A Vénusz jegyében Pécs regénye, igazi városregény, amelynek főszereplői egykori városlakók: olyan híres és kevésbé ismert alakok bukkannak fel benne, mint például Galvano da Bologna, Janus Pannonius, az egykori pestiskórház szakácsnője és sírásója vagy Klímó György. Bánki Éva a tegnapi könyvbemutatón rákérdezett a cím jelentésére, szerinte ugyanis a vénuszi utalásról a legtöbb ember arra asszociálna, hogy szerelmi történeteket olvashatunk a könyvben, ehhez képest a regényben a főszereplők szinte mind férfiak és alig vannak szerelmi szálak. Mi a Vénusz ebben a regényben? – tette fel a kérdést. Péntek Orsolya a törökökre hivatkozott, akiket foglalkoztatott a varázslás és a csillagjóslás, és akik
úgy tartották, hogy Pécs a Vénusz jegyében álló város, csakúgy, mint Róma.
Bánki Éva ezt a motívumot úgy értelmezte, hogy minden, ami a Vénusz jegyében áll, egyfajta nemes harmóniát, arányosságot hordoz. Pécs szerinte ilyen város, az égi és a földi harmónia mentén tervezték el, ez pedig a regény szereplőiben is visszatükröződik.
Péntek Orsolya sokat mesélt Pécsről, elmondta, hogy szerinte a város soha nem vált metropolisszá, élhető maradt. A beszélgetés során a könyv több fontos karaktere is előkerült, például egy Martin Tomasovics nevű horvát sírásó, akinek a nevére a szerző a korabeli pestis-jegyzőkönyvekben bukkant rá, amikor a covid-járvány alatt a kutatásait végezte a könyvhöz. Tomasovics nem kapta el a pestist, hiába dőlt ki mellőle a fél város, így sírásó és halottszállító lett belőle. A barokk kori Pécsről szóló fejezetben ő áll az elbeszélés középpontjában, aki megpróbálta akkor Pécset a halál városából a túlélők városává tenni. De szó esett Klimó György római katolikus püspökről is, akinek az író szerint nagyon sokat köszönhet a város, aki egyszerre nagyon sok fronton vívott harcot, és aki sokat gazdagította a helyi kultúrát és oktatást, egyetemet, könyvtárat, nyomdát álmodott Pécsre, és szerette volna visszaadni a város jogállását is.
A beszélgetés során az is kiderült, hogy Bánki Éva és Péntek Orsolya kicsit mást gondolnak a török uralom idejéről. Bánki Éva azt emelte ki, hogy míg a magyar történelmet hajlamosak vagyunk tragédiák sorozataként elbeszélni, addig
a Vénusz jegyében olyan történelmi regény, ahol bár van szenvedés, de a különböző rétegek békésen megférnek egymás mellett.
„Pécsen van értelme a történelemnek” – fogalmazta meg és a török hódoltság időszakát hozta példának. Péntek Orsolya szerint Pécsnek szerencséje volt a török uralommal, mert a végvár szerepe hamar véget ért, és a törökök elkezdtek egy szellemi központot kiépíteni ott, dzsámikat építettek, szerzetesrendeket alapítottak, fejlesztették az oktatást. „Pécs olyan pozícióban találta magát a török kor végére, mint amiben Janus Pannonius idejében volt” – mondta. Arról is beszélt, hogy volt még egy oka annak, ami miatt a törökök nem pusztították el Pécset, a legendáik szerint ugyanis ott található Platón sírhelye. A török legendáriumban Platónt nem mint filozófust, hanem mint varázslót tisztelték, úgy tartották, hogy Nagy Sándortól kapta a földet, és ott temették el egy rózsakertben.
Péntek Orsolya negyedik regénye, a Vénusz jegyében igazi városregény. Hol a reneszánsz krónikák, hol a török útleírások és mesék nyelvén megszólaló történet, amelynek főszereplője az örökké változó, mégis minden időrétegét őrző, immár közel két évezredes város: Pécs. Olvass bele!
Tovább olvasokA bemutató végén a délszláv háború időszakáról volt szó, az író elmondta, hogy az erről szóló fejezet személyes élményéből táplálkozik. A háború alatt sok rokona ragadt a határ túloldalán, ő pedig gyakran menekült le Pécsre, aminek az arculata abban az időben teljesen megváltozott. Katonák járkáltak az utcákon és hallani lehetett az ostromot is. Az erről az időszakról szóló fejezet főszereplője Bánki Éva szerint az egyik legizgalmasabb figura a regényben, egy fekete bőrű amerikai katona, aki kezdetben nem érti a helyi viszonyokat, de aki a város idegenségében aztán magára ismer. Szerinte a szépség mellett sok könyörtelenség is van a regényben, de
az egymáshoz láncszerűen kapcsolódó szereplők mégis egyfajta különös elfogadással állnak a sorsukhoz, mintha Pécs a szelídek városa lenne.
