Závada Pál új hősét Apfelbaum Ádámnak hívják, aki 1937-ben vesz búcsút családjától, szerelmeitől, addigi élete nagyváradi helyszíneitől, hogy a fenséges művészetek és eszmék csábítására zavaros vizekre evezzen a harmincas évek végének Berlinjében. Fölbukkan a század további időmetszeteiben – 1940-ben visszacsatolt városába látogat haza, ’44-ben a váradi gettóba jut, hogy rettentő korok múltán magasra kapaszkodjék majd a berlini Fal romjain. Ha eközben mindannyiszor Évát képzelnénk Ádám mellé, az nem volna rossz tipp.
A válasz ennél mégis talányosabb – pedig még szóba se hoztuk Lilit figuráját. Rendre föllép viszont Lucifer „árnyvezérként” – s persze intrikus szerepeiben. A sorstörténetek strófái közt megszólal olykor az Úr – a kelleténél állítólag ritkábban –, és belekotnyeleskednek az angyalok, Orsi, Lenke és Charlie. A maga tradícióira is reflektáló regényt keresztszálakként szövik át a vonatkozó időkhöz és helyekhez kötődő emlékezetes események, eszmék és alakok – élükön például a legendás szerkesztővel, Réz Pállal.
Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin (részlet)
9
De tényleg, biztosan akarom én ezt?
Higgyek, győzzem a harcot haraggal?
Szegény muszáj Lucifer… S ha elszöknék…?
Magam utálnám végre már, sírnék,
gyáván kihúnynék… De hogy ez a csürhe
nevessen? Inkább hódolás és csönd!
– Ha ki volna terítve itt egy térkép… –
kezdem, de Lenke máris beleszól:
– Akkor azon te mire is böknél rá? –
Mi mást felelnék, mint hogy hol legyen
a talpalatnyi föld, hol tagadásom
lábát majd megveti: – Ha dönthetnék,
hát Berlint és Nagyváradot szeretném.
– Berlint? Jó! – így az Úr. – De Váradot?!
10
– Egy becsvágyó magyar város volt hajdan.
A Pece-parti Párizs, Ady így
nevezte. – Ki az az Ady? – Hogy mondjam…?
Egy földi konkurensed. Viccelek! –
kuncog magában Lucifer, s úgy érzi,
a teremtőnek azt mutathatja
föl teremtett világából meg önnön
teremtményeiből, amit s akit
éppen akar. S pont úgy, ahogy akarja.
Akár urának nézőszögéből,
ha kedve arra támad, odafentről.
– Fölküldhetnénk, mondjuk, egy drónt – mondja –,
hogy lássa meg Nagyváradot az Úr, sőt,
lássák az angyalok, az emberek…
11
Ereszkedjen spirálmozgásban, lassan
az északnyugati szennyvíztelep
s a Fácános felől, majd kanyarodjon
a Dorongos, az Aranyhegy fölé,
lássuk, hol van a tüdőgyógyintézet!
Most lefelé, a Görögoldalon,
a Sebes-Körös dupla kunkorán át.
A Pece pataknál majd vissza, hogy
elérjük dél felől Váradvelencét
s mellette Csillagvárost. Fölöttük
a Vár, a Váralja és két belváros:
Lentebb az új a Szent László térrel,
s a Körös-híd kettős acélívén túl
a Bémer tér, az ősi Olaszi.
12
Mert Isten nem figyel, magyar az ördög,
amint neked meséli, olvasóm:
– Trianonban viszont leamputálták
hazánk kétharmadát, s Nagyvárad is
a román oldalra került. Hatványos
határhelyzet az államhatáron:
Vallások, népek, közigazgatások
egyszerre ütköznek és békülnek.
Van polgárság, értelmiség, ez nagyrészt
választott népedből… – S itt újra csak
a kotnyeles kisangyal, Lenke csap le:
– Lucifer, ne zsidózz! – De ő mutat
egy ortodox zsinagógát s egy roppant
pompájú, neológ gömbtetejűt.
13
E Sion nevű templom közelében
most feltűnik Ádám, s végigsétál
a Körös-parton a Garasos hídig.
Megáll, elindul, izgatottan néz
körül, leül, belelapoz egy könyvbe,
valakit vár. A hídon átkel, és
járkál az Emléktéren föl-alá. Ezt
megunja, korlátnak támaszkodik.
És ekkor föltűnik Ádám családja.
A szülei maguk előtt tolják
kerekesszékben a húgát, Juliskát.
Ádám nem őket várta. Mit tehet?,
elszökni már késő, bosszús, megpróbál
hozzájuk jó képet vágni azért.
14
De ők, mint akik féltek, nem is fogják
Ádámot látni már, hogy szó nélkül
akart elszökni tán, ezzel vetik rá
most magukat, valami tapadós
és viszolyogtató túlaggódással
zsarolva ki a lelkifurdalást.
Ő meg hiába esküszik, hogy tényleg
el akart még köszönni rendesen,
találkájukból már búcsúzkodás lesz,
ölelkeznek, könnyeket ejtenek.
Ám ekkor az angyalraj főnöknője,
Orsi furakszik közelebb, torkot
köszörül, és így szól: – Hadd mutassam be,
Uram, hősünket: Apfelbaum Ádám.
