A Hidegkútban rokonszenves emberek félelmetes kihívásokkal szembesülnek

A Hidegkútban rokonszenves emberek félelmetes kihívásokkal szembesülnek

Molnár T. Eszter Hidegkút című regénye Zoltán Gábor szerint olyan, mintha a legeslegjobb fordító áldozatos és szakszerű munkája nyomán olvashatnánk egy kortárs amerikai vagy nyugat-európai nagy író bestsellerét. De a Hidegkút nem fordítás, itt játszódik és most, amitől, ha lehetséges, még fájdalmasabb és még szebb.

Könyves Magazin | 2022. szeptember 07. |
Molnár T. Eszter
Hidegkút
Pesti Kalligram, 2022, 232 oldal
-

"Még mindig ásnak. Azt hiszik, senki se látja őket, de a seggfej szomszéd szokás szerint az ablak előtt veri a nyálát. Mire lett figyelmes május ötödikén Czoborék kertjében, Seggfej úr? Ástak. Felásták a hátsó részt a grillsütőtől a mogyoróbokrokig. Hullákat földeltek el, legalább tizenegyet, és némelyiknek két feje volt. Szinte sajnálom, hogy nem hallhatom, amikor vallomást tesz."

A Hidegkút olyan, mintha a legeslegjobb fordító áldozatos és szakszerű munkája nyomán olvashatnánk egy kortárs amerikai vagy nyugat-európai nagy író bestsellerét. Az írói mesterség eszközeinek biztos tudásával, ám a kunsztok fitogtatása nélkül bontakozik ki előttünk egy család története. Rokonszenves emberek olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyektől mindnyájan félhetünk. Ráadásul az éles és tiszta ábrázolás által annyira mélyen bevonódunk ebbe a történetbe, ahogyan semmi más, csak az igazi irodalom tud bevonni. De a Hidegkút nem fordítás, itt játszódik és most, amitől, ha lehetséges, még fájdalmasabb és még szebb. Aki elolvassa, soha nem fogja elfelejteni. (Zoltán Gábor)

 

Molnár T. Eszter: Hidegkút (részlet)

10:50

A nap betűzött a tanári vécé ablakán, a mosdókagyló peremén ülő vízcseppekben megtört és szivárvánnyá bomlott a fény. Barbara kinyitotta a csapot, és alátartotta a csuklóját. Az első két óra megkönnyebbülést hozott, aztán a harmadikon, amikor a tizedikesekkel volt, beütött a morfium. Az eufóriáig nem jutott el, az a tapaszokkal ritkán jön össze, csak végtelen nyugalmat érzett, héliumos lufiként lebegett a linóleumpadló és a saját élete felett, és mindent leírhatatlanul szépnek talált, még az okostábla előtt kalimpáló eres kezét is. Ez más hatás volt, mint a vényköteles nyugtatóké, amelyektől alig bírta befejezni a mondatait, és a gondolatok úgy úsztak a fejében, mint döglött halak egy fáradtolajjal teli kádban. Morfiummal éberebb tudott maradni, nem lassultak le a reakciói, és csak néha szállt el annyira, mint aznap, a harmadik óra közben. Épp a nyitvatermőket vették, és eszébe jutott, hogy a gépén van egy filmrészlet, amin David Attenborough a kaliforniai óriás mamutfenyők között szerencsétlenkedik. Elindította, és ezzel megmentette az óra utolsó perceit.

A víz lecsorgott az alkarján, a tenyerén, és öt vékony sugárban futott a lefolyóba. A sugarak az ujjak meghosszabbításának látszottak, nem keresztezték egymást, visszahajló görbületükben volt valami felkavaró. Barbara nem mozdult, a kezét nézte, mintha egy műkincset talált volna a mosdókagylóba ejtve. Türelmetlen kopogás riasztotta fel. Megmosta az arcát, megtörölközött, kiengedte a haját, aztán átadta a mosdót az angolszakos újoncnak, akinek szeptember óta nem tudta megjegyezni a nevét. A biológiatanári az épület legeldugottabb sarkában volt, így Barbarának alig kellett a kollégákkal találkoznia. Emőn kívül elég társaságot nyújtott a lépcsővel szemben álló kitömött őz. Juli Őzinek nevezte el, miután túltette magát az első döbbeneten, hogy az állat már nem él, sőt, a szeme is üvegből van, és elfogadta, hogy csak a kültakarója szobrozik a folyosón, mintha a Hárshegyen, a kilátó alatti bokrosban várná a nyarat. Minden nap feljött köszönni neki, fél lábon ugrált fel az első emeletről, pukedlizett, aztán a másik lábán szökdécselt lefelé, aranybarna copfja ide-oda lengett a hátán. Barbara megtorpant, összeszorította a szemét, próbált mélyeket lélegezni. Most nem érek rá, menj az utamból, Juli!

Becsukta maga mögött a tanári ajtaját, nekidőlt, úgy várta, hogy a pulzusa megnyugodjon. Rengeteg elintéznivalója lett volna a lyukasórában, de először be kellett mennie Bucsaihoz. Az egyetemről ismerte az igazgatót, csoporttársak voltak, az első évben még randiztak is, később barátok maradtak, kocsmázni és kirándulni jártak, és kölcsönkérték egymás jegyzeteit. Amikor Bucsai évekkel később megalapította az iskolát, Barbarát az elsők között hívta meg tanítani, és azóta is mellette állt, ha pánikrohamot kapott, kirohant az osztályozó konferenciáról, földhöz vágott egy koponyát a faktosok előtt, vagy ha Sághy Elmira anyja panaszt tett rá, amiért felkészületlenül és zavart állapotban jár be órát tartani. Barbara hálás volt a támogatásért. Cserébe igyekezett minél ritkábban szétesni az iskolában, és mindenben segíteni az igazgatót. Nem feszítheti túl a húrt. Ha Attila miatt keresi Bucsai, akkor alaposan össze kell szednie magát, mielőtt bemegy hozzá.

Felhúzta a pólóját, és megvizsgálta a tapaszt. A széleinél kipirosodott a bőr, és úgy ráncolódott, mint egy használt nejlonszatyor. Le kéne szednie. Most még nem lenne késő. Tudta, hogy a nyugtatók tönkreteszik, mégis évek óta szedte őket, hiszen receptre kapta a Xanaxot és a Rivotilt is. Az opiátok viszont más kategóriába estek, azokat nem osztogatták dobozszámra a pszichiátrián. Barbara ismerte a hatásukat, hat évvel korábban, az első műtétje idejében hetekig tömték morfiummal. Amikor már úgy látták, hogy életben marad, átállították hétköznapi fájdalomcsillapítókra, ám arról senki sem beszélt, hogyan éljen azután. Miért is beszéltek volna, mikor látszólag minden helyre jött. Kivágták és elégették az elromlott szerveket, kivágták, mint almából a rothadást, penészes magházat, kukacot, felpuhult húst, és ami megmaradt, az, ha csonka is volt, de használható. Ezzel kellett élni valahogy. Csakhogy a fájdalom nem hagyta magát. Nem lehetett rá emlékezni, és nem lehetett elfelejteni sem. Árnyékot hagyott a húson. Barbara nem tudott szabadulni a morfium utáni vágytól, valójában egyáltalán nem tudott megszabadulni tőle, azóta is azt az érzést kereste. Emő bármikor hozott volna neki – Barbara nem kérdezte, honnan, de ő bármit megszerzett, olyan könnyedén pakolta elő a táskájából a cuccokat, ahogy a varázsló emeli ki a nyulat a kalapból –, mégsem kért tőle, sőt, ha ő ajánlotta fel, akkor is csak a fejét rázta, ilyet nem akar, mert beszippantja, és nem engedi el soha többet. Persze, kellett helyette valami más. Eleinte össze-vissza próbálkozott, mindent beszedett, ami a szeme elé került, és néha napokig ki se tudott jönni a szobából, de hiába, a morfiummámort nem helyettesíthette sem fűvel, sem gyorsítókkal vagy nyugtatókkal. Mindenki megértő volt vele. Túlságosan is megértő. Emő végig mellette állt, és érezte, hogy mikor mivel tud segíteni. Linda, aki korábban hűvös volt és távolságtartó, mint egy kígyóbűvölő, a műtét után kislányának nevezte Barbarát, erőlevest főzött neki, és valódi selyemkendőt hozott a kopasz fejére. István tapintatosan távol maradt, de a háttérben megszervezte a lehető legjobb orvosi hátteret, szabadidejében pedig biciklizni és horgászni vitte a gyerekeket. Simon szabadnapokat vett ki, hogy elkísérhesse a vizsgálatokra, esténként pedig lefoglalta Julit, hogy ő nyugodtan tudjon aludni. A rosszabb napokon kannaszámra főzte neki a gyógyteákat, tehetetlenségében zsályával és borsmentával próbálta enyhíteni a rosszulléteit. Mind őt próbálták segíteni, de észre se vette. Abban az évben a morfium és a halálfélelem töltötte ki az életét. Ha képes enyhe fájdalomcsillapítókkal végigcsinálni a kemoterápiát, akkor talán minden másképp alakul. Visszagondolva nem is értette, hogyhogy nem adagolta túl magát.

A reggeli ing megszáradt a szék karfáján. Elegánsabb volt, mint az Emőtől kölcsönvett fekete póló, és elég sötét, hogy ne tűnjön át rajta a tapasz. Átveszi, hátha úgy jobb benyomást kelt Bucsaiban. Lusta volt elmenni a mosdóig, inkább a szertárban öltözött át, a vitrinek takarásában. Benyitott a két helyiséget összekötő ajtón, és megtorpant a küszöbön. Emő az ablakkeretben ült, bordó bakancsa alatt két emeletnyi mélység, kezében egy joint maradványai.

– Gyere le onnan! – Barbara csak suttogni bírt, de Emő így is meghallotta, és felé fordult. – Szállj le!

– Melyik irányba? – kérdezte Emő. Szeme nedves volt, a tusvonala elmosódott.

Barbara megfordult, és bevágta maga után az ajtót. Már nem zavarta, hogy benyithat valaki a folyosóról, ott, az íróasztala előtt bújt ki a pólóból. Felvette az ingét, és épp az alsó gombokkal vacakolt, amikor Emő belépett.

– Most mi bajod? Képen röhögjük a halált, nem? Röhögünk a szarságokon!

Barbara nem nézett fel, a gyöngyházszínű gombot szuggerálta, ami sehogyan sem akart beleilleni a gomblyukba. Az öregemberek ujjai ilyen ügyetlenek.

– Értem – folytatta Emő. – Kettőnk közül csak neked vannak fájdalmaid. Nekem könnyű, úgyhogy én inkább hallgassak, nehogy valamivel megsértsem az érzékenységedet. Az a legjobb, ha megtartom magamnak, amit érzek. – Hangja hűvös volt, Barbara már többször hallotta ilyennek, általában olyankor, amikor Emő alulmaradt egy vitában. – Most biztos azt gondoltad, hogy viccet csinálok Juli balesetéből. De hát úgy ismersz engem, mint aki direkt bántani akar téged? Nem tudod, hogy annál sokkal fontosabb vagy nekem? Egyáltalán, miből veszed, hogy vicc volt? Hogy amikor benyitottál, nem azt mérlegeltem éppen, hogy kiugorjak, és véget vessek ennek a banális hülyeségnek?

Barbara elengedte a gombot. Remegett, mintha sírás rázta volna, de száraz volt a szeme, száraz volt a szája és az agya is, egészen kiszáradt legbelül, finom porként szóródott volna a padlóra, ha a bőr nem tartja egybe. Próbált mélyeket lélegezni. Nem szabad szétesni, meg kell kapaszkodni a praktikus gondolatokban.

Emő nem akarta bántani, de mindent ő sem érthetett, hiába beszélt neki Barbara az anyjáról, és a gyerekkoráról, és hiába mondta el neki, mi történt Julival. Rosszul mondta, pedig ami ennyire fontos, arról csak jól szabad beszélni. Anyám folyton meg akarta ölni magát, ez nem pontos, legtöbbször én akadályoztam meg benne, nem pontos ez sem, anyám bolond, ez a legpontatlanabb. Juli zuhanásáról még ennyit sem lehet beszélni. Két másodpercnél is rövidebb. Nem pontos. Emő ezért nem érti, milyen elviselhetetlen a mélység, és az, hogy ő a leugrással fenyeget.

Percekig álltak így, egymástól karnyújtásnyira, amíg a remegés alábbhagyott. Végül Emő közelebb lépett, segített begombolni Barbara ingét, megigazította a gallérját, és megsimította az arcát. Barbara elhúzódott tőle. Az anyja is pont ezt csinálta: elvitte a jelenetet a katarzisig, aztán amikor benne már kioldott a feszültség, mosollyal és gyöngédséggel jutalmazott.

Mindkettejüket váratlanul érte a csengetés.

– Mennem kell – suttogta Barbara. – Bucsai vár.

– Mosakodj meg, mielőtt bemész – mondta Emő, és felvette a padlóról a fekete pólót. – Úgy nézel ki, mint aki sírt.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A szívrablónak mondott Pécset sokan akarták meghódítani

Péntek Orsolya negyedik regénye, a Vénusz jegyében igazi városregény. Hol a reneszánsz krónikák, hol a török útleírások és mesék nyelvén megszólaló történet, amelynek főszereplője az örökké változó, mégis minden időrétegét őrző, immár közel két évezredes város: Pécs. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Londonban naponta több ezren találkoznak véletlenül

Egy város, ahol naponta több ezer véletlen találkozás, első randi, búcsúzás és boldog viszontlátás történik. Sarra Manning regénye 1986 őszén kezdődik, és huszonöt éven keresztül követi nyomon a szereplők életét. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Paula Hawkins új regényében évtizedes barátság és sötét titkok tartanak össze egy furcsa triót

A lány a vonaton szerzőjének új könyvében egy különös trió egyik tagját meggyilkolják, mire addig megszokott világuk atomjaira hullik. Olvass bele a Vakfoltba!

Olvass!
...
Beleolvasó

Szabó Magda a Régimódi történetben egyetlen arcképet akart kirakni: az édesanyjáét

A Szabó Magda-titok című podcastsorozatunkban négy olvasmányon keresztül kutatjuk, mitől működnek még ma is Szabó Magda könyvei. A következő adásban a Régimódi történetet tárgyaljuk ki, amelyben az író édesanyjának, Jablonczay Lenkének állít emléket. Addig is olvass bele a könyvbe!

...
Beleolvasó

Ki volt Mary Shelley? Frankenstein "anyjának" története elevenedik meg egy gótikus regény lapjain

A romantika irodalmának egyik legkülönlegesebb könyve a Frankenstein, a horror egyik megalapozója, amit egy tizenkilenc éves lány írt. A holland Anne Eekhout Mary című regénye ennek a különleges, érzékeny és merész nőnek állít emléket. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Az amerikaiak a focit akarták propagandaeszközként használni Afganisztánban, de csúnyán elrontották

Craig Whitlock könyve döbbenetes tényfeltáró munka, új megvilágításba helyezi mindazt, amit eddig az afganisztáni háborúról tudtunk és gondoltunk. Olvass bele!

Hírek
...
Hírek

Kölcsey eddig ismeretlen versét találták meg: áthúzta, hogy más ne olvashassa

...
Podcast

Börtönélmények és álmok is formálták egy sodródó kamasz sorsát Budapesten

...
Hírek

Habsburg Ottó csak Magyarországról hatezer emberrel levelezett, most online olvashatod a sorait

...
Gyerekirodalom

Ötven könyv, amelyet minden gyereknek el kellene olvasnia

...
Hírek

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

...
Szórakozás

Az angyalok városa még az olyan dörzsölt detektíveknek is veszélyes, mint Philip Marlowe

...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

Szerzőink

...
Závada Péter

Závada Péter: A szenvedő művész mítosza

...
Varró Attila

Poe hamar a mozik sztárja lett, és a saját rémtörténeteiben találta magát

...
Sándor Anna

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Még több olvasnivaló
...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.

...
Nagy

Visky András: Istennel ültem le kártyázni a regényt írva

Szerdán Margó Olvasókör lesz: Visky András a regény kezdeteiről, “révült írás-lelkigyakorlatról” és a bibliapókerről is mesélt előzetesen.

...
Panodyssey

Moskát Anita: Írói félelmek kalendáriuma, az év minden napjára

"Félek, hogy önmagamat fogom ismételni, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, és észre sem veszem." Moskát Anita műhelynaplóját olvashatjátok az írói hivatáshoz kapcsolódó félelmekről.

...
Nagy

Szvoren Edina sokáig hanyagolta a magyar kortárs irodalmat, aztán jött Esterházy, aki áttörte a falat

Az talán nem meglepő, hogy a Mondatok a csodálkozásról szerzőjét elemi szinten izgatják a mondatok. Szvoren Edina a Müpa Literárium-estjén arról mesélt, hogy miben különbözik az a nyelv, amelyen zsemlét kér, attól, amelyen ír, de az is szóba került, hogyan hagyta maga mögött a tulajdonnevektől való félelmét.