Jemisin, N.K.: Az ötödik évszak (A megtört föld 1.)
N.K. Jemisin nagyon fontos szerző lett az elmúlt évtizedben, rengeteg díjat zsebelt be, és azt is ki lehet jelenteni, hogy megújította a fantasy műfaját. A többszörös Hugo-díjas író A megtört föld-trilógiával robbant be igazán a köztudatba, ennek az első része, Az ötödik évszak itthon 2016-ban jelent meg. A fantasyregényben egy Essun nevű orogén (földmanipuláló mágus – a szerk.) esküszik bosszút a férje ellen, miközben körülötte egyre hangosabban pusztul a világ. A regény nemcsak a nagyszabású világteremtés és az epic fantasy műfajának megújítása miatt vált szinte azonnal klasszikussá a zsáneren belül, hanem attól a nagyfokú érzékenységtől is, amellyel a való világ eseményeire reflektál.
„Az ötödik évszak tehát egy nagyon erőteljes könyv, melyben minden potenciál megvan, hogy igazi klasszikussá váljon. Remekül újraértelmezi a Jack Vance-féle haldokló Föld tematikát, új árnyalatot visz az epic fantasybe, és modern világunkra reflektáló társadalmi kérdéseket (pl. szexuális orientáció, nemek közti különbség, az egyén érdeke a társadalommal szemben) feszeget” – írtuk a könyvről.
N.K. Jemisin interjút is adott nekünk:
„Aggódtam, hogy azáltal, hogy az elnyomás elleni küzdelmet veszem a trilógiám alapjául, a trivializálást kockáztatom. Ezt úgy próbáltam elkerülni, hogy annyit tanultam az engem inspiráló eseményekről, amennyit csak tudtam, hogy ne értsek félre semmit és egyetlen apró részletet se hagyjak figyelmen kívül. A leegyszerűsítést úgy is próbáltam elkerülni, hogy nem „lágyítottam” az elnyomás szörnyű valóságát. A Fulkrum-béli élet például mindent magában foglal az amerikai őslakosoknak létrehozott bentlakásos iskoláktól a meleg átnevelő terápiáig, a borzalmakat pedig teljes valójukban ábrázolom, ahelyett, hogy finomítanék rajtuk.”
Kehlmann, Daniel: Tyll
Daniel Kehlmann regényének címszereplője egy Tyll Ulenspiegel nevű vásári komédiás - utóbbi nem más, mint a legendás Till Eulenspiegel, aki mindenkiből bolondot csinál. A 14. század rocksztárja volt, akit messze megelőzött a híre, Kehlmann ugyanakkor a 17. század elejére, az Európa közepét letaroló harmincéves háború idejére helyezte alakját, amivel rögtön egy alternatív univerzumot hozott létre. Az íróval 2018-as budapesti látogatásán interjúztunk, akkor elmondta, hogy a regény írásakor rengeteg apró részletre ügyelt, még történésszel is konzultált annak érdekében, hogy például a tájleírások vagy a csata menete stimmeljen, ugyanakkor nagyon szabadnak is érezte magát: "hiszen ha Till Eulenspiegelt, a tréfamesterek és udvaribolondok prototípusát ebbe a századba helyezem, akkor az természetesen sok szabadságot ad. Tehát, ha az ő zászlaja alatt tevékenykedünk, akkor az megad minden szabadságot, amire az írónak csak szüksége van". Kritikánkban azt írtuk a regényről, hogy "az emberi emlékezet esetlegességeit, a hivatalosnak szánt történetírás kegyes hazugságait mutatja be, komikumra és kegyetlenségre komponálva", a legutóbb pedig azt lehetett hallani, hogy a német Netflix sorozatot fog forgatni a Tyllből.
Knausgård, Karl Ove: Harcom 1-5.
Pár hónappal vagyunk az utolsó Harcom-rész megjelenése előtt. A 2010-es években sok-sok szerzőt fedeztünk fel, de közülük Karl Ove Knausgård (portrécikk és interjú) volt az, akinek egy munkája az egész évtizedről sokat elárult. Egy fehér, heteroszexuális negyvenes férfi elmeséli az életét egy olyan korban, amikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy megmutassa saját történetét. Miután már a reality show-k is unalmassá váltak, az Instagramon, a Facebookon, a TikTokon, a Snapchaten viheti színre bárki az életét. Knausgård persze a legnehezebb utat választotta: egyes szám első személyben meséli el szerelmeit, bánatait, családtörténetét, apjához vagy feleségéhez való viszonyát, piálását és első szexuális élményét. Knausgard lerombolja a fehér, heteroszexuális férfi mítoszát, mindezt hosszan, néhol esszéisztikusan. A clickbait szárnyalása közben Knausgård nem állít mást, minthogy a lényeg, az ún. élet látszólag mindig unalmas, de mégis ez tartalmazza a legtöbb drámát, szerelmet és csalódást. Háromezer oldal lesz a Harcom, mire a végére érünk, sorrendben: Halál, Szerelem, Játék, Élet, Álmok. Mindez ebből indult el: "2008. február 27-e van. 23 óra 43. Én, aki ezeket a sorokat írom, Karl Ove Knausgård, 1968 decemberében születtem, vagyis ezen sorok lejegyzésének pillanatában harminckilenc éves vagyok. Három gyerekem van, Vanja, Heidi és John, és a második házasságomban élek, Linda Boström Knausgård-ral."
A sorozatról beszéltünk a fordítókkal, sőt a szerkesztővel is.
Kuang, R. F. : Mákháború
Rebecca F. Kuang egycsapásra bekerült a köztudatba debütáló grimdark fantasy regényével, a Mákháborúval. A regény jóformán egyből a legjobb fantasy-szerzők közé repítette, olyannyira, hogy ő lett a legfiatalabb szerző, aki valaha megkapta a Crawford-díjat. Az erős atmoszférájú és sodró történetvezetésű epikus fantasy ópiumfüsttől terhelt világa a 20. század Kínáját idézi meg, merítve a Szung-dinasztia és a második kínai-japán háború véres történetéből. A Crawford- és Compton Crook-díjas, valamint Nebula-, World Fantasy-, British Fantasy- és Locus-díjakra jelölt könyvről ezt írtuk: „A Mákháború debütáló regényként nem véletlenül robbant nagyot a fantasy-irodalomban, Kuang remekül építi fel a feszültséget, és nagyon ügyesen egyensúlyoz a mágikus elemek adagolásával, miközben nem fél nagyító alá venni a legbrutálisabb háborús bűncselekményeket sem.” A szerzővel készült interjúnk ITT olvasható. (Időközben a regény folytatása is elkészült, a trilógia második kötete a Sárkányköztársaság.)
Leine, Kim: Kalak
"1961-ben született, és egy kis norvég falu zárt Jehova tanúi gyülekezetében nőtt fel, ahol tizenöt éves korára olyan állandó halálfélelem és szorongás hatalmasodott el rajta Jehova rettenetes haragja miatt, hogy Koppenhágába menekült az apjához, aki cserébe éveken át szexuálisan zaklatta. Ez, tulajdonképpen érthető módon, kellően felzaklatta ahhoz, hogy Grönlandra meneküljön tovább ápolónak, ahol pedig a korábbi élmények, a sötétség és a depresszió eredményeként gyógyszerfüggővé vált". A Kalak vagy Leine életét írtuk le most röviden? Mindkettőt, mert a Kalak önéletrajzi ihletettségű, és az egészen hihetetlen életet beszéli el a maga szélsőséges elemeivel. Kim Leine fantasztikus író, minden sötét tónusával együtt. Portrécikkünk a hihetetlen életéről, az egyik interjúnk és a másik.
Loe, Erlend: Leltár
Erlend Loe-nak, akit a Naiv. Szuper. és a Doppler-könyvek miatt szerettünk meg, nagy része volt abban, hogy a 2000-es, illetve a 2010-es években ennyire középpontba került a skandináv irodalom (interjúnk ITT). A könyvei mindent elmondanak a kiégésről, a boldogtalanságról és a társadalmunk ellentmondásairól, és mindezt nagyon fanyar humorral és sok-sok abszurd jelenettel teszik. Magyarul legutóbb Leltár című kisregénye jelent meg, ami nemcsak nagyon pontos korrajz, de az irodalmi élet visszásságainak is alaposan a mélyére ás. A Leltár főhőse egy idősödő, kissé bolond költőnő, Nina Faber, aki úgy élte le az életét, hogy messziről elkerülték az irodalmi sikerek. Aztán úgy dönt, még egyszer megpróbálja, de az egésznek egy őrült ámokfutás lesz a vége, amelynek még egy irodalomkritikus is áldozatul esik.
„Erlend Loe könyve sok szempontból telitalálat, de leginkább azért, mert az írók és költők (vagy tágabb értelemben a művészek) lelki és anyagi kiszolgáltatottságának problémáját úgy írta meg, hogy egyszerre lehet sírni és nevetni rajta. A főszereplő, Nina már-már karikírozott figura és a cselekmény is sokszor teljesen abszurd irányba megy el, mégis ott rejlenek az egész történet mögött a valódi társadalmi igazságtalanságok és az irodalmi élet visszásságai is. Megjelennek a költők, akik nem keresnek eleget ahhoz, hogy be tudják fizetni a számlájukat; a marketingesek, akik nemcsak, hogy átvették az uralmat a könyvkiadókban, de ráadásul a művészi minőség helyett a piaci szempontokat helyezik előtérbe; és a kritikusok is, akik közül sokan úgy véleményeznek könyveket, hogy nincs is meg hozzá a háttértudásuk.”
Liu, Cixin: A Háromtest-probléma
A Háromtest-probléma az első ázsiai, és az első fordításban megjelent műként nyerte el a sci-fi legrangosabb elismerésének számító Hugo-díjat regény kategóriában, 2015-ben. Cixin Liu nevét azóta már megismerte a világ, sokak szerint A Háromtest-probléma az utóbbi évek legokosabb és legambiciózusabb sci-fi története. A regényben előkerül a kulturális forradalom, az összeesküvés-elméletek, valamint az idegen fajokkal való kapcsolatfelvétel témája is, a szálak pedig egy különös számítógépes játékhoz vezetnek. A könyvnek többek közt olyan rajongói vannak, mint Barack Obama. Mindezek után nem csoda, hogy a Netflix már le is csapott rá. A munkálatokban része lesz Ken Liunak is, aki az angol fordítás felelőse volt, és tanácsadóként maga a szerző, Cixin Liu is közreműködik majd, annak érdekében, hogy a feldolgozás biztosan hű maradjon a könyv szelleméhez.
Mantel, Hilary: Holtaknak menete
Nem kell azt hinni, hogy Trónok harca-jellegű történetek csak regényírók agyából pattanhatnak ki, elég végignézni mondjuk az európai történelmen, ahol soha nem voltak ritkák az intrikák, ármánykodások, cselvetések, gyilkosságok, botrányok. Az egyik legnevezetesebb történet VIII. Henrik nevéhez fűződik, aki egyházától és feleségeitől is előszeretettel vált meg uralkodása során. Hilary Mantelnek a középkori Angliában játszódó regényében ugyanakkor nem ő, hanem legkevésbé sem szürke eminenciása, a birodalom esze, Thomas Cromwell áll a középpontban, rajta keresztül mesél felemelkedésről és bukásról, érdekérvényesítésről és mindennapi erőszakról. A Holtak menetében (ez a második kötet. amely eredetileg 2012-ben jelent meg magyarul a Cartaphilusnál, de aztán a Libri adta ki újra; utóbbi kiadás szerepel a Bookline-dobozban) már Boleyn Annának hívják a királynét, ám a frigy nem boldog, és Henrik Cromwellre bízza, hogy vágja át megint a gordiuszi csomót - még akkor is, ha ezzel korábbi kijelentéseinek kell esetleg ellentmondania. Hilary Mantel tablószerűen felfestett regényfolyamában történelmi papírmasé-figurák helyett esendő, hús-vér emberek teszik boldoggá vagy keserítik meg egymás életét, miközben a háttérben gyökeresen alakul át az ország és alakul a nagybetűs történelem. Mantel a trilógia első és második részéért kétszer is megkapta a Booker-díjat - a zárókötet pedig várhatóan májusban jelenik meg magyarul.
A szerzőről és a Cromwell-regényekről pár éve háromrészes cikksorozatot írtunk, ezeket itt találjátok: 1., 2., 3.
Martin, George R.R.: Sárkányok tánca
Valószínűleg nem nagyon volt még olyan könyv, amelynek olyan régóta várják az olvasók a folytatását, mint A tűz és jég dala-ciklus (a.k.a. Trónok harca) ötödik kötete, a Sárkányok tánca. A legeslegelső kötet még 2003-ban jelent meg magyarul, és hamar izmos rajongótábora lett, de az igazi őrület a tíz éve debütált sorozattal indult. Mindez azért is fontos, mert George R.R. Martin tévés munkái mellett nem igazán jutott hozzá a hatodik részhez (bár most állítja, hogy a karantén alatt nagyon jól haladt; de már ő is rutinos és nem ígérget semmi olyasmit, amit később számon kérhetnek rajta). Akármikor is jelent meg ugyanakkor a könyv (a Sárkányok tánca amúgy 2013-ban), a Trónok harca nem pusztán regényfolyamként, hanem popkulturális jelenségként értelmezendő és teljességgel elképzelhetetlen, hogy ne szerepeljen egy olyan listán, amely a 2010-es évekről akar valamiféle képet adni.
A Martin-életmű hazai szerkesztőjével a sorozatzáró évad előtt beszélgettünk, akkor mondta a következőt: “A sorozat fő kérdése valóban az, hogy kié lesz a Vastrón, de a regényciklusé nem.”
McCarthy, Cormac: Az út
Egy férfi és egy fiú elindul dél felé a posztapokalipszisben. A sötétség mestere, McCarthy úgy tolja végig szereplőit a kiüresedett világon, ahogy az apa a fiút a bevásárlókocsival. "Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg" - olvasható a mondat a regényben, ami tényleg bibliai, mint a felmerülő kérdések: meg kell mentenie a fiát, ha úgy is minden elpusztul? Lehet reménykedni egy új világban, ha minden elpusztul? Hol vannak az ember határai? Az amerikai mítosz eredettörténetét elbeszélő Cormac McCarthy életművének közepét, a Határvidék-trilógiát első kötetét, a Vad lovakat először az Ulpius-ház adta ki, majd a Magvető átvette az életművet, végül a Jelenkorhoz került, amelynél pluszban megjelent A gyümölcskertész, a Suttree és az Odakint sötétség is.
Ne felejtsük el, ő az a szerző, aki utálja az írásjeleket: "McCarthy úgy érzi, semmi értelme a papírt összekoszolni mindenféle semmitmondó, és ha meggondoljuk, tényleg csak mankóként szolgáló írásjelekkel. Nem csak a vesszőket szereti elhagyni, hanem az idézőjeleket is (amikbe az angol nyelvű irodalomban a dialógusokat teszik – a magyarban ennek a gondolatjel a megfelelője), mondván, hogy ha valaki elég jól és érthetően ír, akkor semmi értelme nincs a használatuknak."
