Háztartás című remekműve után Marilynne Robinson legújabb regénye végre magyarul is olvasható. A Jack egy rendhagyó szerelem történetét meséli el az ötvenes évek szegregált Amerikájában. Jack Boughton, a társadalmon kívül tengődő fehér csavargó és Della Miles, a jó családból származó színes bőrű irodalomtanár rendkívüli románcában mégsem a társadalmi és törvényi akadályok a legerősebbek, hanem azok a gátak, amelyek az emberek lelkében vannak.
Robinson ebben a könyvében is érzékenyen és bölcsen mutatja meg, micsoda munka és ugyanakkor váratlan ajándék az emberek között kialakuló bizalom. A magyarul is olvasható Gilead, Itthon és Lila regényekből is ismerős Jack Boughton karakterrajzán keresztül pedig felsejlik, hogyan lehet megbékélni a szégyennel, és hogy miféle súlyos teher lehet az embert meglepő kegyelem.
Marilynne Robinson: Jack (részlet)
/Mesterházi Mónika fordítása/
Tehát, a könyvtár. A Hamletet párszor már olvasta, és lett róla véleménye. Lehet, hogy a Claudius és Gertrud közötti szerelemről szól, amit ő nagyon mélynek talált, és amitől az összes bűn és vétek és a többi mind lényegtelennek tűnik, relatíve. Ez elég szélsőséges így, de hol lehetne egyáltalán elképzelni ilyesmit, ha nem egy könyvben, egy álomban? Hamlet téved, amikor a büdös csókokról ad elő.
Ő a legmagányosabb ember a világon, úgyhogy nem láthatja, mi lökte félre, mi semmisítette meg őt magát,
nem beszélve a szokásokról, a vallásról, az erkölcsről és a többiről. Egy levél jó módja lehetne, hogy elmondja Dellának, ő is gondolkodik azokon a dolgokon, amiken Della szokott, és hogy jól van, jó formában, ahogy Della az utasításaiban meghagyta. Érzékeny feladat lenne egy lelkész lányának bebizonyítani, hogy az erkölcsöket egyes esetekben elhomályosíthatják más megfontolások, hipotetikusan persze. A darab céljainak megfelelően, ami talán a szerelem és a magány különbségéről szól, és hogy az egyik oldalon álló emberek nem értik meg a másik oldalon állókat. Jack tudta, hogy ha megírná, akkor esetleg kísértésbe esne, hogy el is küldje. Aztán majd tűnődhetne, hogy az is a késztetéshez tartozott-e, hogy megbántja vele. Della meg válaszolna, vagy nem válaszolna. És ő rettegve nyitná ki a borítékot, ha Della mégis írna. A dolgok sokkal jobbak, ahogy vannak.
Teltek a napok, teltek a hetek. Jack vett egy új inget és egy új borotvát. A nő azt mondta: – Hé, Ficsúr, ideje hajat nyíratni. – Volt benne valami. Vásárolt egy cipőpasztát is, leárazva, ami azt jelentette, hogy a nő elhessegette az apróját, amit kínált. Jack nehezen aludt, mert a levegő fagyosságától eszébe jutott ez meg az. Úgyhogy sétálni járt éjszaka, bár nem úgy, mint régen, mikor reggel nem kellett sehol lennie. St. Louis jó kis város. Azon tűnődött, Della látta-e már az Eads hidat a víz felől. Olyan, mint Trója falai. Gigantikus, homokszín kövek, szárnyaló ívek. Persze maguk a kövek pont olyan ősiek, mint Trója kövei, és a fosszíliák mindkettőben ősibbek, a rengeteg apró élettől, amelyek az anyagába, a színéből ítélve az agyagba beleestek. És az évezredek, amíg kifejlődtek, hogy itt végezzék.
Amikor legközelebb Dellával a hídnál sétál képzeletben, mindenféle meglepő és lenyűgöző dolgot tud majd mondani.
Ha mindig kialvatlan, nyúzottnak fog tűnni. Úgyhogy egy darabig nem lesz járkálás. Hogy elterelje a figyelmét, terveket készített, és végrehajtotta őket. Először is a nyiratkozás. A borbélynál volt egy tekercs barna csomagolópapír. Elvett egy darabot, és belecsomagolta Della könyvét, hogy hordozhassa a zsebében, de ne induljon mállásnak. A cipőjét kipucolta, aztán újra kipucolta. Az egész elég könnyen ment. Aztán Mrs. Beverly azt mondta: – Holnap zárva leszünk. Természetesen – mondta, és átnyújtott egy borítékot, benne öt dollárral. Jack munka után megállt egy virágbolt előtt, és a rózsákat nézte a kirakatban. Fél áron. Az árus azt mondta, ha nem adja el az ünnepek előtt, akkor ki kell dobnia. Úgyhogy Jack egy hatalmas piros csokorral sétált haza, a rózsák teljesen kinyíltak, de még egész rendben voltak. Kiállította őket a komódra, egy vödörben, mivel mást nem talált, ami elég nagy lett volna hozzájuk, aztán annyira abszurdnak tűntek a kifakult tapétarózsák mellett, hogy inkább letette őket a földre, a sarokba.
Aztán valamiért úgy gondolta, nem árt vele senkinek, ha vesz magának egy kis üveg italt.
Nagyobb üveggel vett, mint gondolta. Rumot. Pár korty segíteni fog az alvásban.
Mikor felébredt, elég romosnak érezte magát. Körülnézett, hol az üveg, hogy lássa, mennyit ivott meg igazából, és a komód fiókjában találta meg, pontosan félig üresen, a kupakja szorosan visszacsavarva. Tudta, hogy kifejezetten körültekintővé válik, amikor részeg hozzá, hogy felidézze a döntései mögötti érvelést. De ki tudta találni. A felét ma, a felét holnap, és aztán minden megoldódik. Minden lehetőség kioltva. Gondolatban nem is pillantott a legrosszabbjukra. Megkönnyebbülés volt, hogy soha nem tudja meg biztosan, mit is kellene megbánnia.
Úgyhogy amikor legközelebb felébredt, és este volt, nem vette fel az új ingét, és nem borotválkozott meg. Ha csak úgy feltűnne Della ajtajában, és úgy nézne ki, ahogy szokott, nem mint aki arra gondol, hogy Della behívhatná, csak a könyvvel, hogy visszaadja, és valami mentegetőzésfélével, akkor azzal betartana egy ígéretet. Della talán nem is emlékszik mindenre, amit mondott, de persze örülne a könyvnek. Némelyik rózsa már hullatta a szirmait. Némelyik viszont egész jól tartotta magát. Vicces lenne odaajándékozni, a mentegetőzés része. De, édes Jézus, hiszen azt sem tudja elhatározni, hogy kilépjen a szobából. Egy korty rum, csak épp annyi, hogy hozzátompítsa a tennivalókhoz, aztán a jobb rózsákat kisebb csokorba kötötte, felvette a nyakkendőjét meg a kalapját, és kiindult az éjszakába, a rózsák nélkül, de aztán visszajött értük. És igen, a könyv is nála volt.
Amikor először sétált el arrafelé, látta, hogy ég a villany, tehát Della valószínűleg otthon van. Szinte csalódást érzett. Ebben a helyzetben a tökéletes megoldás az lenne, ha ott hagyná a könyvet és a rózsákat a lépcsőn. Szép gesztus, és Dellának nem kellene vele is vesződnie. Persze ezt bármikor megtehetni. Mikor másodszor haladt el az ajtó előtt, Della vagy valaki felkapcsolta a tornácon a lámpát. Jack már bánta, hogy nem borotválkozott meg. Ettől a heg viszketni kezdett. Jócskán túlment Della utcáján, mintha eldöntötte volna, hogy lemond az egészről. Aztán visszafordult, arra gondolt, hogy talán elég késő van már, hogy ha be is kopogna, senki nem nyitna ajtót. Akkor otthagyhatja a könyvet, talán a rózsákat is. De aztán bedobta őket a tornác mellett a bokorba. Nevetségesen nézne ki, ahogy ott állna a csokorral, mint egy kérő, mintha úgy gondolná, hogy Della bizalmába férkőzhet, mikor az éjszaka közepén felbukkan az ajtajában. Bár pontosan tudta, hogy későre járhat, bár pontosan tudta, hogy gyanús lehet a külseje,
bár feltételezte, hogy Della bosszús lesz, végül mégiscsak bekopogott az ajtón, mert egyszerűen látni szerette volna az arcát.
Della ajtót nyitott. Az a döbbent arcrándulás. Jack könnyeket látott a szemében. – Tehát mégis eszébe jutott, hogy eljöjjön. Az éjszaka közepén. Alkoholszagú lehelettel – mondta. – Elmúlt éjfél. Így már késett egy napot.
Ez elég rosszul hangzott. Alig ismeri, és máris majdnem sírt miatta. De legalább megtudta, hogy Della számított rá, ami figyelemre méltó. Átnyújtotta neki a kis csomagot a könyvével, és azt mondta: – Éppen a környéken jártam – ahogy eltervezte, ha Della netán nem emlékezne a meghívásra, vagy nem gondolta volna komolyan. – Elnézést kérek – tette hozzá. – Ezt egészen őszintén mondom – és megbökte a kalapját, amit le is vett volna, ha nem fél a látszattól, hogy bizalmaskodni próbál. Az arcába azért belenézett, az még nem árt senkinek. Akár szerezhet is magának annyi örömöt, amennyit lehet, mielőtt jön a megbánás.
Úgyhogy elindult a tornácról, és nekivágott a hosszú útnak hazáig vagy valameddig. Megdöbbentette, mennyire bolond volt, mikor azzal áltatta magát, hogy Della kedvéért él, és mennyire el van máris veszve, hogy nincs mivel áltassa magát a világon. De meghallotta a lépteit. Della utána jött, és a kezét a karjába fűzte. – Meghagytam magának egy csirkecombot, Mr. Boughton, és egy kis tölteléket meg egy szelet pitét. A többit Lorraine elvitte a templomba. De bőven maradt. Csak nem szeretném – mondta –, ha ilyen szomorúan menne el.
Egy szalon, az utcáról jövet nagyon meleg. Drapp dívány az élénk szőnyegen, egy kis könyvespolc, rajta két sorban a könyvek, egy csipkekendővel letakart pianínó és egy rakás családi kép, az egyik Jézusról. Jack leült a kanapéra, mellette a kalapja, Della meg kiment a konyhába, hogy szedjen neki. Jack hallotta, hogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, és érezte a hideget.
Az a nő, Lorraine, azt mondta: – Gondolom, tudod, hogy egy öreg fehér férfi alszik a kanapén. Gondolom, meg tudod magyarázni.
És Della azt felelte: – Jaj, hagyd már. Csak nagyon kimerült.
