Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról

Az egykori irodalmi botrányhős bámulatosan burjánzó trilógiát írt a komplett francia társadalomról és undergroundról

Botrányhősként indult és sokáig úgy is kezelték, de Virginie Despentes mára a francia irodalom általánosan elismert, egyedi és bátor alkotója. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a Vernon Subutex-trilógiának, amelyben egy totálisan csődbe ment lemezboltos és az egykori vásárlói felszántják Párizst. Miközben ide-oda csapódnak, egy szerteágazó korrajz bontakozik ki a mai Franciaországról, amiben ugyanúgy szerepelnek az elesettek, mint a kiváltságosok, valamint sok drog, erőszak és zene. A Vernon Subutex-trilógia a hét könyve.

Benedek Márton | 2022. december 05. |
Virginie Despentes
Vernon Subutex
Ford.: Tótfalusi Ágnes, Magvető, 2022, 1096 oldal
-

Az 1969-ben született francia Virginie Despentes távolról sem hétköznapi regényíró. Igazából nem is “csak” író, hanem legalább ugyanannyira botrányfilmes, gender-megmondó és mindenféle marginalizált csoport szószólója is. Egy feminista, akit sokfelől bírálnak és aki sokfelé bírál; aki volt szexmunkás is, és aki a harmincas évei közepén úgy döntött, hogy leszbikus lesz.

Despentes tizenhét évesen hagyta el a szüleit és stoppolva kezdte járni az országot, még nem volt tizennyolc, amikor csoportos erőszak áldozata lett – munkásságának mai napig

meghatározó témai a szexualitás és az erőszak.

Lógott rockzenekarokkal és prostituáltként is dolgozott, majd végül 1993-ben megjelent első könyve, a Baise-moi, amiben két, a testéből is élő barátnő az egyikük megerőszakolása után fékevesztett bosszúhadjáratba kezd. A könyvből 2000-ben saját maga rendezett (illetve társrendezett) filmet, aminek még a könyvnél is nagyobb visszhangja lett: az erőszak, a testiség, az obszcenitás ábrázolási módja miatt be is tiltották a filmet, Despentes-t pedig besorolták abba a többek között François Ozon és Gaspar Noé nevével fémjelzett filmes közegbe, amit Új Francia Extrémitásként szokás emlegetni. (A könyv címe szó szerint az, hogy Dugj meg!, 2001-ben megjelent magyarul is, a filmet pedig a Titanic Filmfesztivál mutatta be.)

Despentes írói pályáját azóta is kísérik a filmes adaptációk. Van, amikor más a rendező, mint az egy ikerpár tragédiájáról szóló Búcsúdal esetében, van, amikor saját maga, ahogy a Bye Bye Blondie-val történt. (Utóbbira rákerestem, mit írtak róla itthon, és egy klasszikus Varga “Filmklub” Feri címadásba botlottam: “A párnaszájú szexistennők egymáséi lesznek”.)

2006-ban jelent meg nagyhatású esszégyűjteménye, a King Kong Theory, amiben a nőiségről, a nemi szerepekről, a szexmunkásként szerzett tapasztalatairól és arról ír, hogyan élte meg a Baise-moi megjelenése utáni időszakot. Később dokumentumfilmet is rendezett nemzetközi szexmunkások és queer-aktivisták politikai mozgalmairól (Mutantes: Féminisme Porno Punk). 

Cikkek és nyílt levelek formájában

rendszeresen kiáll elnyomott kisebbségek mellett,

bírálta Dominique Strauss-Kahnt és Roman Polanskit, a rendőri erőszakot és a fehér barátait, akik nem látják, mi a probléma. (Az Adama Traoré-tüntetés kapcsán írt nyílt levelét itt lehet franciául olvasni, sok mondat úgy kezdődik benne, hogy “Franciaországban nem vagyunk rasszisták, de…”).

Despentes írói munkásságát sokáig beárnyékolta a Baise-moi fogadtatása. A szerzőt polgárpukkasztónak tartották, több irányból is kapta az ívet. Aztán ahogy teltek az évek, szép lassan elkezdték Despentes regényeit azokon a helyeken is értékelni, ahol a “komoly” irodalmat szokták. Az Apokalipszis bébi elnyerte a Renaudot-díjat, Despentes-t pedig 2016-ban a Goncourt-díj bizottsága tagjává válaszották (négy évvel később erről a posztról lemondott arra hivatkozva, hogy az írásra akar koncentrálni).

Némileg nagyvonalúan összefoglalva, de valahogy így jutottunk el a Vernon Subutex-trilógiáig, amivel Virginie Despentes végérvényesen “nagy francia író” lett. (A magyar olvasó egy kiadásban veheti kézbe a trilógiát, de eredetileg sem kellett olyan sokat várni, 2015 és 2017 között mind a három rész megjelent.)

Főhősünk, címszereplőnk Vernon Subutex, egy egykor menőnek számító párizsi lemezbolt tulajdonosa, aki a kétezres évek közepén az internet miatt az üzlet bezárására kényszerül. A negyvenen már több évvel túl Vernon egy ideig megoldja valahogy (például gyűjtői kincsek eladásával), de amikor régi barátja, a rocksztár celebritás, Alex, Vernon fő pénzügyi támogatója is meghal, akkor gyakorlatilag hajléktalan lesz, amíg színre nem lép a lemezbolt egykori közönsége, és Párizs-szerte elkezdődik a héderezés.

Lejátszási lista készült a nagy francia rock’n’roll-regényhez
Lejátszási lista készült a nagy francia rock’n’roll-regényhez
Tovább olvasok

Sem a Vernon, sem a Subutex név nem véletlen. Előbbi tiszteletadás Boris Vian előtt (akinek Vernon Sullivan volt az álneve), utóbbi pedig egy gyógyszer, amit heroinfüggők kezelésére használnak - és hát ez a trilógia teli van droggal és minden egyéb függőséggel.

Ahogy Vernon neve, úgy a neme sem véletlen. A szerző múltjából adódna egy női főhős, de Despentes úgy látta, hogy akkor inkább az lenne a középpontban, hogy hűha, micsoda egy nő ez már megint, és nem az, hogy itt a mai negyvenes-ötvenes francia (párizsi) generációról olvasunk egy bámulatosan burjánzó történetet, amiben a közelmúlt és a jelen társadalmi, politikai, popkulturális jelenségeiben is jó mélyre merülünk.

Noha Vernon a zenén túl leginkább egyvalamihez ért, hiszen személye feltűnően sokakat csábításra késztet, azért ez a figura nem egy klasszikus macsó, nem egy Houellebecq-hős, de még csak nem is Nick Hornby lemezboltosa a Pop, csajok, satöbbiből. “Alex nem volt egy átlagos rohadék, nagylelkű volt, és csodálatosnak tartotta az összes nőt. A fiatal kelet-európai manökentől a blazírt hercegnőig mindenkivel elhitette, hogy ő az, akivel a világon a legjobban érzi magát. Nagy tehetsége volt a csodás vallomásokhoz. A lányok hálásak voltak, hogy álmokat adott nekik, és nem nehezteltek rá a hazugságokért.”

Egykori lemezboltja közönsége és a később feltűnő karakterek pedig annyi irányba szóródtak szét és annyi irányból jönnek, ahányan csak vannak. Van köztük egykori pornósztár, kiábrándult filmes, identitását kereső bevándorló, fizetett internetes troll; vannak nagyon szegények és nagyon gazdagok, és különböző nemi identitású emberek. Ilyen szempontból telitalálat a lemezbolt, egy helyszín, ahova mindenféle alak betér, és ezt nem is csak úgy kitalálta Despentes, hiszen fiatalon maga is dolgozott kis ideig egy hasonló helyen. (Történetesen e sorok szerzőjével is így volt, bár a kis időnél azért tovább tartott, de ha ma megnézem az akkori vásárlóimat, akkor látok közöttük playboyként élő politikusgyereket és sikeres hollywoodi operatőrt, popsztárt és szaké-sommelier-t, önmegvalósító bankárt és egykori sztárfocistát is.)

A kötegnyi felvonultatott szereplő, valamint a sötét tiktok, a baljós hangulat és a háttérben végig jelen lévő nyomozási szál miatt érthető, miért hasonlítják a Vernon Subutex-trilógiát Roberto Bolano nagyregényeihez, de nekem például a fent említettek, meg az eseti erőszakosság, illetve a kapitalista szórakoztatóipar felett mondott nem túl hízelgő ítélete miatt is Bret Easton Ellis Glamorámája is az eszembe jutott. (És akkor itt az újabb Houellebecq-párhuzam, az Elemi részecskék egy időben úgy is futott, mint “az európai Amerikai Psycho”.)

A színes társaság kesze-kusza viszonyai mentén tárulnak fel a mindenkit, vagy csak egy-egy társadalmi csoportot érintő általános problémák. Ezek közül a legtöbbször visszatérő már az elejétől fogva velünk van: a párizsi lakáshelyzet, és úgy egyáltalán, Párizs átalakulása, megdrágulása: “Ha elmúltál negyven, Párizs csak akkor tűr meg a kebelén, ha lakástulajdonosok a szüleid - különben valahol máshol kell folytatnod az életed” , vagy: “Ha nem bank fog nyílni itt, akkor szemüvegbolt vagy reklámügynökség. Már jó ideje nem nyílik Párizsban semmi más”.

Ami a politikai jelenségeket illeti, aki csak kicsit is követi a híreket, vagy mondjuk olvasta az Éveket Annie Ernaux-tól, azt nem feltétlen éri meglepetés:

a baloldal kiüresedése, a szélsőjobboldal felemelkedése és a csak a hatalomban maradásban érdekelt elit van napirenden.

Csak ugye amíg Ernaux generációjának Charles de Gaulle, Simone de Beauvoir és Simone Weil jutott, addig a Vernon Subutex-trilógia hőseinek Marine Le Pen, és a történet már eleve sok-sok évvel a talán utolsó igazán nagyformátumú, de felemás megítélésű francia politikus, François Mitterrand halála után játszódik.

Egy ilyen tablóból nem hiányzik a bevándorlás kérdése sem, ott van például a nem vallásos Selim karaktere, aki csak nyugodt életet akar élni, de egyszer csak arra kell eszmélnie, hogy sem a franciáknak, sem az araboknak nem elég arab. Ami azt illeti, szerintem az ő hátterén keresztül többet tudunk meg a bevándorlásról, mint - harmadik párhuzam - Houellebecq Behódolásából (de ugyanezt gondolom Az emberek legtitkosabb emlékezetéről, főleg, amikor az első világháborúban harcoló szenegáli katonákról van benne szó).

A komplex témák kibontására bőven jut hely, szerencsére üresjáratok nélkül, és közben még pompás, szikrázó summázatokat is kapunk olyan kísérő jelenségekről, mint a pornószínészet (“… olyan proli meló, mint a pornószínésznőség - a fiúk bokszolnak, a lányok pornóznak”), a kocsmakultúra (“Nincs bár, ami meg tudna élni három turistából, akik egyetlen melegszendvicset zabálnak. Csak akkor maradsz talpon, ha megvan a tartóoszlopod, a fickó, aki a házát is eladná, hogy piálhasson. Ha alkoholt árulsz, akkor szenvedélyes vendégkörre van szükséged, nem epres pezsgőkoktélt kortyolgató amatőrökre.”), a barcelonai turizmus (“A kormányok valószínűleg kiválogatják a legrondább állampolgáraikat, miután megbombázzák velük Barcelonát.”); de az öregedő dj-k is megkapják: “A fiatalok, akik nem ismerik az ő mikrolegendáját, nem igazán értik, mit keres a pult mögött ez a vén csóka, és míg az igazi technora várnak, zabálják az ecstasyt”.

Párizs annyira lüktető és kézzelfogható, hogy ha ismerjük Párizst, akkor az csak hozzáad az élményhez, de ha nem, akkor ugyanezen okok miatt nem is veszítünk belőle, meg hát amúgy is, hiába nem tudja valaki, hogy hol van a Marais, érthető, hogy az egy jobb negyed, és könnyebb onnan egy nagyobb méretű, örökölt lakásból az észt osztani, mint a tizensokadik kerületből.

A fordításban talán egyedül csak a párizsi szleng nem jön át, de szerintem nem is probléma, hogy Tótfalusi Ágnes nem bonyolódott bele ebbe, ám sokkal nagyobb érdeme, hogy biztosította a feltehetőleg eredeti szándéknak megfelelő flow-élményt. A Vernon Subutex-trilógia kicsit úgy van megírva és kicsit úgy is működik, mint egy sorozat, és mire a magyar fordítás megjelent, már tényleg készült is belőle tévésorozat. Ez ugyan a hírek szerint nem tetszik Despentes-nek, ami viszont nem változtat semmit azon, hogy a könyvét darálni kell.

A nyitóképen Romain Duris látható a Vernon Subutex-sorozatból.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Leila Slimanival keresztül-kasul olvashatod magad Párizson

Új nyári sorozatot indított a New York Times, amelyben arra kérnek írókat, hogy a könyvek által mutassanak be városokat, ezzel együtt pedig irodalmi utazásra invitálják az olvasókat. Elsőként a Goncourt-díjas Leila Slimani válaszolt.

...
Hírek

Húsz éve nem volt példa erre a francia könyvpiacon

Franciaországban a kora ősz az egyik legerősebb könyves szempontból, az ekkor megjelent könyvek nemcsak az olvasók figyelméért, hanem rangos irodalmi díjakért is versengenek.

...
Nagy

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

Hírek
...
Beleolvasó

Jhumpa Lahiri hőse nem a városban tévedt el, hanem a saját életében

...
Hírek

Tintin 35 év után visszatér a képregényes standokra

...
Hírek

Kölcsey eddig ismeretlen versét találták meg: áthúzta, hogy más ne olvashassa

...
Podcast

Börtönélmények és álmok is formálták egy sodródó kamasz sorsát Budapesten

...
Hírek

Habsburg Ottó csak Magyarországról hatezer emberrel levelezett, most online olvashatod a sorait

...
Gyerekirodalom

Ötven könyv, amelyet minden gyereknek el kellene olvasnia

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Sokáig lehetetlennek tűnt, de ismét film készül a Momóból

Ötven éve jelent meg Németországban Michael Ende egyik legsikeresebb regénye, a Momo, amelyből - neház tárgyalásokat követően - hamarosan film készülhet.

...
Gyerekirodalom

Mi történik azzal, akinek a boszorkányiskolában örökké félresikerülnek a varázslatai?

A Botcsinálta boszi egy olyan boszorkányakadémia, ahol nem lefutják, hanem seprűn repülik az iskolakört. Hőse pedig egy kétbalkezes tinilány, akinek sosem úgy sülnek el a varázslatai, ahogy a varázskönyvben meg van írva. Olvass bele Jill Murphy gyerekregényébe!

...
Gyerekirodalom

Új író folytatja az Asterix-sorozatot

Az Asterix képregénysorozatnak új írója van, Fabcaro, aki jelenleg a széria 40. kötetén dolgozik. Utóbbi várhatóan még az idén megjelenik.

...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

Szerzőink

...
Závada Péter

Závada Péter: A szenvedő művész mítosza

...
Varró Attila

Poe hamar a mozik sztárja lett, és a saját rémtörténeteiben találta magát

...
Sándor Anna

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait