Hilary Mantel: Holtaknak menete
Cartaphilus, 426 oldal, 2012, 2967 Ft
A kép forrása: Independent.co.uk
Hilary Mantel a tavalyi Booker-duplázással végérvényesen helyet követelt magának az irodalmi nagyságok között. A Thomas Cromwell személye köré épített Tudor-kori regényfolyama magyarul is olvasható, mi pedig most arra voltunk kíváncsiak, honnan érkezett az írónő, miért találja annyira izgalmasnak VIII. Henrik korát és udvarát, mi a baja a modern feldolgozásokkal, és lesz-e folytatása az eredetileg kétrészesre tervezett sorozatnak.
Szexre, drogra és rock’n’rollra – válaszolta Hilary Mantel, amikor 2009-ben arról faggatták az újságírók, mire költi majd a Booker-díjjal járó 50 ezer fontot. Valójában a jelzálogkölcsönét akarta törleszteni belőle, de ki kíváncsi egy, a hitelét törlesztgető íróra? Márpedig Mantel szerint az olvasók nem szeretnek közönséges polgárként gondolni az írókra, és örökké a titkot firtatják, ami az írót végeredményben íróvá teszi. Közben pedig a vízvezeték-szerelőt sem kérdezzük, hogy mi hajtja, mondja ő, és nem vonjuk félre azzal, hogy egy kicsit én is szerelek, vetne egy pillantást erre a vécére, amit én tettem be, a barátaim szerint egészen jó lett… Mantel szerint azonban hiábavaló bizonygatni, hogy az írás is csak egy munka.
Bármit mond is azonban, a kettős díjával Booker-történelmet író Hilary Mantel számára élete bizonyos pontjain az írás valószínűleg sokkal, de sokkal többet jelentett, mint egyszerű pénzkeresetet. Az írónő 1952-ben – még Thompson néven – egy Glossop nevű városkában látta meg a napvilágot. Beteges kislány volt, korai gyermekévei fájdalommal, félelemmel és szellemekkel voltak tele, melyekről Giving Up the Ghosts című önéletrajzi kötetében részletesen is beszámolt. A természetfelettihez való vonzódása ugyanakkor megmaradt, és könyveiben, így a két leghíresebben, a Farkasbőrben és a Holtaknak menete című regényekben is előszeretettel célozgat egy, a látható és az evilági érzékelésen túli világra, amely gyakran csak az ismeretlentől való rettegésben érhető tetten. A gyerek Hilary életében is elég hamar megjelent egy szellemalak: tizenegy éves volt ugyanis mindössze, amikor apját utoljára látta; helyébe anyja szeretője, Jack Mantel lépett, akinek később felvette a nevét.
A hetvenes évek elején a fiatal nő jogot tanult, bár ügyvédi álmai sosem valósultak meg. Húszéves korában hozzáment Gerald McEwen geológushoz, aki később Manchesterben vállalt tanári állást. Hilary gyakran érezte rosszul magát, lázas volt, és migrének gyötörték. Ellopta az életemet, mondta egyszer a fájdalomról „Miss Sosejól” (Miss Neverwell), ahogy mostohaapja nevezte. Orvosai szerint a betegsége pszichoszomatikus volt, és a tüneteket a „túlzott ambíció” okozta. Antidepresszánsokkal tömték, melyek súlyos mellékhatásokkal jártak, például akatíziát (kóros mozgáskényszert) idéztek elő nála. Ekkor már egy geriátriai kórházban, majd később egy ruhaboltban dolgozott, szabad idejében pedig sorra vette ki a könyvtárból a francia forradalomról szóló köteteket.
Ekkor, 1977-ben történt, hogy a férje állást kapott Botswanában, ahol Hilary leginkább az orvosi könyveket bújta, és a fizikai tünetei alapján arra jutott, hogy endometriózisban szenved, ezt pedig később Londonban az orvosok is megerősítették. Előtte azonban teletömték még hormonokkal, ettől pedig az addig nádszálvékony fiatal nő rohamos hízásnak indult. Hamarosan egy idegen nézett vissza rá a tükörből. Angliában azután kivették a méhét, és a remény, hogy valaha gyereke születhet, elszállt. Házassága megromlott, Geralddal elváltak, igaz, évek múltán újra összeházasodtak.
Botswanában azonban még valami történt: Hilary Mantel írni kezdett. Kézirata, a francia forradalom három meghatározó alakjának életét végigkövető A Place of Greater Safety után azonban nem kapkodtak a kiadók, a történelmi regényeknek akkor éppen nem ragyogott olyan fényesen a csillaguk. Mantel azonban nem adta fel, és a 800 oldalas történelmi nagyregénye után írt egy nagyjából 200 oldalas modern sztorit, ez volt az Every Day Is Mother’s Day (1985), hét évvel és négy könyvvel később pedig már A Place of Greater Safety-ben is fantáziát láttak a kiadók, így 1992-ben megjelent az is.
A köztes időben azonban újabb sorsfordító esemény történt: Gerald ugyanis 1982-ben állásajánlatot kapott, és második házasságkötésüket követően a pár Szaúd-Arábiába költözött, ahol Hilary és férje összesen négy évet töltöttek. Mantel később azt mondta, hogy az volt élete legboldogabb napja, amikor Dzsiddát maguk mögött tudhatták, szaúdi benyomásait pedig Eight Months on Ghazzah Street című regényében és Someone to Disturb című írásában örökítette meg.
------------------------------------------------------------------
A következő részben ízekre szedjük Hilary Mantel két leghíresebb regényét, melyekkel egymás után kétszer is bezsebelhette a Man Booker-díjat, a kritikai és közönségsikernek köszönhetően pedig művei egy csapásra Nagy-Britannia legkapósabb irodalmi exportcikkeivé váltak.
Az összeállításhoz a Telegraph, a New Yorker (itt és itt), a Guardian (itt és itt és itt), a Globe and Mail anyagait használtuk fel.
