Terézia Mora: Elkerülhetetlenek a személyes magány pillanatai

Terézia Mora: Elkerülhetetlenek a személyes magány pillanatai

Idén tavasszal újra megjelent Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, immár kiegészülve a harmadik kötettel, a Kötélennel (kritikánk róla ITT). Bár a regények születése óta már jó pár év eltelt, Darius Kopp története mit sem veszített az aktualitásából, sőt, ma talán még jobban értjük őt, illetve, hogy miként szenvedi el a digitális forradalom hatásait: az internetfüggőséget, a munkakultúra átalakulását, az elmagányosodást vagy a kiégést. Interjúnkban Terézia Morát arról kérdeztük, hogy szerinte mennyiben előzte meg a korát Darius Kopp története, hogy miként alakult ki a regények sajátos elbeszélési technikája és nyelvezete, és hogy mit tehet a 21. századi ember, amikor kicsúszik a lába alól a talaj.

Forgách Kinga | 2022. június 11. |

A Darius Kopp-trilógia első része Németországban 2009-ben jelent meg, a magyar olvasók pedig 2011-ben vehették kézbe először. Több mint tíz év eltelt a megjelenés óta, mégis azt érezni, hogy nagyon aktuális a könyv, sőt, azóta talán még Darius Koppnál is jobban a bőrünkön érezzük a digitális kor hátrányait, a techbuborék magányát. Sejtette akkoriban, hogy ez a regény ennyire meg fogja előzni a korát?

Szerintem nem előzte meg, hanem egy olyan „jelent“ írt le, ami most is tart. És alighanem még egy darabig tartani fog. Vannak rövidebb és hosszabb „jelenek“. Mivel én lassan írok, a könyveimben általában csak a hosszabb jelenek maradnak meg, más mindennapos megfigyelések útközben kiesnek. Nem hiába hívjuk digitális forradalomnak a 20. század végén bekövetkezett nagy technológiai váltást. Az ipari forradalomhoz hasonlóan ez a történelmi változás is hosszú időre meg fogja határozni azt, hogy hogyan élünk. Persze, én nem erre gondoltam, amikor nekikezdtem Darius Kopp történetének, illetve nem így gondoltam, 

nem ez volt a fókusz, hanem hogy hogyan képes zöld ágra vergődni (ha egyáltalán) a szakmájában, a kapcsolataiban és általában ebben a világban egy ember.

TERÉZIA MORA
Kötélen
Ford.: Fodor Zsuzsa, Jelenkor, 2022, 340 oldal
- 

A trilógia első részében Darius Koppot úgyszólván bedarálja a modern világ, egyedül próbálja tartani a frontot Berlinben egy nagy IT-céget képviselve, folyamatos nyomást és frusztrációt jelent számára az állandó kommunikációs és hírfogyasztási kényszer, miközben csak halogatja a dolgai elintézését, illetve állandóan akadályokba ütközik. Mi inspirálta Darius Kopp alakját, mennyire volt célja az, hogy az ő karaktere leképezze a mai társadalmat? Mondhatjuk róla, hogy egyfajta 21. századi csinovnyik?

Abszolút. Nem hiába olvastam bevezetőként, felkészülés gyanánt „alkalmazottakról“ szóló regényeket. (Németül: Angestelltenroman.)

De az inspirációt a környezetem és saját magam megfigyelése adta.

Persze én nem egy konszernben dolgozom, amiért nagyon hálás vagyok, de én is az „egyetlen ember a kontinensen“ vagyok, ha napjaimat az írószobában töltöm, ahol jó esetben csak 10 percenként szakít félbe egy email, egy telefon, a csomagfutár, a postás, a szomszéd, a férj, a gyerek, a gyerek iskolája, egy barát, valaki, aki eltévedt, stb. stb. És ha ők nem, akkor én szakítom félbe saját magamat, mert gondolkozni és írni nehéz, viszont egy kicsit szétnézni a neten könnyű. Ez utóbbi egyébként annyira nyomasztott, hogy lemértem, mennyi időt fecsérelek el ezzel, mert úgy éreztem, minden alkalommal rámegy egy fél óra. De nem. Hét perccel tovább sose szakítottam meg a munkát, úgyhogy ezzel megbékéltem. Ezek szerint kellenek ezek a megszakítások, hogy fel ne forrjon a fejem.

Terézia Mora a Margón
A Darius Kopp-trilógia harmadik kötetét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be június 12-én 17:15-kor. A szerzővel Tompa Andrea beszélget. Facebook-esemény ITT. 

Idő, pénz, magány, szabadság – számomra ezek voltak a trilógia központi témái. Egyet tud érteni ezzel? Ezek örökérvényű kérdések, de milyen a viszonya ön szerint a mai embernek ehhez a négy területhez?

Idő az, ami, ugye, nincs. Véleményem szerint az általános iskola első osztályától kezdve már nincs idő, de nyilván a felnőtteknek még ennél is kevesebb jut. És persze a szegény ember, mint tudjuk az idejét kénytelen pocsékolni pénz helyett, ha el akar jutni A-ból B-be. 40 évig tartott, mire megtanultam taxit használni. Hogy szabad taxit használnom. Hogy szabad innivalót vennem, ha úton vagyok és hasonlók. Amivel már meg is érkeztünk a pénzhez. Bár, ami ezt illeti, Koppon láthatjuk, hogy lehetne elég pénze, de sajnos mi, emberek arra is hajlunk, hogy mindig egy fokkal nagyobb lábon akarjunk élni, mint amit görcsölés nélkül el tudunk érni.

Nyilván nem igazán szegény emberekről van itt szó, hanem olyan középosztálybeliekről mint Darius Kopp, aki szereti élvezni az életet.

Illetve szeretné. Sok mindent szeretne. Tulajdonképpen a szakmájában is szeretne jó lenni. Annak ellenére, hogy van benne egy jó adag „veleszületett“ lustaság. Ebben nagyon átlagos, úgy érzem. Persze, persze szeretnék jó lenni mindenben. Munkatársként, férjként, fiúként, testvérként, barátként, mindenki mástól függetlenül önmagamként – sajnos a gyakorlatban mindez elég megerőltető. Ezért aztán azt mondom, hogy nincs rá időm vagy pénzem. Illetve erőm. Egyébként: valóban nincs. Feladatunk – „embernek lenni“ – nagyon komplex. Nem sikerülhet minden. Ha legalább nem ártottunk másoknak, az már agy dolog. (Tudod: ne lopj, ne csalj, ne garázdálkodj, ne paráználkodj, ne hazudj pofátlanul felebarátaid képébe, de csak úgy mellékesen se, és persze ne ölj.) Ami a magányt illeti: tapasztalatom szerint elkerülhetetlenek a személyes magány pillanatai. Az alkalmazott, különösen „az egyetlen ember a kontinensen“ magánya nyilván ehhez meg hozzáad. Ha magadra hagynak a főnökeid. Ha megtudod, amit már úgyis tudtál, hogy lecserélhető vagy, mellőzhető, elfelejthető. Hogy ezek az emberek nem a barátaid. A barátaid a barátaid. Az üzletfél az más. Ami persze egyáltalán nem zárja ki, hogy lehet becsületesnek lenni az üzleti életben is. Van, azonban, hogy ez nem így van, és az akkor bizony egy nagyon magányos pillanat. És, ugye, a szabadság. Tudjuk, hogy a szabadságunk addig terjedhet, ameddig másnak nem ártunk vele. Illetve addig, amíg éhen nem halunk. Amikor besurranó tolvaj járt a házunkban, a szomszédunk kifejtette filozófiáját, miszerint: „inkább lopjon, mint éhezzen.“ Én ezt nem írnám így alá, én inkább koldulnék, mint lopnék, mert engem utóbbi inkább alázna meg, mint előbbi, de hát, nyilván ebben is különbözőek vagyunk. Nehéz dolgok ezek, az biztos, és nincs rá örök recept. Ezen is dolgozni kell, állandóan.

Darius Kopp ötvenéves lett, és arra jutott, hogy semminek semmi értelme
Darius Kopp ötvenéves lett, és arra jutott, hogy semminek semmi értelme

A digitális korban gyakran elfogja az embert az érzés, hogy csapot-papot ott kellene hagyni és egyszerűen világgá kéne menni. Terézia Mora a Darius Kopp-trilógia harmadik kötetében, a Kötélenben eljátszott a gondolattal, hogy milyen az, amikor valaki egyik napról a másikra lelécel a hazájából, a családjától és egyszerűen kivonul a társadalomból, hogy aztán a gyökértelenség teljes szabadságával útnak induljon az ismeretlenbe. A főhős, Darius Kopp a gyász, a kiégés, a céltalanság és a frusztráció elől egészen Szicíliáig menekül, hogy aztán néhány év múlva hazatérve megpróbáljon visszaintegrálódni oda, ahonnan elindult. Ez a hét könyve.

Tovább olvasok

A könyvekben egy nagyon sajátos, egyedi elbeszélési módot alkalmazott, amelyben összemosódnak a belső dialógusok és a valós párbeszédek, a szereplők és a narrátor gondolatai, és gyakran vannak közbeiktatott megjegyzések, zárójeles kommentárok. Én úgy éreztem, mindez ad a történetnek egyfajta álomszerűséget és zaklatottságot, miközben kifejezi a belső és a külső világ ellentmondásait és a kommunikációs elakadásokat is. Ezt a technikát más könyvében is használta már, miért alkalmazza szívesen?

Az első, 2004-ben németül (2006-ban magyarul) megjelent Nap mint Nap című regényemben alkalmaztam ezt először, mert még olyan fiatal voltam, hogy nem bírtam elviselni a mindent tudó, egyszerű múlt időben (Präteritum) megszólaló elbeszélőt. Ennek a németben súlyosabb konzekvenciái vannak, mint a magyarban, ahol könnyebben lehet ide-oda grasszálni az időkben. A németben meg kellene maradni egy időnél, és ez engem szinte fojtogatott.

Milyen jó ilyenkor, ha az embernek több mint egy anyanyelve van,

ha például olvasott már az életében magyar irodalmat, ami – nyelvi adottságai és elbeszélő hagyományai folytán is – sokkal szabadabban tud mozogni. És nem mellesleg, a magyar könnyebben (és néha sajnos túl könnyen, illetve felelőtlenül, ezt is meg kell említenünk) tud dolgozni a nem-egyértelműségekkel. Lásd csak azt az egyetlen példát, hogy a németben nem lehet túl sokáig titokban tartani hogy milyen nemű az „ő“ a szövegben, anélkül, hogy túl erőltetettnek tűnne (mert az is lenne). És így tovább, és így tovább. Halmozódnak az egyes nyelvi és elbeszéléstechnikai elemek, és a végén az jön ki belőle, hogy írni kell egy olyan mondatot, ami (f)elszabadultan tud mozogni az időkben, a perspektívákban, a regisztereken és a szinteken át, mert csak így érzem úgy, hogy nem vagyok gúzsba kötve. Én vagyok az írója ennek a szövegnek, van elég kötöttségem, nem fogom ezeket még tetézni azzal, hogy önként ne hozzak ki a mondatból nyelvileg mindent, amit csak lehet (illetve aminek értelme van az adott történetben, nyilván).

A magánynak és az izoláltság érzésének sok árnyalata megjelenik a könyvben: benne van a tömegmagány, a virtuális világ okozta magány, a munkahely által kizsákmányolt ember magánya, a házassági magány, a családon belüli meg nem értettség magánya és a gyász magánya is. A kutatások szerint az elmagányosodás a következő évtizedek egyik legnagyobb globális társadalmi kihívása lehet. Ön is ezt érzékeli?

Nem hinném, hogy magányosabbak lennénk, mint korábbi korok emberei. Én ismerek olyan embereket is, akiket a techbuborék éppen hogy összeköt másokkal, és magányosabbak, izoláltabbak lennének e technika nélkül. Öregeinkkel és betegeinkkel nem élünk már olyan mértékben együtt, mint korábban, ez igaz, mert általánosságban nem több generációs nagycsaládokban élünk. Manapság csak akkor élsz hetedmagaddal egy szobakonyhában, ha már végképp nincs más választásod. És akkor lehet, hogy nagymama nem hal meg egyedül, de az nem jelenti azt, hogy ne lehetne mégis mindenki magányos ebben a konstellációban. Nyilván a megélt szolidaritás lehetne megoldás ezekre a problémára, de ennek nem okvetlenül kell együtt járnia fizikai együttéléssel vagy direkt kommunikációval. 

És úgy gondolom, hogy mindig küzdeni kell az izoláció ellen.

Mint láthatjuk, néha egész országok izolálják magukat másoktól, holott egyáltalán nem lenne szükséges. De néha egyszerűen nem tudjuk azt tenni, ami jó lenne nekünk. Ez van. Így élünk, halunk. 

Terézia Mora a techbuborék magányát írta meg [Ms. Columbo Olvas]
Terézia Mora a techbuborék magányát írta meg [Ms. Columbo Olvas]

Idén újra megjelent magyarul Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, amely annak ellenére, hogy több mint egy évtizede adták ki először, húsbavágóan aktuálisnak érződik. A Ms. Columbo Olvas legújabb adásában a trilógia első kötete, Az egyetlen ember a kontinensen volt a téma. A SZÍN és Goethe Intézet közös podcastjében Tamássy-Lénárt Orsolya, Forgách Kinga és a kötet fordítója, Nádori Lídia beszélgettek arról, hogy mit mesél Mora regénye az internetfüggőségről, a kommunikációs elakadásokról, az időről és az egzisztenciális szorongásról.  

Tovább olvasok

A harmadik kötetben, a Kötélenben központi téma a család. Darius Kopp hiába próbálja megszakítani a kapcsolatot mindenkivel, végül rájön, hogy a családtól nem olyan könnyű elszakadni, és hogy neki is vállalnia kell valamennyire a felelősséget a családtagjai iránt. Van egy monológja, amiben kimondja, hogy ha a családnak nem ilyennek kéne lennie, ezeknek a dolgoknak stimmelnie kéne, ezzel szemben, amikor a család megjelenik, akkor minden összeomlik. Valóban így lenne, a család egyfajta „terrorközösség”, ahogy ő fogalmaz?

A „terrorközösséget“ egy cikkből idéztem, amit valamikor olvastam. Hogy nem biztos, hogy a család mindig biztos menedék, hanem néha, bizony, éppen az a hely, ahol kínoznak. Darius Kopp családi háttere persze nem extrém, nem fordul elő abúzus, se szexuális, se testi, se lelki, ők csak a szokványos módon önzőek, amitől aztán valamennyien szenvednek.  A lektorom is rendszeresen sokkot kap, ha ilyeneket idézgetek, mint a fenti „terrorközösség“. De ez az – őszintén szólva elég kis mértékű sokkolgatás – is csak egy technika, figyelemfelkeltés, arra, hogy

a család nem valami eleve „szent“ és kiváló dolog, nem eleve érték. Hanem olyan, amilyenné tesszük.

Ez is mindennapos munka. És, véleményem szerint, önismeret és őszinteség nélkül nem nagyon megy. Na, és ezzel máris megneveztünk két jó nagy és nehéz munkaterületet. Nem hiába kerül Darius Koppnak is sok-sok évébe, mielőtt képes apró lépéseket tenni ebbe az irányba.

A történet elején Darius Kopp még küzd az elemekkel a fennmaradásért, aztán kiég, szétesik, széthullik körülötte minden, éri egy hatalmas veszteség, majd elmenekül, végül azonban visszatér és megpróbálja újra felépíteni az életét, még ha nem is tudja ott folytatni, ahol abbahagyta. Mondhatjuk azt, hogy a Darius Kopp-trilógia tulajdonképpen az életközépi krízisről szól? Tekinthetjük fejlődésregénynek?

Nem vagyok benne biztos, hogy csak az életközépről lenne szó. Szerintem inkább az életről mint olyanról. Előfordulhat, hogy történik valami súlyos dolog. Veszteség, súlyos betegség, vagy ehhez hasonlóak. Előfordulhat, hogy lerepülsz a pályáról. És akkor mit tehetsz? Volt egy olyan variánsa is a történetnek, aminek a végén Darius Kopp „igazi“ hajléktalan volt. Végül a hajléktalanság egy „polgáribb“ variánsa mellett döntöttem. Inkább azt választottam, hogy ameddig vannak még barátok, vannak még mások, akikkel fel tudod venni a kapcsolatot, ameddig kommunikálsz, ameddig igyekszel, ha nem vagy súlyosan pszichés beteg vagy függő,

ha sikerül ezt elkerülnöd, mert, mondjuk, szerencséd is volt, akkor vissza tudsz kapaszkodni.

Lehet, hogy nem ugyanoda, de a méltó élet sok fajta lehet. Nem csak az öltöny hordás meg a „tiszta munka“ az egyetlen út. Hogy fejlődésregény, az egyértelmű. Nem mondanám, hogy Darius Kopp fejlődött volna a legtöbbet a világ összes főszereplője közül, de ha összehasonlítom a trilógia elején és végén, akkor azért látszik a különbség. A harmadik regény végén már jó lelkiismerettel hagyhattam magára. Onnantól már boldogul magától is. 

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Darius Kopp ötvenéves lett, és arra jutott, hogy semminek semmi értelme

A digitális korban gyakran elfogja az embert az érzés, hogy csapot-papot ott kellene hagyni és egyszerűen világgá kéne menni. Terézia Mora a Darius Kopp-trilógia harmadik kötetében, a Kötélenben eljátszott a gondolattal, hogy milyen az, amikor valaki egyik napról a másikra kivonul a társadalomból, hogy aztán a gyökértelenség teljes szabadságával útnak induljon az ismeretlenbe. Ez a hét könyve.

...
Podcast

Terézia Mora a techbuborék magányát írta meg [Ms. Columbo Olvas]

Idén újra megjelent magyarul Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, amely annak ellenére, hogy több mint egy évtizede adták ki először, húsbavágóan aktuálisnak érződik. A Ms. Columbo Olvas legújabb adásában a trilógia első kötete, Az egyetlen ember a kontinensen volt a téma. Podcast. 

...
Hírek

Terézia Mora kapta a legfontosabb német irodalmi díjat

Hírek
...
Hírek

A fogadóirodáknál egyelőre Michel Houellebecq nyeri a Nobelt

...
Nagy

Sem baleset, sem alkoholizmus, sem az idő nem taszíthatta le a trónjáról - Stephen King 75

...
Nagy

Philippe Sands lerántja a leplet róla, miért bújtattak egy náci tisztet a Vatikán emberei

...
Hírek

Meghalt Hilary Mantel, a brit történelmi regény nagyasszonya

...
Nagy

Mautner Zsófi: Nagy híve vagyok a jól felszerelt kamrának

...
Zöld

Mintha újraindítanád az agyad, olyan egy órás séta az erdőben

...
Hírek

Mesterházi Mónika versfordítása másokat is megihletett

...
Gyerekirodalom

Kiről mintázta Molnár Ferenc Nemecseket?

...
Hírek

Összművészeti projekt szerveződik Mányoki Endre tiszteletére

...
Beleolvasó

Rubin Eszternél az ízek emlékeket és történeteket is hordoznak

...
Hírek

Novemberben magyarul is érkezik Richard Osman sikerregényeinek folytatása

...
Hírek

A legjobb francia regénnyel, a skandináv krimi sztárjával és rengeteg új magyar könyvvel jön a Margó

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

A festményeket vastag porréteg fedte, de kiderült, hogy az életmű krémje lapul a Czene család padlásán. Portrénk egy festőről, akit sosem ismert el a kritika, ám akinek képei ma is egyre magasabb áron kelnek el.

...
Nagy

Stanley Tucci a főzés-ízlelés-evés hármasán szűri át az életet

Stanley Tucci olyan filmekben szerepelt, mint Az ördög Pradát visel, a Spotlight – Egy nyomozás részletei vagy a Julie és JuliaKét nő, egy recept, legutóbb – egészen pontosan szeptember elején – viszont a CNN-en futó utazós gasztronómiai műsorával (Stanley Tucci: Searching for Italy) nyert Emmyt. Nagyjából ekkor jelent meg magyarul Életem az ételeken át című gasztróba mártott önéletrajza, ami az ősz egyik legkellemesebb meglepetésének bizonyult.

...
Nagy

Ady Endre ma is mindennapi beszédtéma Nagyváradon

A PIM januárban megnyitotta az Ady Endre Emlékmúzeumot a költő egykori budapesti lakásában, ahol beszélgetéssorozat indult Ady életéről. A legutóbbi eseményen az író köré épült nagyváradi kultusz került fókuszba, ami máig rendkívül élő, és mindennapi beszédtéma a városban.

A hét könyve
Kritika
Az igazi író élet-halál vitára készteti az igazi olvasókat
...
Zöld

Az embert tartjuk nagy művésznek, aztán egyszer csak egy gép kapja a festészeti díjat?

Ez a jövő már közelebb van, mint gondoljuk. Marcus du Sautoy matematikus A kreativitás kódja - Hogyan tanul a mesterséges intelligencia írni, festeni, gondolkodni című könyvében azt vizsgáltja, hogyan tanítható a gép arra, hogy önállóan kreatívvá váljon.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Kiről mintázta Molnár Ferenc Nemecseket?

A Pál utcai fiúk - Rajongói kézikönyvből megismerhetjük Molnár Ferenc világhírű regényének elő- és utóéletét, a fiúk korabeli öltözködését, azt, hogy milyen játékokat játszottak, és miket vittek magukkal uzsonnára. A könyv ugyanolyan hasznos a regény elolvasása előtt, után vagy közben.

...
Gyerekirodalom

Így néz ki Dániel András íróasztala

Dániel András gyerekként örökké rajzolt - és felnőttként sem hagyott fel ezzel a jó szokásával. Neki köszönhetjük a kuflikat, Kicsibácsit és Kicsinénit (meg az Imikémet), de mesélt már nyúlformájú kutyáról, ágy alatti kalandokról, legutóbb pedig három pecásról. Most megmutatja az íróasztalát, amely tele van izgalmas, szokatlan és kreatív tárgyakkal.

...
Gyerekirodalom

Bánfi Csilla: Hosszú folyamat az értő olvasástól eljutni az alkotó olvasásig

Bánfi Csilla a kezdetek óta a Bookline Kids zsűritagja, könyvtárpedagógus munkájából adódóan pedig napi szinten látja és tapasztalja, miket olvasnak a gyerekek és milyen könyveket keresnek a szülők. De mit ajánl azoknak a szülőknek, akiknek nem olvas a gyereke, és mit gondol az olvasóvá nevelésről?