Érkezz időben és legyen nálad szatyor! – ezt a gyakorlati tanulságot vontam le már a legelején a 4. Krimifesztiválon február végén. A veszprémi várban, a Függőkertnél található Foton Audiovizuális Archívum egy igazán barátságos művészkávézó benyomását keltette – ami nem volt felkészülve arra a tömegre, ami a kezdés előtt tolongott a helyszínen.
Mi ugyan egy órával korábban ott tébláboltunk, már csak az utolsó kanapé kétharmadára tudtunk lecsapni. A kevés hely azonban természetes közösségképző tényezőként működött: asztaltársaságunkban harmincas és 60+-os krimirajongók is ültek. A többség helyi volt, a városból sétált fel a vár kanyargós kis utcájába, de volt, aki hozzánk hasonlóan Budapestről érkezett.
A veterán fesztiválozók figyelmeztettek, hogy minél hamarabb csapjak le azokra a könyvekre, amelyek tetszenek, mert gyorsan elfogynak. És valóban: amíg a könyveket böngésztem, mellettem egy lány a pult teljes első sorát megvásárolta. Az eseményre tizenhárom szerző érkezett nyolc kiadó képviseletében – mutatjuk, mit tudtunk meg a magyar krimiről a panelbeszélgetésekből!
Zsaruk a klaviatúránál: nyomozók mint krimiírók
Az első szekcióban a fesztivál témáját is adó true crime kérdését járta körül N. Nagy Zoltán és Réti László Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, krimikutató moderálása mellett. Némi töprengés után arra jutottak, hogy a kifejezés magyarra nem fordítható.
A két szerző igazán autentikus megszólalónak számított a valódi bűntényekről, hiszen korábban mindketten nyomozóként dolgoztak.
N. Nagy Zoltán először blogot írt az egyperceskrimik.hu-ra, az elmúlt száz évben megtörtént magyar bűneseteket dolgozta fel. Ezt követően fordult a regények felé. Réti László pedig 20 évig rendőr volt, ebből nyolc évig emberölési ügyekben nyomozott. Azóta több műfajban is ír, kalandregénytől egészen a misztikus thrillerig.
Felmerült a kérdés, hogy mennyire áll távol a valós nyomozás a krimikben ábrázoltaktól. „A szórakoztatási faktor sokkal mérvadóbb” – szögezte le N. Nagy Zoltán. A laikus olvasók úgysem szakmai szemmel olvassák ezeket a könyveket, nekik az a fontos, hogy a történet sodorja őket, tette hozzá.
„Egyensúlyozni kell. Például ott van a szakzsargon. Én is tudom, hogy helyszíni szemle, de mivel civileknek írok, ezért helyszínelésnek fogom nevezni” – jelentette ki Réti László.
Réti László és N. Nagy Zoltán beszélget Szilágyi Zsófiával - fotó: Toroczkai Csaba / Holtszezon
A nyomozói praxisából származó gyakorlati példával is megvilágította, mi a különbség a krimiregények és a valóság között.
„Bejelentés érkezett, hogy nem tudnak bejutni a lakásba, kimentünk, kinyitottuk az ajtót. Az ember ott ült a fotelben nagyon komoly nyílt fejsebbel, már halott volt. Az egész lakás csurom vér, és a kulcs belül. Kiderült, hogy elcsúszott a kádban. Még ki tudott támolyogni a fotelba, de ott meghalt. Ezt írom le egy regényben; azt, hogy 18 órás helyszíni szemle volt húsz emberrel, nem, mert az annak is unalmas, aki csinálja. A valóság és a dramaturgia egyensúlyban kell legyen, hogy olvasható és szórakoztató legyen” – magyarázta Réti.
Kiderült az is, hogy a valóság megnyugtatóbb, mint a krimik. N. Nagy elmondása szerint az elkövetett bűncselekmények világszinten és Magyarországon is nagyon egyszerűek. Az emberölési esetek nagy része kocsmai késelés vagy házastársi veszekedésből kialakuló helyzet.
„Szupergyilkosok, mastermindok az én tapasztalataim szerint itthon nincsenek.
A felderítési ráta viszont nagyon magas, szinte 100 százalék.”
Ezt erősítette meg Réti László is, aki hozzátette, lehet, hogy nem az első 72 órában kerül elő a tettes, de egy-két év távlatában mindenkit megtaláltak. A hitelességet a korábbi szakmai tapasztalatok mellett a kutatás alapozza meg mindkettőjük munkájában. Réti a Teleki-gyilkosságnál például olyan részleteknek is utánajárt, mint hogy melyik utca volt egyirányú 1941-ben.
A kutatás és a múltbeli tények pontossága állt a következő, Régi bűnök árnya című panel fókuszában is.
Cosy crime a magyar vidéken
Mészáros Dorka, Patkó Ágnes és Mészöly Ágnes Baráth Katalin moderálásában annak próbáltak utánajárni, hogy hogyan viszonyulnak elsősorban a saját múltjukhoz, és ez milyen szerepet játszik a könyveikben.
Kezdetnek önvizsgálatot tartottak, hogy ki mennyire haragtartó.
„Én soha nem voltam bosszúálló, de most, hogy krimiíró vagyok, ez egészen új terepet nyitott:
aki valaha rosszat tett velem, azt az egyik könyvemben úgyis meg fogom ölni” – vallotta be nevetve Patkó Ágnes.
Majd mindhármuk legutóbbi könyveire utalva megjegyezte – Agatha Christie-t idézve –, hogy „a gyilkosság sosem ott kezdődik, amikor megtörténik, hanem sokkal régebben”.
Mészáros Dorka, Pakó Ágnes és Mészöly Ágnes beszélget az alacsonyabb széken ülő Baráth Katalinnal Fotó: Toroczkai Csaba / Holtszezon
Mészáros Dorka például a tinédzserkorát hozza játékba. Ő az ifjúsági irodalom felől érkezett, szeret kamaszokról írni, nem véletlen, hogy a Hibakód című regényében sok a tinédzser szereplő, mivel ez egy érzékeny kor – árulta el.
Patkó Ágnes cosy crime regényeiben a kamaszkori idealizált Szekszárd-képből építkezik, a saját gyerekkori emlékeiben élő őszibarackfagylaltok jelennek meg. És Mészöly Ágnes luxushajón játszódó Hajónaplóját is valós események ihlették: Franciaországban szemtanúja volt annak, ahogy egy kikötőbe érkező óceánjárót rendőrök hada várja. Végül egy óceánjárón éneklő barátnőjét kísérve maga is részt vett egy utazáson, ahol már azzal a szemmel járt-kelt, hogy hol lehet eldugni egy hullát.
Érvényes-e még a krimiírók tízparancsolata?
Kristóf Luca, Hidas Bence és Mező Szabolcs a klasszikus krimik (mint Agatha Christie vagy Arthur Conan Doyle regényei) működési mechanizmusába és szabályaiba avatták be a közönséget Kálai Sándor vezetésével. Megtudtuk, mindegyikük Agatha Christie köteteivel kezdte a krimivel való ismerkedést gyermekkoban, Kristóf Lucának ráadásul az édesapja, Kristóf Attila is krimiíró volt (nagynénje pedig A nagy füzet szerzője, Agota Kristof).
Megismertük rejtély alapú, fair play krimi fogalmát, és Kristóf felidézte a krimiírók tízparancsolatát is, amelyet az 1920-as években a brit krimiírók társasága fektetett le és egy katolikus pap, egyben krimiíró szövegezett meg.
Ez kimondja például, hogy nem vezethetnek be új szereplőt az utolsó pillanatban vagy nem lehet a detektív a gyilkos.
Az eredeti szabályokból természetesen van, ami azóta idejétmúlt.
Mező Szabolcs is amellett foglalt állást, hogy a krimiíró akkor korrekt az olvasóval, ha minden nyomot megad neki, és a gyilkos ott mozog a szereplők között. Azonban az irányelveket néha a legnagyobbak is áthágták. A „nem lehet több személy a gyilkos” parancsolatot épp Agatha Christie szegte meg az egyik leghíresebb művében.
„Ha az író ügyesen csinálja, bizonyos szabályokat átléphet, sőt, van, hogy a szöveg azt adja, hogy át is kell lépni. Ezt lehet etikusan csinálni, csak jól fel kell építeni a szöveget” – tette hozzá Hidas Bence.
Kálai Sándor, Kristóf Luca, Mező Szabolcs és Hidas Bence Fotó: Miklós Zsófia / GABO
Itt is elhangzott, hogy az ihletet a valódi életükből merítik a jelenlévők. „Arról írtam krimit, amiről azelőtt 20 évig tudományos cikkeket meg egy monográfiát is, arról, amit kutatok, amiben élem a mindennapjaimat” – árulta el Kristóf Luca, aki nem mellesleg szociológus, elitkutató is.
Mező Szabolcs gyakorló büntetőjogász, így kézenfekvő volt, hogy ebből a közegből választ szereplőket. Számára az jelenti a kihívást, hogy a kortárs krimi hogyan maradhat izgalmas, hogy ne a technikai eszközökkel oldják meg a bűnügyeket, hanem gondolkodással.
Ezzel a mentalitással pedig gyakorlatilag a kezdéskor felvetett hagyományt követik, hogy az olvasó is kitalálhassa a gyilkos kilétét. „Kihívás egy olyan megoldást létrehozni, hogy meglepő legyen, de az olvasó úgy érezze, hogy ő is rájöhetett volna” – foglalta össze.
Hidas Bence elárulta, hogy a krimiírók abban mérik a sikert, hogy az olvasó kitalálja-e a gyilkos személyét.
Krimiírók és a siker
A következő, Krimi a krimiben szekció alapgondolata az volt, hogy olyan szerzőket kérdeznek, akiknek a könyveik is a krimiírásról szólnak vagy krimiírók szerepelnek bennük.
Szlavicsek Judittal, Lichter Péterrel és P. Szathmáry Istvánnal Patkó Ágnes beszélgetett: betekinthettünk a magyar krimi kulisszái mögé, és megtudhattuk, hogy milyen a műfaj hazai megítélése.
„Valójában egy jó krimiírónak jó írónak kell lennie.
Innen pedig az a kérdés, hogyan tudja a krimi műfaji szabályait és alapvetéseit használni, kihasználni vagy kijátszani” – ütötte le rögtön a kérdést Lichter Péter.
Szlavicsek Judit legutóbbi könyvével került a meta krimik közé: a Végzetes kékszalag összezavarta a szerző rajongóit, akik eddig nyomozó hősében, Kardos Júliában vélték felfedezni az írót. Ebben a kötetben azonban felbukkant egy sikeres, ám kiégett krimiírónő, akinek még bizonyos életrajzi elemei is egybeesnek Szlavicsekével.
„Álszentség azt gondolni, hogy nem mindenki magáról ír. Minden művészi ágban saját magadat artikulálod” – jelentette ki a szerző nevetve.
Patkó Ágnes kérdezi Lichter Pétert, Szlavicsek Juditot és P. Szathmáry Istvánt - Fotó: Miklós Zsófia / GABO
A sikerre kitérve Lichter úgy folytatta, Szlavicsek Juditra utalva, hogy „önmagában az siker, hogy minden évben tudsz írni egy krimit és ki is adják”. Magát is sikeresnek érzi, hiszen van 12 filmes könyve, annak ellenére, hogy az a piac még kisebb.
„Magyarországon mocskos kis titoknak számít, hogy hány példányban kel el a könyved.
Mindenki titkolja; vagy azért, mert olyan kevés, vagy azért, mert olyan sok” – tette hozzá.
Szlavicsek Judit elmesélte, hogy 2021-ben, a második könyve után még a főszerkesztője közölte vele, hogy szerinte a kortárs magyar krimi mint olyan nem létezik, és ő eleinte nem is akarta, hogy kiadják Szlavicsek regényét, de leszavazták. Ugyanez az illető később elismerte, hogy alábecsülte a műfajt és a szerzőt is.
„Más a kortárs krimi megítélése 2026-ban. Rengeteg alzsáner van, mindenki megtalálta a saját hangját” – fűzte hozzá.
Lichter szerint az írók 90 százalékára jellemző imposztorszindróma pontosan abból fakad, hogy a kiadók úgy fogadják a szerzőt, hogy „jó, ha nem bukunk”. Neki is ez a visszatérő tapasztalata. És épp erről szól P. Szathmáry posztmodern krimije: „Engem jobban érdekelt, hogy a könyvkiadói közegről lerántsam a leplet. Nagyon megalázó dolgok történnek, hogy azok, akik belőlünk élnek, mennyire nem becsülnek meg minket.”
Innen pedig éles kanyarral fordultunk rá a krimi könyvpiaci helyzetére. „Jó krimit írni sokkal nehezebb, mint egy közepes szépirodalmi művet, mert a szépirodalmi műveknél lehet alibizni. A krimiolvasók sokkal rafináltabbak és nem hagyják magukat elcsábítani” – bukott ki P. Szathmáry Istvánból.
„A ponyvaszerzőknek is jár a tisztelet, mert ők szeretnek írni, és szerintem ez érződik. Sok kortárs szépíró meg nem.”
Majd a helyszínen is tapasztalható barátságos, támogató hangulatra, a közösségi élményre hívta fel a figyelmet, ami szerinte a magas és kortárs szépirodalomból hiányzik. Bár a sztereotípiák ellenére többen kipróbálták magukat a műfajban. „Nagyon sok szépíró, amikor azt érzi, hogy de jó lenne sikeresnek lenni és nem tud a mostanában divatos autofikciós irodalmat írni, akkor megtalálják a krimit. Ilyen például Csabai László, Szilasi László” – tette hozzá P. Szathmáry.
„A szépírók szeretnének népszerűek lenni, ezért néha megmerítkeznek ebben a kicsit ciki műfajban, amiről azt gondolják, hogy többet lehet belőle eladni. Azt érzem, hogy a kiadók, akik nyitnak a krimik felé, továbbra is eltartott kisujjal csinálják” – fogalmazott még élesebben Szlavicsek Judit.
„Amikor itthon azt mondjuk a zsánerirodalomról, hogy lektűr, az esztétikai értékítélet, ami azt jelenti, hogy silányabb minőségben készül, nyelvi megformáltságában, cselekményvezetésében. Ez abszolút nem helyes hozzáállás, főleg nem a krimihez, mert
szerintem krimit a legnehezebb írni az összes zsánerirodalomból”
– fejtette ki a szerző, hozzátéve, mennyire elhibázott a szépirodalom és a lektűr szembeállítása a magyar irodalomban.
A közönség kérdéseiből kiderült, hogy az ott ülők soraiban is megbújtak reménybeli vagy talán már publikáló írók, akik azért érkeztek a fesztiválra, hogy tippeket gyűjtsenek és tanuljanak a kollégáiktól. A látszólag véres téma ellenére pedig egyet kell értenem P. Szathmáry Istvánnal abban, hogy milyen befogadó és barátságos közeg a magyar krimi – ezt a veszprémi fesztiválon határozottan érezni lehetett.
Fotók: Toroczkai Csaba / Holtszezon és Miklós Zsófia / GABO
