A 2024-as Margó-díj felhívásra 52 érvényes pályázat érkezett. Ezek közül a Bakó Sára, Codău Annamária, Dobos Barna, Kolozsi Orsolya és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri választotta ki a legjobb tíz kötetet. A győztest 2024. október 10-én hirdetik ki a Margó Irodalmi Fesztiválon. Addig is megismerkedhettek a rövidlistára került szerzőkkel, akik közül most Görcsi Péter válaszait olvashatjátok.
(Az első, Gubis Évával készült interjút itt találjátok, a másodikat Marton Krisztiánnal itt, a harmadikat Kovács Dominikkal és Viktorral itt, a negyediket Ivánovics Beatrixszal itt, az ötödiket Weber Kristóffal itt, a hatodikat Kemény Lilivel itt, a hetediket Biró Zsombor Auréllal itt.)
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Leginkább az, hogy meg tudtam írni. Hogy végigírtam. Meg tudtam írni egy regényt (a Várni a 29-esre a hét könyve is volt nálunk – a szerk.), ami azt feltételezi, hogy meg tudok írni még egyet. Ami meg azt feltételezi, hogy meg tudok írni többet is.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Nem egy konkrét szikra volt, hanem sok kicsi.
Sok pici ötlet vált alappá, és amikor rájöttem, hogy ők alapok, akkor indult a tűzijáték.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Senkinek sem mutattam meg addig, amíg kész nem lettem vele. Utána elküldtem a kéziratot egy barátomnak, aki elkezdte, de végül azt mondta, ne haragudj, nincs időm elolvasni. Tudtam, hogy őszinte lesz velem, és hogy számíthatok rá.
Mi volt az a pont a könyv megírása közben, amin nehéz volt átlendülni, amihez igazán fontos volt, hogy higgyenek magukban és a kötetben?
Mindent, amit írok szövegnek tekintek és nem könyvnek. Szövegeket írok és nem könyveket. A hitnek itt semmi szerepe nincs. Az, hogy lesz-e belőlük könyv, nem az én döntésem, legfeljebb a szándékom lehet. Ez esetben legalábbis így volt. Az, hogy a kéziratból később könyv lesz, mindig több ember összehangolt munkája. Ami a lendületet illeti, az egy szöveg írása közben mindig elfogy egy ponton, és mindig azon a ponton a legnehezebb átlendülni.
Mit vártál az első könyvedtől?
Leginkább a kézirattól vártam, hogy könyv lehessen belőle. A megjelent könyvvel szemben már
csak az volt az elvárásom, hogy valaki tényleg elolvassa és ne csak azért vegye meg, hogy jól mutasson a polcon.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Mindig van valami, amit az ember utólag másképp írna meg. A végleges változat már egy olyan változat, amit ez eleje óta százszor megváltoztattál. Amikor meguntad a változtatásokat, akkor küldöd el valakinek. Én egyébként a kész könyvet nem is olvastam, csak a kézirat utolsó változatát és annak a határidők utáni, utolsó változtatásait.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
A legfurcsábbak mindig azok, amikor számon kérik rajtam a valóságot, amikor az olvasók azt szeretnék, hogy a valóság, a múlt változatlanul kerüljön a szövegbe, de ez lehetetlen.
Különböző valóságok vannak, és ebből következik, hogy a múltértelmezésünk is más,
még akkor is, ha hűen próbáljuk meg visszaadni, ami történt, de nekem egy cseppnyi szándékom sem volt arra vonatkozóan, hogy hűen adjam vissza. A legemlékezetesebb reakció annyira emlékezetes, hogy el se szeretném mondani.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Talán A Pál utcai fiúk volt. Vagy A kis herceg. Vagy az Egri csillagok. Bármelyik is volt, az az emlékem róla, hogy nem akarom elolvasni, ki akarok menni a többiekkel játszani.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Tizenhat éves lehettem, amikor először éreztem úgy, hogy írtam valamit, ami valóban számít. Egy novellát írtam egy iskolai pályázatra. Később aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem számít.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nagyon szeretem Sylvia Plath Az üvegbura című regényét, bár neki ez előtt megjelent már egy verseskötete, szóval nem tudom, így mennyire számít debütkötetnek. Az a mélység, az a prózában megírt líraiság, amivel Plath bemutatja az elme törékenységét, és azt, hogyan próbálunk megküzdeni a saját démonainkkal, minden alkalommal magával ragad, amikor a kezembe veszem a könyvet.
Támogatott tartalom.
Fotó: Jelenkor Kiadó
