésre, kihagyásra, gyakran szerkeszti a kész szövegeit, vagy jobb szeret inkább fejben szerkeszteni? Mi dönti el, hogy miből lesz egysoros próza? 

Általánosságban egy szöveg már eleve olyan hosszú, amilyen lesz – egyszerűen röviden születik meg. Nem szerkesztek fejben vagy papíron. Csak alkalmanként fordul elő, hogy azt látom, van egy felesleges mondat, amit ki kellene venni vagy néhány extra szó. De természetesen a fejlődésem korai szakaszában valószínűleg sokkal többet írtam, mint amennyit megtartottam. A történetek néhanapján hosszabbra is nyúlnak, sokkal hosszabbra annál, mint amilyen hosszúnak eredetileg szántam őket. Általában megengedem nekik, hogy hosszúak maradjanak. Az egy sor hosszúságúak rendszerint már a legelején úgy íródnak. Csupán egyszer fordult elő, hogy egy bekezdéshossznyi történetet addig húztam, amíg két mondat nem lett belőle.

Szemlátomást nagyon sok olyan benyomást használ az írásaihoz, amelyeket a való életből merít – jegyzetelő típusnak tartja magát? Hogyan kell elképzelnünk önt egy hétköznapi szituációban, mondjuk utazás vagy kávézás közben?

Kétségkívül jegyzetelő típus vagyok.

Ez nem valamiféle kívánalom magam felé. Csupán annyi történik, hogy amikor egyedül ülök a vonaton vagy egy kávézóban (természetesen egyiket sem csináltam már egy éve!), elgondolkozom dolgokon, még akkor is, ha olvasok, így aztán leírom a gondolataimat vagy a megfigyeléseimet mindarról, ami körülöttem történik. Ha társaságom van, akkor ezt általában nem csinálom. És az iPhone gátol is ebben, emiatt próbálom korlátozni a „kütyüvel” töltött időt.

A kötet tele van álomtörténetekkel – számít önnek, ki álmodta azt a bizonyos álmot, amelyből később szépirodalom lett? És mi izgatja a legjobban az álmokban?

Felhasználtam a saját álmaimat, de olyan álmokat is, melyeket a barátaim meséltek nekem, majd a kategóriát kiszélesítettem és olyan valós, éber élményeket is belevettem, amelyek álomszerűek voltak. Tehát nem az álom „jelentése” érdekel, hanem

a valóság és a fikció közötti szürkezóna, és hogy egy valós, éber élményt hogyan lehet úgy elmesélni, hogy álomnak hangozzon.

És persze az a tény, hogy a sok tényleges, éber tapasztalat akkor hasonlít az álmokhoz, ha bizonyos aspektusait kiválogatja valaki, másokat pedig kihagy belőle.

Elég nyilvánvaló, hogy vonzza a szavakkal és a hangokkal való játék. Ez vajon a gyerekkorából ered? Fel tudja idézni, milyen könyvek, milyen irodalom hatott önre kiskorában?

Gyerekkoromban körülölelt a nyelv iránti figyelem, mivel a szüleim mindketten írók voltak, és irodalomról meg nyelvről beszélgettek (és a napi hírekről is, amik abban az időben hidegen hagytak!). Sokat jelentettek nekem azok a könyvek, amelyeket gyerekként olvastam, bár inkább a történeteik, mint a nyelvezetük miatt. Frances Hodgson Burnett könyvei, köztük A padlásszoba kis hercegnője és A titkos kert, fontosak voltak számomra, ahogy J.R.R. Tolkien, C.S. Lewis, George MacDonald könyvei is (A királykisasszony és a manó, azt hiszem, ez volt a címe). Ami azt illeti,

volt egy Magyarországon játszódó is,

amelyet Kate Seredy írt angolul, de a magyarországi gyerekkora alapján, a The Good Master. Ez egy csodálatosan mókás és varázslatos könyv egy féktelenül lázadó lányról, akit fokozatosan megszelídít a nagybátyjánál, nagynénjénél és unokatestvérénél töltött vidéki élet. Minden gyereknek, legyen magyar vagy amerikai, el kellene olvasnia! (Meg is fogom rendelni az angol unokahúgomnak.) 10-12 éveseknek való könyv, egy lánynak valószínűleg jobban tetszene. És persze ott volt a Heidi Johanna Spyritől. És a Hans Brinker, or the Silver Skates, amit egy amerikai írt, de Hollandiában játszódik. És még sok más.

Gyakran konzultál a fordítóival? Általánosságban milyen tanácsot szokott adni nekik?

Nem egyeztetek gyakran a fordítóimmal – általában csak megválaszolok néhány kérdést emailben –, de eléggé nyitott vagyok rá, és szerintem ez jó elgondolás. Persze azt szeretem, ha nagyon közel maradnak az eredetihez a saját nyelvük stilisztikai határain belül, hiszen én is így állok a fordításhoz. Általában megpróbálok vetni egy pillantást a fordításra, már ha egyáltalán el tudom olvasni – sajnos a magyarral nem így áll a helyzet!

A Levél az alapítványnak narrátora a tanítást igazi teherként éli meg – ön személy szerint hogy érez ezzel kapcsolatban? És mit szokott tanácsolni azoknak a fiatal, feltörekvő íróknak, akik önhöz fordulnak tanácsért?

Az a történet eléggé visszaadja a tanítással kapcsolatos érzéseimet, bár persze az elbeszélő hangja és panaszának mértéke nem pontosan az enyém. A tanítás bizonyos aspektusai nagyszerűek voltak – a dolgozatok olvasása, amikor szemtől szemben lehetett beszélgetni a diákokkal, és az osztálybeli viták némelyike. Amit nehéznek találtam, az a lámpaláz – annak a nehézsége, hogy az ember besétál az osztályterembe és szembenéz a diákokkal –, és a kurzus megszervezése. Ami a tanácsokat illeti, ez kemény dió, hiszen olyan sok mindent kell észben tartani. Kezdetnek

írj világosan és egyszerűen, részletezz, ne csak általánosíts,

mintának olvasd a legjobb írókat, olvass minden évszázadból, ne csak a sajátunkból, légy türelmes, ne mutasd meg azonnal a munkádat, csak arról írj, ami érdekel, ne gondold, hogy konvencionálisnak kell lenned, az elején ne aggódj a publikálás miatt, ne változtass a munkádon azért, hogy megjelentessenek. És így tovább, és így tovább!

A Hagyd és halaszd elbeszélője azért nem kapott meg egy díjat, mert túl sok összevonást használ. Nem követném el azt a hibát, hogy összekeverjem a narrátort az író személyével, de tapasztalta már valaha, hogy íróként teljesen félreértették?

Örülök, hogy nem keveri a narrátort a szerzővel, mert bár gyakran közel állnak egymáshoz, sosem azonosak. Ezért sosem tagadtak meg tőlem írói díjat, de egyszer azt álmodtam, hogy megtörténik velem. Mindig voltak olyan olvasók, akik nem voltak elégedettek azzal, ahogyan írok, és én együtt tudok érezni velük. Mindig voltak páran, akik szimplán azt gondolták, hogy egy ilyesfajta nagyon rövid történet nem is igazi történet vagy igazi szépirodalom. Ez is egyfajta félreértés, de ki vagyok békülve vele.

Olvasóként mindannyian mások vagyunk, és más dolgokat keresünk.

Karl Ove Knausgard egyszer azt nyilatkozta, ha lehetősége nyílna rá, azt szeretné, ha Krasznahorkai László vagy ön írná meg az élete történetét. Engedje meg, hogy továbbpasszoljam ezt a kérdést: ha választhatna, kivel íratná meg az élete történetét?

Örülök, hogy Karl Ove Knausgard ezt mondta – nem is tudtam erről. De nem vagyok biztos abban, hogy erre gyors válaszom volna. Először azok az írók jutnak eszembe, akiket a legjobban csodálok, de már vagy meghaltak, vagy ha élnek is, akkor nem akarnám, hogy egy efféle feladat elvonja az idejüket a saját írásuktól. Így aztán azt mondanám, hogy olyasvalakiben reménykednék, akit még nem ismerek, valakiben, aki lelkiismeretes, és kedves, intelligens, és csodálatos író, aki hivatásának érzi, hogy mások életet tanulmányozza és dokumentálja…

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Lydia Davis a hétköznapi sodródásban is meglátja a rendet

Az Elég jól vagyok, de lehetnék még egy kicsit jobban is Lydia Davis harmadik magyarul megjelent kötete, amelynek történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is. Lydia Davisé a hét könyve.

...
Kritika

Lydia Davis hősei komplett világokat építenek fel a hiányból

...
Hírek

Amerikai nyertese van a Nemzetközi Man Booker-díjnak

A hét könyve
Kritika
Az embermentő Sztehlo Gábor naplója kemény lecke, de a lelkész szavainak visszaszerzéséről is szól
...
Nagy

Mérő Vera úgy hozta közel az olvasóhoz a lúgos támadást, hogy irodalmat csinált belőle

Renner Erika történetét Mérő Vera dolgozta fel a Lúg című kötetében. Interjúnkban a szerző az írás folyamatáról, bátorságról és közönyről mesélt, valamint arról, hogyan válhat valaki bántalmazóvá, és miért nehéz kiszakadni egy bántalmazó kapcsolatból.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről

Hírek
...
Hírek

Június 30-ig nevezhettek a Margó-díjra!

...
Hírek

Könyvesblokk: A gyémántkereskedőtől a dopaminkorszakig

...
Hírek

Lejátszási lista készült Maksai Kinga thrilleréhez

...
Hírek

Lappangó Weöres Sándor-vers került elő

...
Nagy

A Félőlény nincs egyedül - Kiállítás nyílt Rátkai Kornél illusztrációiból

...
Gyerekirodalom

Fiala Borcsa hőse mindennapi túlélésre és medvetámadás esetére is ad hasznos tippeket

...
Szórakozás

A Szürke Emberben Ryan Goslingot mindenáron ki akarják iktatni

...
Zöld

Fagyott mamutbébit találtak Kanadában

...
Nagy

Vonnák Diána: Meg akartam hekkelni ezt a felnőtt életet [E/3]

...
Hírek

75 éve jelent meg először Anne Frank naplója

...
Promóció

Hogyan fokozhatod igazán az olvasás élményét?

...
Promóció

Melyik az az ital, ami írók és költők ezreinél a múzsa csókja?

Még több olvasnivaló
...
Zöld

Mulder ügynök logikája a sarlatánok korának uralkodó tünete

A Krekó Péter és Falyuna Nóra szerkesztésében megjelent Sarlatánok kora 19 fejezetben, átfogóan és látványos esettanulmányokon keresztül járja körül az áltudományosság gyakran bizarr és hírhedt, de még gyakrabban hétköznapi megjelenési formáit. Ez a hét könyve. 

...
Hírek

5 könyv a balatoni strandoláshoz

Végre kitört a nyári szünet és megérkezett a strandidő is, ennek apropóján olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek a Balatonhoz kapcsolódnak. Van köztük romantikus regény, novelláskötet, krimi és gyerekkönyv is. 

...
Zöld

Miért fenyegető a nő sikere a férfi számára?

Chimamanda Ngozi Adichie nigériai-amerikai feminista szerző könyvében és TED Talk videójában a női természet félreértéséről mesélt, és arról, miért is kellene mostantól másként nevelnünk fiainkat és lányainkat.