Czinki Ferenc: Az lehet, hogy mások a történelemben élnek, én az irodalomban [Margó-díj zsűri]

A 10. Margó-díjat október 10-én adják át a Margó Irodalmi Fesztiválon. A döntőbe került tíz elsőkötetes szerzővel készült interjúkat itt találod: Gubis Éva, Marton Krisztián, Kovács Dominik és Viktor, Ivánovics Beatrix, Weber Kristóf, Kemény Lili, Biró Zsombor Aurél, Görcsi Péter, Tankó Andrea, Gyuricza Gergely.

A 2024-as Margó-díj felhívásra 52 érvényes pályázat érkezett. Ezek közül a Bakó Sára, Codău Annamária, Dobos Barna, Kolozsi Orsolya és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri választotta ki a legjobb tíz kötetet. 

Most ismerd meg a zsűriből Czinki Ferencet!

Mesélj magadról pár mondatban. Hol kezdődött és milyen most a kapcsolatod az irodalommal?

A lehető legkorábban kezdődött: írni még egészen biztosan nem, de talán még beszélni is alig tudtam, amikor már történeteket találtam ki, és a családtagjaimat üldöztem, hogy írják le őket. Ha formális kapcsolatról beszélünk, 2006-ban lettem az azóta már megszűnt József Attila Kör tagja, azóta publikálok folyamatosan, könyveim jelennek meg, irodalmi rendezvényeket szervezek itthon és Európa-szerte. 

Az lehet, hogy mások a történelemben élnek, én az irodalomban.

Magyar vagy nemzetközi viszonylatban mondj egy olyan első prózakötetet, amely számodra fontos vagy amit meghatározónak tartasz. Pár mondatban foglald össze, miért különleges ez a mű, és szerinted miben rejlik az első könyv varázsa, miért érdemes elsőköteteseket olvasni?

Salinger-rajongóként/-hívőként hogyan is választhatnék mást, mint a Rozsban a fogót (szül.: Zabhegyező), ami nemcsak azért különleges kötet, mert a világirodalom és a huszadik századi kultúra egyik legfontosabb műve lett belőle, hanem mert sok tekintetben nagyon eltér az életmű későbbi (általunk jelenleg ismert) részétől – sok tekintetben meg nem.

Az elemzését mindenesetre soha nem lehet abbahagyni.

Ha a hazai pályára tekintünk, Cserna-Szabó András debütkötete legendás, de említhetném, és hogyan is ne említeném, a Pétereket (EP, NP, LP), ha a saját generációmra gondolok, akkor pedig elsősorban verseskötetek jutnak eszembe – annak idején az elsők között közöltünk az azóta már szintén megszűnt székesfehérvári Árgus folyóiratban Simon Márton-verset (Dalok a magasföldszintről). Ha elsőkötetet olvasol, a megjelenés idejében, akkor olvasóként része leszel az irodalomtörténetnek. Elég menő, nem?

Hogyan olvasol zsűriként? Mik a legfőbb szempontjaid az értékelésnél?

Mint mindig, igyekszem a könyvet az első borítótól a hátsóig, teljes egészében nézni, olyan értelemben is, hogy nem veszek figyelembe semmit, ami a könyvön kívül van. Ami természetesen lehetetlen, ezt minden alkalommal meg is állapítjuk a zsűrizés során, hogy aztán a következő évben ugyanazzal a lelkesedéssel vágjunk neki a teljesíthetetlen feladatnak. A szöveg az egyetlen szempont – mindenesetre ennek próbálunk megfelelni.

Milyen tendenciákat látsz az elmúlt években az első prózakötetes szerzőknél?

Örömteli látni, hogy minden év egy kicsit más, tehát ilyen értelemben sem pozitív, sem negatív tendenciákról nem tudok beszámolni.

Az mindenesetre zavart, amikor néhány éven át azt éreztem, hogy a debütáló szerzők, mintha valami félig-meddig láthatatlan trendeknek próbáltak volna megfelelni,

volt négy-öt állandó téma, és mindenki megpróbálta a lehető legjobban felmondani a leckét. Ennek talán szerencsére vége van, és újabban a többség saját magáról szeretne valamit állítani. Ami, lássuk be, bemutatkozó kötet esetén, a lehető legszerencsésebb választás.

Zsűritagként mi volt számodra az utóbbi évek legemlékezetesebb Margó-díj pillanata?

A záró válasz esetében talán megengedhetek magamnak egy személyes és/vagy önző szempontot: a legemlékezetesebb az első évem (2018) volt, ekkor volt lehetőségem először arra ne csak a Margón, hanem a Margóban is részt vegyek.