Szeifert Natália Örökpanorámája egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kíséri nyomon

Szeifert Natália negyedik könyve varázslatos teret épít olvasója köré, ahol az emberi élet végső kérdései olyan hangtalanul, összetetten, mégis természetesen vannak jelen, akárcsak maga a táj. Olvass bele!

Könyves Magazin |
Szeifert Natália
Örökpanoráma
Kalligram, 2022, 416 oldal
-

A mágikus erővel megszólaló Örökpanoráma több mint egy évszázadot felölelő idejében egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kísérjük figyelemmel. A hegyek közt megbújó Szegélyre fiatal házasként érkezik a gyógyító erővel bíró Mariana és férje, Karel. Lányuk, a tanítónő Catalina és unokájuk, Gilda már született szegélyi, de hamarosan megismerjük a beköltözőket: a Doktort, valamint Valtert, az írót is. A két férfi élettörténete az ápolónővé lett Gildáéval az ezredforduló körül fonódik végzetesen egybe. A három, életkorában is különböző szereplőt a szüntelen vizsgálódás szenvedélye, a közös játék szabadsága vonzza egymáshoz és tartja együtt egészen a falu kihalásáig és tovább. Kísérletbe fognak, hogy a modern orvostudomány eszközeivel meghosszabbítsák az életüket. A közeli jövőben a falu teljes elnéptelenedése és a külvilágból fölsejlő apokaliptikus események közepette látjuk az orvos, az ápoló és az író elszigetelt hármasának küzdelmét. A regény zárlatában vállalkozásuk a végéhez ér.

Margó.
Szeifert Natália új regényét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel Veiszer Alinda beszélget. Mikor? Június 9-én 18 órakor. Hol? A Városmajori Szabadtéri Színpadon. Részletek erre>>

Szeifert Natália: Örökpanoráma (részlet)

Gilda arra ébredt, hogy teát kell főznie. Egy álom vége volt, amelyből csak a Mariana mama sparheltjének szélén gőzölgő teafőző lábosra emlékezett, annak is csak a súrlódására, ahogy a mama arrébb húzza a platnin, meg az edényből felszálló gőzre, amely valahogy eléri az arcát, érzi a főzet illatát, és ezzel pont kerül valami zavaros rohangálás végére. Lázálom utáni inhalálás, mint gyerekkorában arcüreggyulladáskor, amikor Mariana mama fehér vásznat terített a tisztaszobában a kisasztalra, arra tette a lapos lábost, beleöntött a forró teából, őt mellé ültette, fejére egy másik fehér vásznat terített, hogy a gőz ne szökjön el, és ő így ült a kis sátor alatt, izzadt, és folyt a könnye, taknya, nyála, mégis tudta, hogy

most már minden rendben lesz.

Nemsokára kijöhet, a vásznat a fejére csavarja, mint a törülközőt hajmosás után, aztán lefekhet a nagyágyba, és Mariana mama hoz majd neki a konyhából egy csésze teát, és készít levest is, amitől erőre kap, Karel papa meghámoz egy almát, és pléhtányéron az ágy mellé teszi, ő pedig az egész napját kiváltságos betegként töltheti a ropogós ágyneműben a nagy dunna alatt, amíg anyu dolgozik.

Elvitte Linkát az óvodába, és végre nem azon gondolkodott, hogy csekket kell feladni, öltönyért kell menni a tisztítóba, el ne felejtsen valamit megvenni hazáig, vagy hogy egyáltalán visszamenjen-e abba a szánalmas lakásba, ahová délután a kislányát kellene hazavinnie, akinek nem ilyen életet akart, pedig már jövőre, uramisten, jövőre iskolába megy, hogy is akarhatna még egy gyereket, amikor csak azt várja, hogy minden kicsit könnyebb legyen, és vajon könnyebb lesz-e, ha már nem kell Linkát mindig hozni-vinni mindenhova, nem hiszi, hogy szűnni tudna a folyamatos aggodalom. Mindezeken most nem gondolkodott, inkább az összetevőket próbálta felidézni, de valahogy eszébe jutott a saját születésnapja, mindjárt itt van, tehát elment ez az év is, egyre végérvényesebbé válnak a dolgok, holnap vagy holnapután középkorúnak nevezheti magát, lassan lehúzhatja a rolót, kampec, kösz, cső, ennyi volt, és semmi sem lett abból, amit akart, de mit is akart, mi is volt az a fontos dolog? Tenni valamit és megtudni valamit, de mit is jelent ez, tenni azokért, akik nem tudnak tenni magukért, és

megtudni valami fontosat, valami alapvetőt,

ami mindig ott van, szem előtt van, és ezért nem vesszük észre, ott van minden elesett ember érintésében, ott van a haldoklók ágyánál, amikor már elhangzott minden kérés, kérdés és panasz, már szavak nélkül beszélgetnek, megfogja a kezet, látja a saját erős kezében azt a másikat. Ott van a tekintetben, amely olyankor már valahová mögé vetül, mintha átnézne a határon, amelyen abban a pillanatban együtt állnak. Ezt a titkot kell tudni, a titok létezéséről kell tudni, minden ébren és álomban töltött percben tudatában lenni, ennek a mélyére hatolni valahogy. De miért éppen ez sikerülne, amikor még egyetlen tervét sem váltott valóra, még egy kerti hintát sem ácsoltatott Linkának, olyat, amilyet ő szeretett volna a hátsó udvarba otthon, amit anyu veteményesnek használt, mert itt nincs se ács, se kert, még egy rendes hálószobájuk sincs, és holnapután kislánya sincs, egy iskolás gyereke lesz, aki már nem hintázni akar, hanem drogos zenészek képei alatt ülni a barátaival, és szidni a szüleit, akik olyan életet élnek, amilyet ő nem akar.

Hol is találhatna alapanyagot a teához, talán a drogériában, barna papírzacskókban látott ott szárított gyógynövényeket, egész polcok vannak tele velük, nem mintha valaha is tudta volna az összes összetevőt, ezt is meg kellett volna még kérdezni Mariana mamától.

Azt vette észre, hogy áll a nagy drogéria végtelennek tűnő polcai között, arccal a táplálékkiegészítőknek, és sír. Erre groteszk nevetés rántotta össze a torkát, zsírégető tea, komplex multivitamin, porcerősítő és fehérjepor még soha nem volt ilyen megható. Legszívesebben bömbölve zokogott volna, de visszanyelte. Cserbenhagyás, gondolta. Ez is a korral jár, a test egyre kevésbé fegyelmezhető, az elme nem parancsolhat örökké, különösen itt, az örök élethez és a méregdrága vizelet előállításához szükséges legfontosabb összetevők előtt.

Hogy is csinálta Mariana mama? Először fel kell forralni a vizet. Gilda állt a szűk konyhában, és várta, hogy megmelegedjen a villanytűzhely lapja. Emlékszik, Mariana mama csak felforralta, és aztán kihúzta a platni szélére, hogy visszahűljön egy kissé, akkor tette bele a csomagot, gézszerű anyagba burkolta a növényeket, amelyet talán régi lepedőből tépett, fehér cérnán eresztette a meleg vízbe. Gilda a fürdőszobai szekrény felső polcán rengeteg kötszert tárolt egy cipősdobozban, levette, talált is benne hajtogatott nagy mull-lapokat. Kicsomagolta, a konyhaasztalra tett egyet, mellé a bolti barna zacskókat a szárított növényekkel. Kamilla, az biztosan kell bele, egy nagy csipetet tett középre, aztán hársfavirág, macskagyökér, csak módjával, egy kis csalánlevél, zsálya, kakukkfű, borókamag nem volt, de talán anélkül is jó lesz. Valami biztosan hiányzik, érzi már a száraz keverék illatán, de azt is érzi, hogy ismerős, valami hasonló lesz, mint Mariana mama teája, ha nem is pontosan olyan. Most jó lesz ez, később még kísérletezik, keres más gyógynövényárusokat, sőt talán maga is gyűjthetne, ha hazamennek, megpróbálhatná, majd utánanéz az interneten, hol, hogyan keressen növényeket. Egy-két helyre emlékszik is, tudja, hol nőnek csipkebokrok a hegy alján, és Mariana mama házának udvara tele van kamillával.

Azon a nyáron, amikor Pavellal az első kirándulást tették a hegyre, és aztán Pavel bejelentette, hogy elköltöznek, Gilda tudta, hogy egyszer még vissza kell menniük. Pavel is tudta, csakhogy közbejött egy másik fontos felfedeznivaló, a barlang, amit a kőbányánál találtak a munkások fejtés közben. A konyhai fiókban kotorászott fehér cérna után, hogy összekösse a gézt. A kis csomag egészen csinos lett, a tenyerébe fogta, odaállt az előszobai tükör elé, hogy lássa, úgy tartja-e, ahogy Mariana mama, mielőtt a vízbe merítette. Oldalról, szemből. Innen vannak azok az álmok, amelyekben a föld alatt kell rohannia. Bár ne mentek volna abba a barlangba. Minden tiltás ellenére nekiindultak Sapival, Frankkal, Pavellal, Jacekkal és Juttával. Milyen kicsik voltak, hány kilométert legyalogoltak, tényleg, mennyi lehet, öt, hat, talán több, megméri majd a térképen. Képesek voltak otthon mind azt hazudni, hogy átmennek egymáshoz, régi trükk, mindenki mást mond, hogy kinél lesz, Gilda azt, hogy Pavelhoz megy, Pavel, hogy Frankhoz és így tovább, amíg a dolog szépen körbeér. A szülők megnyugszanak, ha azt hiszik, tudják, hol van a gyerekük, már akiket egyáltalán érdekel. Bármelyikük lebukik, legföljebb csak egy másikat ránt magával, a többiek alibije megmarad. Mintha most indulnának, még a füllentés izgalmát is érzi, mintha nem egymaga billegne a tükör előtt, hanem mintha, mintha. Talán úgy is van.

Talán ez csak a belső idő, amely végtelenre tágulhat bizonyos körülmények között,

például a halál előtt. A kórházi évek alatt meggyőződött arról, hogy a külső szemlélő számára valaki napokig vagy órákig, haldoklik, de odabent, a szem mögött, a koponyában vagy ki tudja, hol a haldokló olyan dimenzióban jár, melyet saját törvények uralnak, ahol saját órák ketyegnek, és minden megtörténik, ami csak megtörténhet, látszólag mozdulatlan testek évtizedeket élnek le, vagy beleragadnak egyetlen pillanatba, amelyből nem tudnak vagy nem akarnak kiszabadulni. Nem tudjuk, soha nem tudhatjuk meg egészen pontosan, mi történik ott, akkor, de szinte biztos, hogy valamilyen formában mindenki szembetalálkozik a végtelennel. Végtelen, milyen könnyen odaejtett szó, de nincs az elme számára iszonyatosabb képzet. És ő most miből jöhetne rá, hogy a panel hetedik emeletén, az előszobai tükör előtt áll-e, vagy valahol másutt, egyáltalán: áll-e, ezek az ő lábai-e, vagy ágyban van, de mindjárt felébred, mert éjszaka van, vagy hajnal, a halál ideje, háromnegyed négy.

Frank felült az ágyban, papucsba dugta a lábát, elmosolyodott. Gilda már a konyhában van, teát főz, valami reggelit is készít. A fények besiklanak a függöny szárnyai között. Ő most nyugodtan kicsoszog a vécére, megmossa a fogát, aztán kisétál a konyhába, ahol az a lány várja, akit egész életében szeretett. Tökéletes. Hogyne mosolyogna.

– Megint beszéltél álmodban – mondta Gilda, és kávét töltött egy üvegpohárba, aztán kis halmot rakott szárított növényekből a textil közepére, és elkezdte csomaggá formálni.

– Nocsak. – Frank úgy tett, mintha meglepődne, és nem is emlékezne az álmára. – Mondtam valami érthetőt?

– Nem. Nem is beszéd volt az, inkább mintha kiabálnál, vagy kiabálni akarnál, a torkodból jött.

– Aha.

– Mostanában majdnem minden éjjel van ilyen. Felkeltselek legközelebb?

– Nem. Nem tudom. Mennyi ideig tart?

– Nem tudom pontosan. Én is csak úgy felriadok rá. Pár perc. Csinálod ezt a morgást vagy kiáltást, aztán mintha csukott szájjal beszélnél, aztán… nem tudom, utána megint kiabálsz, de már csak egyet, talán csak kiabálni akarsz, aztán vége, megint egyenletesen horkolsz.

– Nem is horkolok.

– Akkor szuszogsz. Mindig akkor marad abba, amikor elhatározom, hogy felrázlak. A Doktor egyszer mesélte, hogy nem mindig érdemes felkelteni azt, akinek rémálma van. Hogy néha pont azzal zavarjuk meg az egészet. Úgy képzeljük el, mondta, hogy rettegünk a sötétben, és valaki felbukkan előttünk a zseblámpával megvilágított arcával. Lehet, hogy a legjobb barátunk, és mégis halálra fog minket rémiszteni, örökké köze lesz majd a legrosszabb élményeinkhez. Én nem tudom, engem még soha nem keltett fel senki rémálomból, de azért elgondolkodtam. Szóval, mikor már épp ott lennék, hogy egy életem, egy halálom, nem akarom, hogy továbbra is abban a másik világban legyél, valahogy mégis abbamarad. De lehet, hogy én totojázok egyre tovább. Nem tudom, Frank, de eléggé vacakul festesz olyankor. És megijesztesz.

– Ne haragudj.

– Nem haragszom.

– Majd megpróbálok nem rémálmodni.

– Hülye.

– Jó, csak így te sem tudsz aludni tőlem.

– Általában hamar visszaalszom.

– Akkor jó. Talán elmúlik.

– Ha nem múlik el, azért megkérdezzem a Doktort?

– Talán. Majd.

Frank homlokon csókolta Gildát, és felvette az öltönyét, munkába indult. Szerette a várost, mindig is ide akartak költözni. Szerette belevetni magát a forgalomba, azzal a biztos tudattal, hogy Gilda várni fogja este, amikor hazaér. Micsoda mázlista. Mennyire rettegett megmondani neki, hogy szereti. Számtalanszor elképzelte, este, lefekvéskor vagy reggel, mielőtt suliba indult, hogy hogyan fogja Gildát megmenteni valamitől, például legközelebb ha jönnek a nagyfiúk, ő elébük áll, megverekszik velük, aztán felkapja a lányt, és elrohan vele egy biztonságos helyre, ott pedig szerelmet vall neki. Kinézett hozzá egy verset is, de csak az elejét tanulta meg. Vagy például ha Gilda a nagyanyjához megy, elkíséri, segít neki, és hazafelé Gilda megbotlik, ő felsegíti, mélyen a szemébe néz, és elmondja a verset. Egy egész nyáron át tervezgetett újabb és újabb hőstetteket. Végül elhatározta, hogy egy délután megvárja a suli előtt, valahogy elintézi, hogy kettesben legyenek, és csak annyit mond neki, szeretlek. Tökéletesen biztos volt benne, hogy Gilda szótlanul át fogja ölelni, esetleg meg is csókolja, vagy ha nem, akkor hagyja magát megcsókolni.

Egyébként Frank pontosan tudja, mit álmodik,

de mindig azt feleli Gildának, hogy nem emlékszik rá. Az álomban gyerekek még. Gilda, Jutta, Jacek, Sapi, Pavel és ő mennek a kőfejtőhöz. Tilos volt odamenniük, csakhogy akkor mindenki arról beszélt, hogy találtak valami barlangot. Mindig is szerettek volna végigmenni a kacskaringós úton a teraszosra vájt hegyoldalban, de nappal folyamatos volt a munka, éjjel meg nem mehettek el otthonról. Akkor azonban mindent lezártak, mondták, jön nemsokára valami barlangászcsapat, leállt az egész bánya, mindenkit hazaküldtek. Odalent parkoltak a nagy teherautók, közvetlenül a zöld épület mellett, ahol a biztonsági őr is van, mesélte Jacek apja Jaceknak, Jacek meg nekik a kisréten. Fentről, oldalról simán bejutnak a területre. Frank izgatottan gondolta végig, merre mennek majd, a kisréten cigarettázva tervezték meg a felfedezőutat, közben Pavel új Tetrisével játszottak. Az útnak csak egy részét ismerte, a bánya annyira messze volt, hogy sosem merészkedett odáig. Jacek beszámolójából tudták, hogy a hasadékot, ahol a barlangot találták, körbevették valami szalaggal, hogy még véletlenül se másszon be senki. Nem kunszt megtalálni.

Frank azt mondta otthon, hogy Pavelhoz megy, Pavel azt, hogy Sapihoz, Sapi, hogy Jacekhez, Jacek, hogy Juttához, Jutta, hogy Gildához, Gilda, hogy hozzájuk, mivel ők laktak legtávolabb. Egyik szülő sem látta, hogy mind egyfelé indultak, senki nem kérdezett semmit, hétvége volt, örültek, ha nem az udvaron zajonganak. Nem fogják őket keresni. A kisréten találkoztak, a focipályának nevezett ferde négyszögben. Úgy számoltak, hogy pár óra alatt elérik a bányát, ha arra mennek, amerre Frank már járt, és kiderült, hogy Sapi is csavargott arra, együtt vezették a csapatot. A cserjés alatt átvágnak a hegy alján, megkerülik félig, ezzel vagy két órát megspórolnak az autóúthoz képest, ahol persze nem is mehetnének, túl feltűnő. Igaz, így meg sokkal kimerítőbb. Másfél óra gyaloglás után Sapi azt mondta, szerinte forduljanak vissza, de akkor előbukkant a kopasz terület, messziről is látták vagy látni vélték a kék-fehér szalagot a sziklafal előtt, tuti, hogy ott a barlang, mondta valamelyikük, mire mind újult erővel törtek a cél felé. A fejtésen nehéz volt lejjebb ereszkedni, ő mindig úgy helyezkedett, hogy Gildának segíthessen, csak az zavarta, hogy Pavel is sokszor ott volt, előbb nyúlt oda, hogy megfogja Gilda kezét, vagy Jutta kalimpált, és persze Frank neki is segített, a szeme sarkából Gildát figyelve, látja-e, milyen lovagias.

A sziklában egy keskeny nyílást láttak, olyan kicsi hasadék volt, hogy csak oldalazva fértek be. A talpuk alatt csúszós volt a kő, hideg áradt kifelé a hegyből. Jacek és Sapi hoztak zseblámpát, mert csak ők tudták otthonról feltűnés nélkül kicsórni. Szégyen, hogy nincs saját felfedezőcuccunk, mondta Pavel. Franknak egyet kellett értenie vele. Bent egy kissé kitágult a tér, de ha felemelték a kezüket, elérték a fejük fölött a kőzetet. Sapi felfelé világított, Jacek előre. Egy újabb hasadék volt előttük, vagy inkább szűkület, valamivel nagyobb, mint amin át bejöttek. Az egyik fiú bevilágított, tágasabb teret láttak, nem tudták felmérni, mekkora lehet. Egyesével átbújtak a lyukon. Odaát Jacek elkiáltotta magát. Kongó visszhangra számítottak, de csak furcsán, távolról verődött vissza valami, többszörösen, nem olyan egyértelműen, mint egy csarnokban várná az ember, de félelmetesebben és érdekesebben. Erre mind rikoltozni kezdtek, élvezték a saját visszapattanó hangjukat. Egészen felhevültek, a lányok sikoltottak, a fiúk dörmögtek, meg a szájukat ütögetve indiánkiáltásokat hallattak, miközben előrefelé, érzésük szerint legalábbis előrefelé haladtak. A formátlan csarnok oldalában Frank újabb üreget vett észre. Ugrálva, hujjogatva mutatta a többieknek Jacek lámpájának kavargó fényében, meg sem próbált szavakat formálni, mind röhögtek és visítoztak. Frank magán érezte Gilda tekintetét, hallotta a nevetését, a sikongatását, megtelt önbizalommal, és azonnal elindult befelé. Jacek ott termett, hogy bevilágítson, Frank addigra bent volt egy lábbal. Érezte, hogy megmozdul a talpa alatt a kő, de már átlendítette a másik lábát, nem tudott visszabújni, az ujjai lecsúsztak az üreg széléről, és bezuhant.

Mind egyszerre hallgattak el.

Frank még soha nem hallott ilyen csöndet egész életében. Merthogy nem süket volt, nagyon is hallható. Mintha maga a hegy bocsátotta volna ki magából. Egyetemes, dallamos csönd, üzenete valami iszonyatnak.

A következő pillanatban látta csak meg, hogy sötét van, vagyis azt látta, hogy nem látja a lámpafényt, a többieket sem látja, aztán egy fénycsík valahol magasan fölötte, aztán valami mintha ketté akarná feszíteni a sípcsontját. Sánta leszek, gondolta, és azt, hogy azért Gilda talán így is szeretni fogja.

Újra meghallotta a többieket, a nevét kiabálták valahonnan a kövek mögül. Ő csak nyöszörögni tudott, aztán megpróbált nagy levegőt venni. Az kiáltotta, itt vagyok. Aztán azt, hogy hívjatok segítséget. Hallotta, ahogy visszakiabálnak, hogy hoznak segítséget, és tartson ki.

– Majd azt mondom, hogy csak én voltam itt veled – kiabálta Pavel. – A többieket ne keverjük bele.

– Oké! – ordította vissza Frank. Talán hallották.

– Tarts ki – kiabálta kintről mindenki egyesével, aztán összevissza, aztán megint csönd.

– Gyertek vissza! – kiáltotta Frank – Ne hagyjatok itt!

– Visszajövünk érted! – hallatszott elsőnek Jacek hangja, aztán sorra a többieké. Gildáé is. Ezen a ponton szokott felébredni. Aztán úgy tesz, mintha máris tovább aludna, nem gondolta volna, hogy percekig tart a kiabálás, nem tudta, hogy Gilda minden egyes alkalommal felébred. Olyan egyenletesen igyekszik ilyenkor lélegezni, ahogy mélyen alvó emberek szoktak. Így lélegzett odalenn. Spórolt a levegővel. Ki tudja, mennyi van, mennyire van elzárva a kövek alatt.

Felült az ágyban, papucsba dugta a lábát, elmosolyodott. Gilda már a konyhában van, valami reggelit készít. Odateszi az edényt a teának, felforrt a víz, lekapcsolja a tűzhelyt, hogy visszahűljön egy kissé, a növények szaga pár perc múlva ott úszik majd a lakásban. A reggeli fények besiklanak a függöny szárnyai között. Ő most nyugodtan kicsoszog a vécére, megmossa a fogát, aztán kisétál a konyhába, ahol az a lány várja, akit egész életében szeretett. Hogy lehet minden ilyen tökéletes?

– Megint beszéltél álmodban – mondja Gilda, és kávét tölt egy üvegpohárba, aztán kis halmot rak szárított növényekből.

– Nocsak – Frank úgy tesz, mintha meglepődne, és nem is emlékezne az álmára. – Mondtam valami érthetőt?

– Nem. Nem is beszéd volt az, inkább mintha kiabálnál, vagy kiabálni akarnál, a torkodból jött.

– Aha.

– Mostanában majdnem minden éjjel van ilyen. Felkeltselek?

– Nem. Nem tudom. Mennyi ideig tart?

– Nem tudom pontosan. Én is csak úgy felriadok rá. Pár perc. Csinálod ezt a morgást vagy kiáltást, aztán mintha csukott szájjal beszélnél, aztán… nem tudom, utána megint kiabálsz, de már csak egyet, talán csak kiabálni akarsz, aztán vége, megint egyenletesen horkolsz.

– Nem is horkolok – mondja Frank, és furcsán kezdi érezni magát. Mintha visszhangozna a konyha.

– Gilda, mióta beszélgetünk mi erről?

Gilda nem felel. Nem figyel, nem is hallja, kis csomagot készít a gézből, körbetekeri fehér cérnával, gyors, ügyes hurkokat teker, végre most őrá néz, elmosolyodik, de aztán fordul is a pult felé, elsiklik a tekintete, mintha nem is látná, nem rá mosolygott, csak úgy magában, maga elé.

– Gilda! – Frank felemeli a hangját. Gilda belemeríti a meleg vízbe a fehér csomagot, lassan színeződik halványzölddé, egy óra múlva barnul csak meg, de az aromákat máris érezni a levegőben, puha gőz éri el az arcukat.

– Gilda, én ezt most álmodom? – Gilda arcán semmi sem látszik. Nem bujkál mögötte a nevetés, nem fog kiderülni a következő pillanatban, hogy csak vicc volt az egész, meg akarta tréfálni, de nincs megijedve sem, nem is értetlenkedik. Frank hallja a kiáltásokat a kövek mögül, tarts ki, és hallja a visszhangzó kurjongatásokat a végzetes lépés előtt, hallja a saját röhögését, Gilda nevetését és sikongatását, ne hagyjatok itt.

– Gilda – mondja halkan, szeme óriásira tágul, a lány arca egy fehér folt. 

– Ugye… ugye nem… nem jöttetek vissza értem?

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Vigh Bori könyve hasznos tanácsok sorával segít turistából utazóvá válni

A Túl a plafonon podcastsorozat májusi vendége Vigh Bori digitális nomád, akinek az utazás az élete. Olvass bele Hogyan menjünk világgá című könyvébe!

...
Beleolvasó

A hatalmaskodók ellen is felszólal a Semmelweisről szóló norvég színdarab

Több mint ötven évvel a norvég kiadás után végre magyarul is olvasható a norvég irodalom különce, Jens Bjorneboe tekintélyellenes színműve, a Semmelweis. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A Kimondatlan Név hőse egy ősi dilemmával találkozik: mi lenne, ha tudnánk, mikor halunk meg?

Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló. Olvass bele!

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Borzongató szellemhistória tíz éven felülieknek

Holden Rose ifjúsági regénye borzongató nyári olvasmány, amelyben egy szellemalak keseríti meg a főhős életét, de a fantasy szálon kívül fontos témája még a kötetnek a zaklatás, a barátság és a bizalom is.

...
Gyerekirodalom

„Van a kezemben olyasmi, amivel meg tudom nevettetni az embereket” - 95 éves lenne Dargay Attila

...
Gyerekirodalom

Könyvesblokk: A TikTok-sikertől a görög istennőkig

A Könyvesblokkba mindig a legújabb megjelenések közül válogatunk, és ezúttal a friss ifjúsági kötetek közül hoztunk hármat.

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

A kolozsvári némafilmgyártás korába csöppennek vissza Zágoni Balázs szereplői

...

A tudatos jelenlét megélését tanítja a gyerekeknek Shona Innes könyve

...

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

...
Hírek
...
Hírek

Június 30-ig nevezhettek a Margó-díjra!

...
Nagy

Vonnák Diána: Meg akartam hekkelni ezt a felnőtt életet [E/3]

...
Hírek

75 éve jelent meg először Anne Frank naplója

...
Könyvtavasz

Zseniális állatok: van, amelyik popcorn-szagot áraszt

...
Zöld

Ne etesd a vízimadarakat – inkább figyeld meg vagy rajzold le őket!

...
Gyerekirodalom

Borzongató szellemhistória tíz éven felülieknek

...
Könyvtavasz

Az életközépi válság nem tart örökké

...
Szórakozás

A Semmi kezdetben botrányt okozott, most film készült belőle

...
Hírek

Ne dobd ki a megunt könyveket!

...
Hírek

Amber Heard könyvben írná meg a Johnny Depp-pel való kapcsolatát

...
Promóció

Hogyan fokozhatod igazán az olvasás élményét?

...
Promóció

Melyik az az ital, ami írók és költők ezreinél a múzsa csókja?