Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Közhelyesen hangozhat, de az, hogy nem szabad feladni, akár hisznek benned, akár nem. És hogy
az írás tényleg mindenen átsegít.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Egy saját, korábban elfojtott trauma adta, egészen pontosan az, ahogyan megpróbáltam szavakba önteni, de nem találtam rajta fogást. Ez nagyon zavart. Közben elolvastam Nádas Péter Saját halálát, amiben lényegében az bomlik ki, hogy a transzcendens élményeket – mint amilyen egyébként egy trauma – nem lehet elmesélni a nyelvvel. Én viszont úgy voltam vele, hogy nekem aztán ne mondja meg Nádas, hogy mit lehet kifejezni és mit nem, mert igenis megtalálható a keresett forma, ha ügyesen csavarjuk a szavakat. Eközben egyre gyakrabban coming outoltak nekem barátok, ismerősök, félidegenek arról, miket éltek át gyerekként. Először mérhetetlenül dühös lettem attól, hogy megtörténhettek ezek velük és a tettesek a mai napig köztünk járnak, aztán pedig bekapcsolt a kutató énem: addig olvastam a visszaélések társadalmi és pszichológiai hátteréről, amíg azt nem éreztem, hogy már nemcsak érzelemmel, hanem aggyal is nekiveselkedhetek az írásnak. Bár ettől még nagyon emocionális volt az írói folyamat.
A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve, amely költői nyelven mesél egy bántalmazó családi közegről, és egy mélyre temetett, de mindent átható traumáról, valamint a hallgatás megtöréséről. Fotó: Zsólyomi Norbert
Mit vártál az első könyvedtől?
Egyrészt, hogy a költészet után olyan terepen próbálhatom ki magam, ahol elvárások nélkül, szabadon írhatok. Arra számítottam, hogy hatalmas lebőgés lesz, mert annyi negatív visszajelzést kaptam a kéziratra, hogy el sem akartam hinni, papírt és nyomdafestéket áldoz erre a kiadóm. De itt jön a másrészt, ami viszont fontosabb: abban viszont bíztam, hogy
bárki veszi majd kezébe a könyvet, legyen jó vagy rossz a szöveg, kicsit felnyílik a szeme a társadalmi problémák iránt.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Kevésbé tenném szájbarágóssá a könyvön végigvonuló nyúl motívumot.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Egyrészt a férjemnek, Dávid Áronnak, másrészt a barátnőmnek, Ferencz Mónikának. Áron akármennyire is érti és szereti az irodalmat, alapvetően színházi közegben mozog, ezért mondhatni szűz szemmel olvas, így nagyon más oldalról közelít meg egy szöveget, mint Móni, aki viszont szakmailag nagy segítségem immár hosszú évek óta.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Minden kétséget kizáróan egy rokon perrel fenyegetőzése, aki azt hitte, róla formáltam meg az egyik karaktert.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Azt hiszem, A két lotti. Erre azért mernék tippelni, mert élesen rémlik, hogy becsukok egy Jacqueline Wilson-könyvet, minden bizonnyal a Kettős játszmát, és arra gondolok, hogy hűha, ez teljesen olyan volt, mint A két lotti, csak ezerszer menőbb. Abban viszont biztos vagyok, hogy nekem Wilson volt a belépés a regények és az olvasás világába, és utána már nem győzték hazahordani a szüleim a könyveket, mert naponta képes voltam kivégezni egyet.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nehéz elválasztani a kamaszlány szeretetéhségét, aki egy amatőr íróklubon várja a visszajelzéseket az általa irodalomnak tekintett szövegeire, azt a lányt, aki a publikációs düh nyomása alatt bombázza a folyóiratokat az írásaival, és azt a – reményeim szerint – higgadt valakit, aki mostanra lettem. Mindegyiküknek mást jelent az irodalom. Viszont ha próbálok felidézni egy ilyen emléket, akkor a huszonkét éves önmagam ugrik be, aki kivételesen egészen elfogadhatónak érzi az egyik melankolikus versét. Mindenki utálja azt a versemet amúgy, és mára már én is.
E/3 sorozatunk befejező részében Borda Réka mesél pályájáról és motivációiról. Többek között arról, hogy nála a tárgyak és az épített környezet legalább annyira hangsúlyos, mint az - önmagán túlmutató - szöveg. A Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával megvalósuló sorozatunkban női szerzőket kérdezünk nőiségről, írásról, felnövésről, az irodalom strukturális rendszerében betöltött helyükről. Az E/3-ban eddig Vonnák Diána, Vida Kamilla, Puskás Panni, Harag Anita, Mécs Anna és Halász Rita mesélt nekünk.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nagyon szerettem Moesko Péter Megyünk hazáját. Olyan érzés volt a novelláit olvasni, mintha tengerparti sziklafalak hátán sétálnék valahol Normandiában: hűvös, szeles, de végtelenül megnyugtató. De mondhatnám még Kustos Júlia Hullámtörőjét is, ami szintén erős pályakezdés. És még sorolhatnám.
