A 2024-as Margó-díj felhívásra 52 érvényes pályázat érkezett. Ezek közül a Bakó Sára, Codău Annamária, Dobos Barna, Kolozsi Orsolya és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri választotta ki a legjobb tíz kötetet. A győztest 2024. október 10-én hirdetik ki a Margó Irodalmi Fesztiválon. Addig is megismerkedhettek a rövidlistára került szerzőkkel, akik közül most Weber Kristóf válaszait olvashatjátok.
(Az első, Gubis Évával készült interjút itt találjátok, a másodikat Marton Krisztiánnal itt, a harmadikat Kovács Dominikkal és Viktorral itt, a negyediket Ivánovics Beatrixszal itt.)
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Az, hogy ezt a folyamatot érdemes időnként megszakítani, és más folyamatokban is részt venni. Aztán visszatérni az előzőhöz, ami már nem abban állapotban van, mint amikor benne voltam. Így meglepetést okoz. Egyszóval a legfontosabb tapasztalat a megszakított folyamat volt.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Az alapötlet az, ami mindig: valami mást csinálni, mint addig. Nem volt nehéz: a világjárvány miatt amúgy sem tudtam a megszokott életemet élni. A szikra Láng Orsolya Személyes okok című verseskötete volt.
Mintát adott arról, hogy miként mondhatok le az érveimről, ha a másét előbbre valónak tartom.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Egy olyan Facebook-ismerősnek, akivel sosem találkoztam személyesen. Csontos Éva a neve, nyugdíjas pszichológus. De volt szerkesztő és könyvtáros is, és szinte abszurd a kapcsolatunk. Mivel apám valaha könyvtáros volt, és nem idegen tőlem a rendszerező gondolkodás, hamar megtaláltuk a közös hangot. A szöveg minden fázisát megmutattam neki. Sokszor hívta fel a figyelmemet ellentmondásra, következetlenségre.
Mi volt az a pont a könyv megírása közben, amin nehéz volt átlendülni, amihez igazán fontos volt, hogy higgy magadban és a kötetben?
Az olvasás. Amikor visszaolvastam a szerkesztők módosításaival a szöveget, rossznak tartottam a regényt. Vissza akartam vonni a kötetet. Aztán Balogh Endre szerkesztő, meg még néhányan meggyőztek, hogy ez egy jó könyv lesz. Ám ebben ma sem vagyok biztos. Elolvastam néhány korábbi első kötetet, köztük Visky András Kitelepítését, pestiesen szólva én még a kanyarban sem vagyok.
Mit vártál az első könyvedtől?
Nem ez az első könyvem, és hadd tegyem világossá, hogy hatvanöt éves vagyok. Az első egy interjúkötet volt, amit Vidovszky László zeneszerzővel készítettem.
Attól azt vártam, hogy talán jobban fogják érteni az olvasók a kortárs zenét.
Bár ha belegondolok, ettől a mostani regénytől ugyanezt várom.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
A regénynek van egy története, és a történet alá rendeltem olyan dialógusokat, melyek zeneesztétikai véleményekről szólnak. Fordítva csinálnám: egy koherens zenei eszmerendszer alá rendelnék egy történetet. A következőt már így szeretném megírni.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Volt egy aranyos házaspár, akik
végigjárták a regény éttermeit, és megkóstolták a regényben leírt ételeket, italokat.
Ezekről fotókat küldtek nekem, amitől nagyon meghatódtam. Van például egy csajkovszkij nevű tésztaétel, illetve a könyvben eredetileg hacsapuri a neve, ám a főszereplőnek ez nem jut eszébe, így néha hacsaturjánnak nevezi, és ha az se, akkor sosztakovicsnak. Na ezt elkészítették, pedig nem írtam le a receptjét. Elküldték a fotóját, még a könnyem is kicsordult.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
A repülő osztály Erich Kästnertől. Arra emlékszem, hogy volt benne egy szereplő, akit Nemdohányzónak hívtak. De nem azért, mert nem dohányzott, hanem azért, mert egy leselejtezett vasúti vagonban lakott, amire ki volt írva, hogy Nemdohányzó.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nem emlékszem pontosan. Grafomán vagyok, 17 éves korom óta írok naplót. Abban vannak utalások, hogy kamaszkoromban mutogattam verseket tanáromnak, barátnőmnek és Csorba Győzőnek. Nem nagyon biztattak. Huszonévesen Sipos Gyulától, aztán Parti Nagy Lajostól kaptam az első, megerősítő visszajelzéseket. De akkor még nem mertem szépirodalmat csinálni, nem volt hozzá önbizalmam, és ma sincs elég. Elmúltam már ötven éves, amikor komolyabb biztatást kaptam Borbély Szilárdtól, Nagy Gabriellától, Tillmann Józseftől, és Vécsei Rita Andreától. És itt meg kell említenem Szelley Lellé képgrafikus vagy Földszin Rhea építész nevét is, a későbbiekben leginkább ők hitették el velem, hogy amit csinálok, az hasznos. Rhea azért különösen értékes számomra, mert nem szakmabeli. Szelley Lellé inkább kánonon kívüli, mert fájdalmasan gyönyörű verseket is ír, csak azokat nem publikálja.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nem tudom eldönteni. Ha a kérdés a mostani debütökre vonatkozik, akkor magasan Kemény Lili Nem című autofikciója. És azért, mert kitalált egy másik énképet, amivel megpróbál kitörni a műfaj számára túl szoros kereteiből. Érdeklődéssel olvastam Kocsis Gergely A varjúszellem című krimijét is, mert ezzel valamennyire meg tudtam közelíteni a fantasy műfaját. A világirodalomban pedig talán a Galaxis útikalauz stopposoknak Douglas Adamstől az abszurditása, illetve a Törless iskolaévei Robert Musiltől az elhagyatottság expresszív ábrázolása miatt, de tényleg nem tudom eldönteni.
A kedvenc könyveim nem első kötetek. Inkább a zeneszerzők opus egyeit szoktam figyelni, és azokból következtetéseket levonni.
Fotó: Szilágyi Lenke
