20. Garaczi László: Weszteg
Rövid, sűrű, szórakoztató, nyomasztó, fullasztó, pörgős kisregényt írt Garaczi László: a Weszteg című könyve (olvass bele ITT) három nap alatt játszódik a covidjárvány alatt, de a szöveg sokkal tágabb kontextusban ábrázolja ezt a világeseményt, ami nemcsak akkor határozta meg életünket, de át is alakította azt. A rendszergazda Brunó és a tanár Hajni egy normális világban igazi szerelmespárrá alakulhatnának, de itt nem ez történik velük, míg a harmadik egy német ökofeminista, Sybille hangja, aki elméleti fronton támad. Ez a metázós szál egyébként úgy a regénynek, mint az elmúlt éveinknek néha parodisztikus keretezését adja. A Weszteg az a könyv, ami érdemben tudja ábrázolni a karanténidőszakunkat, de mindezt úgy teszi, hogy miközben elhelyez ismerős elemeket, mégsem akarja újratermelni azt. Garaczi a covid alatt felkérésre kezdte írni a Veszteg című darabot az Első Magyar Karanténszínház és a Litera pályázatára és a Katona József színháznak Végre egy kis élet címen, és ez eléggé meghatározó a monológforma miatt: a három szereplő nyelvezete szinte szétrobbantja a beszűkült tudatállapotunkat. Miközben kibontakozik a regény borzasztó ismerős és nyomasztó világa, Garaczi viccesen-ironikusan pörgeti az eseményeket, és érdekes kritikai vagy filozófiai kérdéseket hoz játékba. Beszámolónk a könyvbemutatóról ITT olvasható.
19. Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
Egy csapat kölyök megtalálja a csatornában a Banya oszladozó holttestét - brutálisan meggyilkolták. A kötet további fejezeteiben a falu lakóinak szemszögéből ismerjük meg az áldozat történetét. Mindenki máshonnan tudja meg, mi történt, mást tud hozzátenni, máshogy látja, más az ítélete is, ám olvasóként nemcsak a gyilkosság körvonalazódik egyre élesebben, hanem a nyomor határán tengődő falu lakóinak egyéni és közös sorsa is. Groteszk, sűrű tabló ez, amiben a pornográfia, az erőszak, sohasem öncélú borzongáskeltés, hanem a szenvedés rétegeit bemutató eszköz.
“Kígyózó, kíméletlen és erős mondatai miatt szinte képtelenség letenni ezt a könyvet, bármilyen letaglózó is a témája. A regény tökéletesen illusztrálja azt is, hogy az irodalom egyik „csodája” éppen abban áll, hogy a leküzdhetetlen borzalom bemutatása mellett, azzal egyidőben fel tudja mutatni a szépséget, olyan nyelvet képes teremteni, mely nem enyhíti ugyan a téma brutalitását, de mégis befogadhatóvá teszi” - írtuk kritikánkban a mexikói Fernanda Melchor könyvéről, ami véres, bűzös, kurvákkal és erőszakkal teli, áradó bekezdésekből épül fel, és ami a hurrikánhoz hasonló erővel csapja földhöz olvasóját minden fejezetben. A könyvbe ITT beleolvashatsz.
18. Marilynne Robinson: Jack
Az Itthon című Robinson-regénynek is fontos figurája volt Jack Boughton, aki most első számú főhőssé lép elő. A magának való, különc férfi igazi belső metamorfózison megy keresztül, amikor érzelmileg elköteleződik egy nő mellett. De milyen kifutása lehet egy fehér csavargó és egy színes bőrű irodalomtanár szerelmének - az ötvenes évek szegregált Amerikájában? "Robinson kiváló dinamikával építi fel a szöveget, a tempó visszafogott, majd váratlanul egy-egy gyors jelenetbe fut. A magányos, elszigetelt hősök egyre közelebb kerülnek egymáshoz, s noha tudják, hogy társadalmi szempontból esélytelenek, gyakorlatilag egész szerelmük távolságtartásra kárhoztatott, mégis egyre közelebb sodródnak egymáshoz. A város, a szülők, a testvérek, az egyház egyetértő ellenkezése ellenére ragaszkodnak egymáshoz, olyan erős hűséggel és szerelemmel, mely minden hátrány és nehézségek ellenére akár kegyelemnek is nevezhető" - írtuk kritikánkban. A kötetbe ITT tudtok beleolvasni.
17. Závada Pál: Apfelbaum
Apfelbaum Ádám nemcsak Berlin és Nagyvárad, hanem korok és ikonok között is sodródik, miközben nyomokban megvillan a rettentő huszadik század. Závada Pál eredetileg felkérésre írta verses regényét, a madáchi alapképlet (amely bevallottan felszabadítólag hatott rá) pedig biztos sorvezetőként, mintaként szolgált. A sodró lendületű verses (pontosabban versesregény-) univerzumban felbukkan persze Ádám mellett Éva és az elmaradhatatlan Lucifer ("Szörnyen ismerős / figura sejlik föl ebben a Luzzi / Ferdinándban") meg persze az angyalok. Závada Pál a bemutatón elárulta, hogy a történetnek van egy nagyon személyes vonulata is, amelyben megidéződik mások mellett Esterházy Péter és Réz Pál alakja is. Ahogy fogalmazott, van egy fikciós története Ádámmal a főszerepben, de azt „keresztbeszövik valójában megtörtént történetek”. Olvass bele a kötetbe ITT.
16. Andrés Barba: Fényes Köztársaság
Rejtélyes kiskamaszok bukkannak fel a dzsungelből a spanyol Andrés Barba regényében, és egyre jobban zavarják a dél-amerikai város lakóit: kéregetnek, lopnak, majd megtörténik a tragédia, és annak a következménye katasztrofális. „Amikor arról a harminckét gyerekről kérdeznek, aki San Cristóbalban vesztette életét, a válaszom mindig beszélgetőtársam korától függ” - kezdi történetét a narrátor, egy névtelen városi szociális munkás és tisztviselő. És ugyan így az első pillanattól fogva ismerjük az események végkimenetelét, a feszültség és a kíváncsiságunk egy pillanatra sem csökken, sőt, miközben Barba hűvös távolságtartással és egyszerre érzékenyen mesél.
“Az esőerdő úgy fogja körül a fülledt várost, mint ahogyan a gyerekek is szépen lassan uralmuk alá vonják azt. A gyerekek mintha a hatalmas víztömegű folyóból „sarjadnának”, és mintha a madarak nyelvét beszélnék. Az ember és a természet sokszor egybeolvad, felcserélhetővé válik, egyes leírásokban csodás, nem evilági, nem is emberi, hanem már-már fiktív lényekként látjuk a gyerekeket, máskor azonban egészen hétköznapi kölykök, akik maszatosan játszanak a város utcáin” - írtuk kritikánkban. A Fényes Köztársaságot rendre A Legyek Urához hasonlítják, hiszen ahogy az, ez a regény is egészen új szemszögből tekint a gyermeki ártatlanság mítoszára. Itt a rejtélyes gyerekek legalább annyira idézik meg a jövő, az új generáció fenyegetését, mint a szorongás megtestesülését, hogy valami számunkra felfoghatatlan megkérdőjelezi a kultúránkat, a civilizációnkat, a társadalmi berendezkedéseinket vagy éppen a felnőttek felelősségvállalási képességét. “…nem az a legnagyobb büntetés, hogy bizonyítanunk kell, kik vagyunk, hanem hogy újra meg újra be kell bizonyítanunk” - mondja a narrátor, és egyetértünk vele.
15. Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére
Az idén indult Ø Kiadó kifejezetten az északi irodalmi kincsekre szakosodott, ezek egyik szépséges példája Birgisson lírai regénye (fordította a kiadóalapító Veress Dávid), amiben egy idős izlandi gazda, ragad tollat, hogy válaszoljon egykori szerelmének, Helgának.
Bjarni elég öreg már ahhoz, hogy az ő nézőpontjából az egész életet és az izlandi tájat is belássa, a kettő pedig folyamatosan alakítja egymást.
A “Drága Helga” megszólítással kezdődő levélfolyam a haláltól indul és nem tud mással végződni. Bjarni vívódik, emlékezik, elvágyódik, de mindvégig szeretne rendbe tenni valamit, amit egyszer nagyon elrontott. “Vannak életek, amikhez nincs bátorságunk” - írtuk cikkünkben a könyvről, ami ugyan csupán csak 82 oldal, mégis egy nagyregény sűrűsödik benne. A történet éppúgy szól a szerelemről, mint az ember és természet viszonyáról, a városiasodásról vagy arról, hogy mennyire máshogy éljük meg az időt. A Válasz Helga levelére szép és tragikus történet egy férfiról, akinek eddig a pillanatig nem volt bátorsága szembenézni a saját felelősségével az élete alakításáért és azzal, hogy milyen szerepe volt a számára fontos nők életében. “Brigisson legalább egy idős férfit képes volt rávenni arra, hogy egyszer belássa hibáit.”
A kötet a kiadónál és az Írók boltjában megvásárolható.
14. Fehér Renátó: Torkolatcsönd
A Torkolatcsönd című verseskötet az év nagy dobása volt abban az évben, amikor a körülöttünk lévő politikai vagy médiazaj minden eddiginél súlyosabb. Hogy mi van körülöttünk, azt jól látni “megváltozott médiafogyasztások” világában vagy a közösségi oldalakon, amelyek algoritmusait kedvükre csavargatják a hozzáértők. A verseskötet a megszólalás nehézségeiről szól, aminek vannak fizikai, biológiai, társadalmi és politikai akadályai is. Fehér Renátó koncepciója szerint (amiről podcastoltunk is vele) abból szeretne kötetet építeni, amiből nem lehet: a többség számára láthatatlan és hallhatatlan emberek tömegéből. És ehhez kapcsolódva megmutatja a figyelemgazdaság működését is, ami nemcsak meghatározza a digitális világban az életünket, hanem építi és pörgeti azt. A technikai fejlődés következtében az egyén átlagos figyelme meglepően kevés másodpercre csökkent, de ezekért a másodpercekért versenyzik mindenki a politikai pártoktól az influenszereken át a különböző termékekig. Fehér kötete a nagy kérdésekhez a személyesen keresztül keresi az utat, foglalkozik dadogással, megmutatja a bal kézről jobbra átnevelt írását, de foglalkozik a csenddel is. Olvasás közben rögtön nem is érezni, mennyire mélyen politikus a kötet, de a végeredmény bizonyítja - ez egy komoly koncepció izgalmas megvalósítása.
13. Ai Weiwei: 1000 év öröm és bánat
Életről, halálról, családról, alkotásról, szabadságról szól Ai Weiwei memoárja, de a címszavak nem tudják visszaadni azt a mélységet, ahová íróként lemegy. A világ egyik legizgalmasabb konceptuális művésze ugyanis nem elégedett meg pusztán azzal, hogy felskiccelje fordulatokban gazdag élete legfontosabb állomásait, hanem úgy döntött, hogy lényegében kettős életrajzot tesz az olvasó elé, hiszen az 1000 év öröm és bánat (olvass bele ITT) legalább annyira szól költő édesapjáról, Aj Csingről, mint a kínai kommunista államvezetésnek folyamatos fejfájást okozó Ai Weiweiről. Így aztán velük tartunk, amikor az egykor elismert költő Aj Csinget a fiával együtt Kis-Szibériába száműzik, ahol versírás helyett a fairtás és a latrinapucolás tölti ki napjait, de akkor is, amikor a fiatal Ai Weiwei Amerikába távozik, majd Kínába visszatérve megveti lábát, és művészként folyamatosan reflektál az őt körülvevő világra. Utóbbi folyománya a világhír mellett egy 81 napos elzárás lesz - ami aztán később szintén műalkotássá lényegül. "Az 1000 év öröm és bánat olvasása közben már egyáltalán nem tűnt meglepőnek, hogy Ai Weiwei a readymade-ben vagy a neodadaizmusban találta meg a nyelvét, ahogy organikus fejlődésként mutatkozik meg egyre erősebb politikai aktivizmusa is. A művészet felforgatás, provokáció és akció keveréke, amely minden esetben társadalmi kérdésekre reflektál. Ezért az élete is a művészet: fotót készít róla, amikor egy rendőr fejbe veri, majd kirakja legóból, a börtöncelláját installálja, vagy amikor a kínai kormány megfigyeli, akkor bekamerázza a lakását, hogy az interneten keresztül mindenki mindent lásson" - írtuk a memoárról, amely Magyarországon az apa, Aj Csing verseskötetével együtt jelent meg.
Ai Weiwei bécsi kiállításáról - sok-sok fotóval illusztrálva - ITT írtunk.
12. Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése
Párhuzamosan fut két kiadónál az izlandi író, Jón Kalman Stefánsson életműve: a Jelenkor Kiadónál a Menny és Pokol-trilógiája, illetve az azóta megjelent könyvei, a Typotexnél pedig a korábbiak. A Csillagok sercegése egy korábbi, 2003-as regény, amelyben Stefánsson prózája már sejteti a későbbi nagyon lírai stílusát. A 189 oldalas könyv százötven évet sűrít össze, vagyis több generáció történetét meséli el, vele párhuzamosan lekövethetjük Reykjavík nagyvárossá alakulását is. A családregény az emlékezés könyve is, amelyben megismerhetjük az egyes generációk problémáit, tragédiáit vagy boldogságát is. Megrázó az édesanyját elveszítő kisfiú, a későbbi elbeszélő, különleges a fókauszony megkóstolása, izgalmas a történelmi távlatból problémáikon keresztül élővé váló dédszülők és az ólomkatonák is ebben a nagy ívű történetben, amely egyszerre tud elemelten lírai és humoros lenni, személyes és közös. Nem szabad elfelejteni, hogy egy írói pálya különböző pontjai között ugrál az olvasó: párhuzamosan, és nem lineárisan olvassuk a friss és a közel húsz éve megjelent műveket, de az minden Stefánsson-olvasó számára megnyugtató, hogy bárhol be lehet kapcsolódni az életműbe, mert akármelyik regényében személyes kedvenceket és irodalmi különlegességet lehet találni.
11. Terézia Mora: Kötélen
Idén újra megjelent Terézia Mora nagyszabású trilógiája, immár kiegészülve a harmadik kötettel, amely újabb rétegeket adott a főhős útkeresésének. Kevés könyv érződött aktuálisabbnak ebben az évben, mint a Kötélen, amelyben Darius Kopp úgy dönt, hogy maga mögött hagyja a ránehezedő digitális világot, a munkaterheket, a magányt és a veszteségeket, és inkább világgá megy. A gyász és a kiégés elől egészen Szicíliáig menekül, hogy aztán néhány év múlva hazatérve megpróbáljon visszaintegrálódni oda, ahonnan elindult. „Darius Kopp, aki továbbra is a szürke kisember figuráját képviseli, de immár kilépett a csinovnyik szerepből, teljesen új kihívásokkal szembesül, és el kell döntenie, hogy mi tenné boldogabbá: ha visszatérne a gyökereihez, a városához és a munkájához, amely biztos megélhetést, de semmilyen valós kapcsolódást nem adott számára (és amelynek a gondolata is undorral tölti el), vagy ha társadalmon kívüli emberként folytatja az életét úgy, hogy nem kell bankokkal, hivatalokkal, HR-esekkel, ügyvédekkel és adósságokkal foglalkoznia, hanem egyszerűen csak vegetál magányosan egyik napról a másikra” – foglaltuk össze a regény központi kérdését kritikánkban.
Interjúnkat Terézia Morával itt találjátok, podcastünket a könyvről pedig itt.
