Cserhalmi Dániel tíz éve foglalkozik írással, első könyve, a Csengőfrász 2018-ban jelent meg, olvasóival az avhregenyek.hu blogon kommunikál. Kondor Vilmos Zsoldos Péter-díjas magyar író, első könyve, a Bűnös Budapest-ciklus első regénye, a Budapest noir, 2008-ban jelent meg, azóta is ontja magából a köteteket – a szerk.
Tisztelt Kondor Vilmos!
Sok-sok évvel ezelőtt, akkor még pályakezdő íróként kerestem meg, és igyekeztem megfogalmazni a magam olvasói véleményét az aktuális regénye kapcsán. Az üzenetváltás hangneme nem volt túlságosan derűs, de akkor a következőket írta nekem: „…ha már engem ilyen keresetlenül kritizált, akkor nyugodtan ugorja meg a következő szintet, és becsülje magát és a regényét annyira, hogy azt írja: jobb lesz és sikeresebb és elismertebb, mint az én regényeim. Drukkolok azért, hogy sikeres legyen a regénye, találjon rá kiadót is, és örülök, hogy ismét bővül azoknak a sora, akik a regényeim miatt adták a fejüket regényírásra…” Tanácsát megfogadva addig jártam a kiadók nyakára, míg végül kiadták Csengőfrász című regényem, amit azóta három kötet követett. Úgy érzem, elég sokat dolgoztam azon, hogy a könyveim pozitív kritikai visszhangban részesüljenek, és büszkén álljon az én nevem is a történelmi krimiírók között. Az elmúlt tíz évben még nagyobb rálátásom nyílt a műfaj hazai képviselőinek munkásságára, és magam is azt tapasztaltam, hogy a magyar krimi egyre szélesebb olvasóközönséget vonz, és a piac, avagy a zsáner egyre sokrétűbb a hazai piacon. A 2016-os üzenetváltásban ezt fogalmazta meg: „Minden új magyar krimi a műfaj megerősödését jelenti, és mivel ez a műfaj eléggé az elején jár minálunk, nem szégyen egymástól tanulni.”
Ugyanakkor 2025. február 6-án, a roadster.hu oldalon megjelent interjújában a következőt nyilatkozta: „Szcéna van. Határozottan állíthatom, hogy szcéna, az van. Szalma is van. Figyelem mindkettőt, de isten látja koszos lölkömet, még mindig nem látom a különbséget a kettő között.” Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy vajon mi történt tíz év alatt, hogy egészen mást gondol a műfajról, de ami igazán fontos, mik az érvei a fenti gondolatok alátámasztására?
Épp ezért megpróbáltam rekonstruálni a magyar krimi szcénáról alkotott gondolatait az elérhető sajtóanyagok alapján.
A kérdést legrészletesebben 2020-ban tárgyalta a prae.hu-n megjelent, Az ember tényleges motivációi című interjúban. „Tíz éve a helyzet rózsás volt. Valamit sikerült elindítanunk, hirtelen megjelentek jó és hiteles szerzők (Baráth Katalin, Csabai László és Kolozsi László voltak a zászlóvivők) […]. A szerzők mellett megjelentek a szakértő kritikusok is, akik eleinte többen voltak, mint maguk a szerzők. Bényei Tamás, Benyovszky Krisztián, H. Nagy Péter, Bárány Tibor, Sárközi Mátyás – és még sorolhatnám. Én úgy örültem, hogy nem is igaz. […] Aztán ez az egész elkorhadt.” Később pedig ezt írja: „Tíz éve biztos voltam abban, hogy a magyar krimi reneszánsza elkezdődött. Öt éve reménykedtem. Mára beláttam, hogy nem lesz ebből semmi.” Lelkesen írt a történelmi regényírókról, akik képesek voltak valamiféle szervezetbe tömörülni, és a hibát, avagy a csalódás okát a kiadókban látta, akik nem tudnak mit kezdeni a műfajjal. Sürgette az irodalom képviselőit, karolják fel a szerzőket értő kritikával, hogy ne tűnjenek el az idő útvesztőjében.
Egy évvel később, 2021-ben az ectopolis.hu-n jelent meg interjú, amiben ezt mondta: „A magyar krimi akkor lesz először olvasott és népszerű Magyarországon, majd utána exportképes, ha meri vállalni azt, ami. Ezek vagyunk, nálunk ezek történnek, és ezt emígy mondjuk el.” Avagy magyar szerző hazai tájakon meséljen el hazai történeteket, erre van igazán szükség a krimi műfaján belül is.
2023 novemberében a nepszava.hu-n jelent meg Elmutyizható szabadság címmel egy interjú. Talán itt jelent meg először éles kritika a zsánerre vonatkozóan, ugyanis ezt nyilatkozta: „A „weird fiction” alkotói közt olyan világszínvonalú szerzőket sikerült kitermelni, mint Moskát Anita vagy Veress Attila. Akikről egyébként az első bekezdés után lerí, hogy 1. tudja, mit csinál, 2. tudja, milyen műfajban alkot, 3. tudja, mitől jó, amit ír. A krimi világában még mindig a konjunktúralovagok szaladnak elöl, és lengetik a házilag varrott zászlót.”
Így értünk el 2025-be, amikor a korábban idézett roadster.hu interjúban ezt mondta: ”Szcéna van. Határozottan állíthatom, hogy szcéna, az van. Szalma is van. Figyelem mindkettőt, de isten látja koszos lölkömet, még mindig nem látom a különbséget a kettő között.”
Miután most már 10 éve foglalkozom írással, és ezek kritikailag is sikeresek voltak, ezért joggal merült fel bennem a kérdés, mégis milyen érvek mentén gondolja a fentieket?
Mi alapján gondolja azt, hogy a mai kortárs krimi szcéna nem sokat ér? Az egyetlen érvelést a Népszavában találtam meg, ahol így nyilatkozott: „tíz kortárs magyar krimiszerzőből kilenc azt mondja magában egy ködös reggelen: ilyet én is tudok írni. És nekiáll anélkül, hogy minimálisan olvasott lenne a műfajban, tisztában lenne a műfaji leágazásokkal, szabályokkal, hadd ne soroljam. Ijesztő, és egyben árulkodó is, hogy a legtöbb kortárs magyar krimiszerzőnek semmit sem mond Simenon, Saylor vagy éppen Block neve.” Valóban ez lenne a mérce?
Bár saját ÁVH regényeim egyike sem tekinthető tisztán kriminek, mégis ide sorolják őket, bár legutóbbi, Vadászat című regényem sokkal több szállal kötődik a zsánerhez, de véletlenül sem magamról akarok beszélni.
Őszintén érdekelne a véleménye, mely magyar krimiszerzők regényeit olvassa, és mik azok a kritikai érvek, amik igazolják az állításait, hogy az egész nem sokat ér. Az elmúlt években vettem a fáradtságot, hogy majd minden hazai szerzőtől elolvassak egy regényt, pontosan azért, hogy legyen rálátásom a műfajra. És persze nekem sem tetszik minden, de azt érvekkel tudom alátámasztani. Volt, aki emiatt meg is sértődött. Az ön részéről viszont semmilyen kézzelfogható érv nem hangzott el.
A jó krimiről tehát lehet vitatkozni, de azt mondani, hogy ma egyik sem ér sokat, az számomra csupán egy demagóg szófordulat.
Lehet azt mondani, hogy nem tetszenek Szlavicsek Judit könyvei, de ő ma a legnépszerűbb író. Ma sokkal inkább vele azonosítják a magyar krimit, mint Kondor Vilmossal. Aztán ott van Hidas Bence, aki talán a legjobb elsőkötetes krimiszerző. Az És mindent betemet a hó méltán kapott jó kritikákat, a szerző már-már szépirodalmi igényességű szöveget ír, az 1924-ben játszódó cselekmény pedig maximálisan hiteles. N. Nagy Zoltán regényei egy egészen más világot, a közelmúltat és a jelent mutatják be, Budapest igazán sötét és bűnös oldalát, és nehéz nála felkészültebb írót találni, ha a rendőrség nyomozati munkáját kell bemutatni.
Én sem állítom, hogy minden kiadott magyar krimi tökéletes, vagy hogy mindegyik meg fogja váltani a világot, és kilép majd a nemzetközi vizekre. De azt állítani, hogy nincsenek jó szerzők, felkészült szerzők, ráadásul azt érvek nélkül tenni, az számomra nem több, mint üres szavak sora. 2016-ban még ezt írta nekem: „Pontos és határozott elképzelés állt mindegyik regény mögött, ahogy biztos vagyok benne, hogy a maga regénye mögött is az áll.” Ez így van, és a többi magyar krimi szerző is hasonlóan tett az elmúlt tíz évben.
Épp ezért, ha ma is úgy gondolja, hogy szükség van a műfajra, a felkészült szerzőkre, akkor ahhoz nyitottságra van szükség. Hogy nem csak egyfajta jó létezik, nem csak a Lawrence Block-on nevelkedett noir írók vannak. A saját munkásságom is sok tőről fakad, de a hitelességem és a felkészültségem nem abból származik, hogy ismerem a fent idézett szerzők életművét az utolsó betűig. Nem ettől leszek jó író. Viszont, hogy más klasszikus is idézzek, „önélzetes kis latolként”, a krimi szcéna tagjaként igencsak zavar, ahogy erről a közösségről ír. Mintha lenne Ön, és mindenki más. Valamiféle minőségi választóvonal lenne közöttünk. Épp ezért újra felteszem a kérdést: mik azok az érvek, ami alapján kijelenthető, hogy ennyire széna-szalma a helyzet? Mi alapján mondhatjuk az, hogy a mai magyar krimi nem jó? A Népszava pont februárban hozott le egy cikket, Mégpedig virágzik a magyar krimi címmel? Hogy lehet, hogy ennyire más valóságot érzékelünk?
Amint látja, alaposan utána olvastam mindennek, épp ezért bízom benne, hogy ön is részletesen ír majd erről.
Mert, talán egyfajta hagyományból, mindig megkérdezik, mit gondol a műfajról. A magyar krimiért tett erőfeszítéseit mindig is elismertem, ezért érzem egy kicsit önhöz méltatlannak, hogy a saját zsánerének közösségéről rendszeresen negatív véleménnyel van, mindenfajta érv nélkül. Ez nem sokban más, mint amikor Brüsszel, vagy épp Soros miatt történik minden rossz. Ezek nem érvek, csak hangzatos szavak.
Várom válaszát, mert azt gondolom, csak úgy lehet felépíteni azt, amit ma magyar kriminek nevezünk, ha abban mindannyian részt veszünk, és közösen formáljuk azt.
Üdvözlettel,
Cserhalmi Dániel
