Kérlek mesélj magadról pár mondatban. Mondd el, mit kell rólad tudni, és hogy kötődsz az irodalomhoz.
Magyar-filozófia szakon végeztem tanárként Pécsen. A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájában Jókai önéletírásait kutattam, mellette elkezdtem tanítani is. Az irodalomhoz való kötődésemet nehéz pontosan megragadni, az olvasás, az olvasói lét gyerekkoromtól fogva az identitásom része. A doktori iskolát követően a figyelmem egyre inkább a kortárs irodalom felé irányult, így kezdtem el kritikákat írni különböző folyóiratokba. Emellett prózát is írok, elsősorban novellákat.
Magyar vagy nemzetközi viszonylatban mondj egy olyan első prózakötetet, amely számodra fontos vagy amit meghatározónak tartasz. Pár mondatban foglald össze, miért különleges ez a mű, és szerinted miben rejlik az első könyv varázsa?
Nehéz egyet választani, de ha mégis muszáj, akkor legyen A rezervátum visszafoglalása Puskás Pannitól. Engem leginkább a humora fogott meg a könyvnek.
Ritkán nevetek fel hangosan szövegeken – ennél a kötetnél többször is megtörtént.
Nagyon szimpatikus, hogy valaki az első kötetében ilyen mértékű öniróniával képes megszólalni. Az első kötet mindenképpen mérföldkő, szerencsés esetben egy hosszú életmű nyitó darabja. Kritikusként az a megfigyelésem, hogy az első könyvek helye gyakran a szélsőértékeken helyezkedik el a recepcióban: vagy hatalmasat szólnak (ilyenkor mindig erős, pozitív jelző az „első kötetes szerző”) vagy teljesen ignorálják őket.
Tizedik alkalommal adjuk át a Margó-díjat, milyennek ismerted meg? Mennyire figyelted a korábbi döntéseket?
Többek között azért tartom nagyon fontosnak a Margó-díjat, mert a shortlist nagyszerű lehetőség arra, hogy tíz elsőkötetes szerző megmutassa magát. Jelenleg ez talán a legfontosabb olyan fórum,
ami ellensúlyozza a sok pályakezdő láthatatlanná válását.
Nagyjából a kezdetek óta nyomon követem a Margó eseményeit, mostanra az egyik legmeghatározóbb rendezvény és díj az irodalmi életben, így nehéz is lenne szem elől téveszteni.
