Soltész Béla második novelláskötetében páratlan humorral ragadja meg a magyar valóságot, miközben a rendszerváltás környékén született nemzedék mindennapjaiba is betekintést nyújt. Ez a generáció már sok mindent megélt: sikerek és kudarcok sorozatán van túl, melyeket az elsősorban utazós könyveiről ismert szerző néhol szókimondó, tömör nyelven, máskor hihetetlenül szórakoztatóan közelít meg. „Öveket bekapcsolni, Isten hozott, ez a való világ, welcome to the jungle!” – indítja el az olvasót Cserna-Szabó András a fülszövegben, és jobban nem is lehetne összefoglalni, mi vár ránk ezeken az oldalakon.
Soltész Béla: Osztatlan közös (részlet)
Kapszaicin királyok
– Tudták, hogy Kalocsán él az ifjúsági chilievő bajnokság aranyérmese? – jelenik meg a képernyőn Csikós Dénes. – Egy tizenhat éves fiú, aki korosztálya legyőzhetetlen bajnoka a csípős paprika fogyasztásában?
Vágóképként egy nagydarab, kerek fejű fiú látszik, aki elvörösödve rágcsál egy hosszú pepperónit. Aztán snitt, a dobogón áll melegítőben, már a nyakában az aranyérem, de jön még egy öltönyös férfi is, aki egy paprikafüzért akaszt a fiú nyakába, miközben a közönség tapsol.
– És azt tudták – folytatja Csikós Dénes – hogy van, aki szerint a csípős paprikában található vegyület, a kapszaicin ugyanolyan káros az emberi szervezetre, mint az alkohol és a nikotin?
És hogy számos pszichológiai tünetre, így a depresszióra és a szorongásra is negatívan hat, amikor túl sok csípőset eszünk?
Közben egy harmincas férfi jelenik meg a képernyőn, elnémítva beszél, grafikonokat mutat, aztán egy Facebook-oldal látszik, olyan posztokkal, hogy „Méregmentes pörköltreceptek”, meg hogy „Az Erős Pista öl, butít, nyomorba dönt”.
– A stúdióban a Kapszaicin Királyok csapatának fő chilievője, a Balatony Kálmán Emlékverseny junior kategóriájának győztese, Varasdi Milán csap össze a Viszlát Erőspista Facebook-oldal üzemeltetőjével, Madarász Bálinttal! Ez itt a Fake-ek és Ellensúlyok YouTube-csatorna, én pedig Csikós Dénes vagyok. Társadalmi dialógust facilitálunk, ez a jelmondatunk.
Hamarosan kezdünk, maradjanak velünk!
Bálint elégedetten nézi, hogy a legutolsó posztja alatt elkezdett tempósan növekedni a lájkok száma. Pusztán azzal, hogy Csikós Dénes meghívta a műsorába, annyi új követőt szerezhet, mint máskor két-három hónap alatt. Új kommenteket is lát a poszt alatt, lejjebb scrolloz, gyorsan végignézi.
„Mennyivel jobb érzés paprika nélkül! Köszönöm a recepteket, Bálint! Nagyon szerette a család a tiszta gulyást, a wholesome pörit, meg a balansz paprikátlan krumplit!” – írta egy régi követő, aki mindig az elsők között lájkol.
„Igazi közösség a miénk, csupa szeretet és egészség. A paprikától gyulladt gyomrú szerencsétlenek nem tudják, mit veszítenek!” – kommentelte valaki egy Filemon Filemon nevű profilról.
Valószínűleg nem ez az igazi neve, a profilképe egy rajzolt macska.
A szűk kis sminkszoba másik oldalán, egy kanapén ül a chilievő bajnok. Bálint alig leplezett lenézéssel szemléli a nagydarab, puhány fiút meg a nagydarab, puhány apját, aki egyben az edzője is. Kicsit meg vannak szeppenve, nem komfortos nekik a stúdió, még úgy sem, hogy ez nem is tévé, csak egy nagyobbacska üzlethelyiség, ahol a vicces TikTok-videóival híressé vált Csikós Dénes és két segítője vesz fel minden délután két-három beszélgetést, ami élőben, vágatlanul megy a YouTube-ra.
– Mikor jövünk mi? – kérdezi Milán, a chilievő bajnok a mindenes lányt, Hannát, aki emailben felkérte a résztvevőket, fogadta őket a helyszínen, lekente az arcukat alapozóval, és most épp ásványvizet hoz nekik.
– Elvben már ti jönnétek – válaszol Hanna – de volt egy kis csúszás. Gyöngy Ernőt ismered, nem? Lehetetlen lekeverni, ha egyszer belekezd valamibe.
– Akkor csúszik az egész műsor?
– Valamennyit igen. De túl sokat nem lehet, mert aztán lesz egy genderblokk is, csak a csajok még nem értek ide.
Milán feláll, a sminkszoba ajtajához lép, és óvatosan, nehogy megzavarja a felvételt, belehallgat a beszélgetésbe.
– Üdvözlöm azokat a nézőket, akik most kapcsolódnak be a Fake-ek és Ellensúlyok adásába – hadarja a kamerába Csikós Dénes. – Összefoglalva az eddigieket, Totyát, rendes nevén Szenttamási Tivadart, aki azzal lett közismert, hogy egy főzős műsorban, aminek most nem mondhatjuk ki a nevét, megette a saját taknyát, amikor azt hitte, hogy nem veszi a kamera, de persze vette, és virális lett a videó, szóval Totyát egy korábbi adásunkban már vendégül láttuk, és megkérdeztem tőle, hogy mit gondol a globális felmelegedésről, és erről aztán kibontakozott egy vita, egyes közéleti személyiségek úgy gondolták, hogy a médiapozíció önkritikátlansága tükröződik ebben a kérdésben, míg mások szerint épp az irónia gesztusa volt, szóval ezzel kapcsolatban az ismert esztéta, Gyöngy Ernő írt egy hosszú Facebook-posztot, úgyhogy ebből pont egy olyan társadalmi dialógus kezdett kibontakozni, amilyet facilitálni igyekezünk, tehát a stúdióban Gyöngy Ernő és Szenttamási Totya, én pedig most ennyi duma után levegőt veszek!
Valóban zihál egy kicsit, és a pillanatnyi csendet az esztéta ki is használja.
– Az volt a bajom, Dénes – magyarázza tanáros hanghordozással – hogy a médiaviszonyok akkor is torzak, ha a hagyományos médiát nézzük, de akkor is, ha az alternatívat, nem csak nálunk, de a világon mindenütt. A média mindenhol kiemel és erkölcstelenül torzít, és amikor egy olyan keretezésben, amiben a médiaszemélyiség egyúttal véleményvezér is, akkor egy strukturálisan kódolt egyenlőtlenségre rávilágítani egy olyan kérdéssel, ami tipikusan a kanonizáltabb, lexikális tudások implicit felsőbbrendűségét konstituálja és konstruálja, hiszen a „mit gondolsz” valójában egy álkérdés, erre kizárólag a tudományos mainstream szakszerű összefoglalása lehetne a helyesként elfogadható válasz, nos, ebben a kontextusban…
Gyöngy Ernő egy pillanatra elhallgat, mert észreveszi, hogy amíg beszélt, Totya egy borsót piszkált ki az orrából.
Vigyorogva két ujja közé csippenti, felmutatja, aztán bekapja.
Az esztéta másodpercnyi zavara elmúlik, folytatja.
– Igen, nagyon jó, tökéletesen értem, ez egy szubverzív gesztus, értem én, és valóban a dialógusnak a keretei nem adottak, ha ez erre vonatkozik, akkor nagyon is értem, és vissza is utalnék arra, amit az előbb említettem, hogy a tudások hierarchiáját egy reprezentációs térbe hozni, az azzal jár, hogy a tér keretei maguk is a hierarchizáló eszköztár részeivé válnak…
Milán visszaül a székére. Apja és edzője, Géza ekkor már Bálintot hallgatja.
– A régi magyar nyelvben törökbors néven ismerik a paprikát – mondja Bálint. – Azért ez volt a neve, mert az 1510-es években jelent meg először, a Balkán felől. És mi volt a következő évtizedben? 1526, Mohács!
Ne mondja nekem senki, hogy véletlen!
– Az nem lehet – veti közbe Géza. – Csak 1519-ben hódítják meg a spanyolok Mexikót, ahol a chili őshonos. Nem lehet az 1510-es években a Balkánon.
– Kolumbusz már az első útjáról hozott haza magokat, 1492-ben!
– Honnan tudja?
– Végeztem kutatásokat. Elhiheti nekem, nem onnan tájékozódom, ahonnan mindenki.
Géza gyanakvóan néz Bálintra.
– Ha tényleg a paprika gyengítette le a magyarokat, akkor a törökök hogy voltak erősebbek? – szól közbe Milán. – Maga azt mondja, hogy ők már évek óta mérgezték magukat a paprikával.
Géza büszkén néz a fiára.
– Elnézést, de a törökök genetikája egészen más, vagy legalábbis más volt, mint a miénk – mondja Bálint. – Mostanra összekeveredett minden náció a térségben, de akkor még, a tizenhatodik században, a törökök sztyeppei genetikája sokkal ellenállóbá tette őket. Meg kell nézni, a görögökön és a szlávokon átgázoltak, csak a magyarok tartóztatták fel őket száz évig, és csak a paprika miatt győztek le minket! A magyar genetikában hatszáz évvel a honfoglalás után is ott volt az ellenállóképesség, de a törökökében nem volt benne a vérkeveredés, az elpuhult németek és a szlávok vére, már bocsánat.
– És ezt honnan veszi? – kérdezi Géza. – Hogy a szlávok és a németek hatására?
– Nézzen körül! Ki eszik itt csípőset? Körülöttünk senki!
Meg is lehet nézni, melyik országgal mi lett.
Szlovákia! Románia! Dörzsölik a tenyerüket, hogy a magyarok kicsinálták magukat a paprikával, nekik meg csak be kellett masírozniuk 1918-ban! Melyik az az ország, amelyik rajtunk kívül még szereti a csípőset? Igen, Szerbia! Na, azok is jól szétcseszték magukat, egy emberöltő alatt elvesztették azt a szép nagy Jugoszláviát, hát gratulálok hozzá. Teljesen egyértelmű, hogy mi bennünk a közös. Lemegy az ember a Vajdaságba, kikér egy halászlét, úgy vöröslik, mint a vér. Magyar, szerb, mindkettő a kapszaicin áldozata.
Gyöngy Ernő csak mondja, mondja, most éppen ott tart, hogy volt régen egy YouTube-videó, a Zsanett legyél szombaton ötkor a szökőkútnál, azt is milyen kiröhögéssel fogadta az internetes közvélemény, pedig milyen őszinte volt.
– Láttad, nem? – néz a műsorvezetőre. – Ahogy ott ül a videóban a cigány srác a piros focimezben, egy gumimedence előtt egy tanyán, csiripelnek a madarak, és ő meg csak darálja, hogy idézem: szia Zsanett, figyelj, nagyon régóta tetszessz, és a szökőkútnál szombaton öt órakkor légyszíves legyél már ott, szívem, nagyon szeretlek már most, csinos vagy nagyon.
– Tudod fejből? – hüledezik Dénes.
– Naná. Ez az egyik legjobb. Meg a Te munkás vagy, paraszt, vagy értelmiségi?
Azt meg kéne néznünk, le tudjuk esetleg vetíteni?
– Fontos lenne?
– Igen.
– Akkor megoldjuk.
Pár másodperc múlva már a képernyőn a videó, amin az Örs vezér terén három húsz év körüli srác elé dugnak egy mikrofont. „Figyelj ide főnök, te munkás vagy, paraszt, vagy értelmiségi?” kérdezi a riporter. „Értelmiségi”, vágja rá a farmermellényes szőke, erős tájszólással, de mire a szó végére ér, a mellette álló cigány fiú már mondja is, hogy „én paraszt vagyok, uram”, a harmadik meg, szintén cigány, magabiztos mosollyal válaszolja, hogy „munkás”. „Dolgozol?” kérdezi a riporter. „Igen”, válaszolja a fiú. „Van munkád?” „Igen.” „Fizetnek érte?” „Nem.”
Dénes annyira röhög a videón, hogy kicsordul a könnye.
– Na, erről a videóról a szociológia szakon az államvizsgán húsz percet kéne beszélni folyamatosan, nem? – kérdezi Gyöngy Ernő. – Munkás, paraszt, értelmiségi. Zseniális! Tizenöt másodperc az egész videó. Aki erről nem tud húsz percet beszélni, az ne is kapjon szociológus diplomát. De visszatérve, a társadalmi rétegződésnek mégiscsak van valamiféle alapja, strukturáltsága, indikátorai, és ez nem valamiféle aufklérista éthosz mondatja velem…
– Ernő, lassan lejár az időnk…
– Rendben, de még ezt az egyet hadd mondjam el.
Totya közben az orrát túrja, és egyszer csak egy sárgabarackot mutat fel.
– Meg kell nézni, kérem, hogy milyen országoknak csípős a konyhája – bizonygatja Bálint. – Na? Mexikó. Az afrikai országok. India. Délkelet-Ázsia egésze, Thaiföld, Vietnam, Kambodzsa, Indonézia. Meg Kína. Csupa koszfészek!
– Na ne vicceljünk! – ellenkezik Géza. – Kína világhatalom lett!
– Igen, mert elkezdték elhagyni a chilit.
– Ezt honnan veszi?
– Láttam statisztikákat. Nő a sajt- és a borfogyasztásuk, és csökken a chilibevitelük. Az American Anti-Capsicum Society adatait idézem, kérem.
– Érdekes… de tudja mit, ne lőjük el előre a patront. Majd ezt az adásban elmondja a Dénesnek.
Bálint visszaül a székére, pörgeti a Facebookot.
Csupa olyan oldalt követ, amiből lehet tanulni valamit, gondolja büszkén.
Itt egy cikk arról, hogy azért nincs matematikai Nobel-díj, mert Nobelné összeszűrte a levet egy matematikussal. Ott meg egy arról, hogy El Greco festményein azért olyan hosszúkás mindenki, mert El Grecónak volt valamilyen látási rendellenessége, ami miatt mindenkit függőlegesen elnyújtva látott. Bálint elgondolkozik, hogy akkor viszont miért nem normális arányokkal rendelkező embereket festett, mert akkor látta volna őket pont ugyanolyan hosszúnak a képen, mint a valóságban, de a gondolatmenet félbeszakad, mert nyílik az ajtó, és Hanna két harmincas nőt kísér be.
Bálint felismeri őket, mert ők is szerepeltek a műsor előzetesében.
A mindkét karján tetovált csaj neve Luca, és catmom99 néven van egy TikTok-csatornája, míg a másik, kicsit asszonyos külsejű és öregesen öltöző, de harmincötnél biztosan nem idősebb nő a Gyerkőcökkel Zuglóban Insta-oldal készítője, egy négygyerekes anyuka, Ildi. Arról fognak beszélgetni, hogy a „macskás nő” mint sértés milyet futott a szociális médiában, és hogyan vált a családos, gyerekeket szülő nő antitézisévé.
Hanna a sminkszékbe ülteti Lucát, Ildi pedig Milán mellett foglal helyet.
– Te vagy a chilievő bajnok? – kérdezi Ildi.
– Igen – válaszol a fiú.
– Az klassz. Mennyit tudsz megenni?
– Pepperóniból egy perc alatt huszonkettőt. Madárszem chiliből hét és felet. Habaneróból hármat.
– Meg is rágod?
– Muszáj. Az a szabály. Nem lehet csak úgy lenyelni.
Ildi hümmög. Komoly arcot vág, mintha a beszélgetés lehetséges folytatásait futtatná a fejében, de valahogy nem talál olyan kérdést, amit feltehetne. Milán nem kérdez vissza, sem az apja, sem a szemben ülő Bálint.
Olyan csend lesz a sminkszobában, hogy behallatszik kintről a műsorvezető hangja.
– Ernő, kérlek, már minden időkorlátot túlléptünk! A stúdióban már vár a Kapszaicin Királyok csapatának bajnoka, meg a Viszlát Erőspista oldal készítője…
De az esztéta csak mondja, mondja. A szavait nem lehet kivenni a sminkszobából, csak ahogy a tenger morajlik, úgy duruzsol a hangja.
Fotó: A szerző hivatalos oldala
