A szerkesztőségben abban nagyjából egyetértés van, hogy ha a legjobb címeket díjaznánk, akkor az idei Margón biztosan dobogós helyre került volna Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötete, amelyet vasárnap délután mutattak be a Margó kisszínpadán. Beszélgetőtársa, Kiss Tibor Noé rögtön egy hírrel indított, amelyet ő hamis Szvoren-novellaként definiált: eszerint megtalálták a legszebb német szót (nem, nem a Liebe az). ITT el lehet olvasni, mi lett végül a befutó, a jelöltek között volt viszont az Ohrwurm, aminek a tükörfordítása fülkukac, valójában pedig arra használják, ha valami nagyon fülbemászó, például egy dallam.
Mindez annak kapcsán került szóba, hogy az új kötet hármas tagolású: a címadó aforizmaszerű novella után jönnek az Ohrwurm-jegyzetek, majd hét olyan novella, amelyeket Kiss Tibor Noé szerint megszokhattunk Szvoren Edinától. A legtöbb szó a bemutatón ugyanakkor az Ohrwurmokról esett, amelyekről az író elmondta, hogy keletkezésükben tényleg egy-egy álom vagy ébredéskor maradt töredék játszott nagy szerepet, a legtöbb Ohrwurm pedig egy mag köré szerveződik. Szerinte aki szövegekkel foglalkozik, annak gyakran van hasonló élménye, ugyanakkor az álmoknak nem tulajdonít túl nagy jelentőséget. A kötetbe került szövegeket egy „hosszabb nem-írás periódus után” kezdte el írni, és elismerte azt is, hogy a kezdeti könnyebbség után az írás nehezebbé vált. Maga a szó, Ohrwurm, amúgy egy literás közléskor jutott eszébe, és amikor meglett, az lökést adott a többi formálódásának is.
Kiss Tibor Noé felemlegette, hogy a kötet szerkesztője, Turi Tímea közzétett egy listát azokról az idegen szavakról, amelyekre olvasás közben bukkant. KTN megjegyezte, hogy ennek ő nagyjából a negyedét ismerte, mire Szvoren hozzátette: ő is. Ezek között olyan kifejezések vannak, mint a makuka vagy a simfel (nagyon szórakoztató lista, ITT tudjátok végigolvasni), akárcsak a bazolit, ami egy kakukktojás, már csak azért is, mert ilyen szó amúgy nem létezik.
Szvoren ezen a ponton elismerte, hogy néha szánt szándékkal kreál szakszónak tűnő kifejezéseket, főleg szakmák jellemzésére, szerszámok leírására. A maga részéről ezt egy fenntartott ujjnak gondolja, hiszen ha ezek a látszólag konkrét, egzakt vonatkozások nem igazak, akkor az olvasó másról is azt gondolhatja, hogy az nem a mindennapi valóságunk része. „És persze játék is”, tette hozzá. A bazolit amúgy az Utunk a mólóhoz a viadukton át című novellában bukkan fel, de Pelsőczy Réka nem ezt, hanem a barlangász című Ohrwurm-jegyzetet olvasta fel, amiről megjegyezte, hogy élete egyik legnehezebb szövege (és – spoiler – szerepel benne az a szó, hogy kuszoda).
Kiss Tibor Noé kiemelte a mindenből kettő van című novellát, amely kétszer szerepel a kötetben, és rámutatott, hogy az egész könyvön végigvonul a duplikátum. Szerinte Szvorenre jellemző a részletgazdagság iránti figyelem, és „picit eltartott szögből” is lát dolgokat. Hogy ez kiderüljön, ahhoz beszélgetni kellene, reagált minderre a szerző, aki szerint az írói létben van valamilyen „kívüllevés-érzés”. Benne kevésbé él a kényszer, hogy a mindennapi benyomásait másokkal megossza, mégis rögzítené szeretné azokat – ugyanakkor fontosnak érezte kiemelni, hogy ezek nem az ő mondatai, de az ő világnézete tükröződik bennük.
A Gregor szobája című írással összefüggésben természetesen felmerült Franz Kafka neve, Szvoren pedig megjegyezte, hogy a hatások „rejtekutakon járnak”, a memóriája pedig hatékonyan működik: mindent elfelejt, egy lenyomat ugyanakkor mégis megmarad. Szóba került még az Első videólejátszónk Alsónémediben című novella, ami Kiss Tibor Noé szerint az egyik legjobb, amit a nyolcvanas évekről olvasott, a műnek mégsem az a szándéka, hogy elmondja, milyen volt a nyolcvanas évek. Összességében felszabadult, abszurditásában szórakoztató kötetnek nevezte a Mondatok a csodálkozásrólt, kérdésére pedig Szvoren Edina elmondta, hogy a maga részéről „valami makacssággal” nem hajlandó nyomasztónak tekinteni az előző novelláit sem, így szerinte nincs akkora különbség az új kötet és a régebbi írások között. Hogy milyen hatást keltenek a művei, az már nem annyira tartozik rá, tette hozzá. Szvoren Edina amúgy fel szokta olvasni, amikor elkészül egy-egy novellája, és mindig arra kíváncsi, hogy vicces vagy inkább szomorú. Az ambivalens válasznak szokott örülni.
Az est végén Pelsőczy Réka felolvasta még a lópánik című Ohrwurmot, előzetesen pedig Kiss Tibor Noé megjegyezte, hogy ilyen tónusú Szvoren-novellát nem olvasott sokat. Szerinte a kötetből sok minden utal Szvoren Edina életére (a tanári hivatás, a komolyzene, stb.), de a ló nem tartozik ezek közé. Az író erre elmondta, hogy egyszer olvasott egy listát azokról a dolgokról, amelyek megijesztik a lovakat. Neki macskája van, és időnként mókás megfigyelni azt a vadállati félelmet, ami kitör rajta: „Megejtő volt, hogy a lovak – és a macska – milyen látványosan fél minden dologtól”.
