Amikor a kezünkbe vesszük Margaret Atwood első megjelent regényét, nehéz elhinni, hogy ez a történet nem most született.
Az ehető nőben felbukkanó témák ma is annyira forrók, hogy csak két lehetőség létezik: az egyik, hogy Atwood látnoki képességgel rendelkezik; a másik, hogy ötven év alatt a nyugati társadalom alig változott valamit.
Az író szerint persze az utóbbi az igaz. Ahogy azt a kötet előszavában is írta, a regénye protofeminista, azaz megelőzte a nagy nőmozgalmat. „Tévedés lenne azt feltételezni, hogy azóta minden megváltozott. A könyv hangvétele valójában kortársabbnak hat most, mint, teszem azt, 1971-ben, amikor úgy tűnt, a társadalom sokkal gyorsabban képes lesz változtatni önmagán, mint amilyenek a jelenlegi kilátások. A feminista mozgalom nem érte el a céljait, és azok, akik azt állítják, posztfeminista időket élünk, sajnálatos módon vagy tévednek, vagy pedig már belefáradtak abba, hogy a témáról gondolkodjanak.”
Az ehető nő főszereplője egy fiatal, főiskolát végzett lány, Marian, aki egy piackutató cégnél dolgozik. Átlagos nő, viszonylag kevés elvárással az élet felé, ugyanakkor az már a könyv első oldalain kirajzolódik, hogy a választási lehetőségei elég gyérek. Van egy közepesen unalmas munkahelye, ahol nőként nincs számára feljebblépési lehetőség, hiszen a magasabb pozíciókban csak férfiak ülnek; és van egy macsó, ügyvédbojtár pasija, Peter, aki retteg az elköteleződéstől és úgy véli, „a nősülés olyan, mint egy járvány”. Egy nap azonban fordul a kocka: miután egy randevú közepén Marian menekülőre fogja, Peterben hirtelen beindul a házasodási vágy és megkéri a kezét. A regény világa innentől nagyot fordul, hiszen Marian egyetlen logikus lehetősége a társadalom által jóváhagyott csapdának tűnik: otthon ülő feleséggé kell válnia. Ettől kezdve furcsa, már-már abszurd gondolatok és megmagyarázhatatlan, kontrollálhatatlan étkezési zavarok kezdik kísérteni. Ráadásul véletlenszerűen újra és újra felbukkan az életében egy Duncan nevű fiú is, aki különös világlátásával elbizonytalanítja mindenben, amit önmagáról és a világról gondolt.
Atwood Az ehető nőben a férfi- és nőtípusok széles skáláját tárta elénk. Találkozunk minta családapával, ártatlan lányokat hajszoló szoknyapecérrel, házasságellenesekkel és hétköznapi férjekkel is. Ugyanígy többféle női karakter is megjelenik. Marian például bizonytalan abban, hogy a társadalom által elvárt női szerepmodellnek meg akar-e felelni. Egyik barátnője, Clara viszont ontja magából a gyerekeket; lakótársa, Ainsley pedig rendhagyó módon egyedül szeretne babát vállalni. A nők választási lehetőségei mindenesetre nem túl széles skálán mozoghatnak. Több szereplő szájából is elhangzik például, hogy a nőknek továbbtanulni fölösleges, sőt szinte ártalmas. Egyrészt mert a férfiak szerint a tanult nők irányítani akarják majd őket, másrészt pedig, mert nehezebben fogják viselni, ha az anyasággal és a feleségszereppel bedarálódik a személyiségük.
„Szerintem neki sokkal nehezebb, mint a többi nőnek; szerintem minden olyan nőnek nehezebb, aki egyetemre járt. Meggyőződésévé válik, hogy van agya, a tanárai odafigyelnek arra, amit mond, gondolkodó emberi lényként kezelik, aztán amikor férjhez megy, behatolnak a lényegébe… (…) A női szerep és a személyiség magja ellentétesek egymással, a női szerep passzivitást követel tőle.”
Az ehető nő írásakor Atwoodot nagyon izgatta a szimbolikus...
" Az ehető nő t 1965 tavaszán és nyarán írtam a University of British Columbiáról csórt üres vizsgalapokra, ahol az előző nyolc hónap során elsőéveseknek tanítottam irodalmat" - írja Margaret Atwood a regény előszavában, amely bő ötven év után jelenik meg először magyarul.
Ahogy halad a regény, úgy követjük végig, hogy Marian esetében hogyan zajlik ez a folyamat. Atwood úgy érzékelteti a személyiség fokozatos elvesztését, hogy míg a könyv első részében egyes szám első személyű elbeszélőt használ, így beláthatunk a lány nézőpontjába, gondolataiba, addig a második részben, az eljegyzést követően már megszűnik a saját identitása, és egyes szám harmadik személyben, kívülről látjuk őt. A párkapcsolatában is hasonló folyamat zajlik. Onnantól kezdve, hogy kiteszik rá a foglalt táblát, már nem dönthet semmiről, még a munkahelyén is felmondatják az esküvő miatt. És itt jön be a könyv egyik legizgalmasabb témája: Marian megérzi, hogy ebben a férfi-nő leosztásban ő csak a préda lehet, így többször is váratlanul bekapcsol benne a menekülési ösztön. Másrészről a saját zsákmányállat léte gyökeresen megváltoztatja az ételekhez való viszonyát.
Miközben szőröstül-bőröstül be akarják kebelezni, hirtelen nem tud többé még ránézni sem a húsra, sem semmilyen élő dologra emlékeztető ételre. Az éhség állapotában pedig szó szerint és átvitt értelemben is önmagát kezdi emészteni.
Nagyon izgalmas figyelni ahogy Az ehető nőben felbukkannak azok a témák, amelyek Atwood későbbi regényében is megjelennek. A könyv alapján már fiatalkorában rendkívüli módon érdekelhette a nők társadalmi helyzete és eltárgyiasításának kérdése. Hihetetlenül sok fontos aspektust és megfigyelést villantott fel már ebben a történetben is (az egyik eredeti felvetése például az „anyaméh-irigység” motívuma). Izgalmasak azok a szólamok is, amelyek a szüléssel foglalkoznak. Ez több szereplő nézőpontjából is előkerül, mindenkinek megvan a maga véleménye arról, hogy egy nőnek mi a kötelessége. Sok olyan mondat van ezek között, ami a jelen pillanatban is nagyot üt:
„Én azt mondom, a jelenlegi társadalmunk minden ízében születésellenes. Születésszabályozás, mindenki erről beszél, meg hogy a népességrobbanástól kell félni, nem az atomrobbanástól. (…) Amire most szükségünk van, az egy kataklizma – jelentette ki Fish. A hangja egyre inkább kántálásra hasonlított, egyre hangosabb lett, mintha valamiféle crescendo felé tartana. – Egy kataklizma, egy újabb Fekete Halál, egy hatalmas robbanás, ami milliókat törölne el a föld színéről, a jelenleg ismert civilizáció megszűnne, és akkor a Születés újra létfontosságúvá válna”
Ez a férfiak, férfiak, férfiak világa - Könyves magazin
Criado Perez érezhetően rengeteg munkával létrehozott szövege Margaret Atwood világhírű Szolgálólány-könyveinek tényirodalmi párja, vagy pesszimistább gondolatkísérletben dokumentarista előtörténete is lehetne. A nem a múlt magyarázata vagy a jövő elképzelése hangsúlyos. Criado Perez nem talál ki történeteket vagy főhősöket, olvasóként nincs új, egzotikus világ, amiben el lehetne merülni.
A regényben az is érdekes, hogy miközben végigkövetjük az egyre labilisabbá váló Marian bolyongását, újra és újra felbukkan az életében egy fiú, aki minden normát, minden erkölcsi, társadalmi és egyéb elvárást relatívvá tesz, és aki éppen emiatt vonzza és taszítja őt egyszerre. Duncan a könyv egyik legizgalmasabb figurája és pontos ellentétpárja Peternek. Míg Peter gazdag, jóképű és erős, de felfuvalkodott és kissé nárcisztikus, addig Duncan betegesen vékony, gyenge, komplexusos és kényszeres, de okos figura. A fő különbség az köztük, hogy úgy tűnik, ő nem akarja elejteni és bekebelezni Mariant. Valójában azonban a maga módján mindkét férfi vadászik, Marian pedig teljesen elveszíti azokat a támpontokat, amik mentén tájékozódhatna. A férfiak által alkotott játékszabályok közt végül arra kell stratégiát találnia, hogyan lehetséges életben maradni és nem elfogyaszthatóvá válni abban a könyörtelen fogyasztói társadalomban, ahol a nő csak egy húsdarabnak számít. Mert a tanulság sajnos az lesz számára, hogy:
„az éhség alapvetőbb, mint a szeretet.”
