A kínai származású Ken Liu generációjának egyik legeredetibb novellistája. Fantasztikus történeteiben egyedi módon keveredik a kínai mitológia a transzhumanizmussal, a mágikus realizmussal és a steampunkkal. A Papírsereglet és más történetek című kötetében a legjobb novelláit gyűjtötte össze, ebben többek közt szerepel az a történet is, amellyel (a világon elsőként) egyszerre nyerte el a Nebula-, a Hugo- és a World Fantasy-díjat.
A novellákban gyakran kerül középpontba a kultúrák találkozása, akár történelmi, személyes vagy irodalmi szinten is. Hogyan jelenik meg az identitás összetettsége és az idegenség kérdése a történetekben?
Úgy gondolom, hogy minden emberi történet valahol saját magunk felfedezéséről szól, olyan utazás, amelyben meghatározzuk magunkat a kapcsolatok hálóján keresztül. Ádám sem volt Ádám addig a pillanatig, míg nem találkozott Évával.
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Fordította: Ballai Mária, Beke Zsolt, Benkő Ferenc, Bosnyák Edit, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra, Rácz Péter, Török Krisztina, Agave, 2018, 390 oldal, 3780 HUF
A felvilágosodás utáni filozófiában hajlamosak kevésbé hangsúlyozni az identitásképzésünk kölcsönös összekapcsolódását és ezen összekapcsolódások útfüggőségét az atomisztikus belső, az interioritás illúziójának kedvéért, az előre meghatározott identitás-narratívákért, amelyeken keresztül politikai hatalmat nyerünk. Ez tükröződik abban, hogy jobban szeretjük a konkrétumot absztrakttá redukálni, közelebb áll hozzánk az általános, mint a specifikus. A gyakorlatban a helyi különbségeket beolvasztják, eltörlik a „nemzeti” identitás oltárán; az egyéni, a családi vagy a közösségi szokások a „kulturális" címkék alatt szerepelnek. Általában nem érintenek meg az olyan absztrakciók, mint a „kultúrák”, „országok”, „civilizációk”. Úgy gondolom, politikai célokat szolgálnak, vagy feljogosítanak valamire, de nem megfelelőek az egyéni tapasztalatok leírásához.
Mindenki idegenként jön a világra, a történeteim pedig próbálják előtérbe helyezni ezt az élményt a domináns társadalmi narratíva előtt, amely az egyértelmű címkéket favorizálja a valóság összetett hálózata helyett. Az én történeteim nem foglalkoznak olyan veszélyes absztrakciókkal, mint „kulturális konfliktusok" vagy a „civilizációk összecsapása"; csak konkrét, egyedi, kusza valóságokra összpontosítanak.
A papírtigris találkozása a steampunkkal
A könyvfesztiválra jelent meg Ken Liu A papírsereglet és más történetek című novelláskötete, melyben a Magyarországon eddig ismeretlen, a nemzetközi sci-fi szcéna sztárjaként is aposztrofált, Nebula-, Hugo- és World Fantasy-díjas szerző tizenöt, különböző műfajú novellájában mesterien rétegezi egymásra a japán és kínai mitológiát és történelmet, a transzhumanizmust, a mágikus realizmust és a steampunkot.
Mikor az Állapotváltozás című novellát írta, gondolkozott azon, milyen fizikai formát öltene az ön lelke?
Először igen. Szerettem volna olyan tárgyat választani, amely illeszkedne a gondolataimhoz, a választásaimhoz, a kötelezettségvállalásaimhoz és elveimhez. Sokat gondoltam a kérdésen, de úgy tűnt, hogy igazán semmi sem illik hozzám. Végül megtanultam a karaktereimtől, hogy nem tudják megválasztani a lelkük formáját, csak azt, ahogy válaszolnak, reagálnak rá. Ez adta meg a történet végét és azt az örömöt, hogy átengedjem a lelkem alakjának megválasztását Istennek.
A Bizonyos fajok könyvgyártási szokásai című novellában sorra veszi az univerzum különböző fajainak viszonyát a könyvekhez. Mely földönkívüli életforma irodalmi hagyományai állnak a legközelebb ahhoz, amit ön gondol az irodalomról és írásról?
Egyik sem és mindegyik. Az emberek mélyen be vannak ágyazódva a narratívákba. Valami az evolúció során arra vezetett minket, hogy a világot történeteken keresztül értsük meg, és csak történeteken keresztül. Ha a világegyetem valamely aspektusa nem mutatható be történetként, akkor problémánk van annak elfogadásával. Ez ahhoz vezet, hogy hajlamosak vagyunk a különböző hatásokhoz okokat kötni, hiszünk abban, hogy az univerzum leegyszerűsíthetetlen véletlenszerűsége mögött valójában egy nagyobb terv húzódik. Én nem gondolom, hogy ez gyengeség lenne, sokkal inkább erősségnek látom.
Ugyanakkor művelt és írástudó fajjá is váltunk. Ez sokkal frissebb eredmény - legfeljebb néhány évezredre tekint vissza az emberiség fejlődésében. Az írás mint technológia az emberi megismerést, kogníciót sokkal jobban átalakította, mint bármely más technológia. Mikor arról tanulunk, mennyire keveset tudunk az oralitásról az írásossághoz képest, megdöbbenünk, hogy milyen mélyen függ az írástól az, amivé váltunk. Platón úgy gondolta, hogy ez az átalakulás egy szörnyű fejlődési út; én úgy vélem, ez a kérdés még nem dőlt el.
Eközben jelenleg is egy olyan korszakban élünk, ahol a technológia soha nem látott módon fokozza a megismerést. Ahogy az írásbeliség megváltoztatta a gondolkodásunkat a szóbeliséghez képest, úgy fogja a gépek által kiegészített kogníció megváltoztatni azt, ahogy holnap gondolkodni fogunk a maihoz képest. A kilátások izgalmasnak tűnnek, ez folyamatosan újabb és újabb történetek írására inspirál a témában.
A Tökéletes párosítás egy Centillió nevű magánvállalat személyi asszisztens appjáról szól, amely információkat gyűjt felhasználóiról, befolyásolja a döntéseiket és végül meg is mondja, mit gondoljanak. Ezt a történetet 2012-ben írta, de hogy látja most, a Facebook–Cambridge Analytica botrány tükrében?
Úgy gondolom, hogy az adatokkal való visszaélések vagy a kiszivárogtatási botrányok legfeljebb kisebb nyilvános kellemetlenséget okoznak a Szilikon-völgyben. Lehetséges, hogy ezekre válaszul új szabályozás születik, de a szabályokat a high tech kultúránk úgy tekinti, mint a cenzúrát vagy a hálózati blokkolást, puszta akadályoknak, amelyeket el kell kerülni. A szabályozás nem fogja megváltoztatni az alapvető dinamikát.
A Big Datához és az általános megfigyeléshez kapcsolódó igazi kérdések ennél sokkal mélyebben vannak és sokkal megfoghatatlanabbak. Nyugaton a Szilícium-völgy és kormányaink közötti állami és magánszektor partnerség sokkal kényelmesebb, mindenre kiterjedő, átható és zavaró megfigyelési helyzetet teremtett, mint amit a sci-fiben el tudunk képzelni.A totalitárius, technológia-függőséget ábrázoló disztópiákat szinte mindenki (beleértve a bennük élő embereket is) rémisztőnek és szörnyűnek tekinti; de a demokratikusan szentesített disztópiáknak, amelyekbe süllyedünk, sok védője és támogatója van, vagy önkéntes propagandistái, akik valóban úgy vélik, hogy ezek utópiák. Ez sokkal, sokkal veszélyesebbé és nehezen megállíthatóvá teszi őket.
Nemrég volt egy ijesztő élményem. Valaki megkért, hogy magyarázzak meg egy technikai dolgot egy olyan témával kapcsolatban, amelyről van némi szakértelmem. De aztán nem hitt nekem, mert az információt nem tudta angolul ellenőrizni a Google-on. Gondoljon bele: már olyan világban élünk, amelyben az emberek szó szerint a Google-t és az angol nyelvet tartják az igazság alapköveinek. Ha valami nincs angolul és a Google nem indexeli, akkor az nem létezik. És nem lehet meggyőzni azokat az embereket az ellenkezőjéről. Egy olyan totalitárius rezsim sem létezik, amely olyan rövid idő alatt annyi embert meggyőzött volna arról, hogy nála van az igazság és bölcsesség köve, mint a Google kereső.
Örömmel fizetünk olyan eszközökért, amelyeket az otthonunkba szerelnek, hogy folyamatosan lehallgassanak és figyeljenek minket; elhisszük a mesét, hogy technológiai cégeink nem működnek együtt szorosan a kormányokkal, vagy nem fognak abban a pillanatban, amikor rákényszerülnek. Örömmel szolgáltatunk adatot olyan érthetetlen algoritmusokhoz, amelyek meghatározzák a hitelhez és vagy más lehetőségekhez való hozzáférést; abban az illúzióban élünk, hogy jobbak vagyunk, mint a totalitárius társadalmakban élő állampolgárok, amikor az igazsághoz való hozzáférésről van szó. Amikor egy disztópia a demokratikus intézmények és a „szabad" piac mechanizmusain keresztül, lassan épül fel, akkor nagyon kevés reményt látok arra, hogy el lehet kerülni.
Űropera, steampunk és mágikus realizmus keveredik Ken Liu novelláiban
A kínai származású Ken Liu a generációjának az egyik legeredetibb, legkülönlegesebb és legelgondolkodtatóbb novellistája. Az írásai rendre rámutatnak a varázslatosra a hétköznapi dolgokban. A papírsereglet és más történetek e kivételes tehetségű szerző legjobb műveit gyűjti össze az évtizedből.
Mi az az emlék vagy momentum, amit egy Simulacrumba zárna?
Ezzel kapcsolatban Anna oldalán állok. Úgy gondolom, jobb a pillanatban élni és megélni azt, mint megpróbálni megragadni valamilyen kézzelfogható médiummal. Az öregedés folyamata állandó búcsút jelent: a régi énjeinktől, a régi emlékeinktől, az emberektől, akiket ismertünk. Úgy gondolom, az elfogadás az egyetlen válasz.
A Hullámokban azokat az emberi kolóniákat követi, akik elhagyták a Földet. Ha hasonló kérdés elé állítanák, a halhatatlanságot választaná vagy a halandóságot?
Nem tudom. Ezek a kérdések mindig rengeteg mindentől függenek, és próbálom elkerülni az általános válaszokat. Viszont az ősi történetekben ahányszor az istenek felajánlották a halhatatlanság ajándékát, abból a megajándékozottnak mindig baja származott. Nem hiszem, hogy jobban tudnánk csinálni, mint az istenek.
Olyan szerzőként, aki maga is fordít, valamint foglalkozik fordításelmélettel, mennyire tartja a kapcsolatot a saját fordítóival?
Általában magukra hagyom őket, hacsak nem szeretnék ők tartani velem a kapcsolatot. Úgy gondolom, a fordítás egy újrateremtési aktus, és a fordító mint alkotó egy új műalkotást hoz létre az eredeti alkotás alapján. A legtöbb művész pedig jobban szeret egyedül lenni az alkotási folyamat során. De nagyon sok gyümölcsöző eszmecserém volt már a fordítóimmal, néhányan közülük pedig a barátaimmá váltak. Nagyon élvezem azt, hogy én is tanulhatok tőlük; mikor a fordítás olyan nyelven készül, amit én is értek, mindig felfedezek valami újat a történeteimben.
Mit gondol, melyek a szövegei legnagyobb fordítói kihívásai, problémái?
Szerintem ez nagyon sokban függ a szövegtől, a fordítótól és a célkultúrától. Megállapítottam például, hogy sok történetem támaszkodik bizonyos ismeretekre az amerikai jogrendszerről és a nagy amerikai ügyvédi irodák gyakorlatáról. A fordítók és én néha jót nevetünk az ennek kapcsán felmerülő hibák és félreértések miatt. Egy másik aspektus, amely problémát jelent: gyakran használok utalásokat más szövegekre. Ezért most, ahol ez lehetséges, megpróbálok egy listát készíteni az utalásaimról.
Min dolgozik jelenleg?
Néhány rövidebb szövegen kívül most a legtöbb időmet a Dandelion Dynasty harmadik kötetének írása köti le, ez a silkpunk epikus fantasy trilógiám. Ebben a fantasy világban a varázslat leginkább a gépekhez köthető, és a mérnökök megoldásai gyakran a klasszikus kelet-ázsiai hagyományokon alapulnak (ahogy a steampunk nagyrészt a viktoriánus angliai hagyományokon alapul). Ez a sorozat harmadik kötete, egyben a legizgalmasabb és legösszetettebb is, nagyon élvezem ezt a munkát. Alig várom, hogy 2019-ben megoszthassam az olvasóimmal is.
Szerző: Apró Annamária
Fotó: Wikipedia
