Mi a kapcsolat a költészet és a biciklis futárkodás között? Hogyan változtatta meg a mindennapjainkat és a városhoz fűződő viszonyunkat a vírustól való félelem? Erdős Virág az első karanténidőszakban biciklis futárként dolgozott, verseskötete ennek a tapasztalatnak a megdöbbentően eleven, művészileg érvényes lenyomata.
Erdős Virág kiapadhatatlan könnyein keresztül mindennél élesebben mutatkozik meg az egymásra utalt társadalmi rétegek elzárkózása, miközben a versek kísérletet tesznek arra, hogy olyan nyelvet alkossanak meg, amely bár kisajátítja a hatalom, a hivatalosság szavait és kliséit, mégis szuverén marad.
Erdős Virág a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, szerinte 2020-ban József Attila-díjjal a hátizsákban biciklisfutárkodni kevésbé gáz, mint MMA-, NKA- vagy éppen Térey-ösztöndíjból élni.
Erdős Virág: könnyei
(Részlet)
Azóta néha észreveszem magamon, hogy
nem vagyok kivilágítva.
Nincs macskaszemem.
Random csomagocskákat dugok a táskámba.
Idegen címekre járok haza.
A családnevemet memorizálom.
Kapukód-kombinációkon agyalok.
Bármit főzök, bezacskózom.
Listát készítek a megennivalókról.
Kipipálom a tételeket.
Időnként hívást érzek.
Ülök a dolgozószobámban, és várom a jelet.
Ha pittyegést hallok, felvillanyozódom.
Mielőtt kimegyek a hallba, megnézem, hány kilométer.
Ha bemegyek egy kávézóba, háromjegyű számmal köszönök.
Be se megyek.
Kint várok az esőben.
Ha meglátok bármit, kedvem támad elvinni bárkinek.
Néha felkapok a hátamra egy nagy és nehéz valamit,
és le-föl szaladgálok vele a lépcsőn.
Olyan ügyekért is jó sokat pedálozok, amikért nem kéne.
Olyan sofőröknek is beszólogatok, akik a közelembe se jöttek.
Időnként célt tévesztek,
olyankor megpróbálom újratervezni az életem.
Álmomban sötét lépcsőházakban bolyongok.
Dézsatavak és mentaligetek közt oldalazok egy végtelenbe
nyúló függőfolyosón.
A lift egy állat gyomra,
a csengőgomb egy szemgolyó,
az ajtóban
én állok.
Az utcán futva sétálok, és ijesztgetem a gyalogosokat.
Messziről köszönök a hozzám hasonló
színű embereknek.
