Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben

Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben

A Harcok című hatodik kötettel zárul Karl Ove Knausgård egyedülálló önéletrajzi regényfolyama, amelyben a szerző nemcsak a saját családjáról, de Hitlerről, Paul Celanról és Leonardo da Vinciről is ír. Mutatunk egy részt a kötetből!

Nyitókép: Valuska Gábor

Könyves Magazin | 2021. július 07. |

Egy izgalmas, egyedülálló és rendkívül sok vitát kiváltó írói kísérlet végére érnek a magyar olvasók azzal, hogy a napokban itthon is megjelenik Karl Ove Knausgård önéletrajzi regényfolyamának zárókötete, a Harcok. A norvég szerző ugyanis az évek alatt irodalommá írta az életét, ezzel pedig mára hazája egyik legfontosabb kulturális exportcikke lett: "prózája épp olyan tagadhatatlan hatással van az életrajzi fikció hagyományaira, mint amekkorával a norvég metálzenekarok voltak a black- és deathmetál szcénára" - írtuk portrécikkünkben.

Karl Ove Knausgård
Harcok
Ford.: Patat Bence, Magvető, 2021, 1200 oldal
-

KOK egyszerre sokkolt és lenyűgözött, mindezt úgy, hogy már-már a kívülálló pozíciójából tálalta fel olvasóinak a legszemélyesebb részleteket. "Ez a tárgyilagos, érzelemmentes nézőpont segíthetett a gigantikus, őrületbe hajló irodalmi projekt létrehozásában: az elbeszélő egy KOK nevű figura, vagyis maga az író, aki saját életét írja, és mindezt pont úgy teszi, hogy véletlenül se dramatizálja, ne fűzze fel egy lehetséges olvasatra, mint mondjuk a hollywoodi történetek életrajzi filmjeiben, ahol egy jelentős élettörténeti dráma után következik a felemelkedés" - írtuk az első kötet kritikájában. Knausgard 2019-ben a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt - előtte nagy cikkben mutattuk be, melyek az írásaiban rendszeresen feltűnő topikok, az akkor megjelent negyedik kötet (Élet) pedig a hét könyve is volt nálunk.

Az íróval a könyvfesztivál alatt interjúztunk; akkor egyebek mellett elmondta, hogy a regényeit nem a saját élete prezentációinak, inkább egyfajta regényírói keresésnek tekinti: "Az engem nem érdekel, hogy a saját életemből újrameséljek történeteket. Ez a szerződés annyiban érdekes, hogy az ember azt hiszi, hogy kap valamit, de aztán mégis valami egész másban részesül. Van ebben némi kétértelműség, amit eléggé kedvelek. De engem alapvetően nem az életem izgat, hanem az irodalom". (A könyvfesztes beszélgetésről szóló beszámolónkat ITT olvashatjátok.) Az Álmok című ötödik kötet tavaly jelent meg magyarul (a kötet szerkesztőjével, Rostás Enivel ITT podcastoltunk), a könyvről szóló kritikánkat pedig ITT találjátok.

Egy férfi gyötrelmes belső élete 3600 oldalon

Halál (Harcom 1.) – melyben megírja édesapja halálának körülményeit, és azt, hogy mi vezetett a férfi bukásáig

Szerelem (Harcom 2.) – melyben elmeséli, hogyan szeretett bele első látásra második feleségébe, Linda Boströmbe, és hogyan élte meg első három gyereke, Vajna, Heidi és John születését

Játék (Harcom 3.) – melyben visszaemlékezik a Tromøya szigetén töltött gyerekkorára

Élet (Harcom 4.) – melyben egy évig tanárként dolgozik egy északi sarkkör közelében fekvő halászfalu iskolájában

Álmok (Harcom 5.) – melyben egyetemre megy, megházasodik és rátör az írói válság

Harcok (Harcom 6.) – melyben Hitler és Breivik analizálása mellett arról is beszámol, hogyan omlott össze Boström, miután az első két kötet megjelent

A most megjelenő hatodik könyvben, a Harcok címú kötetben a szerző Malmőben él második feleségével, Lindával és három gyerekükkel. Az első Harcom-regény, a Halál megjelenése előtt elküldi a kéziratot a könyvben szereplő néhány ismerősének, és kirobban a családi botrány. Nagybátyja perrel és a kötet publikálásának megakadályozásával fenyegeti, és eléri, hogy Knausgård kételkedni kezdjen, hitelesen ábrázolta-e gyerekkorát és apja halálának körülményeit. Miközben teljesen elhatalmasodik rajta a bűntudat és a kétségbeesés, nem hanyagolhatja el apai teendőit: néhány napra egyedül marad a gyerekekkel, de szorongását az sem oldja, hogy megérkezik egyetlen igazi barátja, Geir Angell. A saját és családja életéről szóló szakaszok közé Knausgård hosszú filozófiai értekezést ékel az antiszemitizmus természetéről, Paul Celan Szűkmenet című verséről, Káin és Ábel történetéről, Turnerről, Leonardo da Vinciről, a Harmadik Birodalom nyelvéről, a Mein Kampfról, és arról, hogyan jutott el Adolf Hitler egy vasmarkú apa mellől Németország élére. A név és a szám című esszében bemutatja Hitler korai éveit, sikertelen művészi törekvéseit, bécsi hajléktalanéveit, és azt is, hogyan találta meg saját hangját a pártban. (Hogy a kötet fordítása milyen kihívások elé állította Patat Bence fordítót, arról ITT és ITT olvashattok.) A Harcok egy alkotói és lelkiismereti válságba keveredett férfi vallomása, méltó lezárása a 21.  századi világirodalom egyik legizgalmasabb írói kísérletének.  

Karl Ove Knausgård: Harcok - Harcom 6. (részlet)

Másnap reggel a telefon csengésére ébredtem. Hat óra, állapítottam meg, és odasiettem felvenni.

– Szia, én vagyok – szólt bele Linda. – Jó reggelt.

– Szia – üdvözöltem.

– Mi újság otthon? Mit csináltatok tegnap?

– Elmentünk a vidámparkba – mondtam.

– És most mit csinálnak?

– Alszanak.

– Ó, persze, még nagyon korán van.

– Igen. Te hogy vagy? Mikor jössz haza?

– Nagyon jól. Kellene néhány dolog otthonról. Főleg a számítógépem.

– Azt kérdeztem, mikor jössz haza.

– Nem tudom. Egy napnál nem látok távolabb.

– Nem ma jössz haza?

– Azt mondják, érdemes lenne még egy hétig maradnom. Meglátjuk.

Nem szóltam semmit.

– Ott megy Nanna. Szia, Nanna! Fantasztikus ember. Szigorú, de jóságos. Anyáskodó. Tudod. Olyan, aki két lábbal áll a földön, akármi történik is. Éjszakai műszakos.

– De Linda! Még egy hétig akarsz maradni?

– Azt hiszem, igen. De önként, nem tarthatnak itt. Ha el akarok menni, elmehetek. De nagyon jó nekem itt, pont erre van szükségem. Néhány nap csend és nyugalom. Ugye nem baj?

– Nem, persze hogy nem baj.

– Nagyon éhes vagyok. Várom, hogy hozzák a reggelit. Ezért hívtalak. Egy kicsit nyugtalan vagyok itt. Ha nálam lenne a számítógép, legalább írni tudnék.

– Értem – feleltem.

– Most hozzák. Később felhívlak még. Szia, hercegem!

Letettem, és átmentem a hálószobába, lefeküdtem az ágyra.  A gyerekszobából furcsa zaj hallatszott. Beletelt néhány másodpercbe, mire rájöttem, mi az. Valaki a kilincset rángatta, amilyen gyorsan csak bírta. Felálltam. Valaki kopogott az ajtón, és azt kiabálta: Apa, Apa! Kinyitottam. John állt ott, könnyes szemmel.

– Nem tudtad kinyitni az ajtót? – kérdeztem.

– Nem! – felelte.

– Gyere, menjünk reggelizni.

Teljesen ledermedve néztem, ahogy eszik. Nem értettem semmit. Azt hittem, Linda tényleg azért ment be, hogy aludjon. Mint egy gyerek, azt gondoltam, hogy majd erős altatókat adnak neki kontrolláltabb körülmények között, és lenyugszik, amint alszik egy jót. Hogy ezt honnan szedtem, az ég tudja, de tényleg így gondoltam.

Linda a pszichiátrián feküdt, teljesen egyedül, de ez szinte eszembe sem jutott.

A férje vagyok, a francba is. A legközelebbi hozzátartozója. Oda kell mennem, beszélnem kell az orvosokkal, és látnom kell. Csak hogy megmondjam, hogy mellette vagyok, mellette és a gyerekek mellett.

Mekkora egy idióta vagyok.

Tiszta hülye.

De hogyan mehetnék oda? A gyerekeket nem vihetem magammal, azt nem lehet. És nem ismerek senkit a városban, akire rábízhatnám őket. Illetve mégis, de azoknak a saját gyerekeikkel kellett foglalkozniuk. És senkitől nem volt kedvem kérni semmit.

Johnt már nem érdekelte a reggeli, éppen egy kukoricapelyhet tologatott a viaszosvászon abroszon egy kis tejtócsában.

– Jóllaktál? – kérdeztem.

– Igen – felelte. – Köszönöm a reggelit.

– Egészségedre, nagyon udvarias vagy – jegyeztem meg, és kiemeltem az etetőszékéből. Levettem róla a pelenkát, és bedobtam a mosogató alatti kukába.

– Akarsz meztelenkedni egy kicsit?

Bólintott, és becsámpázott a nappaliba. Bekapcsoltam neki a gyerekcsatornát, majd átmentem a másik szobába, és felhívtam Lindát.

Azonnal felvette.

– Szia, otthon – szólt bele.

Ezt szokta mondani, mivel amikor én hívtam, az Otthon felirat jelent meg a mobilja kijelzőjén.

– Szia – mondtam. – Persze már rég be kellett volna mennem hozzád, és beszélnem az orvosokkal, meg ilyesmi, de mit gondolsz, holnap reggel bejöhetnék? Közvetlenül az ovi után?

– Hát persze – felelte. – Alig várják, hogy megismerjenek. Mindenkinek elmeséltem, milyen csodálatosan szép férjem van.

– Sajnálom, Linda.

– Nincs mit sajnálni. Szuperül elvagyok. Mintha egy hegyvidéki szállodában lennék. És rendes altatót kapok. Este úgy alszom el, mint akit fejbe vertek.

– Az remek. Te csak aludj és pihenj, holnap találkozunk. Oké?

És hívj, ha van kedved. Ha elmegyünk valahová, elviszem a mobilomat. A dermedtség aznap nem szállt el belőlem, rendszeres időközönként visszatért.

Én vagyok Linda legközelebbi hozzátartozója, a férje, ő egyedül van a pszichiátrián, és

én a kisujjamat sem mozdítottam, hogy segítsek neki.

Két napja van ott. Minden segítség, minden támogatás nélkül, teljesen egyedül.

 

 

Ébredés után Vanja első kérdése az volt, hogy mikor jön haza Anya.

– Épp most telefonált. Azt mondta, hogy egy darabig még a kórházban kell maradnia.

– De megígérted!

– Tudom. De azért van ott, hogy rendesen aludjon. Emlékszel, hogy tavasszal mennyire fáradt volt, és egyfolytában aludt? Most az ellenkezője történik, egyáltalán nem tud aludni. Nem veszélyes, de néhány napot maradnia kell még. De tudod, mit?

– Nem.

– Holnap meglátogatjuk a kórházban. Jó?

– Biztos?

– Hát persze.

Miután másnap reggel elvittem a gyerekeket az óvodába, elsétáltam a néhány száz méterre lévő nagy kórházi központba. Korábban csak egyszer jártam ott, John születésekor, szinte pontosan három évvel korábban. Akkor hazaszaladtam Vanjáért és Heidiért, akik nevetgéltek és viccelődtek a kórházi szobában, megsimogatták John fejét, és egy gumibaglyot tettek rá, amit le is fényképeztem, ezért még mindig emlékeztek rá.

Linda elmagyarázta, hol az osztály, fel is írtam egy cédulára. Egy hosszúkás, tömbszerű, hatvanas évekbeli épület volt, a terület leghátsó részében. Bementem, liftbe szálltam, majd a kulcsra zárt ajtónál becsöngettem. Amíg várakoztam, egy nő jött le a lépcsőn. Rám nézett.

– Maga nem író? – kérdezte.

– De igen – válaszoltam.

– Nem maga írta a Harcomat?

Hát, hogy itt kell találkoznunk!

– Igen – feleltem. – Nagyon kedves.

Kinyílt az ajtó, egy ötven körüli ápolónő nézett rám, fehér egyenruhában.

– Jó napot – üdvözöltem. – A nevem Karl Ove Knausgård. Lindához jöttem.

– Jó napot – mondta. – Jöjjön velem, itt van bent.

Követtem a színtelen folyosón.

Tizennyolc évesen egy ilyen osztályon dolgoztam, mindent felismertem. Egy ebédlő, egy kalitkaszerű iroda nagy ablakkal, egy társalgó, hosszú folyosó, két oldalán ajtókkal. Szürke linóleum. Összetéveszthetetlen hangulatú intézményi bútorok.

Négy-öt ember tévét nézett. Reszketve, zárkózottan, sápadtan. Néhányan fel-alá járkáltak, teli ideges, nyugtalan, agresszív energiával. Ők fiatalok voltak, a tévézők középkorúak és idősebbek. Linda előjött az egyik szobából. Felderült az arca, amint meglátott, hevesen magához ölelt, és megcsókolt.

– Itt a férjem! – közölte hangosan minden jelenlévővel.

– Hát bizony, szép a férjed, Linda! – kiáltotta egy idősebb, élénk asszony.

– Ő Norvégia legjobb írója! – mondta Linda. – Tényleg!

A megnyomorodott vagy magukba roskadt emberek komor és üres tekintettel néztek ránk.

– Gyere, nézd meg a szobámat – hívott Linda. – Nagyon szép lett.

Bevezetett egy szobába. Két ágy volt benne, az egyiken egy túlsúlyos nő ült, aki azonnal felpattant, amint beléptünk, és kisietett.

Linda mosolyogva megmondta a nő nevét.

– Itt lakom – mondta, kitárva a kezét. – De haza kellene mennem néhány dologért. Írtam egy listát. Vagy esetleg legközelebb behozod te? Nézd! – mutatott a falra, ahol két rajz lógott. – Egy ikerpár rajzolta őket – magyarázta. – A fiatalkori énemre emlékeztetnek. Csak húszévesek. Az éjszaka hercegnői. Ők sem alszanak. Akrobaták. Fantasztikusak.

Magához szorított.

– Ugye, milyen otthonos? – kérdezte.

– Az – mondtam, és az ablak felé léptem. – Beszélnem kellene a főnővérrel, mit gondolsz, nem lenne jó most rögtön?

– Majd érted jönnek – felelte Linda, és megpaskolta a paplant maga mellett az ágyon. – Ülj le ide.

Odaültem mellé. Átkarolt, és meg akart csókolni. Elhajoltam.

– Itt nincs kedvem – mondtam.

– Semmi baj – felelte. – Megértem. Ide nézz!

Felállt, és az ablakhoz vezetett. Az ablakpárkányon álló dolgokat akarta megmutatni. Porcelánkutyákat, porcelánmacskákat. Egy fényképet Vanjáról, Heidiról és Johnról. A felállított RobynCD-t, pár kavicsot, játék gyűrűket.

– Ez meg a plüssjátékom. Egy Múmin. Este lefekvés előtt mindig betakargatom.

A padlón lévő dobozra mutatott, amelyben egy játékfigura feküdt.

Kopogtak. Ugyanaz az ápoló, aki ajtót nyitott nekem, egy irodába vezetett minket. Négyen ültek odabent. Lindával leültünk a közöttük lévő két székre. A barna öltönyt viselőt főorvosnak néztem, tört svédséggel feltett neki néhány kérdést, rendkívül kedélyesen. Egy másik ember is civil ruhát viselt, a két másik fehér egyenruhát. Linda minden kérdésre hosszan, részletesen és szellemesen válaszolt. Mindenki mosolygott, láttam, hogy Linda nagy kedvenc.

– Egyvalamit viszont muszáj megmondanom – jegyezte meg Linda. – Tudom, hogy nem hangzik valami jól, mert úgy tűnik, mintha elitista lennék, vagy ilyesmi, de ha azt kérdezi, hogy vagyok, akkor emellett nem lehet szó nélkül elmenni, az osztályon egyik-másik ápoló nagyon… meg kell válogatnom a szavaimat, szóval nem mindig gyorsak, nem mindig fogják fel azonnal a dolgokat, ami néha zavar egy kicsit. Író vagyok, rádiós, komoly hivatással, és hozzászoktam egy bizonyos színvonalhoz, ha értik, mire gondolok. De itt gyakorlatilag senkivel nem lehet beszélgetni.

Erős késztetést éreztem, hogy leszegjem a fejemet,

de nem tettem, úgy tettem, mintha mi sem történt volna, és figyeltem, ahogy Linda beszél.

– Hát, ez van, Linda – válaszolta az orvos. – De most itt a férje. Talán vannak kérdései. Nos?

– Csak kettő – feleltem. – Az is inkább gyakorlati. Három gyerekünk van. Valahogy találkozniuk kell Lindával. Hogyan oldjuk meg? Nem örülnék, ha ide kellene jönniük.

– Találkozhatnának a parkban, nem? – vetette fel az orvos. – Az egyszerű. De egyébként annak sincs akadálya, Linda, hogy mindennap vagy minden másnap hazaengedjük egy rövid időre. Talán nem ma, talán nem holnap, de a későbbiekben.

– Ez volna a másik kérdésem. Önök szerint mennyi ideig lesz itt?

Lindára néztem, kellemetlennek éreztem, hogy „ő”-ként beszélek róla, miközben ott ül mellettem, de hirtelen nem tudtam jobbat. Linda csak mosolygott, mintha azt mondaná: látják, milyen ügyes a férjem?

– Ezt lehetetlen megmondani, barátom – közölte az orvos. – De szeretnénk, ha egy kicsit lenyugodna, mielőtt hazamegy, nem igaz?

– Nem hat a gyógyszer – közölte Linda felém fordulva. – Úgy tudom, nagy adagokat kapok, de egyáltalán nem segít.

– Nem, mert óriási erők rejlenek magában.

– Rendben – feleltem. – Ezek szerint nem napokról van szó.

– Hát, valószínűleg nem – állt fel az orvos. – Én most szabadságra megyek, holnap új orvos jön. De ő nálam is jobb, úgyhogy nem lesz semmi gond.

– Szabadságra megy? – lepődött meg Linda.

– Igen – felelte az orvos.

– Pont most, amikor már kezdtem megkedvelni – jegyezte meg Linda.

A férfi nevetett, kezet nyújtott, majd az egész társaság továbbállt, kivéve a főnővért.

– Beszélni szeretnék magával – mondta. – Bejönne velem az irodába?

– Persze – mondtam, és Lindára néztem.

– A szobában várlak – mondta.

A nővér után siettem az irodába.

– Nincs szüksége segítségre? – kérdezte. – Jogosult lehet szolgáltatásokra. Kimegy valaki magukhoz, bevásárol, főz és mos.

– Nem – feleltem. – Nem, nincs. Nincs rá szükség. Egyáltalán. Minden rendben.

– Rendben – mondta. – De ha változna a helyzet, csak szóljon. Hogy vannak a gyerekek?

– Jól.

– Tudják, hogy Linda itt van?

– Bizonyos értelemben. Azt mondtuk nekik, hogy Linda azért van itt, hogy aludjon.

– Értem. Szerintem jó, ha elhozza őket ide a parkba, és ott találkoznak Lindával, ahogy beszéltünk róla.

– Lehetne már ma? Igazából megígértem nekik, hogy ma találkozhatnak vele.

– Lehet. Jöjjenek az óvoda után. Mikor megy értük?

– Háromkor. Illetve nem, fél négykor. Tehát találkozhatnánk itt háromnegyed négykor.

– Gondoskodom róla, hogy akkorra lent legyen a bejáratnál.

– Nagyon köszönöm – mondtam, és Linda ajtajához léptem, kopogtam, benyitottam. Linda elém sietett, kézen fogott, és az ágyához húzott.

– Mit szólsz az orvoshoz? Ugye, milyen fantasztikus? Keleteurópai. Magyar vagy román, vagy valami ilyesmi. Kár, hogy szabadságra megy. Jellemző.

Rám nézett. Az ajkamba haraptam, nehogy elsírjam magam, felálltam, és az ablak elé léptem.

– Te, nem gyújtunk rá egy cigire? – kérdezte.

– De – feleltem. – Rágyújthatunk.

– Van kávé is. Látogatóknak öt korona, de megnézem, tudok-e szerezni egyet ingyen.

– Szívesen kifizetem – mondtam.

Megtöltött két csészét, az egyikbe tejet is öntött, majd odaszólt egy ápolónak.

– Kimegyünk cigizni – közölte. – Nyissa ki az ajtót, az ajtót.

Követtük a férfit a folyosó végéig, az épület másik oldalára, kinyitotta az ajtót, lelifteztünk, egy aszfaltozott terecskére értünk, amelyen egy esőbeálló állt, két öreg dohányzott alatta.

Linda megállt, és rágyújtott egy cigire. Én is elővettem egyet.

– Nagyon boldog vagyok, hogy veled élhetek – mondta. – Boldoggá teszel, Karl Ove.

Lábujjhegyre emelkedett, és megcsókoltuk egymást. Szorosan magához ölelt, hátrébb léptem, mire eleresztett, és az út felé nézett, ahol egy autó közeledett.

– Jó dolgom van itt – mondta –, ugye?

– Igen – értettem egyet. –

De azért ne maradj túl sokáig.

– Dehogy – felelte.

Egy mentőautó gurult lassan felénk.

– Egész éjjel jönnek-mennek a mentők – mondta Linda. – Izgalmas.

– Az – helyeseltem.

Elfordítottam a fejemet, mire ő megragadta és kiegyenesítette, mintha azt mondaná, hogy rá nézzek.

Tekintetünk találkozott. Lábujjhegyre állt, és megcsókolt.

– Lassan mennem kell – szólaltam meg.

– Igen, tudom, hogy sok a dolgod – felelte.

– De délután látjuk egymást – mondtam. – Idejövök a gyerekekkel, és kint találkozunk.

– Kellemes odakint a parkban.

– Fagyizhatunk egyet.

– Igen! – helyeselt.

– Szia.

– Szia.

Amint megfordultam, elsírtam magam.

Hazafelé menet végig bőgtem, alig láttam a könnyektől, de amikor hazaértem, és leültem az erkélyen, hogy rágyújtsak egy cigire, már nem sírtam. Kialakult egy helyzet, és kezelni kellett valahogy.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Új esszékötete jelent meg Karl Ove Knausgard-nak

In the Land of the Cyclops (A küklopszok földjén) címmel adott ki esszékötetet a norvég sztáríró, Karl Ove Knausgard. A Harcom-sorozat szerzőjének új könyve január 5-én került a tengerentúlon a könyvesboltok polcaira.

...
Hírek

Így küzd meg a fordítója Karl Ove Knausgard regényfolyamával

Patat Bence az 1749-en megjelent műhelynaplójában mesélt Karl Ove Knausgård Harcom-regényfolyamának fordítási kulisszatitkairól.

...
Összekötve

Megvalósult és összetört álmairól is radikális őszinteséggel beszél Knausgård - Összekötve Rostás Enivel Karl Ove Knausgård-ról

A napokban jelent meg magyarul Karl Ove Knausgård Harcom-sorozatának ötödik, Álmok című kötete. Ennek kapcsán Rostás Enivel beszélgettünk a sorozat különlegességéről, népszerűségének okairól és persze magáról a világhírű norvég íróról.

Az Esterházy-szám
...
Nagy

1 archívum, 1 élet - Pillanatfelvételek az Esterházy Péter-archívumról

Esterházy Péter irodalmi hagyatéka tavaly novemberben került Berlinbe, az első benyomásokról Madácsi-Laube Katalin, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának tudományos munkatársa írt személyes hangulatú beszámolót.

...
Nagy

Esterházynak helye van az iskolai oktatásban

"Esterházynak ott kell lennie a magyarórákon – még ha ehhez a lehetetlenségig leleményeseknek kell is lennünk."  Szilágyi Zsófia írása arról, hogyan lehet bevinni Esterházy Péter műveit az oktatásba. 

...
Nagy

Amikor Esterházy magyargondozását politikai mémmé olvasták félre

Az Így gondozd a magyarodat rövidített verzióját mára a célközönség lényegében negatív mémként használja, amelyen újra és újra felháborodva megerősítheti a belémérgezett kirekesztő önképet: mi egy vérből valók vogymuk." Fehér Renátó esszéje a politikai félreolvasásról.

...
Nagy

Németh Gábor: Arról, ami hiányzik

„Ez az ország, tehát „az olvasó országa” Esterházy Péter halálával elanyátlanodott, mintha, miként a közepes viccben, EP tényleg minden olvasó anyja lett volna az apja helyett is.” Németh Gábor esszéje Esterházy Péterről. 

...
Nagy

Esterházy Márton: „Péter zseni volt, én szakmunkás”

A fociláz kezdetektől jelen volt a négy Esterházy testvér életében. Egyöntetűen vallják, hogy Péter volt közülük a legtehetségesebb, de profiként Márton vitte a legtöbbre. A Könyves Magazinnak utóbbi elmesélte, milyenek voltak a korai és a felnőttkori közös futballozások, és hogy EP hogyan viselkedett a pályán és azon kívül.

...
Nagy

Mérő László: A katona és a matematikus

Milyen katona volt Esterházy Péter, tizennyolc évesen miért ment matematikusnak, és mi okozta az író életében a legnagyobb traumát? Minderre kitér Mérő László, Esterházy egykori katona- és évfolyamtársa Az ész segédigéi című könyvében.

A hét könyve
Kritika
Zadie Smith hőseinek a tévedés élethossziglani elfoglaltságot jelent
...
Nagy

A preraffaeliták nélkül Keats talán ma is ismeretlen lenne

A preraffaeliták művészete nem ért véget a festészettel, hiszen szenvedélyes és intenzív kapcsolatuk volt az irodalommal: inspirálta őket és írták is. Sőt, még a világ legszebb könyveihez is hozzátettek párat.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

A Gyűrűk Urát eredetileg Réz Ádám kezdte fordítani, viszont befejezni már nem tudta, halála után Göncz Árpád vette át tőle. 1986-ban, amikor Réz 60 éves lett volna, Göncz Árpád így emlékezett meg róla. Cikkünk az Arcanum Digitális Könyvtár segítségével készült el.

...
Nagy

Csányi Vilmos: Az emberiség magába révedt, de ez el fog múlni gyorsan

Az emberiségnek fontos lenne, hogy találjon egy nagy közös pozitív célt – vallja Csányi Vilmos. A Széchenyi-díjas etológussal a hiedelmek pozitív szerepéről, a járványt övező információhiányról és az érzelmi alapú döntésekről beszélgettünk.

...
Nagy

Hamisított tündérregény: így írtak Tolkienről a kádári Magyarországon

Negyven éve jelent meg magyarul A Gyűrűk Ura, ennek alkalmából az Arcanumon válogattunk, hogyan írtak a szocializmusban Tolkienről, a fantasyről, és ki volt, aki az írót védelmébe vette.

...
Nagy

Az emberi psziché legsötétebb bugyraiba kalauzol A szomszéd lány

Újra kiadtáka modern horrorirodalom egyik olyan megkerülhetetlen sarokkövét, amit nemcsak a zsáner kedvelői, de a szerző, Jack Ketchum pályatársai is nagyra tartanak.

...
Nagy

Füst Milán az élete minden értelmének nevezte A feleségem történetét

Cannes-ban ma mutatják be Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét, amely Füst Milán azonos című regényén alapul. De mit tartott a korabeli kritika a könyvről és hogyan emlékezett vissza az író az alkotás éveire? Utánajártunk.

...
Kritika

Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba?

Az első tömeges, regisztrált transzporttal 999 fiatal, férjezetlen lányt hurcoltak el Auschwitzba 1942-ben, hogy velük építtessék fel a tábort, amelyben aztán százezrek haltak meg. Heather Dune Macadam megrázó könyve, a 999 fogoly ezeknek a nőknek, gyerekeknek állít emléket.

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

...
Hírek

Hazatértek az első filmfelvételek, amik 125 éve Magyarországon készültek

...
Hírek

Látványos és kiadós új előzetest kapott a Dűne

...
Szívünk rajta

Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát

...
Nagy

Négy könyv, amelyben túlélők meséltek Auschwitzról

...
Beleolvasó

Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet

...
Hírek

Ősszel már színházban is láthatjuk a Holtversenyt

...
Hírek

Művészetek völgye, Szindbád nyomában és a Margitsziget felfedezése [PROGRAMAJÁNLÓ]