Összeszokott, tizennégy fős társaság érkezik a völgyben megbúvó vadászházba. Egykori osztálytársak, akik évek óta minden ősszel együtt töltenek egy hosszú hétvégét. Ez a találkozás viszont nem úgy alakul, mint az eddigiek, reggelre virradóra ugyanis egyik társukat holtan találják. Az ifjúsági és a gyerekkönyvek után Rókabérc, haláltúra címmel Mészöly Ágnes ezúttal egy bűnügyi regényt írt – a krimiírás következetességeiről, egy baljós, de sokat ígérő névről és a komfortos hazugságok buktatóiról is mesélt nekünk.
Krimi. A bűnügyi regény sokkal összetettebb műfaj, mint elsőre gondolnánk. Nem csak a „ki a tettes”-re keresi a választ, hanem felvet egy csomó egyéb kérdést is. És ha az összes miértre és hogyanra felelni akarunk, kénytelenek vagyunk pszichológiai, társadalmi és etikai válaszokat keresni. Ezek mellett bizonyos szempontból esetleges és akár lényegtelen is lehet a gyilkos személye. Ugyanakkor egy krimi írása során szerzőként végletesen következetesnek, logikusnak és szigorúnak kell lenni. Ezek a tulajdonságok alapvetően nem jellemzők rám, és azt hiszem, éppen ezért szerettem írni ezt a szöveget.
Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra
Prae.hu, 2018, 280 oldal, 2990 HUF
Összezártság. Rókabérc. Talán valami hirdetésben olvastam ezt a nevet, és annyira baljósnak éreztem, hogy muszáj volt kitalálnom köré valami nagyon-nagyon gonosz történetet. Biztos voltam benne, hogy ez egy ravasz, becsapós hely, ahova, ha egyszer eljutsz, nem szabadulsz egykönnyen. Ahol a feszültséget tapintani lehet, és ahol mindenkiből kijön a legtitkoltabb, legvalódibb énje, legyen az alapvetően jó, hősies, rettegő vagy gonosz. Az egymásrautaltság hosszú távon szintén nem kedvez a színlelésnek, de az emberek még kritikus helyzetben is ragaszkodnak hozzá és a biztonságot jelentő szabályokhoz. Arra voltam kíváncsi, hogy a teljesen hétköznapi szereplőim hogyan viselkednek normálisnak egyáltalán nem nevezhető helyzetekben.
Negyvenesek. Adott tizennégy átlagember, tipikusak és beskatulyázhatók, egyszerre egyéniek és semmilyenek. Nagyjából egy helyről indultak, kamaszkorukban még hasonló formájú tiszta lapok voltak, de az élet mindegyikőjüket más formára hajtogatta. Mégis görcsösen ragaszkodnak azokhoz a közös emlékekhez és rítusokhoz, amik összekötik őket. Talán önmagukon érzik legkevésbé, hogy mennyire megváltoztak, nem akarnak tudni arról, hogy mennyire távol kerültek tizenéveskori énjüktől. Az alatt a három nap alatt, amit Rókabércen töltenek, nemcsak egy gyilkossággal kell szembesülniük, hanem azokkal a hazugságokkal is, amik az utóbbi huszonegynéhány évben olyan komfortossá tették az életüket – és amik mégis oda vezettek, hogy valaki a társaságból képes legyen kioltani egy egykori barát életét.
Mora, Mészöly, Krusovszky, Bán, Szilasi - Ilyen volt a Margó negyedik napja!
Mozaikokból építkező történetek, egy osztálytalálkozó, ahol hirtelen megugrott a mortalitási ráta, a legjobb ponton „fennhagyott" novellák, az írót inspiráló dac és egy betegség nyomán eltűnő napok - címszavakban ilyen (is) volt negyedik nap a Margón.Terézia Mora mindig a legbotrányosabb változat...
Részlet a könyvből:
Bár az idei Emléktúra, legalábbis eddig, a meglepetések jegyében zajlik: először is nem valami lepukkant helyre mentünk végre, aztán az egyébként angyali Vica nekiesett Nettinek, majd később Zozóval is ordibált, aztán Toni nyerte meg a Fogadást, Attis meg, aki mindig teljesen normális volt Dokival, most egyértelműen fúj rá. Ebbe a sorba simán beleillik, hogy Doki összejön Nettivel. Meg az is, hogy Attis, aki olyan nyugodt, hogy archaikus stílusban leginkább halvérűnek nevezhetnénk, úgy bevágja maga mögött a fürdőszobaajtót, hogy a keret majdnem kiszakad a helyéről.
Doki megvonja a vállát, és csak úgy, pizsamában leül az asztalhoz.
– Ne már, ez a szerencsétlen még mindig a teraszon van? – int Zozó felé. – Valaki igazán behozhatná végre.
– Most miért nem hagyjátok aludni? – kérdezi Ricse. – Be van csomagolva rendesen. Nem lesz semmi baja.
– Legfeljebb olyan tüdőgyulladást kap… – kezdi Ila.
– Az csak a lelki folyamatok fizikai megjelenése lesz – egészíti ki Dia. – A láz azt jelképezi majd, hogy ki kell égetnie magából a mérgező energiákat.
– Esetleg néhány egyszerű baktérium hatása a hidegben legyengült szervezetre – racionalizál Pisti, én pedig hálásan bólogatok.
– Szerintem sem ússza meg megfázás nélkül. Vizes volt, mire visszarángattuk a házba – magyaráz Doki.
– Én is eláztam a bugyimig, de legalább átöltöztem utána – meséli Netti. Aztán Dokival egymás szavába vágva előadják a történteket, egészen attól kezdve, hogy milyen megalázott és összetört volt szegény Zozó, miután kizavartam a szobából, azon keresztül, hogyan találtak rá Doki kocsijában ülve, és csalogatták vissza a teraszra további jelentős mennyiségű pálinkát ígérve, és hogyan balhézott Zozó, mikor a beígért pálinkát vonakodtak rendelkezésére bocsátani.
– Ha Vica nem jön ki, és nem beszél a lelkére, összetöri a berendezést, mint a pesti koleszt harmadikban – fejezi be Doki.
– Aztán próbáltam becsalogatni, de nem sikerült, egyszerűen összezuhant, és elaludt – mondja Vica.
– Tök jó fej vagy, hogy tettél rá pokrócot – bólogat Ricse.
– Az nem én voltam, valaki később lehetett. De ha megázott, lehet, hogy tényleg be kellene hozni.
– Szerintem már teljesen mindegy – szól közbe Pisti. – Órák óta kint van, ennyi idő alatt ki is hűlhetett akár.
– Van benne valami – helyesel Tibor. – Legalább hat órája kint van, nem?
Toni végtelen hősiességről tesz tanúbizonyságot: nagy levegőt vesz, feláll és elindul a terasz felé. Már azt hiszem, hogy magára vállalja a felébresztést, de persze nem.
(…)
Csak az ujjam hegye ér Zozó bőréhez, de már tudom, hogy baj van. Elengedem a plédet, az csendesen visszacsúszik a földre.
Lerántom Toni kabátját Zozóról, benyúlok pólója alá, és kétségbeesetten próbálom kitapintani a pulzusát. De nem érzek semmit, csak a megmerevedett izmokat.
A nyaki ütőér mellett pedig alig észrevehető, tűszúrásnál alig nagyobb bevérzést találok.
A hideg bizonyosság úgy önt el, mint a düh vagy a kéj. Normális nő sikítana. Én is sikítanék. De a normális nő, aki végre átaludt, ha nem is egy éjszakát, de egy pár órát egy férfi mellett, megint eltűnik, helyette itt vagyok én, aki heti ötven órában gyilkosságokkal foglalkozik, aki nem lepődik meg semmin, és aki könyörtelenül ki fogja deríteni, ki ölte meg az Egyes Számú Kamaszkori Nagy Szerelmét.
– Azt hiszem, van egy kis baj – mondom teljesen nyugodt hangon. – Valaki ébressze fel Zsófit!
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg.
