Fotó: Valuska Gábor
A Doppler-trilógia záróepizódjában a lázadó címszereplő úgy dönt, az erdőben eltöltött évek után ideje hazamenni. Családja nem fogadja kitörő örömmel, ő pedig nem képes visszatérni korábbi életmódjához. Doppler története sok szempontból szimbolikus, hiszen megmutatja, milyen nehéz kitörni a társadalmi rendből, és milyen könnyű a perifériára szorulni. Erlend Loe-val a skandináv humorról, a férfiszerep ellentmondásairól és a világ vége lehetséges verzióiról beszélgettünk. Azt is elárulta, miért válik hőse szükségszerűen a média és a pornóipar áldozatává.
A Doppler hazatér a civilizációba való visszatérésről szól. Miért olyan nehéz a visszarázódás a főhős számára?
Családosként még minden tiszta és helyénvaló volt számára, de aztán tett egy lépést a másik irányba. Végül olyan messzire ment, hogy idegenné vált a korábbi élete, elkezdte utálni azt, amilyen volt, és a dolgokat, amiket csinált. Ezért nehéz visszatérnie, és azért is, mert túl sok időt töltött már az erdőben a jávorszarvasával. Túl sok idő telt el úgy, hogy nem voltak szociális kapcsolatai.
Erlend Loe: Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük
Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz, Scolar Kiadó, 2017, 339 oldal, 3750 HUF
A Doppler-könyvek tulajdonképpen az élet értelmének kereséséről, a modern ember kiúttalanságáról szólnak. Tekinthető a sorozat egyfajta egzisztencialista regényfolyamnak?
Igen, ez egy egzisztencialista történet, mert arról a kérdésről szól, hogy érdemes-e azt tettetnünk, hogy minden rendben van, érdemes-e folytatni a tökéletesnek tűnő életünket, vagy elismerjük végre, hogy valójában mindennel problémánk van. Néha meg kell állnunk, hogy őszinték lehessünk magunkkal. A regényeim nagyban arról szólnak, hogy milyen életet, milyen utakat választunk, milyen dolgokkal foglalkozunk. Doppler története sok szempontból szimbolikus.
Miközben a világ úgy tekint Norvégiára, mint az egyik legfejlettebb országra, addig ön a könyveiben erős kritikát fogalmaz meg a modern norvég társadalom működésével kapcsolatban. Ezek szerint a norvégoknak is van mire panaszkodniuk?
Valóban nagyon sok kétségnek adok hangot a regényeimben. Mi, norvégok egy olyan társadalomban élünk, amely a működését tekintve, és sok más szempontból is igen magas szinten van, rengeteg dologban vagyunk jók. Sokszor azt gondoljuk, hogy ha mindenki úgy csinálná, mint mi, a világ jól működhetne. Norvégiában az az érdekes, hogy egy fatális véletlennek köszönhetően lett gazdag nemzet. Van azonban egy kevésbé közismert etikai probléma a helyzetünkkel kapcsolatban. Amikor a világ nehézségeket tapasztal és megemeli az energiaárakat, mi még több pénzt keresünk. Amikor az embereknek többet kell fizetniük Afrikában a rizsért a magasabb energiaárak miatt, mi még több pénzt termelünk. Miközben azt gondoljuk, hogy jól bánunk a világgal, fegyvereket adunk el. Ez egy valódi morális bukás, amiről alig beszélünk. A Doppler ebből a frusztrációból született, még ha nem is írok benne közvetlenül ezekről a dolgokról.
Könyves magazin 2017/3.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 79 oldal, 5 pont + 199 Ft
Főhőse az egyetlen, aki mindezt észreveszi és kilép a társadalmi rendből. Ám miközben átlátja az ország helyzetét, mégis a rendszer manipulációjának rabjává válik: a tévé, az internet, majd a pornóipar foglya lesz. Nincs ebben némi ellentmondás?
Nagyon nehéz kikerülni az említett dolgok logikája alól, mert számos szinten hatnak ránk. A tömegek irányítás alatt állnak, mi pedig elbódítjuk magunkat az internet, a média által. Amerikában nemrég készült egy felmérés arról, hogy az emberek mire keresnek rá a legtöbbször az interneten. Az első helyen a szexszel kapcsolatos keresések álltak, a másodikon pedig a családfakutatás. Ez jó kis képet ad arról, hogyan is működünk. A szex az első, még ha nehéz is beismerni, a második pedig a kíváncsiság, hogy honnan származom, ki vagyok én. Doppler tulajdonképpen ezeknek az áldozatává válik. Megpróbál hazatérni, ami nem könnyű, de ezzel egy időben igyekszik újra alkalmazkodni az otthoni lét logikájához is, ami nagyjából abból áll, hogy éljen normálisan, és ha lehet, szerezzen munkát és legalább annyi pénzt, mint a szomszédai. Ha valaki ezt nem képes megtenni, akkor elindul lefelé a lejtőn. Ha férfiként erre a lejtőre kerül, át kell esnie az apatikus tévénézős időszakon és a pornós perióduson is. Szerintem ezek részei az összeomlásnak nálunk.
Általában olyan férfiakról szólnak a regényei, akik elveszettek, tanácstalanok és mások gondoskodására szorulnak. Mit gondol, nehéz a mai társadalomban férfinak lenni?
Szerintem nehéz, de ez jó dolog, mert nagyon sokáig éltek illúziók a férfiakkal kapcsolatban. Jó pár száz évig kellett együtt élnünk például az erősférfi-komplexussal. De ennek szerencsére lassan vége lesz. Remek, hogy a férfiak is lehetnek végre bizonytalanok. Ez egy szükséges lépcső a fejlődésben, már nem kell erősnek lenniük, nem kell a világ uraként viselkedniük, lehetnek irracionálisak és idióták. A férfiszerep leleplezése az egyik fontos dolog, amelyről a Dopplerben írni akartam.
Egyet tud érteni azzal, hogy Doppler antihős?
A legtöbb modern irodalmi alak antihős, mert a valódi, régi hősök olyan emberek voltak, akik tiszta szándékokkal éltek a társadalomban, és problémákat oldottak meg. Az ő történetüket egyszerű volt elmondani. Szeretjük a hősöket és szükségünk van rájuk, mert általuk a világ egyensúlyba kerül. De én már fiatalkoromban is a kissé problémás, vesztes hősöket szeretem. Doppler is inkább az utóbbiak közé tartozik.
Néha úgy tűnik, Dopplernek nemcsak a társadalomba való beilleszkedéssel, de az erkölcsi szabályokkal is problémái vannak. Sokszor hoz rossz döntéseket, vagy bánt meg másokat az őszinteségével.
Őszintének lenni egy kissé problematikus, mert az emberek a legtöbbször nem azt várják, hogy kimondjuk, amit gondolunk. Ha túl őszinték vagyunk, problémáink lesznek, nem tudunk majd normális szociális életet élni, ezért nagyon sok mindent magunkban tartunk és inkább csak a szép dolgokról beszélünk. Doppler ebben a részben nem igazán őszinte, mert megpróbál visszatérni egy olyan világba, amihez nem képes alkalmazkodni, így belesodródik egy csomó hazugságba.
Miért pont a világ vége motívumot választotta a Doppler hazatérhez?
Nagyon érdekelt a téma, több könyvet is olvastam róla. Amerikában számos olyan csoport van, ami a világ végét várja. Szerintük ez bármikor és rengeteg különböző módon bekövetkezhet. Van, aki abban hisz, hogy az elektromos rendszer omlik össze, mások azt gondolják, hogy az északi és a déli pólus cserélődik fel és totális káosz alakul ki. Emögött szerintem az áll, hogy nem bíznak sem az államban, sem pedig egymásban. Azt gondolják, ha bármi történik majd, meg kell harcolniuk az élelemért, ezért meg kell tanulniuk megvédeni magukat. Ez egy véget nem érő, egyre fokozódó félelmet generál bennük. Skandináviában ez nincs így, bár nálunk is akad néhány ilyen ember. Amiről híresek vagyunk a világ többi részéhez képest, az az, hogy az emberek bíznak az államban. Ez egy teljesen speciális helyzet, ilyen más országokban nincs. Nem zárjuk az ajtókat, mert nem gondolunk rá, hogy bármi történhetne; nem okoz valódi krízist, ha elveszítjük a munkánkat, mert tudjuk, hogy az állam gondoskodni fog rólunk. Ez a bizalom érdekelt engem, amikor az amerikai könyvekben olvastam a világvége-jelenségről, vagy amikor a témát feldolgozó sorozatokat néztem a tévében. Nagyon vicces tud lenni, ahogy az emberek készülnek a világ végére, persze ők nagyon komolyan veszik ezt. Hozzáteszem, ez nem a legjobb időpont arra, hogy optimisták legyünk a világ sorsával kapcsolatban, ezért is éreztem úgy, hogy alkalmas az idő egy ilyen témájú regény megírására.
Szerző: Forgách Kinga
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/3. számában jelent meg.
