30. Molnár T. Eszter: Hidegkút
Molnár T. Eszter regényében első pillantásra akár minden rendben is lehetne, hiszen a külső szemlélő csak annyit láthat, hogy adott egy jó kerületben, kiegyensúlyozott anyagi viszonyok között élő család, és bár igaz, hogy elváltak a szülők, de ettől még kulturáltan folyik az élet tovább. Az már ugyanakkor az első oldalakon kiderül, hogy traumák és elfojtások feszítik Barbara, Simon és fiuk, Attila kapcsolatát. Molnár T. Eszter fokozatosan adagolja és fenntartja a feszültséget, a szekrényből konstans kihulló csontvázak (ha tetszik: jelek, nyomok, utalások) és az olvasót egyre feszítő kérdések miatt pedig a történet erőteljes thrillerszerű vonásokat is mutat. A margós bemutatón az író azt mondta, hogy egy lavinát akart megmutatni, azt, amikor sokszor nem belátható, miből mi lesz. Hiszen a regénybeli család tagjai igyekeznek szeretni egymást, igyekeznek jól működni, mégis elindulnak lefelé a lejtőn, ahol nincs megállás. „A család és azon belül az emberi kapcsolatok dinamikájáról akart írni; mit csinálnak azzal, akit magukban megvádolnak, meg tudnak-e neki bocsátani, vagy az a személy bűnbak marad” – írtuk beszámolónkban. Molnár T. Eszter a Hidegkúttal mindenesetre ismét bebizonyította, hogy műfajilag szeret és tud is kísérletezni; története olvasás után még sokáig rezonál és nyomot hagy. ITT beleolvashatsz a regénybe.
29. Karl Ove Knausgard: Nyár
A hatkötetes Harcom-sorozat után érkezett az Évszakok című négykötetes műve a norvég Karl Ove Knausgard-nak. Hiába vannak közös pontok, a jól azonosítható elbeszélő, a család, az életesemények, mégis teljesen más íve és hangulata van az Évszakoknak, amelyből most a Nyár került fel a listára. Ezt a sorozatot apaként kezdte el írni a lányának, és ez bőven elég ahhoz, hogy a Harcom alapvetően szomorú és kiégett negyvenes férfija magához képest helyenként kedvesebben vagy pozitívan álljon témájához, ami megint az élete maga. Hétköznapi tárgyak, az apjához fűződő viszonya vagy a cinizmus is a regény tárgya. A Harcom-sorozattal szemben az Évszakoknak egészen extra hangulatot ad az a játék, hogy ezt a kislányának írja: mit tart fontosnak átadni magáról, a családról vagy a körülötte lévő világról a szerző? És még egy nagy különbség van olvasói szempontból: ha valaki megrettent Knausgard hatkötetes, több ezer oldalas regényfolyamától, akkor ezt bátran vegye a kezébe, mert rövid, jól szakaszolt írásokat kap, amelyek fontos villanások az írói életműben.
Anselm Kiefer illusztrációival jelent meg a kötet.
28. Darvasi László: Az év légiutas-kísérője
Az Isten. Haza. Csal. testvérkötetének, egyfajta folytatásának szánta Darvasi László Az év légiutas-kísérője című kötetet. Utóbbi szereplői vállaltan antihősök, kicsit elveszettek, kicsit arctalanok, kicsit láthatatlanok, életük abszurd pillanatait Darvasi ugyanakkor biztos kézzel kapja el, majd feszíti ki olvasói előtt. A saját életükből elvágyódó férfiak és nők bukkannak fel a kötet lapjain, akik felé az író ugyanakkor mindig megértéssel fordul. Egy Darvasi-novelláskötet megjelenése mindig esemény, idén sem volt ez másként, ráadásul az időtlen történetek – minden elemeltségük mellett – szorosan kapcsolódnak a mához, ahhoz az abszurdhoz, melyben a kétezerhúszas években mi magunk mozgunk. Ahogy kritikánkban is írtuk: „Az ukrajnai háború, a koronavírus-járvány és a menekültválság is fel-felvillan Darvasi László új novelláskötetének lapjain, Az év légiutas-kísérője ugyanakkor soha nem a jelenségek mélyét, hanem mindig a mélyen emberit kutatja.”
A margós bemutatóról ITT írtunk, a 60 éves Darvasi Lászlót köszöntő Müpa-estről pedig ITT olvashattok.
27. Szeifert Natália: Örökpanoráma
Mágikus, misztikus helyszínen játszódik az Örökpanoráma – falun. Mindez nem túlzás, mert a hétköznapi, mindenki által ismert díszletek között mintha örökösen forrongna, buzogna a titok, ugyanakkor Szeifert Natália írói optikája valójában egyetlen családra állt rá, pontosabban az adott család nőtagjaira, három generációra, akiknek élete, ilyen-olyan formán, a faluhoz kötődik. De nemcsak ez a közös bennük. „Mindhárom regénybeli nő életében fontos szerep jut a tudásnak és a tudománynak” – írtuk a margós bemutató után, hiszen míg Mariana halott csibéket tud feléleszteni és növényekből készít gyógyszert, addig Katalina tanítónak tanul, Gilda pedig genetikai kísérletek részese lesz. Szeifert prózája egyszerre izgalmas és érzékeny, regényét ugyanakkor nehéz kategorizálni: nő-, család- és falutörténet, ez mind megállja a helyét, ám az Örökpanoráma a női sorsokon túl (vagy épp azokon keresztül) az idő természetéről és a megismerés iránti vágy hajtóerejéről is emlékezetesen mesél. A kötetbe ITT tudtok beleolvasni.
26. Borda Réka: Égig érő csalán
Az idei Margó-díj élmezőnyében szerepelt Borda Réka regénye, az Égig érő csalán, amely a gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól. A történet elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve volt nálunk, mert költői nyelven mesél egy bántalmazó családi közegről, és egy mélyre temetett, de mindent átható traumáról, valamint a hallgatás megtöréséről. Ezt írtuk róla: „A regény tétje a megszólalás maga: egy olyan családban, ahol mindenki titkokat hordoz, ahol a problémákat generációról generációra hallgatással „oldják meg”, és ahol azt tanítják a gyerekeknek, hogy a szavak csak elveszik az időt a túléléstől, ott a gyógyulás záloga a családi minta, azaz a hallgatás megtörése és a düh felszínre engedése. Az Égig érő csalán ennek a lélektani utazásnak a regénye.”
Interjúnkat Borda Rékával itt, podcastunkat itt találjátok. Ebben a beszélgetésben pedig kritikusok vitatták meg a könyvet.
25. Márton László: A kárpótlás
A pandémiás jelenből indít Márton László regénye, a fókusza ugyanakkor a múlt, pontosabban egy érzelmileg szövevényes családi háló, amelynek belső dinamikáját az elhárítások és elhallgatások adják. Hőse, Por Zsolt a közjegyzői irodában találkozik rég nem látott családtagjaival, „életvesztés miatt” ugyanis kárpótlást ítéltek meg nekik. „A veszteség mintha generációról generációra öröklődne, és mindenki másként igyekszik megbirkózni vele. A mozaikszerűen építkező regényben sorra ismerjük meg a családtagokat, és minél többet villant fel belőlük a narrátor, annál nagyobb szimpátiával tekintünk Por Zsoltra” – írtuk kritikánkban. Márton László regénye egy okosan, több síkon építkező, kompakt család- és országtörténet, amelynek gördülékeny mondatai, időről időre megvillanó iróniája szinte észrevétlenül sodorja végig az olvasót az ország és egy család huszadik századi történetén.
24. Veres Attila: A valóság helyreállítása
A horror és weird író Veres Attila idén ősszel duplázott, hiszen magyar spekulatív szerzőként először kötete jelent meg az Egyesült Államokban, itthon pedig A valóság helyreállításában kísérletezett azzal, hol is találhatjuk a novellák és a regény határát. Történetei erőteljes reflexiói a kortárs Magyarország és a valóságérzékelés széttöredezettségének, és mint recenziónkban írtuk, “számtalan finomabb vagy egészen közvetlen magyarságtudat-, társadalom- és politikakritika olvasható a novellákban, kezdve a félelemmel gyűlölködésre hergelő plakátkampányoktól, annak kedvező lakossági fogadtatásán át a fojtogató közegig.”
Ahogy interjúnkban elmondta: “minden sztoriban van egy narratív kísérlet arra, hogy az emberek értelmet találjanak az életükben vagy a világban, vagy valamilyen módon összeállítsák egésszé, ami darabokra hullott. De a helyreállítás képtelenség, egy hazugság, ahogy a könyvben mindenki hazudik, aki egyszerű megoldást kínál, és a könyv maga is hazudik a címével az olvasónak.” A kötet eljátszik a hatalom, a kizsákmányolás, a generációs visszaélés, a hamis nosztalgia, a felelősségvállalás, az egymáshoz kapcsolódás képtelenségének témáival, és miközben az izgalmas őrületet keveri az iszonyattal, Veres tőle – hűen magához – felrúgja az olvasói elvárásokat és megőrzi a függetlenségét.
Az egyik novellát itt elolvashatod.
23. Péntek Orsolya: Vénusz jegyében
„Egy utazással indulunk, és kétezer év elmúltával hazaérkezünk a saját városunkba” – hangzott el Péntek Orsolya regényének margós bemutatóján. A Vénusz jegyében főszereplője Pécs, a könyv a város történetét meséli el különféle szereplőkön és történeti korokon keresztül az antikvitástól egészen a 20. századig (itt beleolvashatsz). Ami elsőre szembetűnik a könyv olvasásakor, az a gyönyörű, hömpölygő nyelvezet és az erős atmoszféra, ez alapozza meg a nagyszabású városregényt, amelynek középpontjában a szépség otthonossága áll, és amelyben bejárhatjuk a rómaiak Sopianae-ját, Janus Pannonius reneszánsz városát, a török hódoltság alatt átalakuló Pécset vagy a délszláv háború szomszédságában meghúzódó települést. Virágzó mandulafák, rózsák, szent helyek elevenednek meg a regényben, amely a változó történelmi korok közepette is állandónak ábrázolja Pécs városát, „Dél utolsó bástyáját Észak előtt”.
22. Erdős Virág: könnyei
A járványidőszakban kiüresedett városban egy Wolt-futár biciklizik, ő Erdős Virág, költő. Az ő tekintete pásztázza a várost, az ajtók mögé szorult életeket és a könnyei című kötetben költészetté alakítja a tapasztalatokat. A költő és az ételfutár közös élményeket él át: kiszolgáltatottság, láthatatlanság. Erdős Virág városi biciklizése költészetté válik, két világ között lesz közvetítő, hogy elbeszélje és megmutassa mindazt (olvass bele!), ami a biztonságosnak látszó életekből láthatatlannak tűnik. Például az emberek közötti hatalmi viszonyokat, a kommunikáció hiányát. Az egész kötet egy történet mentén szerveződik: a költő ételfutárnak áll, mert nem tud megélni, viszont a futárkodás lesz a költészet tárgya. Ebbe a körforgásba belefér az, hogy Erdős az irodalmi helyzetéről, a kánon kérdéseiről vagy a saját költői megszólalásairól is versel, nem véletlenül írtuk azt, hogy “szép, erős és sok helyen ironikus kötet egy világról, amelyben megszűnnek a kapcsolatok, a szorongás és a félelem uralja a mindennapokat, amiben csak annak van története, aki rendel. Ha már bekövetkezett ez a világ, akkor Erdős Virág legyen az a kísérő, aki ezen végigvezet, aki megmutatja Budapest különböző rétegeit, aki valódi kapcsolatokat teremt szövegeivel”.
21. Virginie Despentes: Vernon Subutex 1-3.
A botrányhősként elhíresült, mára elismert, díjazott íróvá váló Virginie Despentes trilógiájának három kötete magyarul szerencsére egyszerre jelent meg, és senkit se riasszon el a röpke 1200 oldal - igazán lendületes, szellemes és helyenként durva, de közben költői szöveg. Ráadásul még humora is van. Címszereplője, a negyvenen túli Vernon Subutex egy egykor menőnek számító párizsi lemezbolt tulajdonosa, akinek a kétezres évek közepén be kell zárnia a boltot az internet miatt. Amikor legjobb barátja és pénzügyi támogatója meghal, Vernon gyakorlatilag hajléktalanná válik, ám ekkor előkerül az hajdani lemezbolt közönsége, és hősünk hol itt, hol ott húzza meg magát Párizsban.
Illetve nem húzza meg, pont ez a lényeg. Mindenféle furcsa alakkal találkozik: pornósztárokkal, alkoholistákkal, neonácikkal, anarchistákkal, mindenható médiamogulokkal, ateista és mélyen vallásos arabokkal, lecsúszott forgatókönyvírókkal. És a találkozások során családi és társadalmi problémákat feszegetnek, jobbról és balról filozofálnak, tévelyegnek és változnak, mindezt a folyamatosan dübörgő rock mellett - nem meglepő, hogy a regényhez már lejátszási lista is készült. Aztán ott van persze a város is, mint örök titkos főszereplője bármelyik Párizsban játszódó regények. Ahogy kritikánkban írtuk: “Párizs annyira lüktető és kézzelfogható, hogy ha ismerjük Párizst, akkor az csak hozzáad az élményhez, de ha nem, akkor ugyanezen okok miatt nem is veszítünk belőle, meg hát amúgy is, hiába nem tudja valaki, hogy hol van a Marais, érthető, hogy az egy jobb negyed, és könnyebb onnan egy nagyobb méretű, örökölt lakásból az észt osztani, mint a tizensokadik kerületből.”
