Ezért adnák a Libri-díjat Szvoren Edinának a Mondatok a csodálkozásról című kötetéért

Május 10-ig bárki szavazhat a Libri irodalmi díj jelöltjeire, mi pedig - ahogy tavaly is - szubjektíven és szerkesztőségileg érvelünk az esélyesek mellett. 10 jelölt - 10 személyes kampánybeszéd következik. (Eddig Keresztury TiborVonnák Diána és Tóth Krisztina könyvét ajánlottuk.)

fk | 2022. április 28. |

Szvoren Edina ugyan már egyszer elnyerte a Libri irodalmi díjat – 2019-ben a Verseimért –, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdemelné meg az elismerést idén is, ugyanis a Mondatok a csodálkozásról című kötete a tavalyi évben (megint) a legerősebb szépirodalmi megjelenések egyike volt (mi is az év legjobb könyvei közé soroltuk az év végi listánkon).

SZVOREN EDINA
Mondatok a csodálkozásról
Magvető, 2021, 256 oldal
-

Szvoren Edina a Pertu megjelenése óta stabilan az egyik legjobb kortárs magyar novellista, írásai már egyértelműen hatással vannak a fiatal írónemzedékre is. A tavalyi kötete hozta azt a hangot és stílust, amit megszokhattunk tőle, viszont a korábbi könyveinél még sokkal játékosabb, több benne a groteszk, a belső humor, az egymásra rímelő apró részlet.

Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?
Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?

Szvoren Edina új novelláskötetében a megszokottnál játékosabban bizonyítja, hogy egészen apró, hétköznapi részletek, benyomások, események, szavak is elegendőek ahhoz, hogy újra és újra meghökkenjünk. A Mondatok a csodálkozásról a hét könyve.

Tovább olvasok

A Mondatok a csodálkozásról két részből áll: az egyperceseket idéző Ohrwurm-jegyzetekből és hét hosszabb novellából. Az első részbe 29 rövid történet került, amelyek nagyon változatos helyzeteket, különös kis jeleneteket skiccelnek fel. A hosszabb novellákban főleg kapcsolatokról, illetve a másokhoz, szülőkhöz, testvérekhez, barátokhoz, házastársakhoz való kapcsolódás nehézségeiről olvashatunk. A történeteket apró kis játékok fűzik lazán össze. A kötet egészére jellemzőek egyébként a finoman elhintett intertextuális utalások, a nyelvhasználat és a jellemábrázolás egészen izgalmas összekapcsolása, az idegen szavakkal és a nevekkel való különös bánásmód és az éles, találó irónia.

„Sosem tudhatunk mindent, nincs magyarázatunk sok mindenre, és éppen ezek a hiányok és hiányzó összefüggések a legérdekesebbek ezekben az egészen furcsa, mégis ismerős viszonyrendszerekben. Szvoren Edina pedig ahogy mindig, ezúttal is nagyon izgalmasan mutatja be a kommunikáció félrecsúszásait, az egymás meg nem értéséből, a tabukból és a valódi érzések elhallgatásából fakadó helyzeteket, amelyek miatt a szereplők csak a frusztrációikat gyűjtögetik, és sehogyan sem tudnak egymáshoz közel kerülni.” – írtuk a kötetről. 

Olvass bele ITT, a könyvbemutatóról ITT írtunk. Szvoren Edina pedig ebben a videóban mesélt a kötet írásáról.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szvoren Edina: Minél rövidebb a próza, annál hosszabban bíbelődik az ember

Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című kötete is felkerült a Libri irodalmi díjak rövidlistájára. Az író egy videóban mesélt a kötetről, és elárulta azt is, rövidebb ideig tart-e egyperceseket írni, mint hosszabb novellákat.

...

Szvoren Edina: Véleményem van, de a világnézetem csak az írásaimban jelenik meg

Kiss Tibor Noé beszélgetett Szvoren Edinával a Mondatok a csodálkozásról című novelláskötetéről a nyári Margó Fesztiválon. Hallgasd meg!

...

Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?

Szvoren Edina új novelláskötetében a megszokottnál játékosabban bizonyítja, hogy egészen apró, hétköznapi részletek, benyomások, események, szavak is elegendőek ahhoz, hogy újra és újra meghökkenjünk. A Mondatok a csodálkozásról a hét könyve.

Olvass!
...

Derűvel az öregedés ellen? – Olvass bele Soma Mamagésa legújabb könyvébe!

Hogyan őrizhetjük meg az életörömöt az időskor közeledtével is? Ebben segít Soma Mamagésa.

...

Két magyar szabad nő, akikre az amerikai elnökök is hallgattak: Olvass bele Kirmen Uribe regényébe!

Olvass bele A delfinek előző élete című regénybe!

...

A nyugtalanság is csak mintázat, féreglyuk benne az ismétlődés – Olvass bele Márián Gábor verseskötetébe!

A valóság sokkal több egy költő kezében, mint gondolnánk. Olvass bele!

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

A Könyves Magazin Krasznahorkai-különszámának megjelenése apropóján a Sátántangó került terítékre a TBR-ben.

Szerzőink

chk
chk

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast