Mit tehetünk akkor, ha egy egész rendszer épül arra, hogy elnyomásban éljünk? 1950-ben járunk, az Amerika déli részén található Floridában, ahol már szinte 80 éve egyre több törvényt hoznak a színes bőrűek szegregációjára. Robbie Stephens mindössze 12 éves, az apja elhagyta, az édesanyja elhunyt, és egy nap, amikor a fehér fiúkkal szembeszegülve megvédi a nővérét, Glóriát, a Javítóintézetbe küldik. Ami még a börtönnél is rosszabb, itt ugyanis a rasszizmus és erőszak leggroteszkebb formái uralkodnak.
A javítóintézet az itthon egyelőre kevésbé ismert Tananarive Due amerikai szerző hatodik regénye, eredeti nyelven 2023-ban jelent meg, és számos kitüntetésben részesült a tengerentúlon, elnyerte a Bram Stoker-, Ray Bradbury- és a World Fantasy-díjakat.
Due Amerikában igen népszerű és termékeny szerző, könyveinek rendszeres témái a rasszizmus, a színes bőrűek érvényesülése és az elnyomás. A most magyarul is megjelent történelmi regénye igaz történetekből inspirálódva mutatja meg a rasszizmus mélységét. A könyvbe itt bele is tudsz olvasni.
Intézményesített elnyomás
A történet egy egyszerűnek tűnő konfliktusból robban ki: a regény két főszereplője, Robbie és idősebb nővére, Glória pár fehér sráccal lóg együtt, amikor az egyikük megjegyzése miatt Robbie dühös lesz, és nővére védelmére kelve megrúgja a másikat. Ezután pedig nem kell sok, hogy egy felnőtt fehér férfi megjelenjen és kiemelje Robbie-t az addigi környezetéből:
Hat hónapot töltesz a Gracetowni Fiúiskolában – közölte Roberttel – Az a nigger, aki nem tanul tiszteletet és szakmát, nem éri meg a tizenharmadik életévét.”
Ezután a regény nagy része a Javítóintézet falain belül játszódik, amely bár látszólag egy iskola, valójában inkább egy börtön, ami a megfélemlítésre, a betörésre és az átnevelésre lett kitalálva. Robbie az anyja halála után különleges képességgel rendelkezik és látja a szellemeket, így az erőszakos nevelők és a szorongó sorstársak mellett még a múlt árnyai is kísértik:
„Mintha ráordítottak volna, a fehér fiú sarkon fordult (…). A hátába egy henteskést mártottak, a nyele megakadt a lapockái között, a penge fénylett a lámpa alatt.
A kés körül alvadásnak indult fekete karikából vörösen folyt a vér, a fiú elmosódott lábnyomai a folyosóig piroslottak. Még egy lépés, és eltűnt a fehérre meszelt téglafalban.”
A történet másik szála Glóriát követi, aki mindent megtesz azért, hogy kiszabadítsa az öccsét, mielőtt túl késő lenne. A kisvárosban játszódó regény számos karakterén keresztül nézhetjük végig, hogyan is működik az intézményesített rasszizmus: megannyi ember húzódik meg a sötétben, próbál segíteni, de félelemből vagy gyengeségből inkább nem teszi. Csak abban a pár emberben lehet bízni, aki mer közbelépni. Egyedül a vallás tűnik valamennyire kiútnak, de a felszabadítás így sem biztos.
A horror mi magunk vagyunk
Bár A javítóintézet egy fikcós történelmi regény, olyan horrorisztikus betétekkel, amit még Stephen King is megirigyelne, valójában egy nagyon fontos társadalmi kérdéssel szembesít minket. Tananarive Due kötete, akárcsak Colson Whitehead A Nickel-fiúk vagy Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című könyvei, szépirodalmi igénnyel megírt múltfeldolgozás a feketékkel szemben elkövetett igazságtalanságokról.
Előbbi éppenséggel ugyanabból a valós történetből indul ki, mint A javítóintézet. Miközben sodor minket a cselekmény, megannyiszor tapasztaljuk meg, hogy ebben a korban a törvény ártatlan emberi sorsok felett hozott ítéletet, olykor egész családokat megnyomorítva ezzel.
Az 1950-es években egyetlen rossz mozdulatba került, hogy egy színesbőrű gyerek a javítóintézetbe kerüljön. Olvass bele!
Tovább olvasokA kötet horror elemei szépen árnyalják a szorongás, a félelem és az elnyomás tapasztalatait, mintegy „megtestesítve” azokat. Akárcsak más horror esetében, a metaforikus párhuzamok rengeteg lehetőséget adnak arra, hogy egyszerre szórakozzunk és kapjunk mélyebb megértést a karakterek érzelmi világáról. Ilyen szempontból akár az argentin Mariana Enriquez novelláihoz is lehetne hasonlítani Due regényét, mivel a horror nem az „ijesztegetés” vagy az önkényes magamutogatás nevében íródik, hanem az áldozatok élményének megjelenítéseként.
Vagyis, hogy az ember még mindig a legnagyobb szörnyeteg.
Irodalom és valóság határán
A regény egyik legérdekesebb és legmegrázóbb adaléka, hogy valós alapokból inspirálódott. A kötetben szereplő Javítóintézet az 1900 és 2011 között működő Florida School for Boys (más néven Arthur G. Dozier School for Boys) reformiskola mintájára íródott, ami állítólag az iskola falain belül zajló abúzusok, verések, szexuális erőszak, kínzások és esetleges gyilkosságok után vált híressé. Az iskola 111 éves működése alatt számtalan vizsgálat és kutatás indult az iskola ellen, sőt esetenként a vezetőséget is leváltották, de csak 2010-ben igazolódott be, hogy tényleges erőszak zajlott az intézményben. Ezért egy évre rá be is záratták.
„Interjúkat készítettem a Dozier School túlélőivel és családtagjaikkal, de közülük senki sem ismerte Robert Stephenst és a szüleit, mert olyan régen meghalt már. (…)
De az az igazság, hogy senki nem szolgálhat magyarázattal a Dozier Schoolban történtekre” – írja a szerző az utószóban.
Tananarive Due regénye egy megrázó, de egyben nagyon fontos olvasmány, amelyben a horror csak saját emberi gyarlóságunkkal hivatott szembesíteni, hogy egy ember bármikor képes erőszakot elkövetni a társaival szemben.
Fotó: Tananarive Due szerzői oldala
