Kutasy Mercédesz nyitó kérdése Borgest idézve azt firtatta, milyen kontextust gondolt ki az író, milyen környezetben gondolkodott, amikor a kötet történeteit életre keltette. A válasz szerint nem volt ilyen előzetes koncepció, a kötet az elmúlt hat év novellatermését tartalmazza, a legutóbbi Isten. Haza. Csal. című kötet folytatásának tekinthető, a szerző az ott megkezdett „hétköznapi drámákat” igyekezett továbbírni, arra volt kíváncsi, mi van velünk, magyarokkal ma. Elsősorban azokkal, akik nem állnak reflektorfényben, akik öregek, kiszolgáltatottak. Közel akart menni a valósághoz, ez magyarázza a szövegek alapvető szociológiai indíttatását.
A beszélgetőtárs ezután azt fejtegette, hogy az említett tematikus kapocs mellett talán a hatalom és az erő működése is összeköttetést teremt a korábbi novelláskötet szövegeivel. Darvasi, a kérdést kissé megkerülve a novella természetéről gondolkodott, az egyik „legföldhözragadtabb műfajnak” nevezte, melyben mégis megtörténhet a csoda. Elmondta, hogy véleménye szerint ennek a kisepikai műfajnak a lényege, hogy ne legyen benne felesleges mondat, ha egy is akad, akkor az a novella el van rontva. Ő, mint tárcaíró megtanulta, hogy kevés dolognak kell megtörténnie, de abban a kevésben ott kell lennie mindennek. A novella műfaji meghatározása után kitért arra, hogy
történeteiben mindig az emberi magány és a kiszolgáltatottság érdekelte.
Majd a kérdező távolról indított, Faludy György Pokolbeli víg napjaim című kötetét is citáló kérdésére Darvasi saját novellista praxisáról beszélt, elmondta, hogy történeteinek nagy része „kapott történet”, melyeket jártában-keltében hallott vagy elmeséltek neki. Ezek keltek aztán életre benne, és népesítette be az alaptörténeteket további szereplőkkel, cselekménymozzanatokkal.
Darvasi Áron felolvasása után az író visszaugrott a kezdő kérdéshez, Borgest szellemi embernek nevezte, szembe helyezve saját magával, aki a gyakorlatiasabb oldalról közelít az íráshoz. Ő, amikor ír, akkor megtanul nyulat nyúzni, gödröt ásni, azaz a gyakorlatban is megtanulja azokat a dolgokat, melyeket megjelenít egy-egy elbeszélésben. Kutasy ezt az eljárást a realizmussal hozta összefüggésbe, amivel Darvasi egyetértett, elmondta, hogy ezzel a realista háttérrel tudja egyfajta szituációba helyezni a hőseit, akiknek a létezése teljesen abszurd.
Az abszurd alatt azt érti, hogy folyamatosan kívül vagyunk azon, amiben benne kellene lennünk, és benne vagyunk abban, amin kívül kellene lennünk.
A beszélgetőtárs ezek után azt emelte ki, hogy egy-egy mondat olyan erős a szövegekben, hogy voltaképpen azok köré épül az egész írás. Figyelsz az utcán, meghallod a különös mondatokat, felhasználsz néhányat ezek közül a mondatok közül? - tette fel a kérdést. Az író igenlő választ adott, elmondta, hogy tárcaírói gyakorlata megtanította neki, hogy bármerre jár, figyelni kell, hallgatózni kell, a Lehel piac, ahol rendszeresen megfordul, például kiváló lehetőség erre. Azt is elmondta, hogy előfordul, hogy a szöveg tényleg kivet egy mondatot, mely a többi fölé kerül vagy elnehezíti a többit, mintha egy tételmondat lenne, és mintha egy metafizikai erő választaná ki, melyik legyen az. A következő kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy radikális szereplői nem annyira állnak távol a valóságtól, egészen váratlan dolgok történhetnek az emberrel a hétköznapok során, és nagyon sok ember van, akiben ott van ez a radikalitás. Legvégül arról beszélt, hogy mivel költőként indult, és a mai napig előfordul, hogy ír verseket, az ő esetében prózaíróba úgymond beköltözött a költő, ezért lehet az, amire Kutasy céloz, hogy a legkegyetlenebb történetben is ott a líra, a szépség, ami Darvasi szövegek egyik közismert védjegye.
