Tóth Krisztina hétköznapiból épít törékenyt és elegánsat

Tóth Krisztina legújabb, Bálnadal című kötete a 2017 és 2020 között írott verseit tartalmazza, három, formai szempontból is jól elkülöníthető ciklusban (olvass bele ITT). A verseskötet vékonyka, de tartalmát tekintve nagyon sűrű és erőteljes. A bálna gyönyörű énekét „senki se fejti meg”, állítja a címadó vers beszélője; ez a „zene” a költészet metaforájaként is működhet, hiszen a bálnáké is valami titokzatos, távoli, egyszerre ismeretlen és ismerős, zsigerekig hatoló dal, melyet nem az értelmünkkel, hanem sokkal rejtettebb, érzéki módon értünk meg, dolgozunk fel, épp úgy, ahogyan a versek nagy részét is.

Kolozsi Orsolya | 2021. július 28. |

Ha Tóth Krisztina kötete bálnaének, akkor mindenekelőtt szomorú (talán ezért is írja a fülszöveg, hogy a szerző „talán legmegrendítőbb kötete”), mert az idő múlása és az ezzel együtt járó fájdalom hatja át a legtöbb verset.

A nyitóvers a kötet egyik legerősebb szövege, a Tandori Dezsőnek ajánlott, és az ő Hommage című versét párbeszédbe hozó A mégegyszer-út az élet elmúlására is reflektál az idősebb pályatárs halála kapcsán:

 „Nyugi, nem múlt el, csak az élet. / Csak ez a földút, ez fogyott el.” Ez az egyre „fogyatkozó földút” és az ezzel kapcsolatos érzelmek, a tehetetlenség, a bánat, a belenyugvás, a melankólia és a fájdalom uralják a versek nagy részét. Az emlékezés válik meghatározó perspektívává, a versek beszélői gyakorta emlékeznek, látogatnak meg olyan helyeket, embereket, akik a múltban fontosan voltak számukra. Az idő azonban megteszi a magáét, ezek a régi helyszínek és emberek már nem azok, akikre a versekben megjelenő szubjektum emlékszik: „Lementem a vízig. Huszonhét / éve egész más volt a part. / csónakház állt itt, balra egy stég, / szemetes minden és kihalt. / Hova lettek a ferde fák mind? / A holtág bűze megcsap. / Hová a lomb, hová levél? /Vagy ezt is képzelem csak? / Áramló test, elszáradt évek / nem hulltak még színére. / Nedves hajunk indája lóg / az emlékezet szemébe.” (Kikapcsolom a gépet) Az elszáradó évek utáni kutakodás reménytelen, a múlt az emlékekben ott van ugyan, de máshol nem létezik - minden visszatérés ezzel a veszteségérzettel szembesít.  Az idő múlásával ráadásul mintha az ember is árnyékává válna önmagának (az árnyék is a kötet egyik meghatározó motívuma), régi énjének.

TÓTH KRISZTINA
Bálnadal
Magvető, 2021, 64 oldal
-

Az erre való rácsodálkozás, az ebbe való fájdalmas beletörődés az első ciklus verseinek meghatározója, több olyan költemény is van, melyben egy múltbeli és egy jelenbeli kép rajzolódik egymásra, kerül fedésbe (például a szülés eseményének felidézése egy babzsákfotel újratöltése kapcsán), és a Tóth Krisztinára annyira jellemző finom sejtetéssel láthatóvá válik, hogy a múlt nem lezárható ugyan („Bizonyos dolgokat nem lehet befejezni.” [Korlát]), folytatódik a jelenben, ugyanakkor teljes valóságában mégsem elérhető a jelen számára.

Ez a kettősség, a jelenlét és a hiány együttese alkotja az emlékezés sok esetben fájó működését.

Az idő nemcsak az emlékezéssel összefüggésben kerül elő, hanem annak múlása, a sodrással, áramlással kerül párhuzamba. A víz a költőnő eddigi életművében meghatározó motívum, nincs ez másként ebben a kötetben sem. A jeleket, emlékeket elsodró víz, a hídon álló szerelmesek alatt hömpölygő Duna mind az idő múlását szimbolizálják, emelik ki.

A Bálnadal második ciklusa haikukat tartalmaz, de az itt olvasható cím nélküli háromsorosok nem mindenben követik a klasszikus haiku hagyományát. Formai szempontból tökéletesek, kiindulópontjuk általában természeti kép, de a műfajhoz tartozó értelemnélküliség itt nincs jelen,

Tóth Krisztina európaivá, sajátjává formálja ezt a távol-keleti tradíciót, minden kis versében ott a jelentés, mindegyik üzenni akar valamit, és meg is teszi, persze nem expliciten, hanem áttetsző finomsággal.

A szerzőre ebben a kötetben is jellemző, hogy viszonylag hétköznapi nyelvi elemekből építi verseit, azok mégis olyan törékenyek és elegánsak, mintha valami különös csipkét, áttört díszt tartanánk a kezünkben, mindezt úgy, hogy még csak közelébe sem kerül giccsnek vagy pátosznak, mert finomság van ezekben a versekben, nem pedig ócska finomkodás. A második ciklus bármely szövege tökéletesen példázza ezt: „Orromban emlék: / csonkolt akácok állnak / őrt illatoknak.” Ebben a kötetrészben is felbukkan az idő, mint központi elem, az egyik haiku például egy metaforával igyekszik a lírai ént az idő perspektívájából megragadni: „Ár ellen úszom, / forgó, repedő csónak, / telve idővel.”

A harmadik egység is klasszikus műfaji hagyományra épít, ez a rész szonetteket tartalmaz, szám szerint tizenötöt, és bár nem alkotnak szonettkoszorút, formájuk mellett tartalmi szempontból is sok hasonlóság figyelhető meg bennük. 

Ezekben a tizennégy soros versekben a novellista Tóth Krisztina válik láthatóvá,

akit nagyon érdekelnek a társadalmi kérdések, a családok működése, ezek is elsősorban egy-egy vízválasztó helyzetben, egy krízis kellős közepén megfigyelve. Novelláiban (például az időben legutolsó Fehér farkasban is) is kiválóan sűrít, mutat meg egy-egy teljes sorsot egy különös helyzetben, de a versekben még ennél is tömörebben villantja fel az - elsősorban női – sorsokat. Egy házaspár különös találkozása egy színházban, egy gyermek elvesztése, szülő-gyerek kapcsolat is található ezekben a versekben, de itt is felbukkan az egész köteten végigúszó bálna, a Háttér című versben a fenséges, titokzatos állat emberek általi elpusztításáról olvashatunk: „Sok-sok halász jön, mind teszi a dolgát, / késsel a fényes, tömör farokhoz lát, / combig csizmában, vödrökkel temet. // Süllyed a nap és fogy a bálnatest. / Az óceánban ott lebeg a dallam” A bálna megölése mintha a költészet végét is jelezné, különösen akkor válik erőssé ez a jóslatként való értelmezés, ha a kötetzáró verset (Színtér) is elolvassuk: ez a különös szöveg az irodalom hasznavehetetlenségéről, az élősködő írókról szól, a versbeszélő személyes meggyőződésként adja elő, hogy az írók mind őrültek, vérbajosok, alkoholisták, akiknek egy szava sem igaz. A vers nem vehető komolyan, a kötet kontextusában kizárólag iróniaként, szarkazmusként értékelhető, de lehet, az átlagember véleményét képviseli az irodalomról, a költészetről, mely sokak szemében haszontalan luxus, léha hobbi legfeljebb. „A kis buzi a parafa szobában, / aki az eltűnt napokat siratta! /Faszér’ nem élt? És nézd csak meg, mi haszna.” – a tercina soraiban Marcel Proust alakja tűnik fel (aki a kötet szerzőjéhez hasonlóan a tűnt idő nyomába eredt), a trágár retorika pedig egy képzelt alak monológjába épül, aki az irodalomnak nem tulajdonít semmiféle jelentőséget.

A záró vershez kapcsolódva a kötet rengeteg kérdése mellé feltehetnénk azt is, hogy ki olvas ma még verseket, mi szükség van az irodalomra, azon belül is a lírára? Hosszasan gondolkodhatunk ezen, de addig is egész biztos vagyok abban, hogy

a Bálnadal olyan kötet, mely minden szomorúságával és „fénylő pillanatával” együtt visszahozhatja a versek népszerűségét,

élővé teheti (sok más, hasonlóan erős kötettel együtt) ezt a formanyelvet, megszólalásmódot, felélesztheti a líra pislákoló tüzét. Nagy verseket tartalmazó kis kötet, gyönyörű kiadvány, mely kísérőnk és fontos forrásunk lehet hetekig, de akár hosszú éveken át. 

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Tóth Krisztina új kötetében különböző terekbe és életekbe leshetünk bele

A Bálnadal Tóth Krisztina talán legmegrendítőbb kötete, amely a 2017 és 2020 között írt verseit gyűjti egybe. Olvass bele!

...
Nagy

Olvassunk Tóth Krisztinát!

Kommentezők ezrei kérdezik, ki az a Tóth Krisztina. Lehet nem ismerni, de az egyik legfontosabb kortárs írónk. Mutatunk pár szöveget, hogy mindenki megismerje.

...
Alkotótárs

Tóth Krisztina: Aki ír, az fejben állandóan ezzel foglalkozik

Az ösztöndíjak lehetővé teszik azt, hogy az ember egy kicsit félrevonuljon - mondta Tóth Krisztina, a Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíj egyik zsűritagja.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Kiváló dolgozók szembesít minket a gondoskodás valódi arcával 

A gondoskodás szó hallatán csupa kellemes, szeretetteljes, melegséget árasztó érzés juthat eszünkbe és ennek talán így is kellene lennie, ha minden rendben volna. Boross Martin, az Örkény Színház színészei és tíz szociális szférában dolgozó szakember viszont nem hagyja, hogy homokba dugjuk a fejünket.

...
Szórakozás

Három nő és a 90-es évek legbrutálisabb maffiája

Három nő, három megrázó monológ, amik egymás váltva mesélnek arról a dunaszerdahelyi időszakról a kilencvenes években, amikor a maffia uralta a várost és a környéket. 

...
Szórakozás

Gimesi Dóra hőse legszívesebben egy kis tengeri uborka lenne az akvárium fenekén

Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette Gimesi Dóra darabját, az Emma csöndjét, amely fantasztikus elemekkel, csodálatos bábokkal egyszerre mesél a társas magányról, a környezetvédelemről, az ember és természet közötti harmóniáról. 

...
Szórakozás

Háy Jánosnál egyáltalán nem fontos, mire gondolt a költő

A Katona József Színház Háy János szövegeiből készítette el Kocsis Gergely főszereplésével, Tárnoki Márk rendezésében a Szavalóverseny című műsorát, ami klasszikus értelemben nem előadás, de apránként adagolva vicces és okos is.

...
Szórakozás

A Mákkirályfi után elgondolkodsz, neked melyik szered világítana ilyen szép zölden

A szerhasználat és a függőség kérdéseit járja körül a pécsi Escargo Hajója preventív darabja, ami 11-17 éves kamaszokhoz szól. A randizás feszültségei, a humorba csomagolt hiányok mindennapos helyzetei között a Mákkirályfi minimalista eszközökkel, ötletesen mutatja be a függőség ezer arcát és alattomosságát. 

...
Szórakozás

A Természetes fény lassú és sötét, mint a háború

A Berlinalén Ezüst Medvét kapott Nagy Dénes első nagyjátékfilmje, amit Závada Pál Természetes fény című regényéből forgatott.

Polc

Az egykori 56-os menekült a gazdasági csodát kóstolgató NSZK-ban nyomoz

...

Az Afázia rendhagyó sci-fi az emberiség és a magyarok jövőjéről

...

Dühös nők transzgenerációs sérüléseket gyógyítanak – Bethany Webster Anyaseb című könyvéről

...

Háy megmutatja, milyen mélyszegénységben élő, falusi cigánylányként felnőni

...
...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]

...

Knausgård, Sally Rooney és A Zöld Lovag [10 perc Könyves]

...

Hitler, a Harcom, Knausgård és a fordítás (Beszélgetés Patat Bence fordítóval)

...

Az Értelem és érzelem az ellentétek regénye [Az Austen-projekt]

A hét könyve
Kritika
Sally Rooney hősei nem találják a szépséget a műanyag világban
...
Kritika

Dühös nők transzgenerációs sérüléseket gyógyítanak – Bethany Webster Anyaseb című könyvéről

A transzgenerációs pszichológia virágkorát éli, az azzal foglalkozó önsegítő könyvek még inkább. Bethany Webster könyve, az Anyaseb egyelőre megkerülhetetlen azok számára, akik a témában szeretnének olvasni, különös fókusszal az anya-lánya kapcsolatokra.