Adichie, Chimamanda Ngozi: Americanah
Egy nigéria lány, Ifemelu egyetemi ösztöndíjjal Amerikába költözik, ahol rájön, hogy fekete bőrszínének ott plusz jelentése van, teherrel jár. Chimamanda Ngozi Adichie negyedik regénye, az Americanah nagy olvasmányélmény, még akkor is, ha itthon nem nagyon ismert. A fiatal lány története sok mindenről szól: családról, idegenségről, nőiségről, bevándorlásról, visszatérésről, jövőképről és persze a szerelemről, ami Ifemelu és Obinze között alakul. Utóbbi a 9/11-et követő időszakban nem kapott vízumot, ezért nem tarthatott a lánnyal. Főszereplőnk, Ifemelu okos blogírásba kezd a feketeségről és nőiségről, ezáltal szerez hírnevet. Pörgős, szórakoztató és ezer árnyalatú az Americanah, ami úgy válik igazi nagy történetté, nagy regénnyé, hogy mindvégig Ifemelu nézőpontjából építkezik. A könyvről megjelenésekor ezt írtuk: "Az Americanah az a könyv, amit minden embernek meg kellene kapnia, aki szerint a rasszizmus valami durva és látványos dolog, például, ha odaállunk az iskola elé, és majmot kiáltunk a fekete gyerekek láttán, nem pedig az, amikor rosszabbul fogy a fekete címlapsztárral megjelenő magazin, nem talál magának testszínű alsóneműt egy fekete nő, a Nina Simone-ról szóló életrajzi film főszereplőjét pedig inkább sötétebbre sminkelik, ahelyett, hogy eleve sötétebb bőrű színésznőt választatnának a szerepre. Az Americanah mégiscsak korszakos regény. Ideje lenne az időtlenségével is kezdeni valamit. Legalább beszélni róla."
Alekszijevics, Szvetlana: Csernobili ima
Szvetlana Alekszijevics több szempontból is meghatározó szerző volt az elmúlt évtizedben: 2015-ben ő nyerte el az irodalmi Nobel-díjat „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”. Könyvei többek között azért is hiánypótlók, mert a szovjet és a posztszovjet történelem eseményeit dolgozza fel bennük, amely szerinte az áldozatok és az elkövetők végtelen dialógusa, és egy hatalmas vérfürdő története. Ebbe a sorba illeszkedik a Csernobili ima is (olvass bele ITT), amely az HBO Csernobil című sorozata alapjául szolgált, és amely az 1986-os nukleáris katasztrófa történetét beszéli el. Alekszijevicsnek ez a könyve igazi kordokumentum: az írásakor beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették el velük, beszélt özvegyekkel, és beszélt azokkal is, akik az erőmű közelében éltek. Alekszijevics könyvében tehát megszólalnak a tanúk, ugyanakkor a Csernobili ima nemcsak az emlékezésről szól, hanem figyelmeztetés is a jövő számára, mert a szerző szerint Csernobil üzenete ma is aktuális és az lesz még 48 ezer évig. Alekszijevics tavaly a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lett volna, de a pandémia miatt ezt a látogatást el kellett halasztani. Az író a fehérorosz ellenzék egyik prominens figurája, ezért tavaly komoly veszélybe került. Nyílt levélben tiltakozott a Lukasenka-rezsim kényszerintézkedései ellen, lakásán egy ideig diplomaták védték a letartóztatástól, és ki is hallgatták a nyomozó hatóságok. Végül el kellett hagynia a hazáját.
Atwood, Margaret : Alias Grace
A Szolgálólány meséje kikerülhetetlen darabja az atwoodi életműnek: hiába jelent meg először 2006-ban magyarul (ennél fogva pedig nem is szerepelhetne az évtizedes listán), a sorozatadaptáció sikere és a Trump-adminisztráció beiktatása miatt mégis a 2010-es években lett igazán beszédtéma és hivatkozási pont Fredé története. Ez volt még az az évtized, amikor sorra jelentek meg magyarul fontos könyvei (MaddAddam-trilógia, tavaly pedig Az ehető nő és a Macskaszem), de nagy kedvenc volt a valós eseményt, egy megtörtént bűnesetet feldolgozó Alias Grace is (amelyet aztán szintén megtaláltak maguknak a sorozatkészítők). Főhőse, az „ünnepelt gyilkosnő”, Grace Marks, a megbízhatatlan narrátor iskolapéldája, akiről – ahogy korábban írtuk – nehéz eldönteni, hogy tevékeny részese volt-e a kettős gyilkosságnak, vagy csak rosszkor volt rossz helyen. Az évtized végén amúgy megjelent A Szolgálólány meséje folytatása is, a Testamentumokról ITT írtunk.
Auster, Paul : 4321
Paul Auster gigantikus írói vállalkozása a 4321, hiszen három éven keresztül a hét minden napján írta regényét, ennél viszont sokkal érdekesebb az a játék, amelyet hősével Archie Fergusonnal űz. Ki ne ábrándozott volna el a „mi lett volna, ha” gondolat jegyében arról, hogy az egyes, meg nem hozott döntései milyen irányba fordíthatták volna a sorsát. A négy történetnek ugyanaz a kiindulópontja, egy adott ponton viszont Auster szétszálazza őket, és négy különböző fergusoni életutat skiccel fel. A sorsok alakulását véletlenek, balesetek, találkozások vagy akár szerencsés fordulatok is alakíthatják, vagy téríthetik teljesen más röppályára. és találkozások ugyanis alapvetően más irányba terelik életének folyását. „A lehetséges életekről szóló regénynek a halál szerves része, Auster pedig kényszerít minket arra, hogy olvasóként tanúi legyünk ezeknek a veszteségeknek, így adva lassan értelmet a folyamatos csökkenést kifejező 4321 címnek” – írtuk kritikánkban.
Bator, Joanna : Szinte éjsötét
A kortárs lengyel próza egyik legfigyelemreméltóbb képviselője Joanna Bator, aki könyveiben vissza-visszatér szülővárosába, amelynek tárgyai és lakói köré egy alternatív valóságot álmodott. Bator a Szinte éjsötéttel szépen lekerekítette a Walbrzych-trilógiát, és ahogy a kötet megjelenésekor mesélte a Könyvesnek, végeredményben megírt három könyvet arról a városról, ahová soha nem akart visszatérni. Ebben a regényben egy Alicja Tabor nevű nő azért utazik vissza a szülővárosába, hogy tényfeltáró riportot írjon a környékbeli eltűnési esetekről, ezzel egyidejűleg ugyanakkor saját traumatikus és évtizedekig elfojtott családi múltjával is kénytelen szembenézni. Legendák, mesei utalások, irodalmi krimi – nyomokban mindez megtalálható a zárókötetben. „Mindezt pedig belengi az a kelet-európai mágikus realizmus, melynek szálait varázslatos lények, hétköznapi hibbantak, a net mocskában fetrengő kommentelők, önjelölt próféták, csak az éjszaka sötétjében létező férfiak, a bolt mögött sztriptízklubot működtető anyák és boldogtalan gyerekek adják” – írtuk kritikánkban.
Berlin, Lucia: Bejárónők kézikönyve
Lucia Berlin jó tíz évvel a halála után lett igazán híres. Az amerikai novellista életében összesen hetvenhat novellát publikált és haláláig három novelláskötete jelent meg. A magyar olvasók főként a Bejárónők kézikönyvéről ismerik, amely legerősebb elbeszéléseinek gyűjteménye, és amely nemzetközileg is hatalmas sikert aratott. „Munkaadóitól szezámmagot csóró bejárónő, aki tudja, hogy nem érdemes macskákkal barátkozni, illegális abortuszklinikára utazó nő, aki inkább megtartaná a gyermekét, kórházi adminisztrátor, aki tisztában van vele, hogy minél betegebb egy páciens, annál csendesebb, csupa erős, keményen küzdő nő, és éles, ironikus történet. Berlin novellái bölcsek és empatikusak, amelyek tudatfolyamként hömpölyögnek, és saját mozgalmas életére is reflektálnak - az alkoholizmusától a bántalmazó anyján át a bejárónői és kórházi munkájáig” – írtuk a kötetről. Egy biztos, a 2010-es évek egyik nagy felfedezettje volt Lucia Berlin itthon és külföldön egyaránt. Tavaly egy Este a paradicsomban címmel újabb novellaválogatás is megjelent tőle magyarul, amelyben a rövidprózák mellett a memoárját is olvashatjuk.
Bolaño, Roberto : 2666
A 2010-es évek nagy felfedezése volt a magyar könyvpiacon a fiatalon elhunyt Roberto Bolaño könyveinek megjelenése, pedig még a Balatont is megénekelte. Az író élettörténete önmagában szuperérdekes: 2003-ban egy interjúban bevallotta, hogy képtelen befejezni az akkor már öt éve készülő 1000 oldalas regényét, a 2666-ot. Még ebben az évben elhunyt, alig 50 évesen, majd a regény öt különálló kötetben egy évvel később megjelent, a fordulópontot a nemzetközi irodalomban pedig a 2008-as fordítása jelentette.
Először jött a Távoli csillag, az Éjszaka Chilében, majd a Vad nyomozók és a Harmadik birodalom, de ezek mind csak felvezetések voltak Bolaño főművéhez, a 2666-hoz, amit 2016-ban az év könyvének választottunk. A 2666 mind az öt könyve (A kritikusok könyve, Amalfitano könyve, Fate könyve, A gyilkosságok könyve, Archimboldi könyve) önállóan is működő történet, vagyis egyszerre öt zseniális, teljesen más hangulatú, stílusú és máshogyan hiányos regényt kapunk, amelyeket a fiktív mexikói városban, Santa Teresában történő nőgyilkosságok, és egy titokzatos német író, Benno von Archimboldi kapcsolnak egymáshoz.
"A 2666 nélkülöz bármiféle eleganciát, prózája nyers, eleven és csapongó, de nincs híján a stílusbravúrnak: egyszerre egzisztencialista ménage à trois (sőt quatre), true crime hosszúcikk, háborús krónika, őrülettörténet, a közöny látlelete, az eltűnések könyve, >>egy igazságtalanságokkal és visszaélésekkel teli, barbár elbeszélés<< és véres ars poetica. Egy soha véget nem érő utazás Santa Teresa poklába, ahol a meggyilkolt nőkből mínuszos hír lesz, Istenből meg a legnagyobb macsó" - írtuk a regényről.
Íróportrénk a szerzőről így kezdődött: "Legalább akkora alkoholista volt, mint Charles Bukowski. Alejandro Jodorowsky pártfogolta. Heroinfüggő volt. Sosem élt drogokkal. Koszos tűktől szerzett Hepatitis C pusztította el a máját. Pinochet Chiléjében terrorizmus gyanújával tartóztatták le, egy titkos börtönben tartották fogva, a kivégzést pedig csak azért úszta meg, mert kiderült, hogy a férfi, aki őrizte, a középiskolai osztálytársa volt. Sosem járt Chilében. Megannyi ellentmondás, mely egy titokzatos chilei író körül kering."
Butler, Octavia E.: Hajnal
A 2006-ban elhunyt Octavia E. Butler a 70-es években tört be az akkor főként fehér férfiak által dominált zsánerbe, műveivel aztán az összes nagyobb sci-fi díjat elnyerte, majd 1995-ben első sci-fi szerzőként részesült a „Zseni-díjnak” becézett McArthur-ösztöndíjban. Butler vitathatatlanul úttörő volt, olyan írók tartják őt példaképüknek, mint N. K. Jemisin vagy Junot Díaz, de érezhetően nagy hatással volt az afrofuturizmusra is. A Hajnal, amely a Xenogenezis-trilógia első kötete, magyarul csak 2019-ben jelent meg (azóta már a sorozat másik két kötetét is kiadták). Az eredetileg 1987-ben megjelent regény főszereplője a fiatal, színes bőrű nő, Lilith Iyapo, aki egy Föld körüli pályán keringő, hatalmas űrhajón tér magához 250 évvel a bolygót kipusztító nukleáris holokausztot követően. Ezt írtuk róla:
„A Hajnal olyan sci-fi, ami bár a csillagok között, idegen űrlények világában játszódik, mindvégig rólunk, emberekről szól, és teszi mindezt úgy, hogy az olvasót folyamatosan kimozdítja a komfortzónájából. Butler világában semmi sem fekete vagy fehér, a regény pedig inkább kérdéseket vett fel, mintsem egyszerű válaszokat kínálna. Rá lehet-e erőltetni bárkire az önpusztításból való kigyógyulást? Mekkora felelőssége van az egyénnek a közösség sorsában? Meddig lehet kompromisszumokat kötni a túlélés érdekben?”
Chabon, Michael : Kavalier és Clay bámulatos kalandjai
2019 év végi toplistáján a második helyen végzett Michael Chabon nagyszerű regénye, a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai, amely nem véletlenül játszik rá címében a képregények világára. A harmincas évek Európájából indulva az ötvenes évek New Yorkjába megérkezve látszólag a képregényforradalom berobbanását követhetjük nyomon az egyik szálon, miközben zsidó sorsok, a prágai Gólem felbukkanása, a nácik és egy különleges második világháborús hadszíntér is a történet részévé válik. A felnövéstörténet mesél újrakezdésről, a második világháború traumájáról, az amerikai álomról, testvérekről, zsidóságról. "A Kavalier és Clay bámulatos kalandjaiban Chabon igazságot szolgáltat a képregénynek, ahogy a hozzá hasonlóan némileg lenézett bűvészetnek és egy apró mellékszálon még a ponyvaregényeknek is. Hiszen az iparos munkának is lehet célja, amögött is van teljesítmény, és bármikor születhet belőle igazán komoly művészeti alkotás. Mindeközben nagyon élénk és részletes képet kapunk a negyvenes évek New Yorkjáról, és hiába csak szűk két évtized történéseiről olvasunk, a regényben mégis benne van az egész huszadik század" - írtuk annak idején kritikánkban.
Chiang, Ted : Életed története
Ted Chiang jelenleg a legjelentősebb és legérdekesebb fantasztikus szerzők egyike. A többszörös Hugo- és Nebula-díjas szerző főként elgondolkodtató sci-fi novelláiról ismert, azon belül is az Életed története című könyvéről, amelynek címadó novelláját Denis Villeneuve rendező vitte vászonra Érkezés címmel. Elbeszéléseiben a filozófia jellemzően a hardcore tudománnyal keveredik, de cseppet sem szárazon, hanem legtöbbször egy gondolatgazdag, emberi történetbe csomagolva. Mert Chiang igazi humanista, aki bármilyen izgalmas tudományos kérdést is dolgoz fel a mesterséges intelligenciától egy roppant bonyolult matematikai kérdésen át az idegenek nyelvi megismeréséig, mindig az emberekre koncentrál. Az Életed történetéről ezt írtuk: „Egy novelláskötet azért izgalmas, mert sok különböző arcát megmutatja egy szerzőnek, mintha egy portfóliót olvasnánk. Vannak szuper és kevésbé szuper novellái is, de mindegyikre jellemző a rétegzettség, az izgalmas kérdésfeltevés és minden tudományos problémában megbúvó humanizmus.”
Két éve Ted Chiang interjút is adott nekünk, akkor a mesterséges intelligenciáról, novella írásról és a sci-fi alakulásáról kérdeztük:
„Én az írásaimat - függetlenül annak témájától - inkább filozófiai gondolatkísérleteknek tartom. Mi lenne, ha Isten megnyilatkozásai mindenki számára megtapasztalható, hétköznapi dolgok lennének (A pokol mint Isten hiánya)? Hogyan nézne ki a világunk, ha az ókori kozmológia tényleg érvényes lenne (Bábel tornya)? A történeteimben általában egy-egy ilyen felvetést járok körbe, és annak hatásait vizsgálom.”
