Garaczi László minden bizonnyal keretes szerkezetre vágyott, ezért kemény rockkal indította és zárta is a könyvbemutatóját. A Nemzeti Táncszínház Kisterme zsúfolásig megtelt, ott volt a magyar irodalmi élet számos képviselője, Závada Páltól Halász Ritán és Kukorelly Endrén át Bán Zsófiáig.
Szegő János kérésére Garaczi el is árulta mindjárt az elején, hogy a Killing Joke együttes I am the Virus című számából hallottunk részletet, a zenekar pedig mintha előre látta volna jövőt, mert az album, amin megjelent, 2015-ös. Garaczi elmesélte, hogy régebben volt, hogy technóra dolgozott, az első időkben pedig rockra. Az ötletek folyamatosan érkeznek: álmában, éjszaka, meditatívabb állapotában, ezért állandóan jegyzetel, viszont a kivitelezéshez már kell neki az energia, ezért ezek a zenei választásai.
A Weszteg a 2020-as tavaszi karanténidőszak három napját öleli fel, amikor a médiában gyakran jelentek meg olyan címek, hogy az életünk már soha nem lesz a régi. Garaczi sokat vitatkozott akkor ezzel az állítással, de azt most már elismeri, hogy tényleg nem volt időnk visszarendeződni, a krízisek annál sokkal gyorsabban követik egymást. Felidézte, hogy 2015-16-ban volt a migrációs krízis, 2020-ban jött a vírus, 2022-ben az Ukrajna lerohanása és a gazdasági válság. Garaczi gyerekként folyton a vietnami háborúról hallott, aztán
jöttek hullámokban, de elkülöníthetően a krízisek, ezek viszont most egymásba csúsznak.
A regény születése kapcsán Garaczi elmesélte, hogy 2020 márciusában már régóta dolgozott egy könyvön, az események hatására viszont elkezdett anyagot gyűjteni a pandémiáról. Érkezett két színházi felkérése is, amikre megírt egy-egy darabot, ezeket bemutatták - az egyik Veszteg címmel az Első Magyar Karantén-Színház és a Litera karanténdráma-pályázatára készült. Írt prózaverseket is, amik a járványt tematizálták, ám ezeket a bemutatón melléktermékeknek és műhelyforgácsoknak nevezte.
Garaczi László új regénye a karantén idején játszódik Magyarországon, a történet három sűrű napot fog át. A maszkviselés, az online munka, a távolságtartás, az elnéptelenedett város - mindezek a motívumok túlmutatnak a konkrét járványhelyzeten. Olvass bele a Wesztegbe!
Szóba került a szöveg humora is, amiből Porogi Ádám felolvasásában a közönség is kapott ízelítőt. Garaczi meg is dicsérte a felolvasást, hozzátéve, hogy a hallott részlet humora az ő számára a szöveg sok javítgatása miatt már eltompult. Porogi előadásában viszont szerinte jó volt, hogy nem próbált direkt vicces lenni, így kidomborodott a szöveg humora. Szegő János szerint a humorral együtt a regény tele van “dermesztő váltásokkal”, hol nevetünk, hol pedig elkomolyodunk.
A regény három hangon szólal meg, Bruno és Hajni a két főszereplő, akik különböző módokon kommunikálnak egymással. Garaczi Rómeó és Júliának nevezte őket, akik a regény folyamán soha nem találkoznak. Azt hamar eldöntötte, hogy a két szereplő ugyanazokat a helyzeteket különböző interpretációkban meséli majd el, azaz ugyanazt látjuk és halljuk majd, csak másképpen. Garaczit érdekelte az ebben rejlő drámai feszültség lehetősége.
A harmadik hang a regényben egy Sybille nevű német ökofeminista politológusé, aki a járvány apokaliptikus tapasztalatát osztja meg. Az ő szála költői, elméleti szöveg, történetfilozófiai kitágítása az eseményeknek: ír például középkori járványról, majd egyre közeledik a jelenhez. Garaczi itt a történelem angyaláról beszélt, amit például Nemes Nagy Ágnes is elemzett. Az angyal a múlt felé néz, háttal a jövőnek, és a múltban csak pusztítást és romokat lát. Eközben az idő az angyal szárnyát hátrafelé, vagyis a jövő felé húzza, mi pedig ezt nevezzük haladásnak.
A beszélgetés ezen a ponton a ma népszerű disztópiákra terelődött, és Szegő kérdésére Garaczi elismerte, hogy Sybille szövegei időnként parodisztikusba fordulnak. Az író szerint túlzás ez a mai disztópiahullám, bár azt elismerte, hogy tényleg baj van, és talán kell a pánik, hogy közösen lépni tudjunk a megoldás felé. Szegő szerint a krízis alulintonáltan jelenik meg a szövegben, Garaczi válaszában megerősítette, hogy
annak a felismerésnek, hogy baj van, az olvasóban kell megszületnie, ő nem szereti, ha ezt hangsúlyozzák.
A Városliget mint Garaczi életében és a regényben is fontos helyszín, kapcsán az író elmondta, hogy a terület átalakításáról neki összetett véleménye van. Például önkéntelenül is összehasonlított nemrég magában egy részt azzal, hogy milyen volt öt éve, és milyen most, mikor arra sétált, és rendezett, tiszta volt, egy néni kötögetett. Bizonyos perspektívából még a Néprajzi Múzeum új épületét is érdekesnek tartja, más oldalról viszont nyomasztónak, ahogy a nagy fogadó belső terét is. Igaz, a büféje jó és olcsó, szerinte érdemes ott enni. A Zene Házát sem tudja rondának látni, Garaczi szerint jó nézni annak ellenére, hogy az épület bűnben fogant, amiről nem tehet. Azt ugyanakkor Garaczi tudja, hogy ezek a nagy beruházások jórészt pénzkiszervezésről és klientúraépítésről szóltak.
A regény másik helyszínéhez, Sopronhoz viszont szinte semmilyen szál nem fűzi, ott van egy “beépített embere”, aki sokat mesélt neki a városról, az ottani részletekről.
A szöveget átszövő motívumhálóról Garaczi elmesélte, hogy a felesége sokat segített neki ezt még sűrűbbé alakítani: ő hívta fel a figyelmét arra, hogy bizonyos összefüggések még felépíthetők lennének. Garaczi azt szerette volna, hogy
a motívumháló egy élő organizmus legyen, amiben minden mindennel összefügg, ugyanakkor ne legyenek benne felesleges dolgok.
A beszélgetés végén Szegő ismét rákérdezett a korábbi, hosszabb regényre, ami még készül. Garaczi elmesélte, hogy egymillió karakternél jár, már elővette, de a terjedelme miatt a visszarázódás folyamata is időbe fog telni. A könyvvel kapcsolatban most számára az a nagy kérdés, hogy lehet-e olyan aprólékosan dolgozni vele, mint ahogy a Weszteggel tette.
A zárásban felmerült az emigráció kérdése, amire Garaczi azt mondta, hogy ők nem mennek sehova a feleségével, mert “foglyul vagyunk ejtve, itt leszünk”. Majd felolvasott Sybille szövegéből.
