George R. R. Martin kiskaput talált magának a 700 oldalas westerosi történelemkönyv, a Tűz és vér megírásával, de a rajongók idegszálain táncoló író állítólag már kabinjában, a világtól elzárva dolgozik A tűz és jég dala ciklus utolsó előtti kötetén, a Winds of Winteren. A Martin-életmű hazai szerkesztőjével, a Tűz és vér fordítójával, Stemler Miklóssal beszélgettünk a Trónok harca sorozatzáró évada előtt.
Folyamatosan párhuzamba állítják Martin és Tolkien munkásságát, szerinted a Tűz és vér mennyiben tekinthető Martin szilmarilokjának?
Bizonyos tekintetben igen, bár inkább A szilmarilok egy részének mondanám, hiszen az egy nagy, átfogó világtörténet volt Tolkientól, amit sosem fejezett be, és halála után került kiadásra. Martinon látszik, hogy úgymond profibb, amerikaibb szerző, ő részletekben adja ki történeteit. Ezek az előzménytörténetek A tűz és jég dala regényciklussal párhuzamosan íródnak, bár ez mondhatni vicces állítás jelen pillanatban, mert a regények nem nagyon íródnak. Egyébként ezen előzménytörténetek esetében Martin a fő szerző, de vannak segítői, a westeros.org szerkesztői, egy házaspár, akikkel A tűz és jég világa kapcsán dolgozott együtt először.
George R. R. Martin: Tűz és vér (A Targaryenek históriája - Tűz és Jég dala)
Illusztráció: DOUG WHEATLY RAJZAI, Fordító: Stemler Miklós, Alexandra Könyvesház, 2018, 685 oldal, 4675 Ft
A Tűz és vér egy fiktív történelemkönyv Westeros történelmének egy szeletéről. Milyen történelemszemlélet rajzolódik ki az antológia jellegű kötetből?
Ha már A szilmarilokat említettük, ott is vannak különböző szövegváltozatok, mert Tolkien folyamatosan meggondolta magát, újraírta a történetet. Ezek a szövegrétegek azért izgalmasak, mert azt tükrözik, hogyan változott a szerzőjük elképzelése, láthatjuk Arda keletkezését. Martinnál ez nem egészen így néz ki, ő magáévá teszi azt a szemléletet, hogy a történelem mindig elbeszélés, különböző narratívák állnak egymással párhuzamosan. A Tűz és vérben is különböző elbeszélések versengenek egymással. Van egy fő elbeszélőnk, Gyldayn főmester, akinek a fikció szerint a történetírás a feladata. Ő különböző forrásokat vesz elő, és rangsorolja is őket a saját értékrendje szerint, ez alapján mondja valamire, hogy baromság vagy sem. Ezen a ponton Martin összekacsint az olvasójával, hiszen mi már ismerjük a jövőt, a Trónok harcát, és tudjuk, hogy nem egy esetben az, amit a főmester nem tart hitelesnek, az valójában az igazság. A különböző források is nagyon eltérőek egymástól, és ez főleg a könyv leghangsúlyosabb részénél, a Sárkányok táncánál játszik nagy szerepet. Itt három, egymással versengő úgymond kortárs forrás van: egy az események idején a királyi udvarban szolgáló nagymester autoriatív jellegű, kiegyensúlyozottnak tűnő, ám egyértelműen az egyik oldalra húzó írása, emellett a királyi septon elbeszélését is olvashatjuk, aki mindent a vallás oldaláról magyaráz, valamint ott van Gomba, az udvari bolond, aki a szex és az (többnyire) alantas érzelmek oldaláról közelít meg mindent. Gombát lenézi a történetet összerakó főmester, de sokszor mégis úgy érezzük, hogy neki lehet leginkább igaza. Ez egy posztmodern történelemszemléletet tükröz, a történelem mint elbeszélés jelenik meg, Martin pedig tudatosan játszik ezzel, és láthatóan nagyon élvezi.
Stemler Miklós és Martin (Fotó: Stemler Miklós/ Facebook)
Martin egyik legnagyobb erőssége a karakteralkotás, mi derül ki például Gomba karakteréről?
Ő Tyrion Lannister, de Tyrion kifinomultsága nélkül, aki nagyon élvezi a megbotránkoztatást és nem tisztel senkit és semmit. Fontos persze megjegyezni, hogy a szöveg sajátosságaiból adódóan csak olvasunk a szereplőkről, nem az ő nézőpontjukból látjuk a világot, és nem látunk bele a fejükbe. A két központi karakter egyébként Jaehaerys Targaryen és Alysanne királynő, a békítő és felesége, róluk sokat tudunk meg, és főleg Alysannéval nagyon is együtt tudunk érezni. A Trónok harca karaktermélységeit nem lehet elvárni ettől a kötettől, itt 130 év történései elevenednek meg, így vannak olyan szereplők, mint az előbb említett királyi pár, akikre több hely jut, másoknak viszont csak pár bekezdés terjedelem. Martin így is igyekszik árnyalni karaktereit, és akad nem egy nagyon érdekes, ellentmondásos szereplő. Ebből a szempontból érdekes módon kivétel az egész Targaryen dinasztiát megalapító Hódító Aegon, aki végig titokzatos marad, valószínűleg szándékos, hogy róla nem sokat tudunk meg. Megismerjük a tetteit, de a motivációját nem.
Hogyan lettél Martin állandó magyar szerkesztőjéből a Tűz és Vér fordítója?
Eredetileg nem én voltam a feladatra kiszemelve, hiszen megvan a bejáratott Martin-fordítónk, Novák Gábor, akivel évek óta együtt dolgozunk a Trónok harcán és az egyéb Martin-megjelenéseken. Gábor épp nem ért rá, mert A fekete lapokat, egy másik Martin-művet fordított. Ennek a kötetnek viszont fix volt a megjelenési időpontja, nem lehetett várni. Kereshettünk volna egy új fordítót, de Martin világában benne kell lenni ahhoz, hogy jól tudja valaki kezelni a szöveget, ez legalább olyan fontos, mint a fordítói kvalitások. Én ráadásul ekkorra már szintén kipróbáltam magam fordítóként, így egy szerkesztőt kerestünk inkább a helyemre.
Amikor a sárkányok uralták Westerost (Részlet George R. R. Martin történelemkönyvéből)
A Tűz és Jég dala ciklus lezáró két kötetével még mindig adós George R. R. Martin történelemkönyvet írt a Trónok harca előtt több évszázaddal zajló eseményekről, mikor Westerost még a sárkányok és a Targaryen-ház uralták. A Tűz és vér a Vastrón megalkotójától, Hódító Aegontól meséli el a kontinens...
Itt vontátok be a munkába a történész Lenthár Balázst.
Igen, hiszen ez igazából nem egy regény, hanem áltörténetírás. Épp ezért itt sem árt, ha valaki benne van Westeros világában, de jó, ha a történelemben is jártas a szerkesztő, például keni-vágja a feudális terminológiát. Ez abból a szempontból működött nagyon jól, hogy olyan hibákat, következetlenségeket is kiszúrt Balázs, amit az eredeti szerkesztő nem.
Az eredeti szöveggel párhuzamosan született meg a magyar fordítás, így komoly hibalistákat is kaptatok a munka közben.
Májusban kaptuk meg a kéziratot, melyen még három kör javítás történt a későbbiekben. Az első volt a legkeményebb, egy százoldalas lista. Volt, ahol csak elütéseket javítottak, de olyan is, ahol nevek vagy évszámok változtak – mit mondjak, ez külön izgalmassá tette a munkát.
Szerkesztőként és fordítóként hogy látod, miért ez a kötet áll most az asztalon, és miért nem az évek óta ígért, de el nem készülő Winds of Winter?
A szerkesztői, fordítói funkció sajnos nem biztosít hozzáférést Martinhoz, talán annyiból van plusz perspektívám, hogy jó 17 éve követem Martin munkásságát és megnyilatkozásait, így jobban kontextusba tudom rakni a dolgokat. Szerintem sokat segíthetett neki, hogy a Tűz és vérnél voltak szerzőtársai, lelkesítették egymást. Amennyire tudni lehet, először megírták együtt a Tűz és jég világát, ezen pedig Martin annyira fellelkesült, hogy inkább ezt a vonalat folytatta. Könnyen lehet, hogy legalábbis időlegesen belefáradt a Tűz és jég dalába, hiszen olyan pszichológiai nyomás van rajta és olyan figyelem irányult rá a sorozatnak köszönhetően, ami komolyan zavarta az írásban. Itt megint érdemes Tolkient említeni, aki nagyon megküzdött A Gyűrűk Urával, mert A hobbit folytatását akarta megírni, de pár fejezet múlva rájött, hogy azt abban a formában nem tudja, így jelent meg 17 évvel később A Gyűrűk Ura. Eddigre persze a Hobbit eredeti gyerekolvasói rég felnőttek már, ami nem is volt baj az igencsak elütő Gyűrűk ura fényében. A szilmariloknál pedig már nemcsak a külső elvárásokkal, hanem a betegséggel és az élet végességével is meg kellett küzdenie, élete végéig írta a történetet, de sosem fejezte be. Martinnak sem tett jót szerintem a 2011 óta sokszorosára nőtt rajongói nyomás, és az sem, hogy egy idő után már látta, nem tudja a sorozat előtt befejezni a regényciklust. A Tűz és vér szűz terep volt, mert bár Westeros világában játszódik, de új dolgokról tudott írni úgy, hogy mégsem szakadt ki Westerosról. Sokan most optimistán azt írják, hogy ezzel a kötettel lekerült róla a pszichológiai nyomás, felment a kabinjába, ahol befejezte a Sárkányok táncát, és újra ott ír. Lehet, hogy mikor lemegy a sorozat körüli felhajtás, kiderül, hogy tényleg kész a Winds of Winter, de itt azért az örök optimista rajongó szól belőlem.
Melyek azok a szálak a Tűz és vérben, melyek közvetlenül kapcsolódhatnak a Trónok harcához?
Kiderül Dany sárkánytojásainak az eredete. Van egy érdekes utalás is, aminek lehet, hogy lesz szerepe az utolsó évadban is. Ez szintén Gomba sztorija, amit lehurrog a főmester. Állítólag mikor az egyik jóképű Targaryen-herceg elment Deresbe támogatást szerezni, akkor összejött egy Stark-fattyúval, és sárkánytojásokat hagyott Deresben. Ez akár az utolsó évadban is szerepet játszhat, de még inkább a későbbi könyvekben – már amennyiben van benne bármennyi igazság is. Érdekes epizód az is, amikor Alysanne királyné meglátogatja a Falat, és a sárkánya nem hajlandó átrepülni felette, hiába próbálja többször is rávenni. Ennek a könyvekben lehet jelentősége, a sorozat viszont már megszegte ezt a szabályt – meg is fizetett érte Dany. A sorozatban valószínűleg nem, de a könyvben szinte biztos fontos szerepet fog még játszani a legendás Valyria, ahová (spoiler!) az egyik Targaryen-hercegnő jut el Balerion hátán, akarata ellenére. Ezen a ponton a Tűz és vér már-már lovecrafti horrorba csap át, miután Valyriában még van élet, csak az meglehetősen furcsa fajta. Valyria végig ott lappang a történet háttérben, és nem lepne meg, ha Danynek meg kellene járnia Westerosra való visszatérése előtt.
Mit vársz a sorozat záróévadjától?
Nagy rajongója voltam a sorozatnak, óriási élmény volt például először meglátni a Falat, és szembesülni azzal, hogy mekkora gonddal és igényességgel változtatták mozgóképpé Martin vízióját. Ezzel együtt az utóbbi időben kicsit kiábrándultam, bár hozzáteszem, hogy ebben nem csak a sorozat alkotói a hibásak, hiszen Martin nem írta meg a könyveket időben. Aki olvasta a regényciklust is, nem hiszem, hogy vitatja, hogy jelentős visszaesés történt mind a történetszövés, mind a karakterábrázolás terén, mióta nincs alapanyaga a sorozatnak. A HBO viszont nem várhatott Martinra, hiszen egy ennyi pénzt igénylő és ekkora figyelmet kiváltó sorozatnak mozgásban kell maradnia. Nagyon szeretem az első pár évadot, az első volt a leginkább hű a könyvekhez, a negyedikig pedig zseniális volt a sorozat, bár a Gyűrűk ura moziverziójában meglehetősen mostohán kezelt Faramirhoz hasonlóan már ekkor túlságosan leegyszerűsítették az egyik kedvenc szereplőm, Stannis Baratheon jellemét. Ezek a másodszülött fiúk már csak így járnak. Később már nagyon erősen érződik a küzdés, nem tudják, mit kezdjenek a rengeteg történetszállal, és az én ízlésemnek sokszor túl egyszerűen oldották meg ezeket a problémákat. Hiába ad egy tévésorozat sokkal több történetmondói lehetőséget egy mozifilmhez képest, a Tűz és Jég dala ennél is szerteágazóbb, és mozgóképen nehéz követni ezt a koordináta rendszert. Ezzel együtt is példa nélküli, hogy ennyire hiteles legyen egy sorozat, bármilyen furcsa kifejezés is ez egy fantasy esetében, de itt minden egyes szögnek megvan a helye és funkciója. Elég csak a kosztümökre gondolnunk: nem az történt, hogy a BBC vagy egy filmstúdió raktárából kihúzták a középkori jelmezeket, hanem mindent külön megterveztek.
Kit vársz a Vastrónra?
A sárkánynak három feje van, szerintem ehhez a próféciához kapcsolódik majd a végkifejlet. A sorozat annyiban egyszerűsíti le a dolgokat, hogy ott teljesen kihagyták a Sárkányok táncában előkerülő Aegon-szálat, aki vagy valódi, vagy hamis Targaryen. Szerintem Dany és Jon kerül valamilyen formában a trónra, hiszen ez a Tűz és jég dala, a Stark- és Targaryen-vér találkozása. De szerintem nem is az a kérdés, hogy ki ül a Vastrónra, hanem hogy ki tartja azt meg, mi fog vele történni. A Vastrón megszerezhető, de szó szerint meg is ölheti a királyokat, mint Kegyetlen Maegort, és mint Robert és Joffrey esete is példázza, legalább olyan könnyű idő előtt elhagyni, mint felülni rá. A Vastrón szerintem akár metaforaként is értelmezhető; a hatalom fontos dolog, de könnyen föléd kerekedhet és felfalhat, ha nem vagy rá méltó, akár Tolkiennél a Hatalom Gyűrűje. A sorozat fő kérdése valóban az, hogy kié lesz a Vastrón, de a regényciklusé nem. A sorozat a politikai szálra koncentrál, ami érthető, nem hiába emlegették úgy néhányan még az indulása idején, mint a Maffiózók Westerosont, ez jóval inkább megfogható, mint a bonyolult mitológia. A könyvekben sokszor próféciák, álmok és azok (nem egy esetben téves) értelmezése viszi előre a cselekményt, ez a sorozatban jóval kevésbé van így. Jó példa erre Dany álma a Királyok csatájából, amely a könyvekben központi történetszervező szereppel bír, a sorozatban viszont meglehetősen egyszerűen elintézték. Ebben szerepel például sárkány három feje, amelyből Dany és Jon már biztosra vehető, és valószínűleg Tyrion a harmadik. A Sárkányok táncában kiderül, hogy Aerys király szerette Tywin feleségét, a törés pedig valószínűleg mélyebb volt kettejük között, mint puszta politikai ellentét, és innen lehet leginkább megmagyarázni Tywin szerepvállalását Robert lázadása idején. Erre ráadásul már a legelejétől lehet találni utalásokat. Az első kötetben már szerepel Tyrion vonzalma a sárkányok iránt, ráadásul a külseje is eltér a sorozatéban látottól, szinte fehér a haja, és zöld, felemás szeme van, és ahogy az egyik utolsó Targaryen, Aemon mester megfogalmazza, Tyrion igazán nagy ember törpe mivolta ellenére. Ez a gazdag utalásrendszer és mitológia érthető okokból háttérbe szorul a sorozatban, ami abból a szempontból persze egyáltalán nem baj, hogy ezért is érdemes kivárni a könyveket.
Szerző: Apró Annamáira
