Rengeteg hírt és álhírt lehet manapság hallani a klímaváltozásról, egyesek szerint nincs mitől félnünk, hiszen régen is állandó változásban volt a klíma, mások szerint pedig ideje meghúzni a vészharangokat, és minél hamarabb cselekedni. A vita szinte már évtizedek óta tart, biztos mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki a klímaváltozás hallatára csak legyinteni szokott. Utóbbi tapasztalatból indult ki a norvég geológus, Reidar Müller, amikor megírta a Tűz és jég című kötetét (olvass el belőle itt egy részletet), ami a Föld klímájának több millió évnyi történetét mutatja be szórakoztatóan, kötzérthetően.
Reidar Müller nemrég Budapesten járt a Könyves Magazin Futurotecha nonfiction könyvfesztiválján, ekkor beszélgettünk vele klímaváltozásról, karrierről, írásról és motivációról.
Korábbi interjúkban sokat mesélt arról, hogy gyerekként kifejezetten szerette a természetet, később pedig az Oslói Egyetemen végzett geológus szakon, a munkái és írásai is behatóan foglalkoznak azóta ezzel. Mikor döntötte el, hogy geológus szeretne lenni?
Nagyjából 20 éves lehettem, amikor biztos voltam benne, hogy ezzel akarok foglalkozni. Gyerekként mindig is érdekeltek az ásványok, rendszeresen másztam be barlangokba, igazi természetjáró voltam. Apám építőmérnökként dolgozott, így rajta keresztül is kapcsolódtam a nyersanyagokhoz.
Az életem során sokat jártam az erdőkben és a hegyekben, utóbbiból szerencsére igen sok van Norvégiában. Ezért is akartam valami olyasmit választani, ami lehetővé teszi, hogy minél több időt töltsek a természetben. Nem kellett hozzá más, csak tanulás és némi véletlen.
De pont ez a vicces a geológusokkal kapcsolatban, hogy mindannyian közel érezzük magunkat a környezethez, szeretünk időt tölteni a természetben, aztán a végén mégis olyan munkákban kötünk ki, amik tönkreteszik azt, mint például az kőolaj- vagy a földgázipar.
Mindkettő elég kiterjedt Norvégiában.
Reidar Müller a Mit tesz az egónk az ökoszisztémával? című panelbeszélgetésen.
Az egyetem után a Bellona Foundation (környezetvédelmi civil szervezet) programjában vett részt, politikus is volt, aztán írni kezdett. Hogyan kötött ki az írásnál?
Nagyon sok furcsa dolgot csináltam a karrierem során. Ahogy mondja, dolgoztam egy környezetvédelmi szervezetnél, később írni kezdtem egy újságnál, megszereztem a doktorimat geológus szakon, eltöltöttem pár évet az olajiparban, de közcélú hirdetéseket is készítettem a norvég minisztérium számára.
Újságíróként a legtöbbet tudományos cikkek írásával töltöttem, lényegében tudományról írtam, ami nagyon boldoggá tett. Idővel pedig bátorságot kaptam, hogy a klímáról és klímaváltozásról írjak átfogó, könnyen fogyasztható cikkeket, mint például, hogy a média miként befolyásolja a klímaváltozásról alkotott képünket. Itt a legfontosabb ugye az lenne, hogy a média azt közvetítse, hogy az egyensúlyra törekedjük, szóval ne pánikoljunk és ne is dőljünk hátra. Többek között erről is írok a könyvemben.
A klímaváltozás nem olyan egyszerű mint gondolnánk, emberi léptékkel felfoghatatlan időközönként változik, melegedik vagy jegesedik, sokszor teljesen ellentétes és hirtelen változásokon megy keresztül.
Tovább olvasokA könyvírást kilenc éve kezdtem, azóta összesen hét könyvet írtam, köztük két gyerekkönyvet.
Szóval ennyi év után úgy érezte, hogy a legkönnyebben az írással tudja eljuttatni az emberekhez a megfelelő tudást?
Ezt valószínűleg minden író és újságíró pontosan tudja: a történet a legfontosabb. Felszabadító érzés, mikor az ember megír egy történetet és az minden pontjában összeáll. A történetnek pedig megvan az az előnye, hogy a tudást könnyen hozzáférhetővé, befogadhatóvá teszi. Ez a helyzet a klímával és a klímaváltozással is, mivel elég bonyolult témáról van szó. Főleg, ha a klíma történetéről beszélünk, ami olyan nagy távlatokról szól, hogy nehéz megérteni.
Úgy akartam megírni, hogy mindenki értse.
A Tűz és jég című kötetem előtt erdőkről és farkasokról írtam egy másik könyvben. Az elsődleges szempontom ott is az volt, hogy a természetet egy történetbe ágyazzam, egy olyan elbeszélésbe, amitől az emberek akár megkedvelik az irodalmat és a természetet. Mert talán ha az emberek jobban ismerik a természetet, akkor jobban is bánnak vele. Ha tudod, hogy mennyire fontos egy erdő, akkor nem állsz neki kivágni.
A Tűz és jég esetében is hasonlóra törekedtem. Felteszem, mindenkinek van egy szomszédja, bácsikája, akik azt hangoztatják, hogy nincs is valójában felmelegedés, volt már sokkal melegebb is korábban. Az emberek egy része nem látja át, hogy milyen komplex dolgokról van itt szó, sokszor csak annyi az érvelés, hogy már 15 millió évvel ezelőtt is volt klímaváltozás, akkor ma mi lenne a baj.
Igen, csak akkor nem élt 8 milliárd ember a Földön. És ez a legfőbb probléma, hogy a klímaváltozásban már ez a rengeteg ember is szerepet játszik.
Ezzel a kötettel pedig pont erre akartam egy olyan megoldást adni, hogy mindenki könnyedén el tudjon mélyedni benne egy történeten keresztül. Mert az egyensúly a legfontosabb. Nem mondhatjuk azt, hogy nincs semmi probléma, mert igenis van.
A könyve olvasása során az volt a benyomásom, hogy nem ijesztegetni akarja az olvasót, hanem egy árnyaltabb, helyenként talán optimista megközelítést kínál fel. Pedig egy nagyon nehéz és szorongáskeltő témáról beszélünk. Hogyan találta meg a hangot a könyvhöz?
A célom a tudás népszerűsítése volt, hogy minél többekhez eljusson. De például van egy barátom, aki a kötet olvasása közben azt mondta, hogy az utolsó fejezetet egyáltalán nem tudta befejezni, mert depressziós lett tőle. Mások is azt kérdezték a környezetemben, hogy:
Ez az a világ, ami felé haladunk?
A könyvben főleg a múltról van szó, és annak hatásáról a jelenre, mégis bárki könnyen elgondolkozhat azon, hogy ezek alapján milyen jövő vár ránk. Elég depresszív lehet a gondolat, hogy a jövőben akár öt, hat vagy hét fokkal is melegebb lesz a klímánk. És akkor még nem beszéltünk a Golf-áramlat hirtelen irányváltozásáról, a gleccserek olvadásáról, a korallzátonyok eltűnéséről és így tovább.
Nem azt mondom, hogy elpusztul a világunk. Egyesek szerint már el is pusztult. De ez egy összetettebb kérdés ennél. Hiszen a klímaváltozás mellett „látszólag” sokkal égetőbb problémáink is vannak, mint a vallási ellentétek, a háborúk (mint például ami itt zajlik Magyarországtól keletre), politikai őrültek, atomfegyverek. Rengeteg fenyegetés vesz minket körbe.
A klímaváltozás pedig úgy működik, mint egy szorzó. A már meglévő problémákat csak még tovább növeli.
A klímaváltozást nem érzékeljük úgy, mint egy háborút. Nem arról van szó, hogy a klíma jön, elviszi a gyerekedet és megöli. A klímaváltozás nem olyan, mint a 9/11. Hanem nagyon csendes és lassú folyamat, ami azt követeli tőlünk, hogy ötven évre előre gondolkodjunk. Ezt pedig nagyon nehéz felfogni az emberiségnek.
A könyve egyik bújtatott eleme az idő: a klímaváltozás és a földtörténet ideje teljesen máshogy értendő, mint az ember hétköznapi ideje. Nem arról van szó, hogy el kell érni a buszt, hanem hogy több millió év alatt pár fokot nő vagy csökken a hőmérséklet. Ön szerint hogyan fér össze az emberi időfelfogás és a klímaváltozás ideje?
Ezt szerintem nagyon nehéz összeegyeztetni, már akár csak 1500 évvel előrébb gondolkodni nagyon nehéz. Ott van például az óceánok szintjének növekedése, amely minden évben négy millimétert nő, ezt pedig senki sem veszi észre puszta szemmel. Egyszercsak eltelik 50 év és láthatóvá válik, hogy mennyire megemelkedett a vízszint. De addigra már lehet, hogy az ember meghal, túl öreg lesz vagy túl sok problémája lesz ahhoz, hogy foglalkozzon ezzel.
De pont ezért írok, ezért írtam ezt a könyvet is, hogy az emberek könnyebben tudjanak kapcsolódni ezekhez a témákhoz. Hogy megértsék, hogy mit jelent az idő a klíma szempontjából. Mert még van lehetőségünk változtatni, sőt sokan dolgoznak is a változáson. Például Kínában nagy hangsúlyt fektetnek a megújuló energiaforrásokra, az újonnan gyártott autók eladásának 50%-át elektromos autók teszik ki.
A megújuló energia megoldás lehet, ezért is kérdéses, hogy sokan miért ragaszkodnak még az olajhoz és a földgázhoz.
A fosszilis energia alapvetően több pénzbe és erőforrásba kerül, mintha zöld alternatívákat használnánk. És minél több az ember, márpedig évről évre nagyobb a Föld lakossága, annál több fogyasztó van, annál több energia kell, és így tovább.
Talán itt lenne az ideje, hogy az emberek inkább helyi érdekekben gondolkozzanak. A külföldi nyaralások és utazások helyett például elkezdhetnénk a saját országaink értékeit megtapasztalni és kiélvezni. A lassúbb, helyhez kötött élet sokkal környezetbarátabb.
Szóval akár egy kormány által hozott törvénnyel vagy nemzetközi szabályozással lehetne szabályozni az emberek energiafogyasztását?
Az ilyen intézkedések általában nem igazán népszerűek, mert az emberek rövid távban gondolkodnak. A fogyasztás lóg a szemük előtt, új tévét, új kocsit akarnak, olcsóbb áramot és olajat. Ez a fő motiváció. Norvégiában sokszor tapasztalunk hasonlót, mivel ha az áram vagy az olaj ára feljebb megy, akkor az emberek dühösek lesznek. Azt pedig a politika sem akarja.
Sokan meg akarják változtatni a világ menetét, sok politikus próbál újdonságokat bevezetni, de ez nem mindig sikerül. Mert az egész könnyen elbukhat ott, hogy egy zöld párt nem kap elég szavazatot.
Mint ahogyan el is hangzott korábban, egy kemény témáról van szó. Mi a legnagyobb motiváció az ön számára, akár mint magánember, akár mint geológus? Mi hajtja, hogy tovább kutasson és tovább írja a könyveit?
Meg akarom érteni a világot és tovább akarom adni ezt a tudást az embereknek, méghozzá szórakoztató, befogadható formában.
A természettel kapcsolatos tudományok igen összetettek és részletesek, viszont nem mindig kapják meg azt a figyelmet, mint például a történelem vagy a politika. A tudományokat népszerűsítő könyvek nagyon fontosak, és fontos, hogy minél több legyen belőlük.
A klímaváltozás egy igen összetett kérdés. Az alapvető vita arról szól, ahogy már beszéltük is, hogy most akkor van vagy nincs klímaváltozás. Ezt akartam árnyalni, hogy ne csak kétféleképpen gondolkozzunk a klímáról, hanem annak részletességét is lássuk. Ez a kíváncsiság és tudás az, ami nekem nagyon fontos.
Fotók: Kováts Zsófi